Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4. szám

Najmányi László AZ IGAZI TREBITSCH második rész A régi temető titka, avagy Barbara és a tizenkét fokföldi gyémánt „AntLMoses sent them to sprout the land of Canaan...”___ ' Numbers 13.17 Sokak szerint Trebitsch Lincoln (született Ignátz), Caleb, Juda nagy kémjének ágyékából (Számok Könyve, 13.6) származott. Az exodus so­rán a Caleb család előbb az Izraelt Krisztus után 70-ben szétromboló rómaiak elől Spanyolországba menekült, majd onnan a Szent Inkvizí­ció által üldözve jutottak Csehországba, annak Morávia tartományában lévő Trebic városába. 1726-ban, VI. Károly, a Szent Római Birodalom császára kibocsátotta a Farmlantengesetz néven ismertté vált törvényt, amelynek az volt a célja, hogy határt szabjon a zsidó népesség elszapo­rodásának a Birodalomban. A törvényt később megerősítette VI. Ká­roly lánya, Mária Terézia császárnő is. A törvény megszabta, hogy hány zsidó család élhet egy-egy településen. Kényszerből kialakult a tradíció, amely szerint csak a családok elsőszülött fiai maradhattak szülőhelyü­kön, a többinek el kellett költöznie, olyan helyeken próbálkozván a családalapítással, ahol kevesebb a zsidó. Így érkeztek meg a nagy Caleb ivadékai, a morvaországi szülőhelyükről elnevezett Trebitsch­ek Paksra, valószínűleg hajón, az akkor még kék Dunán. Paks esővel fogadott, s alig volt olyan nap a következő hónapok alatt, amikor ne szemerkélt, esett, zuhogott, vagy ömlött volna az eső. Ezért időm nagy részét bérelt szobámban vagy a városi könyvtárban töltöttem a Trebitsch Ignáczra vonatkozó ada­tok után kutatva az interneten és régi dokumentumokban. A városi könyvtár az egy­kori zsinagóga épületében működik. Mellette autóparkoló. Itt állt egykor a Trebitsch család háza. Itt született a módos kereskedő, Trebitsch Nátán és felesége, Júlia frigyé­ből a tizennégy (mások szerint tizenhat) Trebitsch testvér, köztük második fiúként Ignácz. A hat életben maradt fiúgyermek közül a legidősebb, Vilmos kiemelkedően jól tanult az iskolában, bankár lett belőle, aztán megtébolyodott. A harmadik Trebitsch fiú ugyancsak jó tanuló volt. Belőle később, a huszadik század első éveiben, Tárcai Lajos néven a Magyar Szociáldemokrata Párt vezére lett, majd Amerikába emigrált, ahol megalapította az Újvilág első magyar nyelvű szocialista lapját. A negyedik és ötö­dik fiú - József és Simon — ugyancsak az Államokba emigrált, míg a hatodik, Sándor, Magyarországon maradt, ahol megölték a nácik a második világháború során. Egy szürke délutánon, amikor csak szemerkélt az eső, meglátogattam a régi zsi­dó temetőt. A paksi régi zsidó temetőt magas téglafal választja el a nem zsidó te­metőtől. A magas téglafal minden irányból takarja a helyet, ezért az idegen észre sem venné, hogy a régi zsidó temető mellett sétál. A nem zsidó temetőt nem takar­ja kőfal, minden irányból jól látható. A bejárat egy ház udvarán keresztül vezet, ennek a háznak a kapuján kell előbb csengetni. Csengettem. Kijött egy fogatlan, tetovált ember, alsónadrágban. Mint kiderült, ő volt a temetőőr. Korábban a határ­­őrségnél szolgált. Meglehetősen részegnek tűnt. Sok szaros alsónadrágot láttam már, ha Allen Ginsbergét nem is. Ez m mort­ viszont az első alkalom, hogy olyan alsónadrá­got ístam, amely elől is szobros­ volt. A fogatlan­ tetovált, részeg ember a szaros al­sónadrágban - folyamatosan beszélve"-"átve­stett az acsarkodó kutya által őrzött udvaron. Bemutatott a családjának. Valamennyien alsóneműben álltak a szemerké­lő esőben, nézték, ahogy bemegyek a temetőbe. A paksi régi zsidó temető már nincs­­ használatban. Nem maradt, aki ide temetkezne. Sétáltam a szemerkélő esőtől ned­­ves­ fűben, a süppedt sírkövek között. Szeretem a régi zsidó temetőket. Arra tanítot­tak meg, hogy­ kétezer év nem nagy idő. A prágai régi zsidó temető, ahol Rabbi Jehuda Loeb, a Gólem megalkotója pihen, a kedvencem. 1979-ben Szitányi Gábor és Cregor Davidov társaságában egy kellemes éjszakát töltöttünk a párizsi Père Lachaise temető zsidó szekciójában­. Egy tervezett, de soha meg nem jelent Spions-album bo­­­­rítójához készítettünk felvételeket. Találtam elhagyott zsidó temetőt az Antillákon is, egy N­apió szigeten, a Zsidóidból , ahol százötven éve a rabszolgapiac működött, a közelében, a domboldal kiszáradt bozótjai között rejtőzködve. A héber nyelvű feliratokat már jórészt olvashatatlanná csiszolta a sós, tengeri szél. A paksi temető sírjai nem álltak egymáshoz annyira közel, mint a prágaiak. Itt rövidebb időt töltöt­t messziről érkezettek, mint Prágában, mielőtt továbbutaztak volna. A szarosnadrágú, tetovált, fogatlan troglodita mindenhová köve­tett. „Úgy temet­ték el őket" — mondta selypítve,­­ „hogy a­z egyik részükben kész­en, a mászikban kő, hogy a feltámadásakor azonnal a gótokra támadhasszanít.fionn­i tudhatja, gon­doltam. Ez itt vagy kiássa a sírokat, vagy hazudik. Vagy mindke­tő. Baksis, sáros ud­var, felsorakozott család, acsarkodó kutya, bezárul a kapu, a m­agas téglafal mellett hazafelé a szemerkélő esőben. Hátranézés: nem jönnek-e utána». Otthon belélegzés, walkman, Bob Marley: Exodus. „Exodus — movement of the people.A függöny min­tázatából szúrós szemek materializálódtak, majd lassan a teljes: fekete kínai selyem­­pizsamába öltözött figura is előtűnt. Levette a sapkáját és a tar koponyáján vöröslő ti­zenkét csillagformájú sebhelyre mutatott. „1931. május tizedikén, Sanghajban, Kínában égették e tizenkét csillagot a koponyámba, buddhiszattvává valló kinevezésem éjsza­káján", mondta. „A tizenkét nndánát, a Időkerék tizenkét küllőjét, a tizenkét órát rep­rezentálják. A nevem Chao Kung. Kövess, ha tudsz". Nem mozdult. Sovány testének körvonalai egyre valósághűbbek lettek. Nem pislogott, nem vette le rólam a tekinte­tét, csak nézett, mint a televízió. Felálltam, elővettem a péniszemet, megmutattam a fejébe fúrt lyukba fűzött aranygyűrűt a tizenkét fokföldi gyémánttal. „1985, Brooklyn," — mondtam - „a kövek nálam is az időt szimbolizálják, de ezt más is érzi.” Visszalaka­­toltam a hűséges szerszámot, aztán kivettem tokjából az öreg­­pilsont, Brian Briggs ajándékát. „Bill Haley,” — mondtam — „1955, Rock Around The Clock” — s elkezdtem a számot: „One — Two: One-two-three o'clock, four o’clock rock..." Chao Kung vissza­helyezte koponyájára a sapkát. Egy hosszú láncon függő aranyórát húzott elő pizsamá­ja zsebéből, hangsúlyozottan meglóbálta, majd eltette. „Találkoztok” - mondta nyo­matékosan és beleolvadt a függöny mintázatába. „We’re gonna rock tonight...” Elhúz­tam a függönyt. Enyhe szantálfaillata volt. Kinyitottam az ablakot. A szemerkélő esőn át fel-felvillantak az atomerőmű fényei. Rámentem az internetre, AltaVista, Infoseek, WebCrawler, Yahoo. A Trebitsch család az 1890-es évekkel Budapestre költözött. Az apa, Trebitsch Nátán rosszul spekulált a tőzsdén, és hamarosan tönkrement. Az ifjú Ignatius - mi­után hiányzásért megbukott az iskolában, - 1895. szeptemberében beiratkozott a Színművészeti Főiskola színész szakára, de nemigen látogatta az órákat. Egyetlen vizsgát sem tett le, egyetlen házi előadásban sem szerepelt. A következő év októ­berében engedélyt kapott, hogy újra beiratkozhasson, de ezúttal sem igazán érde­kelte az ottani hablaty. Ez a két év alapvető fontosságú lehetett az ifjú Trebitsch életében, mert egy 1897-es rendőrségi jegyzőkönyv szerint már aranyóra ellopásá­val gyanúsították. Bíróságra nem került az ügy, mert Trebitsch lelépett a törvény elől. Saját visszaemlékezései szerint ekkor járta be először a világot, eljutván - töb­bek között — Észak- és Dél-Amerikába is. Annyi bizonyos, hogy eljutott Angliába, s ez önmagában nem kis teljesítmény egy kemény ortodox vall­ási törvények szerint nevelkedett tinédzsernek Paksról. Kopogtattak. Háziasszonyom lánya, Barbara kérdezte, hogy nincs-e valamire szükségem. A család átment Dunaújvárosba, kutya­viadalt nézni. Amikor Barbara meglátta gyémántjaimat, azt mondta „Aha". Reggelre a szemerkélő eső trópusi záporba váltott, ami a rá­dió szerint elmosta a Paks és Dunaújváros közötti u­tat. Amikor este megmondtam Barbarának, hogy nem adom neki a gyűrűt, azt mond­ta „aha" és kiment. Másnap, nagy kerülővel hazajö­tt a család. Bar­bara beszélhetett velük, mert még aznap délután kirúgtak a lakásból. Az éjszakát a kocsiban töltöttem. Reggel kivettem a legnagyobb és legszebb kiadó házat Pakson. Még aznap éjjel előjött Trebitsch a nap­pali szoba tapétájából. Nem mondott semmit, csak letett az asztalra egy ópiumpipát és egy dió nagyságú ópiumot, aztán szétfoszlott a semmiben. Folytatása következik április© us­­­taluslá?

Next