Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám

Régi iskola: DANZIG Glenn Danzig az ócska horror- és gyilokfilmek univerzumát zenébe oltó Misfits punkzenekar énekeseként szerez kultikus hírnevet 1976 és 1983 között, olyan dalokkal, mint az Asztrozombik, Az élőhalottak éjszakája, a Halloween vagy a Ki ölte meg Marilynt? (ajánlott válogatáslemezek: misfits, illetve legacy of brutality), majd dobosa, a hirtelen basszusgitárossá avanzsáló Berie Von társaságában új zenekart alakít Samhain néven, melyben szabadon kiélheti kísérletező hajlamait az effektek, torzítások és törzsi dobritmusok terén (ajánlott lemezek: november coming fire, final descent). 1987-ben, nem sokkal a gitáros John Christ érkezése után a Samhain nevet a hangzással együtt lecserélik: a punkmúltú Chuck Biscuits dobossal (ex-DOA,­­Circle Jerks,­­Black Flag) kiegé­szült zenekar új neve egyszerűen Danzig lesz, a zene pedig... IDANZIG (1988)1 Klasszikus hard rock! A Danzig éppen időben születik, hogy beálljon a Cult, Zodiac Mindwarp és társaik mellé, az „új barbárok” közé, akik a klasszikus hard rock örökségét rabolják vissza. A borító­­­ján szarvas szörnykoponyát viselő, cím nélküli debütalbum producere ugyanaz a purista Rick Rubin, aki egy évvel korábban a Cult csúcslemezét, az Electricet segítette világra - ez minden hasonlóság, amit Glenn hajlandó elismerni (lásd az 1997. januári Wanted-interjút), pedig pályája rengeteg párhu­zamot mutat a Cult-vezér Ian Astbury karrierjével, kezdve onnan, hogy mindketten a kriptopunkból to­lultak, majd a hardrock revival élcsapatait vezették, később pedig hi-tech-indusztriál hangzások felé orientálódtak, az énekhangjuk pedig kísértetiesen hasonló: bömbölnek mint a bika, ha meg finoman énekelnek, a szív szakad bele (Jim Morrison méltó utódai, bár Glenn személy szerint Howlin’ Wolfra ‘és Johnny Cashre esküszik). A dalokat egytől egyig Glenn Danzig írja, zenészei nem virtuózok, de egy­szerűségük nemes, zenéjük méltóságteljes, a Mother vagy a Twist Of Cain instant klasszikusok. A szö­vegvilág már kiforrott: sötétség, bűn, bukott angyalok, káin, parancsolatok szegése, megszállottság. A Possession intrójában visszafelé zsolozsmázás, „féregként mászom be a koponyádba” - énekli Glenn. A szülők riadót fújnak, Brian Warner, az ifjú rockújságíró pedig szorgalmasan jegyzetel. IDANZIG II - LUCIFUGE (1990)­ A zenekar fotói nyíltan a klasszikus Doors-képekre hajaznak, az énekben is több a morrisoni blues. A hangzás kevésbé csontcsupasz, inkább térhatású, továbbra is előfordul, hogy az egyik szám átmegy egy másikba. Az I’m The One akusztikus bluesa Glenn klasszikus dalszerzői hagyomány iránti vonzal­mának legpregnánsabbb példája (fog ő még Johnny Cashnek is dalt írni!), ráadásul a humor is elő­dugja a fejét. Több a finomabb dal, a 777-ben slide gitár szólal meg, a Blood and Tearsben orgona. Az eredeti borító fordított keresztté hajtogatható ki (az újrakiadásé már nem). A nyitó dal, a Long Way Back From Hell címét Brian Warner (friss művésznevén: Marilyn Manson) megjegyzi, jó lesz az még valamikor. IDANZIG IN­­­ HOW THE GODS KILL (1992)­ Az Alien-dizájner H. R. Giger A Mester és Margarita című festménye mögé bújtatott album pro­ducere Glenn, de azért Rick Rubin még besegít. A hangzás az előző albumot viszi tovább, a gitárok itt-ott metálosabbak, a dalok viszont, bár korrektek, nem érik el az eddigi színvonalat. A kakukktojás a Sistínas, egy lassú dal, ketyegő gitárhangokkal, szintetizátor-aláfestéssel (a billentyűs hangszerek­­­­nél Glenn), akár egy varietéelőadó (vagy mondjuk Elvis, anno) is repertoárjára vehetné, ha csak a­­ szöveget nem találná kissé bizarrnak. Glenn Danzig ugyanebben az évben Black Aria címmel jelentet meg egy többtételes szimfonikus művet, mely az angyalok lázadásáról szól. * BTHRALL - DEMONSWEAT LIVE * Egy stúdió- és egy koncert-EP anyaga. A három stúdiódal közül a The Violet Fire gitártorzítása már sejtet valamit a jövőből, a Trouble című Leiber/Stoller-szerzemény egyéni átirata pedig tisztel­gés Elvis Presley előtt (a dalokban Gienn már gitározik is). A négy koncertdalt Halloween éjszakáján rögzítették, a csúcspont természetesen a Mother, melyet ebben az évben újra kiadnak kislemezen, új változatban, egy lenyűgöző koncertklippel megtámogatva, és ez lesz a zenekar történetének legna­gyobb sikere. Az újrakiadáson ott a Mother ’93 stúdióváltozata is, a 93. track a CD-n, természetesen. IDANZIG A (1994)1 A Danzig ismét csúcsformában, ezek Gienn talán legjobb dalai. A hangzás ismét csupaszabb, a produceri székben ezúttal Glenn Danzig és Rick Rubin együtt. A Little Whip ismét doorsi érzeteket kelt, a lassan őrlő Cantspeak gerjedése és torzított éneke vagy az Until You Call On The Dark gitár­hangjai és effektezett dobjai már a következő lemez váltását előlegezik meg, a Sadistikal monoton ritmusra és effektekre helyez prózát. A CD 66. száma egy szép kis démonhimnusz. A belső borítón Clinton elnök gratulál a különleges ügynökök remek munkájához a Danzig-tagok hullái fölött. A lemez turnéján lecserélik Chuck Biscuits dobost Joey Castillóra, a koncertek után Gienn kirúgja a többieket is, állítólag túl retrósak voltak, nem akarták követni az énekest az új kalandok felé, hifiben. A Dan­zig nagy felállásával együtt egy korszak is véget ér, 1995-ös turnéjuk goth-indusztrimetál előzeneka­­ra, a Marilyn Manson lopja el helyüket. ■DANZIG 5 - BLACKACIDEVIL Az új céghez - Hollywood Records - szerződött énekes Joey Castillo dobossal, egy billentyűs­programozóval és egy-két besegítő vendégzenésszel, már Rick Rubin nélkül veszi fel eddigi utolsó le­mezét, melyen, ha úgy vesszük, visszatér a Samhain kísérletezéséhez, ha meg másként, hát a Nine Inch Nails, a Marilyn Manson és társaik indusztritrendjéhez igazodik. A legszomorúbb, hogy több szám­ban is eltorzítja legegyénibb védjegyét, az énekhangját, mindenféle effektekkel, szinte a felismerhe­­tetlenségig. Sokat markol, keveset fog. Egy-egy dal, például az eredetileg Johnny Cash-nek szánt Co­me To Silver azért még emlékeztet szerzői nagyságára. A siker mérsékelt, azóta nagy csönd. A magas, nyápic Marilyn Manson színrelépé­se előtt az alacsony, ijesztő­en kigyúrt felső­­testű, barkós GLENN DANZIG volt Amerika rossz szelleme. Mint a Gonosz Elvis becenév is mutatja, Glenn a régi iskola képviselője volt, inkább markáns dalokban gondolkozott, mint hangzásban, imidzsben és botrányban. Most, hogy az American Recordings kiadó átkerült a Sony fennhatósága alá, és egy árkategóriával olcsóbban újra megjelentek a Danzig együttes 1988 és 1994 közti csúcskorszaká­nak albumai, érdemes áttekinteni a hard rock történe­tének egyik legegységesebb lemezsorozatát. zig G­­ulfr Hi Déri Zsolt március 1. • diszko$r­á#

Next