Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7. szám
Más mint a többi •••.. Ron Sexsmith 1997 legvégén, mikor óriási szenvedés közepette összeálítottam a Wanted számára az évi tíz kedvenc lemezem listáját, rádöbbentem, hogy az első öt helyre olyanok kerültek, akiket kazettán - a kiadótól kapott borító nélküli, előzetes lehallgató kazettán hallgattam, walkmanben, fülhallgatón át, szóval nem CD-játszóról, otthon a szobában. Nagyobb esélyük volt így, nem ám csak úgy szerteszét a légtérbe, hanem rögtön be a fülbe, az agyba, többször megfordítva újra meg újra, megfejelve azzal a tudattal, hogy mindez hetekkel az anyag hivatalos megjelenése előtt, olyan emberek között járva, akik még nem is sejtik, micsoda remekmű fog rájuk szabadulni hamarosan (azt, hogy őrjítően nagy hányaduk később sem tudja meg, hogy rájuk szabadult, ilyenkor hajlamos vagyok elfeledni). Ron Sexsmith albuma is ilyen remekmű volt, azzal a különbséggel, hogy a magyar közönségre rá se szabadították. Egészen mostanáig. Ronald Eldon Sexsmith-nek nemcsak nevetséges neve van, de úgy néz ki mint egy nagyra nőtt, kócos óvodás. Ráadásul akusztikus gitáros dalszerző-énekes. Ebből valami bamba, bávatag, hétköznapi közhelyparádé is kisülhetett volna, de nem: Sexsmith fajtája legnagyobb új tehetsége, igazán kivételes művész. A Torontóban futárként dolgozó, harmincas évei elején járó családapát eredetileg arra szerződtette az Interscope cég, hogy mások számára írjon dalokat, de a szerző által felénekelt demókat meghallva a főnök, Jimmy Ievine rögtön lemezszerződésre módosított. Ron először a szintén kanadai Daniel LANOis-val vonult stúdióba (a There's A Rhythm című dal Lanois-féle verziója bónuszként hallható az első albumon), de a meg-„Az emberek egy depressziós kis fickónak képzelnek, pedig nem is: 180 centinél is Thad Blake hangmérnök személyében talált (az ő művészi holdudvarukba tartozik többek között Elvis Costello, Sheryl Crow, Bonnie Raitt, a Soul Coughing, és persze Froom felesége, Suzanne Vega). „Egy gitáros-énekes, aki nem úgy hangzik, mint egy gitárosénekes” - summázza Froom. A leginkább a Tim Hardin-i iskolába sorolható, Harry Nassonnal és a Kinks-vezér Ray DAVIESSzel is rokonságot vállaló, a folkénekes kategóriát azonban határozottan elutasító SExsMiTH-nél a romantikus vágyakozás és a dokumentarista realizmus érzékeny egyensúlyra lel, a melankolikus dalok egyszerűek, érthetőek, de sohasem együgyűek vagy földhöz ragadtak, az ének finoman vibrál, szenvelgés és modorosság zéró, akusztikus és elektromos gitárok békésen egymás mellett élnek. Mindehhez jön a billentyűsökön is közreműködő Froom tiszta, de sohasem steril, empatikus, szellemes hangszerelése és stúdiókezelése, csöppet lepattant, régi kisvárosi fíling. A szerelmes és hangulatdalok mellett be-belopakodik egy-egy bizarr gondolat: a többgyermekes család háza előtt állhatatosan csilingelő fagylaltoskocsis embert az üres zsebű apa magában a pokolba kívánja, és a következő versszakban már látjuk is, amint odalenn ég a galád árul (ezt az Alkonyzónába illő történetet az élet ihlette, a szóban forgó kispénzű, többgyermekes apa Sexsmith volt). Plusz egy Leonard COHEN-feldolgozás, a kanadai dalszerzői vonalhoz tartozás jelképe (további neves kollégák, ugye: Neil Young, Gordon Lightfoot, Joni Mitchell). A cím nélküli 1995-ös Ron SEXSMITH-albumtól a szakma hanyatt esett, minden jobb kritikus évvégi listájára felkerült. „Egész évben ezt hallgattam, és még húsz évig tudnám. Szerény és elegáns remekmű” - lelkesedett Elvis Costello. John Hiatt, Nick Lowe és még egy csomó kolléga gratulált Ronnak, a Radiohead előzenekarnak hívta, Rod Stewart feldolgozta Secret Heart című dalát (ebből tett elég pénz fagyira). Addigra Sexsmith már túl volt második lemezén (Other Songs, 1997), ami még az elsőnél is jobb dalokat tartalmazott, bővült a zenei paletta is (steel gitár, vibrafon, rezesbanda, tangóharmonikán Sheryl Crow!), ráadásul sokkal inkább a történetmesélésábrándokat dédelgetett nem is meglepő). „Egy öreg házaspár mellett ülünk a buszon, a kisfiam meg én. A fiam az ablakon át a temetőre mutatva odafordul az öregemberhez, és azt mondja neki: Ide kerülnek az emberek, mikor meghalnak, a papám mondta. Mire az öreg: Igen, tudjuk.” - ez egy gyermekdalszerű dallamra megy a Pretty Little Cemetery című számban. A Child Star egy „kiöregedő” gyerekszínészt próbál megóvni: „Elértél az út végét, csak addig kértek belőled, amíg jó kisgyerek voltál. Elég szép pályát futottál be, térj hát vissza a való világba, amíg még fiatal vagy. Azt hitted, ez a szeretet örökké tart? Azt hitted ez a szeretet valódi? Olyan gyorsan jött és ment. Szerettek valakit, de az nem te voltál.” A legfülbemászóbb dalban, a Strawberry Blonne-ban a narrátor egykori alsós osztálytársnőjéről, egy hátrányos helyzetű (csonka család, alkoholista anya, szegénység, korai árvaság) szép szőke kislányról mesél, akit hosszú évek múltán lát viszont a villamoson, már felnőtt nőként, egy szép szőke kislánnyal (akár hiszitek, akár nem, nem nyálas). A napokban megjelent új Sexsmith-lemezen ismét bővül a kiegészítő hangszerpark: vonósnégyes, mandolin, bendzsó, ukulele (mindezek persze visszafogottan, sohasem csiricsáré vásári frivolsággal), továbbá ismét egy menő énekesnő hangszeres szerepben (Tracy Bonham hegedűn!). A vadonatúj lemez címe Whereabouts, de mégsem a „hol?” rajta a fő kérdés, hanem a „mikor?”, az idő múlása és ennek feldolgozása, visszamoccanás a gondolkodás és hangulatdalok felé. „Úgy látod, mennek veled az évek és nem tudsz leszállni... Nem lenne jobb az eljövendő napokra fordítani az idődet, és nem azokra, amelyek elmentek már?” Vagy: „Azt mondják, mindennek megvan a maga ideje. Akkor vajon ez az elmúlt időszak mire volt? Egy szemvillanás alatt, egy szemvillanás alatt, az egyik pillanatban még itt volt, aztán eltűnt egy szemvillanás alatt.” Happy end nincs? De van. Kicsi, hazai vonatkozású. Ron Sexsmith lemezeit eddig nem hozták be Magyarországra, de most, hogy a torontói dalnak az Universal Music nevű újdonsült zenei mamutkiadó (a PolyGram kibővítve az azt felvásárló Seagram italcég által eddig birtokolt kisebb kiadókkal, köztük az Interscope-pal) fennhatósága alá került, az új lemez a nemzetközi megjelenéssel egyidőben nálunk is feltűnt a boltokban, s most már a két korábbi is könnyedén beszerezhető. Én az új lemezt is kazettáról hallgatom. -déri Zsolt : július