Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7. szám
MOBY: PLAY * HMK „Hogy mit hoz ki magából, ki tudja? Egy bizos: az is Moby lesz.” - a márciusi Wantedben így ítélkeztem előre az egyetlen keresztény-vegetáriánus technósztár következő albumáról. Hál’istennek a szimpatikus kopasz Melville-ükunoka nem hagyott cserben! Az év elején a fülekben elültetett, Honey című, hiphopba oltott mocsárblues gyöngyszem után május közepén sárba szökkent az album is, és most itt az aratás ideje. Mert nem kétséges, Mobynak ezúttal sikerül azokat is meggyőznie, akik egészen mostanáig ellenálltak stílusok között szabadon garázdálkodó zenéjének. Méghozzá pontosan azért, mert a PLAY Moby első hangzásában egységes lemeze. Közel egy évig dolgozott rajta, a dalok ötletét pedig az adta, hogy összeismerkedett Alan Lomax néprajzkutatóval, aki apjával együtt óriási gyűjteményt halmozott fel a század első évtizedeiben szalagra rögzített, amerikai feketék által énekelt dalokból. Mobyt elvarázsolták az őszinte érzelmekkel teli, hátborzongatóan gyönyörű felvételek, és elhatározta, hogy azok spiirituálé-, illetve gospel-ihletettsége határozza majd meg az új dalok hangulatát. AZ ALBUM A MÁSIK ÖSSZEKÖTŐ ELEME A HIPHOP; Moby újra felfedezte magának az egyszerű, de hatásos hiphopütemeket (mostanában sok kommersz rapet hallgat, mint Timbaland, Busta Rhymes, Jay-Z). Ha az album címének másik jelentésével - színdarab - eljátszunk, ez a lemez háromfelvonásos: az első felvonásban a bluesos hibridek kapnak helyet, a másodikban Moby énekesként ejt ámulatba a Ian Curtisre (Joy Division) kísértetiesen emlékeztető hangjával, a harmadikban pedig a szívünket szorongatja ambientes szomorkáival. Az előadás végén jár a vastaps, két dolog miatt is: egyrészt a ’90-’92 közötti rave-korszakában tökélyre fejlesztett, de ma már ciki himnikus szintifutamai most ismét megfelelő környezetbe derültek,másrész^M^ --------■ példáját «tartja az antirasszizmus Mfc&Xdtt! téfÉÉ A hónap remitte Mambo Kurt: The Return Of The Alleinunterhalter Virgin/EMI Még áprilisban történt, hogy Szűcs Gábor barátommal turkáltunk az EMI megjelenés előtt álló nemzetközi kiadványai között, és a többtucatnyi eurogagyi közül hirtelen ránk nézett egy krumpliorrú ember, az arca Jarvis Cocker, Bono és Thom Yorke valószínűtlen keveréke, bazinagy narancsszín napszemüveget viselt, fehér öltönyt, sárga inget, nyakkendőt, kezében virágcsokrot. És az a név... Mambo Kurt. A produkció meg volt véve, még mielőtt megtudtuk volna, mi is valójában. A CD hátlapján a dalcímekből kiderült, mi is. Basket Case, Paradise City, Come As You Are, Cantaloop, Insomnia, Jump, mögöttük meg kis betűkkel a stílusmeghatározások: bossa, mambó, tango, latin, swing. Kapkodva préseltük be a korongot a lejátszóba, és utána fél órán át ugráltunk röhögve a szobában, miközben váltogattunk egyik számról a másikra. Mambo Kurt ugyanis egy „legendás Yamaha D-58-as orgonán, a világ legjobb elektronikus hangszerén” vendéglátózza le az ismert pop-, rock és technoslágereket, Lou Reedet idéző kappanhangon én^8 Kijuki enyhe német akcenttel („Téjk mi dán to dö peredájSZ SZidi, ver dö gresz ÍZ grín el«Ö Gulyár pridi”), a refrénekben két női hang segédletével. A dolog hihetetlenül szürreális, főleg mikor a Bombtrack című Rage Against The Machine-szerzemény szvingváltozata szól, vagy a Nirvana-feldolgozásban a „memóri-hi-í-ja” rész, vagy a techno-medley-ben a Born Slippy nyitánya... nem is folytatom.finyig az, hogy egy hétre rá már meg volt fertőzve a Wanted szerkesztőség és a Sziget iroda, sikerült elérni, hogy a lemez Magyarországon is piacra kerüljön, meg azt is, hogy Mambo Kurt elvállaljon egy fellépést a Szigeten, augusztus 9-én éjjel, a Wanted színpadon, a Túlvilág zenekar előtt. -Vér, The Resum Of sleinunterhaltier u/of Albemát ?ó© július