Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám
The Full Monty RCA/BMG Great Expectation Atlantic/Warner Két filmzene. Az első mozi, az Alul semmi Európa aktuális sikerfilmje a sztriptíztáncossá vedlő munkanélküli angol acélipari dolgozókról, hozzá a verhetetlen táncslágerek, főleg hetvenes évekbeli funkydiszkó és glamrock, de egy-két modernebb dolog is becsúszik (Flashdance, M People), Tom Jones pedig külön a film kedvéért felénekelte a You Can Leave Your Hat On című sztripdalt, amit annak idején Joe Cocker is Randy Newmantól dolgozott fel. Guszta a film aláfestő zenéje is (ska, baritonszaxi, herfli), a szerkesztőség kedvence azonban a nyitó easy listening csoda a hetvenes évek elejéről, megbokrosodott fúvósokkal (David Lindup: The Zodiac). A másik film, a Szép remények egy hollywoodi Dickens-adaptáció, a legutóbbi Romeo+Julia mintájára mai környezetbe helyezett mese, Ethan Hawke és a drága Gwyneth Paltrow, plusz Robert De Niro, mint őrangyal. A mozi tele zenével, a csúcsjelenetet (Ethan megfesti a mezítelen Gwyneth-t) például egy vadiúj Pulpszámra vágták. Sztárparádé: ex-grungerek akusztikus hangulatban (Chris Cornell, Scott Weiland), szirének (Tori Amos, Poe), egy-egy régi dallal a Greatful Dead és Iggy Pop, a zöldfoki Cesaria Evora pedig az örökzöld Bésame muchóval. Van egy rakás kevésbé ismert név is, köztük a zenei csúcspont a Mono nevű brit duó easy triphopja egy John Barry-hangmixa körül,? ^^^^zsoki-Manowar Hell on Wheels (Live) Universal/BMG Ökölbe szorított kéz csuklóját markolja a másik - ami röhejes és üres a metálban, az itten fölvonul, sőt. Ennyire metál már nincsen is. És mégis. Sehol egy csöppnyi irónia vagy más menekülési lehetőség: ez van - Hell On Wheels, Warriors Of The World, Army Of Immortals, Hail And Kill és természetesen The Gods Made Heavy Metal (and they saw that it was good). És lovaglós basszusra reménytelenül patetikus gitárszólók és nem kevésbé patetikus énektémák. A sörözős-kardos-baszós heavy metál minősített esete, pornóshopokból kilopott bőrcuccokban. Born To Rock, Drink And Fuck és sok más szép szlogen, megannyi hasznos útra való az élet mocsarában tévelygő, maximum nyolc általánost végzett metalistának. És még ha röhejes vagy pocsék lenne az egész! De nem. Még jó is. Ha valaki kellő kitartással (és némi tehetséggel) ragaszkodik a saját hülyeségéhez, abból hiteles vagy legalábbis értékelhető dolog lesz. És itt erről van szó. Hogy lehet harmadszorra, negyedszerre is meghallgatni a dupla lemezt, lehet szeretni: heavy metál száz százalékos töménységben. Az egész Rahan-képregényre emlékeztető giccshalmazban mégis van élet, erő, miegymás, mondjuk a koncertlemez műfaját akár tanítani lehetne ebből a példából. (Van az emberben talán csöppnyi nosztalgia is, hogy amikor még hét általánost végzett metalistaként, filccel Iron Maidenesített farmerdzsekiben.) Ajánlott olvasmány, maradjunk ennyiben. Live On Letterman Music From The Late Show Akárki akármit mond, ha egy zenekar élőben játszik egy tévéshow-ban, annak van varázsa. Angliában a „szintén zenész” Jools Holland műsora , a Later... a legjobb, ott szinte csak zene van kevés csevellyel (lásd: a Slow Beats és a Brit Beats című válogatásalbumokat), Amerikában inkább a talkshow-kat színezik fellépőkkel. David Letterman nagysikerű tévéműsora, a Late Show elmúlt öt évéből válogatott, elég gusztusosan: Aretha Franklin maga az őserő, az R.E.M. dús dagonya, Patti Smith Bo Diddley-t durvít, Lou Reed a Sweet Jane-t, Lenny Kravitz négy gitárossal, két billentyűssel és három ütőssel nyomja retrockját, Dave Matthews virtuóz, még Rod Stewart is jól választ egy Tim Hardin-klasszikust. Vannak találó párosítások: Sinéad O’Connor nagy példaképével, Van Morrisonnal és a Chieftainsszel, a countrysztár Lyle Lovett a soullegenda Al Greennel, Elvis Costello az easy listen Burt Bacharach kísértében (ez a legpazarabb). Csak az amerikai dalszerzőénekesnők modoroskák. -dzséjlenó- Catatonia International Velvet Kis büszkeség dagasztja szívem, részben az én agitálásomnak is köszönhető, hogy a kiadó behozta ezt a lemezt Magyarországra. A walesi gitárpopzenekar előző lemezéből, a Way Beyond Blue-ból (lásd: Wanted 1997/3) ugyanis nem fogyott elég ahhoz, hogy újabb esélyt kapjanak, én sem tartottam túl sokra, de ezen az új anyagon mintha megtáltosodtak volna (lásd a lóversenyt asszociáló címet és a borítót), és az ilyesmit méltányolni kell. Frontleányuk, a koncerteken nem egyszer otthonkában megjelenő Ceryl Matthews erényt kovácsolt korlátozott énekhagjából, ezekben az új - letisztultabb, markánsabb - dalokban már kiválóan érvényesül affektálós karcossága, és humora is több lett. Az imidzs nélküli, külsőségekre szaló, tagjai nevét a borítón fel nem tüntető Catatonia a középmezőnyből hivatalosan is felküzdötte magát az első vonalba: az albumot beharangozó Mulder és Scully című kislemezük a brit listák élbolyában nyitott. -dzs ülbemászó Madredeus: Paraíso EMI-Quint Wim Wenders filmet írt közéjük, a Lisszaboni történet legszebb pillanataiban a Madredeus együttes egy alig világított szobában játssza Aiida című albumának anyagát. A zenekart egy rockból éppen kilábaló gitáros, Pedro Ayres Magalhaes alapította, aki 1986-ban egy 16 éves lányka, Teresa Salgueiro torkában felfedeztea portugál női hang archetípusát”. Nevüket próbahelyükről, a Madre de Deus nevű templomról kapták, amelyet Eleonóra királynő alapított még a XVI. században. Zenei kiindulási pontjuk a fado, ez az inkább érezhető, mint meghatározható, arab, afrikai, brazil hatásokat, tengerészénekeket és provánszi madrigálokat ötvöző, nosztalgikus, szomorkás stíl, “a portugál lélek kvintesszenciája”. A zenekar az utóbbi években több változáson ment keresztül, a tangóharmonikás például hangszerével együtt eltűnt a képből, és ettől még éteribb lett ennek a Velencében felvett új albumnak a hangzása. A Madredeus dob nélküli, akusztikus gitárokra és visszafogott szintetizátorhangokra épülő, portugál szövegű dalai a múlttal való találkozást megelőző várakozás felfüggesztett pillanatai, Teresa ihletett, kristálytiszta hangjával. Mennyei, Irigy Hónaljmirigy: Snassz Vegas PolyGram Vegáék méltó, bár kissé hálátlan utódai tavaly ilyenkor arról panaszkodtak a Wantednek, hogy nem nagyon van ötletük, kit lehetne még parodizálni. A hardrockos lelkületű oktett valahogy mégis összebaromkodott egy harmadik albumra való anyagot, anélkül hogy a hónaljmirigy irányából erős izzadságszag érződne. Szegényeknek már persze egyre kevesebb kigúnyolható hazai rockzene jut, főleg dance-pop alapanyagból kell dolgozniuk C tátogok, mint a hal”, „Szpájszgörsz vagyok, bámuld a hátulját”). Azért akadnak szívmelengető pillanatok: Dénagy Lajos a volánnál, Ákosh indiánkodása,még a tok is magát, és nem tegez, ahol a nyílvesszőmet tárolom”), Hacki Tamás kifütyült Actionremixe, számháborúzó magyar gengszterreperek, Gengszter Zoli párbeszéde a mamájával (,, Zoltánka, kész az ebéd!” Szevasz, muter, na, mondd, mi a zaba? - Kí-nai ka-ja.”). Stílusbarvúr a Lesz Aluljárosz romapopja, de Sipos Péter hangutánzó képessége egyébként is bámulatos. Profi munka, sok meló van benne, nem fogom irigyelni tőlük a platinát (azért egy Kispál-feldolgozással még adósok). -dzs- -dézsava-