Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1-2. szám
PLACIDY ÜSTÖKÖS Az Egyetemi Színpad vonzáskörzetében működő kevés zenekarok egyike a Placidy, azt hiszem, már trimfilt magazin is megemlékezett ■: a bájos amatőrködéseikről. Hangszeres tudásuk azóta sokat fejlődött, bizonyítéka ennek e háromszámos demó, és bevették Kreutz urat, sok néhai alternatív dobkbeli szóhasználattal avantgárd indkkai kiváló dobosát, de a többiek játékára sem lehet panaszkodni. A Placidy mániákusan jogtózkodik azokhoz a zenei for-I nullákhoz, amelyek korábban pont Mortz dobos korábbi zenekaraira |||| volt igazán jellemző, leginkább a Kézi Chopin ugrik be, mint nagyI T91 Akinek a szaxofon, gitár, trombita, basszusgitár, dob e fajta 11 összjátéka újdonságszámba megy, ésn Hk akár meglepetéseket is vdltárhat a felvétel. B'lfÉRRakt: Nemes András, 342-9694 T .1 u wm Cup Of Tea Records Another Compilation Tavaly nyáron egy pub hátsó termébe hirdette londoni koncertjét egyik nagy kedvencem, a Monk & Canatella együttes (Wanted 1996/8), meg is jelent vagy negyven néző, köztük több francia meg japán, a Cup Of Tea bristoli független minikiadó egyik főnöke pedig vigyorogva mesélte, hogy bizony ez a legsikeresebb előadójuk, persze főleg Olasz- és Franciaországban. A Cup Of Tea évek óta az egyik legizgalmasabb angol triphopműhely, zömében instrumentális előadókkal, tavaly is rojtosra hallgattam tőlük egy Cup Of Tea Compilation című kazit, és így fog járni ez a folytatás is, rajta nagyrészt ugyanazok a „kiságyúk”, a Statik Sound System, a Spaceways, a Purple Penguin, meg természetesen a Monk & Canatella (egy Picnics című easy listening-perverzióval, ami az albumukon nem szerepelt), továbbá az Invisible Pair Of Hands, a Slick 60, a Reciever és a legendás Mr Scruff. Gyöngyök a mélyben, érdemes értük merülni: a triphopalvilág is van olyan lenyűgöző, mint a Portishead-fellegvár (egy-egy rövid ismertető az előadókról azért még bőven elfért volna a borítón). -dizsi-Luke Slater Freek Funk Mute Emlékeztek még arra az igazságtalan jelentre a Csillagok háborújából, amikor a hős túlélők közül csak a szőrös, a cinikus és a tini kap kitüntetést? Na, most képzeljétek el ugyanezt a bevonulást egy darab kopasz résztvevővel, közönség, koszorúzók és kontakthibás robotok nélkül, és már előttetek is van a beteg brit lemezborítója. Luke itt egy szál ezüstszürke szpészdzsogóban siet az űrhajó felé, ami nagyon találó, hiszen a lemez is elég világűrös meg minimalista is. Azaz mégsem. Ha az ember alaposabban belefülel egy szétesett ébredés után, azt veszi észre, hogy kifejezetten lelkesítőleg hat rá a hideg hangzás. Mert a négynegyed itt is nagyon absztrakt, profi funkot rejt, ami eszméletlenül be tud jönni, ha a bírjuk cérnával. Slater igazi freak, csak úgy dobálja a stílusokat, hol belassult minimál techno, hol old school elektro, hol mélyhűtött, lecsupaszítottrip hop. Ha új hangzatos stílusnév kell, hát ez az év egyik legkomolyabb techbient lemeze, amit minden türelmesebb embernek ajánlok, mert van mit tanulni belőle. vályi Antiloop Antiloop Még mindig a svédek! Most éppen az izmosodó svéd rave színtér üdvöskéi, az Antiloop. (Frankó ez a név!) A skandináv zenebirodalom fő bástyája, a Stockholm Records a sok fess és nett eurogees popkreálmány után nyúlt alájuk, ezzel a nagylemezzel hálálta meg David Weserlund és Robin Soderman duójának remix-szolgálatait (Army Of Lovers, E-Type, ilyesmik). Az Antiloop kissé már avas techno-house klisékből építkezik; a lemez elejére pakolt korábbi kislemezek a most menő pizzicatohouse (Sash!, DJ Quicksilver & Co) hangzást hozzák, igaz kicsit keményebben, aztán egy gyenge relaxa-acid numera (Analogue Relaxation) után beindul a dustadutta, fagyos, sötét északi technoförgeteg, a Theme Of Antiloop elején a meg Terence MacKenna, a rave-pápa transzcenderál. 4RAY Paul Simon: Songs From The Capeman Warner Paul Simon a legtöbb példányban elkelő popelőadók közé tartozik, ám nemcsak hogy ihletett dalszerző és szövegíró, de crossover-úttörő is: ő volt az egyik legelső fehér sztár, aki reggae-muzsikusokkal dolgozott, a latin-amerikai dallamokban is otthon volt. Graceland című 1986-os sikerlemezén dél-afrikai hangzásokat integrált a popzenei fősodorba, az 1990-es The Rhythm Of The Saints albumon pedig brazil dobhadsereget, új albumán, mely egy musical dalait tartalmazza a szerző előadásában, az ötvenes évek zenei világa, főleg a New York-i multikultiban töltött gyermekéveiből oly kedves doo-wop és a latin hangzások képezik az alapmatériát, ami a témaválasztásból is adódik: a zenés darab igaz történetet dolgoz fel egy Puerto Ricóból bevándorolt fiúról, Salvador Agronról, aki 1959-ben, egy bandaharc során leszúrt két véletlenül arra járó fehér srácot, és ezért 16 évesen villamosszékre ítélték, de végül mégsem végezték ki, a sitten kiművelődött, és húsz év után költőként és politikai aktivistaként szabadult. Szívszorító szépségű dalaiban Simon szájbarágás nélkül, szubtilisan vázolja fel a nem mindennapi életutat, ez a szimpatikusempatikus kis fickó finom eleganciával csusszan hősei bőrébe, ahogy például bandatagként káromkodik, az valami bűbáj. -dzsó- DJ Budai Techno House Classics of ’93—’96 A hazai techno-house egyik meghatározó arca saját mix CD-vel jelentkezik. Nyilván mindenki más dj.-től megy el, de óriási keresletet jelez, hogy a techno superhits dupla-CD válogatások és külföldi lemezlovasok mixeinek dömpingje mellett egy nagy lemezkiadó ki mer adni ilyesmit. Budai népszerűsége nem véletlen, hiszen neki is sokéves munkája van abban, hogy az elektromos tánczenének erős hazai rajongótábora alakult ki. Az elsők között váltott a hiphop-funky vonalról, és olyan helyeknek volt rezidens dj.-je, mint a Histeria, Dark Side és az E-Play. Bár Budai nem az én dj.-m, szakmai szempontból teljesen korrekt a CD. Ott vannak rajta a régi és új slágerek (sok trance, kis house), a keverések precízek, a mixnek pedig szép íve van. Breakbeat rajongók biztosan nem bírják három percnél tovább, de azok, akik megmozdulnak Budai nevére, nem fognak csalódni. Sőt a régebbi, sokat játszott darabok finom sercegését hallva könnyes szemekkel emlékeznek majd az átrombolt éjszakákra, így van ez rendjén. vályi Dan Von Schulz In Da Mix/Trade Global Grooves Volume 1 HMKÆMI Két klub, két mixcédé. Ahogy kell. Schulz szettje a bp-i Shakal klubot, Tony De Vit lemeze a gay kultúra melegágyának tartott londoni Trade klubot reklámozza. Pöpecül össze vannak rakva ezek a mixek, de egyikük sem több, mint merchandise kellék. A house ugyanis nem életérzés, sose nem is vót az, hanem hatalmas üzlet, amelyben az ilyen mixcédék csak a mélyhangsugárzótól süket fülek rágógumijai: nagyon hamar kimegy belőlük az íz. Viszont a barátnőm fogyózik, és remekül tud tornázni rájuk. Cinnamon The Courier Wyj ■ Island/PolyGram A hamvas svéd gitárpop egy újabb hajtása. A piros hajú gitáros-énekesnő, Frida Diesen és a cseh születésű, gyógyszemüveges gitáros Jiri Novak zenekara a Cardigans rokona, bár annál primérebb, kevésbé rafinált hangzású, ami az amerikai producerválasztásból is adódik. Elliott Easton, a Cars egykori gitárosa volt az egyik, a másik meg Ted Niceley, aki többek között a Fugazi és a Noir Désir hangzását is kupálta. Ne tartsunk semmi durvaságtól, be fog jönni azoknak is, akik a Sundays vagy a Stereolab hangulatain nevelkedtek. -dzs frbruAr