Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám
Natacha Atlas: Gedida Mantra Recordings Rockújságírók kedvelt humorforrása, hogy lefordítják a külföldi anyanyelvű előadó nevét. Ne próbáljunk különbnek látszani akkor: Térkép Natasa bizonytalan eredetű, tiszta fajúnak éppen nem mondható énekes- és hastáncosnő (nem összekeverendő Leilával, az arab démonnal, kinek arcán bizony nyomott hagyott az idő és egy türelmetlen vendég kése) újabb szólólemezt határozott el, megannyi transglobalos és egyéb produkció után. Imára vonulnak a világzene hívei. De a világzene hívei, legalábbis az ortodoxabbak, elhúzzák a szájukat, amikor Natasa új szólóját meghallják. Mert poplemezt hallanak, bizony. De még milyen pompás, finoman cizellált, ízléssel megcsinált poplemezt! A Nation csalogánya, az arab underground hangja, a dalos kedvű csípőbillegető csodálatos éneke mögé popzenét gyúratott abból a vegyesmindenből, amit ő jelképez, egymaga. Arab, zsidó, indiai, dub, jungle, még acid is, és rock, persze, beat, hamisítatatlan England, ilyen lemezt csak Londonban lehet csinálni, pont. (Még akkor is, ha a nagy részét Kairóban vették föl.) Néha az jut az ember eszébe: anti-Björk, úgy értve, hogy pozitív, mármint sok Celsiusban. Hogy Björk volna a jégcsaphangú hótündér, Natasa meg, hm, forró és... (Ganxsta Zolee-nak volna talán szép jelzője). Natasa stílusbravúr megint, határtalan és időtlen pop, és persze brit és persze 1999. Vakcinában kéne adni az Oasis-alapú, kiherélt popon diétázó briteknek. Érezzék már, hogy van itt hova nyúlni, csak persze ízlés kell hozzá, meg bátorság, vér és erő, nem pedig a viktoriánus birodalomtudatba meredező töketlen beatkonzervativizmus. Le kell a térképről menni Horsttrapper Taha - Khaled - Faudel: 1, 2, 3 Soleils PolyGram Marokkói szupergrupp koncertlemeze ez, olyan, mintha itthon Charlie, Demjén és Somló együtt lépne fel, csak. A három rai tenor bár teljesen popzenével őrjíti a francia publikumot, ezek az urak valahogy máshogy állnak a tánczenéhez, mint hazai megfelelőik. Hallatszik, hogy nemcsak az énekesek, de a muzsikusok sem unatkoznak, harsányan, mint ahogy egy Charlie- vagy egy Demjén-koncerten láthatod, ahonnan már csak az ásítás hiányzik. Egyébként marokkói best of-ot kapunk, főképp az urak utóbbi lemezeiről. Aki hasonlóképp gondolja, hogy Natacha Atlas nyálasságához képest túl sokat folyik a csapból, ön, de, troá, válassza ezt a kiadványt, és kérje a szervezőket, hogy a Zene Ünnepére hozzák el őket! Együtt vagy külön, az már mindegy H -bébé- William Orbit: Strange Cargo EMI Madonna előtt (M.e.) tizenöt évvel William Orbit még csak a bennfenteseknek mondot valamit. Köztük volt Miles A. Copeland, a kaliforniai I.R.S. kiadó feje, aki 1987-ben kiadta az önkéntes stúdiószáműzetésbe vonult zseni előző három éve alatt felgyülemlett felvételeit, melyeket Orbit a stílszerűen Guerilla névre keresztelt stúdiójában rögzített, egyes egyedül. A Strange Cargo javarészt két-háromperces kompozíciókat (vagy inkább hangtüneményeket) foglal magába, a röpke 38 perc alatt elmerülhetünk szerzőjük előadójuk világában, mintha álmunkban egy tündérkertben járnánk, élvezve lépteink, mozdulataink súlytalanságát. Amolyan ezoterikus dzsesszrock-elektronika fúzió hallható a lemezen, amit néhány évvel később, a Strange Cargo II és III megjelenésének idején már ambientnek hívtak HARRY Russel Malone: Sweet Georgia Peach Imulse!/BMG Russel Malone 35 éves korára elérte, hogy vitathatatlanul őt tartsák a kortárs jazz egyik legsokoldalúbb, legalaposabban képzett - két lábon járó gitárenciklopédiának is hívják - sessionmuzsikusának. „Öt vagy hat éve tervezem ezt a lemezt. Ezek az ötletek mind azt tükrözik, hogy tisztába jöttem azzal, hogy bármilyen alaposan iskolázott is vagy a hangszereden, a világnak nincs szüksége egy másik Wes Montgomeryre, Joe Passra, vagy Tal Farlowra. A világnak arra van szüksége, amit Russel Malone-nak kell elmondania magáról, s a legbiztosabb módja annak, hogy megtaláld a saját hangod az a dalírás” - mondja ő. Ron Carter bőgőzik, Kenny Baron zongorái, Lewis Nash dobol, Steve Kroon ütlegel. Jó hangulatú komolyzene, vének és koravének számára különösen ajánlott H CS. M. Gershwin Jazz Columbia/Sony Gershwin hatása a huszadik századi zenére köztudottan óriási: a musical műfajától a popzene legkülönfélébb ágai-bogain át a kortárs zenéig rengetegen építettek George Gershwin munkásságára. zenészek ezrei csempésztek Gershwin-parafrázist dalaikba (Presser Pici bácsitól Jeff Beckig, George Bensonig stb. stb.). Következő hónapban nagyobb teret szentelünk az amerikai zenetörténet egyik legkiválóbb figurájának. Addig érjétek be ezzel a Gershwin és a dzsessz kapcsolatát meglehetősen kereken átfogó lemezzel, amelyen klasszikus hősök, Benny Goodmantől Bille Holidayen, Erroll Garneren át Dexter Gordonig, George Bensonig mutatják be a maguk szemszögéből a legismertebb Gershwin-kompozíciókat. Ha nincs más Gershwintől, alaplemez lehet. Aztán gyűjtheted a Summertime verzióit H -bébé- Johnny Farmer: Wrong Doers Respect Me Fat Possum/Epitaph/HMK János bácsi a Mississippi deltájában született 67 éve, és sosem ment messzebbre. A környék legjobb bulldózereseként tartották számon. Vett egy gitárt, meg egy mini erősítőt, hogy azzal szórakoztassa magát lefekvés előtt. Mióta nyugdíjasként üldögél a lakókocsijában, már több ideje van. Csak úgy magába' slide-ozgat meg énekelget az öblös hangján, mégsem kerülhette el, hogy kiszimatolja rejtekhelyét a Kövér Oposszum. A kiadó emberei stúdióba cipelték, ahol tette, amit szokott: elpengetett egy tucat tradicionális bluest. Néha beakad az ujja húrok közé, de sebaj, így még igazibb. Autentikusz maximusz H -dzsonlíhukörMiles Davis: Love Songs Columbia/Legacy „A trombitás/zenekarvezető/komponista Miles Davis volt zeneileg korának és valószínűleg egyben minden időknek is - egyik legnagyobb hatású, céltudatosan tápláló, generációkon átívelően karizmatikus, széleskörűen elismert, sokak fantáziáját megmozgató improvizatív művésze. A legnagyobb gázsikat kaszálta, a legcsodálatosabb nőkkel vette magát körül, a legdrágább autókat hajtotta, a legfinomabb ruhákat viselte, melyek többé-kevésbé tükrözték legfrissebb zenei irányultságát, (Olasz selyem az '50-es évek végének modális periódusa alatt, vagy az átütő jazz-rock fúzióhoz illő brit bársony szerkók a '70-es évek elején)." - valahogy így indul ennek a szerelmesdal-válogatós CD-nek az ajánló-ismertető szövege, s ha volna pofám, ide is írnám az egészet, abban a meggyőződésben, hogy erről az emberről úgysem lehet elég nagyot mondani. 11,1957 és 1985 között felvett dalt tartalmaz a '91 -ben elhunyt uralkodó frissen megjelent gyűjteményes albuma. Ki tudja miért, de rossz nincs köztük . CS. M. Shawn Mullins: Soul’s Core Columbia/Sony „Mondtam neki, hogy én is utazgatok, városról városra, a furgonomban élek, borravalóért játszom... Nem számítok arra, hogy sokra viszem, tudod, kávéházi koncertekből nehéz meggazdagodni” - énekelte fel hetedik albumára a 30 éves Shawn Mullins, és gondolta, hogy az évi 200 koncert során abból is elad majd 3-5000 darabot. Aztán egy évre rá mégis sokra vitte, nagyon sikeres lett és gazdag: a lemezről a hollywoodi élet árnyoldalaira fényt vető Lullaby című dalt egy befolyásos rockrádió elkezdte sűrűn játszani, a szám futótűzként terjedt, a Columbia cég átvette terjesztésre a kevesebb mint 10000 dollárból készült, eredetileg magánkiadásban kijött albumot (csak egy bónuszdalt tettek hozzá), elment belőle bő félmillió, még egy Grammy-nevezést is kapott. A georgiai gitáros-énekes már 13 éves kora óta írja dalait, melyek nem kivételesek, de van hangulatuk: családi drámák, jobb életről szőtt álmok, szökés az ismeretlenbe, utazások keresztül Amerikán, egy barát halála - történetmesélős szerző-előadói hagyomány visszafogott folkos hangszerelésbe csomagolva (a saját dalok között Kris Kristofferson egy szerzeménye is árulkodó). Ha kivételes dalokat akarunk e műfajban, meg kell várnunk Ron Sexsmith új lemezét Hódzsó-Tito & Tarantula: Hungry Sally & Other Killer Lullabies Cockroach/BMG Amikor az Életem szerelme című Nick Cassavetes-filmben a főszereplők bemennek táncterembe, ki játszik a színpadon? Hát Tito Larriva és zenekara! A Rodriguez-filmek rosszarcújának bandája igazi népszerűségre azonban Európában tett szert, új albumukat is a tavalyi európai turné ihlette (Wanted 1998/9). Amsterdam, Spanyolország és Hamburg egymás után köszönnek vissza a szövegekből, melynek további összetevői azonban változatlanok: őrjítő szerelem, gyilok, horror, B-széria. A formátumukban másfélperces pörgéstől a tízperces eposzig nyúló, vészjósló, mexikói fűszerezésű bluesok továbbra is bűnrosszak, de megvan a maguk bája, a következő német turné reklámja pedig már ott a CD-tokra ragasztott matricán. A germánok mindent bekajálnak, akárcsak a címadó dal óriási nőtt leánykája 11 -dzsfaszalasszó- Faith Evans: Keep The Faith BMG Azt mondom, pop-biznisz. Teremts sztárokat a semmiből! Építs vonzó személyiséget a tehetséges hangoknak! Támogasd meg őket erős médiakampánnyal, jól ismert popsztárok vendégszereplésével! Gyárts medence szélén sütkérező álmokat! Azt mondom, zenei tömegtermelés. Add azt a tömegeknek, amit hallani akarnak, ne kísérletezz! Használj jól bevált kliséket! Figyeld a zenei trendeket! Süllyed az R&B, de menő a hiphop? Miért nem énekelteted a csokibarna álomnőt hiphopalapokra? Hozz egy-két vendég reppert! Keress sok pénzt! Érted? Puff papa biztosan érti. Faith Evans eszméletlenül jól énekel, az alapok nagyon profik, és úgy szól a lemez, mintha földönkívüli életformák keverték volna a Dagoba rendszerben. Azt mondod, nyálas? Hogy ebből tizenkettő egy tucat? Ki vagy attól, hogy csak szerelmes számok vannak a lemezen? Azt mondom, Faith Evans. Azt mondom, popbiznisz . Shu Irigy Hónaljmirigy: Sovány Vegasz PolyGram Maxikról nem szoktunk íárni, ezúttal azonban kivételt teszünk. Az Arany Zsiráfon bemutatott Szerelemgomba ugyanis ezen a lemezen található a Slájmgájzékkal egyetemben. A Viszkis üvegek című TNT-presszózene, valamint a Los Aluljáros-féle Bangó Béla, Bangó Géza, Bangó Margit című örökbecsű remixe már csak ráadás. A firnyákos magyar sóbizben nem meglepő, ha a Dáridóban látod őket legközelebbi -bébé •fülbemászó © sáját story Soul’score