Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1-2. szám
Istenem, volt az 1982-ben, vagy talán ‘81-ben. Londonban éltem akkor. Mick Harveyval laktam közösen, aki ugye a Birthday Party tagja volt akkor. Nos, Lydia a Birthday Partyval dolgozott akkor, így ismertem meg őt. Valahogy kezébe került a sajtó-életrajzom. Tetszett neki, honnan is származom, megkért, írjak neki valamit, így kezdtük el az együttműködést. Játszottam skandináv koncertjein, és egyik dolog követte a másikat, hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy együtt élünk már hét éven keresztül. De az évek során mindig csak egy projekt követte a másikat. Most már külön élünk, különböző városokban. Én vagy már 13-14 éve lakom New Yorkban, ő meg New Orleansba költözött, azt hiszem ‘90-ben. - Egyszer azt mondtad, legfontosabb hangszered a stúdió. Általában hogyan dolgozol? - Nincs pontos formula. Minden egyes dal új kihívás. Kezdem egy frázissal, vagy egy hangzással, egy ritmussal, néha már meg van a teljes szám a fejemben. Aztán kezdődik az a szívfájdító folyamat, amikor a fejemből át kell alakítani a munkát hangszalagra. Nagyon delikát folyamat, évekbe került, hogy tökéletesítsem. - Eredetileg itt Berlinben került volna sor az interjúra, de lemondtad a német turnédat. Fontos-e számodra még az élő szereplés? - Mondjuk a Yorkkal nem mennék turnéra. Ez egy egyszeri koncert dokumentációja. Élvezem az élő szereplést. Úgy érzem, hatalmas különbség van aközött, hogy egy dal a színpadon vagy a stúdióban készül. Közrejátszik az együttes is, más a hangszerelés. Az együttes felállásától függ, milyen változáson megy keresztül egy dal. Átírom őket, ez egy egészen más munkamódszer. Van persze olyan darab, amit lehetetlen színpadra vinni. - Rendszerint katarzis céljából dolgoznak a művészek. Te is kifacsarsz magadból annyit, amíg nincs már mit. Miért teszed ezt? Mi visz el eddig? - Szép kijelentés ez a katarzisról. Néha megkönnyebbülés, néha azt jelenti, hogy sót dörzsölünk egy régi sérülésre. Sok személyes számról érzem a katarzist, újraélem az érzelmeket, újratapasztalom őket. Néha sírva fakadok a színpadon, és van perfomance, amely amolyan nyilvános idegösszeomlás. - Tehát nem csak klisé, ha azt mondják rólad, hogy depresszív vagy. - Nem kívánom senkinek, hogy a bőrömben legyen. Elég mániákusan depresszív vagyok. Magamba látó vagyok, az agyam túl sokat beszél hozzám. Igyekszem túlélni. - Nyomon sem lehet követni a munkádat, annyi mindent teszel. Honnan veszed az erőt? - Én meg azt gondolom, hogy lusta vagyok. Többet kéne még tennem, bizonyára bűntudatból. - Mondtad egyszer, életed hasonlít egy Quentin Tarantino-filmre. - Aznap bizonyára igaz volt az az állítás. Ma viszont inkább egy Kafka-novellára emlékeztet. - Azt hallottam, egy CD-ROM-on dolgozol. - Tervben van. Azelőtt még sok mást meg akarok valósítani. Beszéltem egy csomó emberrel, van mit felhasználni. Talán akkor jelenik majd meg, amikor a könyvem is. Ki akarom adni valamennyit az eddig meg nem jelent írásomból, a dalszövegeket is, meg a csomó rajzot. De először egy új Foetus-lemezen dolgozom. ** 3c V» n’ in o 3*< n O 3^ 3~ e n* a» (À* 3* o' O*(t c 09ti(A 3* =r 3 3Xti Nti ST o-o* n i'ft ft* -o 3* it 3<tX Xti■o o(A O ST cr a» 3* *o Minden hónap utolsó péntekén 6.45-kor Wanted-játék koncertjegyekért/ lemezekért/ pólókért/ Wanted-ajándékcsomagokért/ miegymásért. A következő fejtörő: 1998.január 39. I Továbbá: hangos Wanted-lemezkritikák minden második pénteken 7.15 és 7.38 között a Kultúrtégla blokkban. Reggeli Csúcs/ Petőfi Rádió február 2.) wrnterjú