Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1-2. szám
Bumm alszik Ted Browningnak a műfajt kodifikáló, a populáris vámpírfilmek alfáját és ómegáját jelentő DRACULA-ja (1931), illetve az utolsó jelentős, a klasszikus mítoszt haszonnal interpretáló film, Terence Fisher DRACULA BORZALMA (1958) című munkája óta a mozi vámpírja koporsójában fekszik. Nappali életét éli, alszik tehát, s az elmúlt négy évtizedben nemigen akadt rendező, aki képes lett volna kicsalogatni az éjszakába, életet lehelni belé. Coppola afféle szintézisnek szánt, egy rahedli megasztárral megpakolt és manierista dekorativitásával operáló, kiglancolt filmjének egyetlen érdeme, hogy legalább nem tesz úgy, mint az elmúlt évtizedekben sok más rendező, nem travesztálja a mítoszt (éppen csak túl mélyen hajol meg előtte). Neil Jordan INTERJÚ A VÁMPÍRRAL című munkája eredetibb: azzal, hogy két főhőst egy az ösztöneitől, következésképpen a nyers destruktivitástól vezérelt figurát, illetve annak ellentétét, a lelkiismeretfurdalásától gyötört, galamblelkületű vámpírt - emel a történet centrumába, a vámpírlétben immanensen meglévő kettősség sajátos ábrázolását kínálja. A paródia egérút is lehet — lásd Polanski nevezetes munkáját, mely azzal együtt is az egyik leggörbébb tükre a műfajnak, hogy egyes pontokon eltáncol kitűzött céljától, vaskos paródiából a legsokkolóbb vámpírfilmeket is überelő horrorba vált; vagy az újabb évjáratú mozik közül Mel Brooks és Leslie Nielsen hebefrén ökörködését (DRACULA HALOTT ÉS ÉLVEZI), de a műfajkeverés is adja magát. Egyesek úgy próbálják lendületbe hozni a műfajt, hogy más műfajokkal klónozzák azt. Joel Schumacher az ifjúsági bandafilmekkel keresztezi a vámpírmitológiát (AZ ELVESZETT FIÚK), Rodriguez és Tarantino road movie-val oltja be a vámpírtörténetet (ALKONYATTÓL PIRKADATIG), Kathryn Bigelow vagy John Carpenter vámpír-westernt készít (KÖZELÍT AZ ÉJ, illetve VÁMPÍROK). Dracula közben pihen, arra vár, hogy felébresszék. •A FILMTÖRTÉNET TALÁN LEGNEVEZETESEBB DRACULA-SZÍNÉSZE, LUGOSI BÉLA - SZÜLETETT BLASKÓ BÉLA - AZ ERDÉLYI LUGOSON LÁTTA MEG EZ ÁRNYÉKVILÁGOT, 1882-BEN. Vidéki színházakban kezdte színészi pályáját, a ’10-es évek derekán már a budapesti Nemzeti Színház társulatának tagja. A Tanácsköztársaság idején aktív politikai szerepet vállalt kommün mellett, ezért annak bukása után elhagyta az országot. Néhány európai váosban tett rövidebb kitérőt követően (egyebek mellett Berlinben is megfordult, ahol lejátszott egy kisebb szerepet Murnau JANUSFEJ című filmjében) 1921-ben érkezett meg az Egyesült Államokba. 1927 októberétől folyamatosan alakította Draculát a Broadwayn, Bram Stoker regényének színpadi változatában. Angolul alig beszélt, korlátozott nyelvtudásának kompenzálása érdekében ezért igyekezett gesztusnyelvét erőteljesebbé, színészi jelenlétét intenzívebbé fejleszteni. Emellett akcentusa kifejezetten jól jött a szerephez:az amerikai közönség előtt a titokzatos, messziről érkezett gróf személyiségének egzotikumához adott nem csekély többletet. -, Bár a filmtörténetben nem ő játszotta a legtöbb alkalommal Draculát - ez az érdem a Terence Fisher filmjeiben feltűnt Christopher Lee-é -, Lugosi volt az, aki a vérszívós gróf imidzsét, máig érvényes módon, megteremtette, Tod Browning 1931-ben készült filmjében. Pedig eredetileg nem neki szánták a címszerepet, s csak az eredeti jelölt hirtelen halála után merült fel Lugosi neve. Leginkább az szólt mellette, hogy Browning egy európai, az amerikai filmgyártásban ismeretlen színészt kívánt szerződtetni filmje főszereplőjéül. Lugosi Béla utolsó filmszerepét Ed Wood A 9. SZÁMÚ TERV AZ ŰRBŐL című opuszában játszotta. A mértéktelen alkoholizálástól és a drogoktól meggyötörten 1956-ban halt meg. Összesen 103 filmben szerepelt. Jimz atout mé (John Carpintar vámpírjai) Egykor ő volt a rémkirály, aztán maga maga famulusává igazolt. Egészen a közelmúltig nem volt kérdéses számomra, hogy az öregedő Carpenter ifjúkori önmagának csöppet nehézfejű tanítványa (nem nagy dolog, mással is megesett már, hogy saját árnyékává pályakorrigált), aztán amikor láttam AZ ORÜLET TORKÁBAN című opuszát (egy egészen friss darab, úgy három éve készült), elbizonytalanodtam: talán mégiscsak maradt benne valami a kezdeti svungból. Legújabb filmje is ezt az érzést erősíti, s bár Carpenter maradt, ahol volt (az árnyékban), igyekezetét, hogy végre kilépjen onnan, dicséret illeti. .Mint korábban majd mindig, zsánerfilmet készített, faltörő kosként szakadta neki a kiszemelt műfajnak. Carpenter evidenciaként tételezi a Gonoszt, ezért már rögtön a történet elején elveti a klasszikus vámpírfilmek egyik sztenderdjét, mely szerint a vámpír erejét az adja, hogy" senki sem akar hinni benne - vérszívói létezőbbek, mint filmen valaha. A mozi szörnyeinek menazsériájában intellektuálisan a vámpír az abszolút csúcspont. Rendezőnket azonban a vámpírlétből kizárólag a zombi-összetevő érdekli, egyedül a vámpírok vezére intellektualizált figura. A kolorit összhatása a nyers hús színét idézi, a film vámpírjai killer machine-ek, fővámpírja pedig a világuralomra törő Sátán ekvivalense. Egzotikumnak nyoma sincs, ez egy minden ízében amerikai mozi: „Nincs akcentusuk. A fokhagymát és a feszületet elfelejtheted, fabatkát sem ér velük szemben. Csak a karó segít" - jegyzi meg az egyik vámpírvadász a rémekről. Carpenter filmje nem klasszicizál, úgy reflektál a vámpírmitológiára, hogy annak jóformán valamennyi toposzát használhatatlannak minősíti. Vámpírjainak van tükörképük... Tomoki Gyula John Carpenter 1948-ban született. Mindössze 12 éves volt, amikor első amatőr - filmjét elkészítette. Eddigi legnagyobb sikere az 1978-ban készült HALLOWEEN - A RÉMÜLET ÉJSZAKÁJA című, harmadik nagyjátékfilmje, az ún. „kisvárosi horror” mintaadó darabja. A HALLOWEEN hozadékát a mai napig nyögjük, vége-hossza nincs a megalkotása óta eltelt időszakban született, s az alapműre hajazó produkcióknak, a PÉNTEK 13 ki tudja hányadik részét élő szériájától a FREDDY- filmeken át a TUDOM, MIT TETTÉL TAVALY NYÁRON című epigondarabokig. A HALLOWEEN hetedik (!) - az alapmű születésének 20. évfordulója alkalmából H20-ra keresztelt - részét a napokban mutatják be nálunk. (A filmet, hasonlóan a sorozat korábbi A Carpenter-filmek egyik védjegye a rendező komponálta zene, mely nem csupán kísér vagy aláfest, hanem a mű egészének integrált, oszlopos része, nem túlzás: a vizualitással egyenrangú elem. Leghatásosabb szerzeményei jócskán belül vannak azon, amit még minimálnak lehetne nevezni, dallamait számítógép segítségével, alig néhány hangot használva komponálja meg. folytatásaihoz, már nem Carpenter jegyzi rendezőként.)