Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám

JÁTÉK AZ EGÉSZ?! Zelki János a harmincadik Filmszemle dokumen­tumfilm-zsűrijétől díjat kapott Játék az egész című filmjéért. Az MTV megbízásából is készült film szerkesztője mégsem a Tévé aulájában, hanem a Rádió pagodájában adott randevút. Zelki ugyanis igazi „régi vágású” rázsis. Dolgozot a reklámosztályon, a tudományos rovatnál, szerkesztett zenei műsorokat, manapság pedig az irodalmi osztály munkatársa. Megírta a Murphy-törvénykönyv magyar változatát, és a legjobb mai költők részvételével verseskötetet állított össze. Aztán pár éve külsőzni kezdett a TV Híradónál. Telki János: Gyerekkoromban operaénekes akartam lenni meg költő. De nehezen lesz operaénekes valakiből, ha nem tanul zenét. Emiatt aztán beláttam, hogy ez nem fog menni, de azóta is visszatérő kép bennem, amint állok egy operaszínpadon, a né­zőtér zsúfolásig tele, és én betöltöm a termet a hangommal. Volt otthon néhány bakelit lemezünk, meg egy tölcséres hangszórójú lemezjátszónk, ezen hallgattam hí­res tenoristákat, és közben magamat képzeltem a helyükre. Annyira komolyan vettem ezt az egészet, hogy az iskolai énekkarokban is mindig énekeltem. A másik vágyam pedig az volt, hogy költő legyek, persze az se lettem. Bár írogattam verseket, és egy jó darabig nem is hagytam abba. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor elárulom, hogy néha felötlik bennem, hogy bár nem írok verset, de azért költő vagyok. wanted: Ennek köszönhető, hogy verses kötetet szerkesztettél? zs: Az egy ötlet volt, ami önmagában semmit nem jelentett. Az volt a nagy dolog, hogy meg tudtam szervezni. Azt találtam ki, hogy nagyon érdekes lenne József Attila elképzelhető időskori verseit megíratni, de nem akárkikkel, hanem a legjobb mai köl­tőkkel. Különben nem lett volna értelme, ebből viccet csinálni nem lehet! Elkezdtem felhívogatni a költőket, a beszélgetésekből érezhető volt, hogy József Attila természe­tesen mindegyikükre óriási hatással volt. Mindenkinek hízelgett egy kicsit, hogy beleélheti magát egy rövid időre József Attila helyébe, életébe, ám kezdetben minden­ki elutasított. Persze erőszakos voltam. Amikor Várady Szabolcs nem mondott sem nemet, sem igent, újra fel mertem hívni másokat is. Elmondtam nekik, hogy Várady Szabolcs már benne van. Szép lassan összeállt a kötet, és gyönyörű verseket írtak. Jó volt ezt megszervezni, és tulajdonképpen azzal hízeleghetek magamnak, hogy lett egy olyan verseskönyv, benne két tucatnál több verssel, amik csak azért születtek meg, mert kisajtoltam a költőkből. Nem fürdök én már annak a sikernek a hullámai­ban, hogy verskötetszerkesztő voltam egyszer! Ez már nem él bennem, szerintem ez így természetes, az ember kiélvezi a sikerrel járó perceket, heteket, aztán vége. .. Te alapvetően rádiós vagy, és ha valami igazán pillanatnyi műfaj, akkor ez az, ezért találsz ki mindig valami egész mást is magadnak? 7s: Szerintem ez inkább amiatt van, hogy nagyon erős a vágy bennem a magam megmutatására. Hasonlít ez a vágy arra, ami a művészekben is mindig megvan. Enélkül valószínűleg egy zeneszerzőnek nem jutna eszébe szonátát íratni, a költő sem írna le egy sort sem. Engem is mindig valami ilyesmi hajt, csak sokkal szerényebben, mint őket. Ennek pedig az az oka, hogy ha az ember nem tud valami nagyon jót meg­mutatni, akkor vigyáznia kell arra, hogy ne akarjon nagyon játszani. Rádió- és tévéműsorokat készíteni, meg ilyesfajta­ könyveket szerkeszteni, nem az igazi. Ezek valami helyett vannak, sohasem érnek annyit, mint egy jó verset megírni, vagy egy szobrot kifaragni. w: Keserűség van benned emiatt? zj: Nem keserűség, inkább csak tárgyilagos megítélése a helyzetemnek, értéke­imnek és annak, amit csinálok. Persze nagyon örülnék, ha jelentős regényírónak gon­dolhatnám magam, vagy egy olyan költőnek, aki ritkán ugyan, de olyan verseket ír, amiket még száz év múlva is olvasni fognak, de nem vagyok ilyen. A vágy ugyanak­kor nem szűnt meg bennem, hogy jó lenne ilyennek lenni. Amit az ember az agyával tud, azt a zsigerei, az érzései, az idegei nem mindig veszik tudomásul. w: Tehát azt is csak az agyaddal tudod, hogy nem leszel már operaénekes. Hogyan lettél viszont ezek után rádiós? zj: A költői és operaénekesi vágyaim nem szűntek meg. Tudom, hogy nem vagyok operaénekes, meg költő sem, de megrekedtem a személyiségfejlődés egy bizonyos fokán, és maradt bennem egy nagy adag infantilizmus. Ezt én nem nagyon bánom, mert nincs olyan művész, akiben ez ne tengene túl, ne lenne benne több, mint az átlagemberekben, szóval hízelgő, hogy a játékosságom és a józan ésszel belátható­an soha nem teljesülő vágyakban való „csakazértis” hitem megmaradt. Még mindig úgy gondolok az operaénekesi karrieremre és a költészetre, hogy majd. Jó, nem vagyok költő, nem jelent még meg kötetem, nincsen még lemezem se, de majd. .: Ezt még mindig tényleg komolyan hiszed? zj: Nem tudnám azt gondolni, hogy már nem lehetek egyik sem. Persze nagy pénzbe se merném fogadni, hogy nem fog sikerülni! De ezt sohasem mondanám meg magamnak. Majd! Hát istenem, mit lehet tudni, van még időm! De várakozás közben sok minden történt. Elvégeztem az egyetemet, dolgoztam könyvraktárban, tanítottam általános iskolában. Rádiózni pedig már felnőtt fejjel kezdtem, nem tizen- vagy huszo­névesen. Szerintem olyan..., de ezt mégse mondom meg! Szoktam ugyanis játszani a születési évemmel, és ha most megmondanám, hogy mikor kezdtem el rádiózni, akkor ki lehetne számolni, hogy hány éves vagyok most, azt pedig nem akarom! Nem mindig adom meg pontosan a születési évemet, például a Filmszemle katalógusban sem a valódi évszám szerepel. .: De miért nem mondod meg? zj : Egyrészt, mert öreg vagyok, és úgy gondolom, hogy egy ennyi idős embert már nem lehet kezdőként komolyan venni, a filmezésben viszont kezdő vagyok. Más­részt meg szórakoztat, hogy a nálam öt-tíz évvel fiatalabbak azt látják leírva, hogy én vagyok a fiatalabb náluk, és nem értik, hogy ez hogy van! w: De az idei Filmszemle katalógusában olvasható évszám most kitart egy darabig? zj: Dehogy! Minden évben egy évvel fiatalabb vagyok a katalógus szerint. •film djut

Next