Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám
Uf-fil! Hi szavatol a műfaj biztomásáért? - Wes Craven Sikolyai, avagy tinédzser-horror a ’90-es években -A televízió szülte, a video temette. Amikor Wes Craven rendező úgy három éve tett egy kísérletet, hogy a tini-horror műfaját felébressze szendergéséből, 19-re kért lapot és nyert. A vérátömlesztés sikerrel járt. A tematika a szerényebb kezdetek után Tobe Hooper 1974-ben készült Texasi láncfűrészes gyilkosságával (amely egyebek mellett Hitchcock Psychójának és George A. Romero 1968-as Az élőhalottak éjszakája című zombimozijának is adósa), de még inkább John Carpenter Halloween (1978) című filmjével érik műfajjá, a horror egy viszonylag jól körülírható kód- és szabályrendszerrel operáló csoportjává. Hogy aztán a tinédzser-horror a ’80-as évek derekára elöntse a mozivásznakat, illetve a házi videózás egyik uralkodó műfajává váljon. A mennyiség persze ezúttal sem csap át minőségbe: sorozatban születnek az elkészültük után röviddel szavatosságukat vesztett, leszállított árú darabok - a műfaj virágkora és lehanyatlásának kezdete így ugyanarra az időszakra datálható. A műfaj gyökerei az '50-es évek második felére nyúlnak vissza. A horrorfilmek törzsközönségét mindig - a korábbi évtizedekben is - a fiatal nézők alkották. Az '50-es évektől, a televízió térhódításával párhuzamosan az idősebbek már kevésbé kívánkoznak a mozikba, mint annak előtte: az 1958-as évben, a tizenkét és húsz év közötti korosztály aránya a moziba járók között 62 százalékról 72 százalékra nőtt az Egyesült Államokban. Ezeket a nézőket nemigen vonzzák a hollywoodi mogulok monstre rettenetei, mint - mondjuk - a Ben Hur vagy a Kleopátra. Másfajta rettegésre vágynak: „saját” filmeket akarnak látni, saját, korosztályukbeli hősökkel. A nagy múltú, de az új trendekkel szemben tehetetlenül álló hollywoodi stúdiók árnyékában olyan független gyártók nyernek teret, mint az AIP (American International Pictures), amely legelsősorban Herman Cohen produceri irányítása, illetve Roger Corman, a „B-filmek pápája” bábáskodása mellett - képesek megfelelni az újonnan támadt igényeknek. Az AIP produkciói jól tükrözik a szükségletek változásait: a filmek főszereplői az évek múlásával egyre fiatalabbak lesznek, a szex, az erőszak, a rock’n'roll-érzés és a többi filmekbe integrálásával a tematika is színesedik. A horrorműfaj vezető szerephez jut: az olyan filmek mellett, mint Gene Fowler 1957-es I Was A Teenage Werewolf vagy Herbert L. Strock ugyanez évben készült I Was A Teenage Frankenstein című munkás elkészül az egyik legelső campus film is (Monster on the Campus), melyet - az egyébként sci-fi specialista - Jack Arnold jegyez. A '70-es évek elején jön igazán lendületbe a műfaj, olyan rendezők irányítása mellett, akik már azontúl, hogy legtöbbjük két lábon járó, élő filmlexikon, így Hollywood klasszikusait is betéve ismert - Corman és az AIP filmjein nőttek fel. Semmi sem jelzi inkább egy műfaj kifáradását, mint amikor önmagára kezd reflektálni, uram bocsá’ paródiába csúszik át. A Sikoly két része - melyek horrorfilmes utalásokkal játszanak a kezdőképtől a zárlatig, s voltaképp egyik sem más, mint egyfajta sémaparádé, a műfaj lexikális alapossággal begyűjtött alapmotívumainak sora - ebben az értelemben határkő, az önreflektív mozzanatok alkalmazása azonban csak rövid egérutat enged a tinédzser-horror feltámasztására szövetkezett alkotók számára. (Utóbbiak száma igen csekély, mára -az Államokban mindenképpen - néhány ember hitbizománya lett a műfaj: Wes Craven és liblingjei, Kevin Williamson forgatókönyvíró - pillanatnyilag Hollywood ügyeletes csodagyereke, a Tudom, mit tettél... -sorozat és a két Sikoly szerzője -, valamint néhány, egyéb szerepre tökéletesen alkalmatlan, ifjú színész - Neve Campbell, Sarah Michelle Gellar, Skeet Ulrich, Liev Schreiber stb. - szép kis menazséria jó nevű senkikből). A filmekben a serdülőkor egyértelműen az ostobaság és/vagy a kegyetlenség koraként jelenik meg. A GONOSZ-szal szemben csupán azoknak van esélye, akik a kezdetektől éberen figyelnek, felnőttebbek társaiknál. A nagy többség nem ilyen. De azok sem ülhetnek nyugodtan babérjaikon, akiknek sikerül a feladatnak megfelelniük: a diadal illuzórikus és átmeneti, a rém - természetszerűleg - csak részlegesen és időlegesen likvidálható. A tinédzser-horror egyes műfaji alcsoportjaiban hol a cselekmény helyszíne, hol a főhős személye a releváns jegy. A geek revenge-ben (a.m.: „a penészvirág bosszúja”) az utóbbi: a helyszín, ahogy az lenni szokott, egy szürke hétköznapjait élő kisváros, ahol egy elnyomott, mindenkitől lenézett kis senkiből - itt a lényeg - démoni erők szabadulnak fel (Carrie, Toxic Avenger, Halálos barát). A dormitory movie vagy campus horror - az elnevezés önmagáért beszél - a történet helyszínéről kapta nevét: itt középiskolában, illetve kollégiumban bitangol a rém (Kivégzés, Sikoly, Rémségek könyve), a camp movie-ban egy a külvilágtól elzárt diáktábor, többnyire sziget, képezi vadászterületét (Péntek 13., Erdei fantom). A Sikoly első és második részében egyaránt - a műfaj számos más opuszával ellentétben - nem az ismeretlen a potenciális veszélyforrás. A gonosz nem egy örökösen maszkot viselő androgün (mint a Halloween Mike Myerse), nem komisz ektoplazma (mint a tésztaképű Freddy), hanem hús-vér ember, közülünk valaki. A rém ereje ebben áll. A cselekmény helyszínén - kisváros, mint szokott - mindenki ismer mindenkit, a killer is az első percektől fogva ott van a néző előtt, épp a szemét nem szúrja ki. Mégis, egészen a film zárójelenetéig nem tudhatjuk, ki az: valódi arcát akkor mutatja, amikor maszkot visel (ha a hír igaz, a színészek nem kapták kézhez a forgatókönyvet a felvételek megkezdése előtt, s a forgatás alatt is csak az éppen soron következő jelenetek tartalmát ismerhették meg - ezért a film végéig maguk sem tudták, hogy melyikük is játssza a rémet...) Egy percig nem sejthető, ki veszélyes és ki nem az. Egy üres és sivár világban, melyben minden triviálisan prózai és látszólag semmi sem történhet, minden rossz megtörténhet. Ijesztő - és Lapos és primo - világ az, amelyben bármely percben, bárhonnan előtörhet a borzalom, így megy ez. Wes Craven Freddyvel már teremtett egy mítoszt. A Sikoly eddigi (és még el nem készült) részei ugyancsak befutóesélyesek. Ha valóban így történik, az lesz a legordítóbb szegénységi bizonyítvány, melyet mítoszokban és legendákban karcsú korunkról valaha is kiállítottak. Tosoki Gyula (köszönet Varró Attilának) (A Sikoly 2. filmzenelemezének kritikáját lásd a Fülbemászó rovatban) Néhány felejthető darab és néhány tartós holmi (válogatott filmográfia) ■ Blood of Dracula (1957; Herbert L. Strock); Monster on the Campus (1959; Jack Arnold); Last House on the Left (1972; Wes Craven); A texasi láncfűrészes gyilkosság (The Texas Chainsaw Massacre; 1974; Tobe Hooper); Carrie (Brian DePalma; 1976); Massacre at Central High (1976; Renee Daalder); Halloween - A rémület éjszakája (1978; John Carpenter); Péntek 13. (Friday the 13th; 19^0; Sean S. Cunningham); Prom Night (1980; Paul Lynch); Erdei fantom (Burning: 1980: Tony Maylam); Final Terror (1980: Andrew Davis); Bog (1983; Don Keeslar); Toxic Avenger l-ll. (1985, ill. ’89; Michael Herz, Samuel Weil és Lloyd Kaufman); Rémálom az Elm utcában (A Nightmare On Elm Street; 1985; Wes Craven); Halálos barát (Deadly Friend; 1986; Wes Craven); American Gothic (1988 John Hough); Kivégzős (Cutting Class; 1989; Raspo Pallenberg): Démonok éjszakája (Night of the Demons; 1989; Kevin S. Tenney); Az új rémálom (Wes Craven’s New Nightmare; 1994); Sikoly (Scream; 1996; Wes Craven); Tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Know What You Did Last Summer; 1997; Jim Gillespie); Sikoly 2. (Scream 2; 1996; Wes Craven); Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Klow What You Did Last Summer; 1998; Danny Cannon); Rémségek könyve (Urban Legend; 1998; Jamie Blanks); Az Invázium (The Facuty; 1998; Robert Rodriguez) Q