Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám
Bernard Butler: Friends and Lovers ::: Creation/Sony „Az, hogy kiénekelhettem a saját érzéseimet, kibékített magammal...az intenzitás, a színek, az érzelmek mélysége - ez lebeg előttem, amikor komponálok” - ilyeneket mondott a Suede-renegát Bernard Butler 1998-as debütáló szólóalbuma kapcsán készített Wanted-interjúban (98/4). Igaz, hogy a kritika meglehetős ambivalenciával fogadta a gitáros-szerző People Move On című lemezét, én azért nagyon bírtam, valóban színes és érzelmes, szép, nagy ívű és gazdagon hangszerelt retró ízű dalok alkotják azt a dalfüzért, talán csak az lehetett vele a baj, hogy az egykori Suede-pengék szerzőjétől dögösebb és fókuszáltabb számokat vártunk. Butler abban a bizonyos interjúban, a rockosságot firtató kérdésre így válaszolt: „azt hiszem a következő lemez megint zajosabb, nyersebb lesz, eleven gitárokkal”. Nos, nem. Egy-egy rockosabb/slágeresebb számtól (Friends and Lovers, You Must Go On) eltekintve Butler továbbra is (modern) blúzer és balladista arcát mutatja, és úgy tűnik, hogy neki mostan ez a világa, punktum. Nincs is ezzel baj: jók ezek a dalok és főleg szeretetreméltóak, elfolyósak, lebegősek, nagy terek vannak bennük, Bowie- és Pink Floyd-érzetek jönnek rhythm and blues-patternekkel karöltve, Butler nagyokat hangszerel - dobálja a sárrétegeket a falra, így fogalmazott egy éve - elvan a gitárjával, szépeket játszik és kedveseket énekel. Aki a slágerszerző Butlerre (is) kíváncsi, az kénytelen lesz régi Suede-lemezeket hallgatni . . Beck: Midnite Vultures :.. Geffen/Universal Beck Hansen szavatartó srác: még a zűrös körülmények közt piacra dobott Mutations megjelenésekor jelezte, hogy hamarosan jönni fog egy még újabb album, amely koncepcionálisan és jellegét tekintve folytatása lesz a számára igazi kritikai és kommerciális áttörést jelentő 1996-os Odelaynek, és tessék imhol az új cucc. Olcsó poén, de nem hagyom ki: a Midnite Vultures nem csak azért „fekete”, amennyiben az ujjgyakorlatnak indult, aztán a Geffen-hiszti után kvázi-sorlemezzé avanzsált Mutations „fehér”, mert a Mutations akusztikus, a Midnite Vulture meg inkább az elektronikára pörög, hanem mert szinte szó szerint is. Mert a Mutations valóban inkább fehér country, pszichedélia és klasszikus dalszerzői hagyományok, a Midnite Vultures (főleg az album első fele) meg inkább, sőt jócskán „fekete”. A Midnite Vultures első fele - szerintem ez az új album izgisebb része - arról szól, hogy Beck, eddigi idióta mutáns hiphopja meg sehonnan és sehová sem pakolható dalai mellé behozza a klasszikus Motown-soult és a funkyt, de úgy, hogy azonnali beszarás. Úgy idézi meg többek közt Prince, James Brown, Grandmaster Flash meg a Motown szellemét, hogy „lop", de lopása utalás, az utalások pedig már saját értelmet nyernek saját kontextusukban. Beck zenéje eddig is sok tekintetben amerikai zenei tabló volt, de most például az albumnyitó, ellenállhatatlanul táncos és slágervárományos Sexx Lawsban együtt breakbeat ütemek, bivaly fúvósok és bendzsó. Az első fenékbe billentés lendületével úszunk át a laza, soulos-hiphopos Nicotine & Gravyn, hogy aztán Mixed Bizness funkja pörgessen tovább. A Get Real Paid aztán súlyos csapásmérés, kraftwerkes elektro és mutáns funk és egy imádnivaló, angyali énekhang áll benne össze valószínűtlen egységgé, a Hind Freaks (azaz: Hollywood Freaks) laza hiphop, a Peaches & Cream pedig pszichedéliába mártott, nyekergő gitárokkal és fúvósokkal teli soul. A lemez második fele aztán lehet, hogy nem annyira meglepő, ám e tekintetben a különbség - már ami az első hat és a második öt dal illeti - talán csak annyi, mint amennyi egy szórakozóhely vécéjébe belépéskor kapott balegyenes és egy kora délutáni, égből jött galamb-attakk közt fellelhető. A Broken Train akár az Odelayre is, az ex-Smiths gitáros Johhny Marr segéderejével rögztett Milk & Honey harapós rhythm and bluesból Grandmaster Flash-idézetekkel tűzdelt funkba, majd countryba forduló agymenés, a Beautiful Way Mutations-rokon country-izé, a végére meg marad egy lökött, riffelős popdalszerűség (Pressure Zone) és egy mulatságos, nyöszörgős-sikrozós soulballada (Debra). Hihetetlen. Azt inkább le se írom, hogy olyat, amilyet Beck, olyat senki más, meg, hogy mintha a legfontosabb popfigura momentán. Még azt hinnék, hogy lelkesedik a hülye vantidos 11 -ener- Mood: Wombocosmic ::: Hammer Records Tehát a legfrissebb Mood, tiszta, sötét és lassú, tradicionalista kőkemény rock a sabbathista hagyományból, doom és a korábbiaknál több southern hatás. Várnám, hogy rögtön leüsse a fejemet, mint ahogy a Voll.-on a kezdőnóta, a Shell, de itt bátortalan a kezdés, lassan emésztődik a lemez. A hangzás tisztább, mint a korábbi anyagoké, de jónak nem nevezném, rögtön a magasan zörgő-csattogó dobok ütik a fülemet meg, jó elöl vannak, pedig a Moodnak sosem a dob volt az erőssége. (Valamit megmagyaráz a dologból, hogy a lemez egyik hangmérnöke a dobos, Koltay Tamás.) A lemez első fele nagyon sokadik meghallgatásra kúszottt csak a fülembe, főleg az Untold tempós southern-rockja, vagy a szintén erős délies, sőt blueshatásokat mutató Dislocated és a COC-rokon 11000 Days Below Zero. A nagy ikergitáros doomfájdalom a lemezcímadó Wombocosmicnál tör ki teljes energiával, a magyar metál nagy pillanata, kérem. Most kapásból ide ítélném a minden idők legjobb magyar keményrockzenei darabja címet, de hogy az első ötben minden körülmények között benn van, az zicher. Holdampf Gábor nem tartozik a nagy hangterjedelmet birtokló, igazán képzett vagy kiemelkedő képességű énekesek közé, de itt - és mondhatjuk, végig a lemezen - olyan elszántsággal és érzéssel nyomja, hogy simán hibátlannak lehet értékelni. És innentől, mármint a Wombocosmic daltól nem lehet megállítani a Moodot: a Glow. Burn, Screamre a COC is büszke volna, a Feed To Rise egyetlen egyszerű de annál hatásosabb riffen gördül végig - ötös, a megint COC-s Blindseeing után pedig egy újabb világbajnoki helyezett riff jön a Breathe The Airrel. És itten a szerző már egészen biztos abban, hogy ilyen jó magyar metállemezt még sohasem hallott. Amikor pedig ötvenedszerre is végignyomta (ennyiszer sosem hallgatott még végig magyar metállemezt), akkor azt gondolja - pesszimista állat -, hogy nem is fog 11 U. P. december u/ • f albemano az új nagylemez RÁD vár a boltokban! lemezbemutató koncert: DECEMBER 5. E-KLUB