Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám

Ez + mi?! - Jazz+Az Remixek BMC Bevallom őszintén, a Kalózok kimaradt az életemből, sőt a Jazz+Az lemezt sem hallottam még Ez egyesek számára nyilván szakírói hitelem megkérdőjelezésével egyenlő, hiszen hogyan ír­j­hatnék a dalokból készíttetett remixeket tartalmazó dupla cédéről az eredeti változatok isme-­ rete nélkül? Csakhogy nekem pontosan ez volt a célom. Azaz: kíváncsi voltam, hogy műkö-j dik-e ez a nálunk még kevésbé mindennapos marketingfogás, és érzek-e majd késztetést a­ Jazz+Az album lecsekkolására. Attól tartok, a dolog csupán egyirányú - a Jazz+Az kedvelők­ füle csodálkozhat rá a „keményebb" tánczenékre -, mert késztetés az nem volt. Ahhoz ugya­­­nis ezek a remixek túl jól sikerültek. A vörösek (a magyar house-elit) és a fehérek (a magyar­ underground A-csapat) közel 150 perces, 31 tételes remix-túrája a remix, mint újraértelme-­­zés iskolapédája - Marcel tartotta meg egyedül a teljes énekrészt, de a grúv, amit alárakott valami csoda! - , és hogy az osztályzat csak négyes alá, az elsősorban a projektben részt vev­­vők nagy részére jellemző PC- és sample CD-hangoknak, különösen a ciki junglebasszus-imi-­ tációknak, tudható be. Ez már majdnem az 11­4RAY Black Star Liner: Bengali Bantam Youth Experience! WEA/Warner Múlt havi indiai blokkunkból kimaradt, de a Black Star Liner a londoni tánczenei szcéna je­­­lenleg legdivatosabb és egyik legjobb csapata/csapati. Nemcsak a leopárdmintás Mercedes-­ nek nem lehet ellenállni, a zenének sem. Inkább összegzése ez az indiai vonalnak, mint hogy­ bármifajta újdonsággal szolgálnának, de ez az összefoglaló tömény, táncos, eredményes, és­ szerencsére nem giccsesen hatásvadász­­ -bébé-John Mayall and the Bluesbreakers: Padlock on the Blues Eagle Records/BMG Aki ismer olyan angol blueszenészt, aki nem játszott John Mayall zenekarában, az jelentkez­zen! Ez a lemez egyébként Amerikában készült és van rajta egy kezdő közreműködő, a neve- John Lee Hooker - lehet, hogy lesz még belőle valaki. Gyönyörűek a fúvósok, szépen lüktet­ az egész cucc, az akusztikus gitárok úgy szólnak, hogy az még arra is ritka, kellemes hang­zású az anyag. Nem tudom, hogy rajtam kívül meghallgat-e valaki ma még egy ilyen lemezt de jobban örülnék, ha azt hihetném, hogy igen - olyan békés, nyugodt, áttekinthető, megbíz­ható... fúj, de öreg vagyok, bazdmeg! 11 CS.­M. Ha a multinacionális kiadók hazai részlege nem tart Magyarországon nyereséges­ mennyiségben eladhatónak egy hanghordozót, akkor nem hozza be hazai raktárába, nem­ csap neki reklámot. Ám mindez nem jelenti azt, hogy az ilyen lemezek nem hozzáérhetőek, a lemezboltnak egyszerűen csak meg kell rendelnie a mamutcégek nemzetközi katalógusá-­­ból, egyedi importként. A Sonynál C-kategóriába sorolják, és kereskedelmi újdonságértesí­tőjükben fel is tüntetik az ilyen kiadványokat, melyek között az utóbbi hónapokban - rova­­­tunk tavaly szeptemberi jelentkezése óta - rengeteg gyöngyszem bukkant fel, főleg­ a cég által terjesztett minikiadók terméséből. Az egykori GolDiscs-főnök Andy MacDonald új minicégének, az Independiente-nek ed-­­digi legnagyobb dobása a valahol a Radiohead és az Oasis között elhelyezkedő Travis ta­­­valyelőtti debütalbuma volt, de a szerény Francis Healy vezette glasgow-i kvartett vadonat­­túj - torzítókból és hangerőből visszavett - albuma (The Man Who), mely fölött a Radio-­­head producere, Nigel Godrich bábáskodott, még szebb sikerre számíthat. A Suede-et is­ futtató Nude cégnél a Goya Dressből (Wanted 96/3) kibújt énekesnő, Astrid szólólemeze­ a kedves és slágeres Boy For You a legszebb hajtás, a legnagyobb felhajtás viszont az Egyesült Királyság legkövérebb popsztárja, a nyafogós Tiny Wood vezette Ultrasound egy­­­üttes Everything Picture című pszichedelikus rockalbumát veszi körül. Pszichedéliából a leg­­­jobb azonban most a walesi Super Furry Animals (szintén Wanted 96/8), amelynek 1994-­ 98 közti ritkaságaiból és kislemez B-oldalaiból Out Spaced címmel állított össze albumot­ kiadójuk, a Creation, ahol a Kingsize című remek új lemez is megjelent az azóta feloszlott Boo Radleystől, és ahol e pillanatban épp a képünkön látható 3 Colours Red (Wanted 97/7)! kemény rockalbuma, a Revolt a legnagyobb befutó (a Super Furry Animals harmadik so­j­ralbuma, az elődeinél jóval slágeresebb Guerilla június elején kerül piacra). Az ír Setantaj cégnél a Divine Comedy a Fin de siecle című nagyzenekari poplemezzel jelentkezett. A C-s kategóriás gyöngyszemek legcsodálatosabbika azonban az Afghan Whigs nevéhez fűződik:­ a tavalyi év legvégén megjelent 1965 című album Greg Dulli zenekarának eddigi legletiszt­­tultabb remekműve. Tessék, lehet rágni a lemezboltosok fülét! H-dzs- foto: Ton Sheehan!II­ C-kategóriás gyöngyszemek . Mortpn^hnD­i jjjiji Ovation » MM­A Jiinlu« (MB) uHall»má*?ó I J

Next