Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám

A Kennedyk_ A volt Dead Kennedys-tagok mind beperelték Jello Biafrát, az együttes lánglelkű, szabadságharcos, antika­pitalista vezérét, mert szerintük a nagyfőnök jelentős össze­geket lenyúlt a járandóságukból. A pert az egykori Kennedys­­cég, a Decay Music nevében is beadták, illetve egyenként is elindította Klaus Flouride basszusgitáros, East Bay Ry gitá­ros és D. H. Peligro dobos. A három volt zenésztárs úgy látja, hogy Biafra kiadója, az Alternative Tentacles úgy viselkedik, mint egy szemét multi, aprópénzt fizet a volt zenekari tagok­nak a régi Dead Kennedys-lemezek eladásai után. A Stalker_ Björk a visszavonulás gondolatával foglalkozik, mert nem bírja elviselni az őrült rajongók zaklatását. A jelenleg Svédországban élő izlandi énekesnő egy stockholmi lapnak adott interjújában mondta el, hogy nemrég egy spanyol rajon­gója egyszerűen beköltözött a házába, az illető betört a nép­­telen házba, legalább huszonnégy órát ott töltött, az ágyában aludt, és amikor Björk édesanyja hazaérkezett, nem volt haj­landó elhagyni a helyiséget, közölte, hogy ez az ő otthona. Fenyegető üzeneteket is hagyott. A spanyol állítólag már négy éve követi Björköt. Az éneeyesnő azt mondta a lapnak, hogy nem bírja elviselni, hogy szerettei veszélybe kerülnek miatta, és egyre inkább aggódik kisfia életéért is. Ha emlékeznek, két évvel ezelőtt egy őrült amerikai Björk-rajongó valami brutális savval feltöltött levélbombát adott fel az énekesnőnek; miután a csomagot elküldte, egy videokamera előtt szétlőtte a fejét. A bombát megtalálták és hhatástalanították. vaPNA 11 Elismert_ A jeles amerikai zeneipari lap, a Billboard idei klipversenyén a Marilyn Manson két díjat is elvitt és így az N’Sync nevű fiútinipopcsapat mellett a legeredményesebb együttes lett. A Billboard Music Video Awards díjai közül a Maximum Visiont a The Dope Show című szám klipje kapta, és ugyanez lett a legjobb hard rock/metál video is. 11 Leü­lt. Roger Daltrey, a Who zenekar énekese nem engedte, hogy Robert De Niro megfilmesítse Keith Moon dobos életét, a Moon The Loon című könyv alapján, amelyet az 1978-ban meghalt zenész sofőrje írt. Daltrey azért nem egyezett bele a filmbe, mert a forgatókönyv Moont csak mint őrült, drogza­­báló, mindig részeg rockért mutatja be. 11 Rapmetál: Sen Dog, a Cypress Hill MC-je rap-metál zenekart hozott össze SX-10 néven, és már neki is fogott a bemutatko­zó lemez elkészítéséhez. Megnyerte vendégművésznek a trip­­hop-úristen Trickyt és a Public Enemy rapperét, Chuck D-t, és hajtja meg Slash-t, valamint a drogelvonóról drogelvonóra közlekedő Scott Weilandot.­­ Orbitális. A brit elektronikus zene egyik nagyja, az Orbi­tal újra koncertezni fog és jövőre új albumot jelentet meg. A duó nem lépett föl az 1997-es Phoenix fesztivál óta. Az ötö­dik Orbital-album február elején jön ki, a britanniai turné pedig márciusban kezdődik. Szí István krt pályaudvar E-KLUB —I- H - 1101 Budapest Népligeti út 2. Tel: (36-1) 263-1614 • Fax: (36-1) 263-1379 Mobil: 20/344-448 • HTTP://www.e-klub.hu E-mail: eklub.office@mail.datanet.hu KUI_ÖNF­él_G HANGHORDOZÓK f\JAC5Y VÁLASZTÉKBAN LEMGES MATYROK ÉS TÁSKÁK BŐSÉGES SECOND HAND KÍNÁLAT LEMEZRENDELÉS GYORSAN, DISZKRÉTEN DJ-K A PULT MÖGÖTT DECEMBERI PROGRAMOK -j 2­0. Heaven Street Seven lemezbemutató koncert 0_ '■ 51+»» ' d/. Irigy Hónaljmirigy születésnapi koncert 30. FreshFabrik 31. Szilveszteri buli H­áromhoz Nyitvatartás: pénteken és szombaton 21st- 05°°-ig, nagyobb alapterü­let, több táncterem, új design, még több hang- és fénytechnika, meleg ételek, őrzött parkoló, 500 cml motorral érkezők számára a belépő továbbra is díjtalan! Megközelítés: 3-as Metró (Népliget), 103-as busz, 23,13-as villamos, 75-ös troli Távozás 1-es, 14-es és 50-es éjszakai buszokkal. A Planetárium mellett vagyunk! Koncertek általában csütörtökön és vasárnap! H>II31 BUDAPEST KABAR *TCA II. TEL: FAX: HM/» NYirVATAHTAS: H-P: Su. ll-lt Nyugati • l&l HOUM, TBCHNO, A CDD, W —TX»AWAC—, TRANCB, (SOA, MtfMtMAl_-TBCHNO, TBCHNO-OUB, TWP I ICJf. SMAKMAT, MO MAT, AOD-tJAZZ. DnUM'NlAlf. -JONdt-fl, HAKMITH*, I W» 1 KB*», ■LSC'T'WÜ, MBQIAi, PVKCSOIAMUFWrsl, DUB, AMBMNT, ■XPMIMf-ff'ÁL, NO WAVS, FUNK, SOUL, BABY UBTBNINCB, 70 BB ÉVWC HARMADOSZTÁLYÚ SZSXFILMZSNÉ drcr mbrr© ui’htrrk

Next