Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám

Az évszázad produkciói. Az amerikai kiadók szövetsége, a nagyhatalmú RIAA kihirdette, hogy az évszázad legharóbb együttese a Beatles volt, mert több mint 106 millió lemezt adott el (csak az Egyesült Államokban). (Fontosnak tartjuk, megjegyezni, hogy az évszázadból még több mint egy év hát­ra van.) A Beatles az egyetlen a lemezipar történetében, ame­lyik öt gyémántalbumot is produkált. A The Beatles­­ White Al­bum 17 millió pédányban, a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band 6 millióban, az Abbey Road szintén 11 millióban, a Beat­les 1967-70 válogatás 14 millióban, míg a Beatles 1962-1966 13 millióban fogyott. Az évszázad legsikeresebb előadóművésze pedig, kérem szépen, Garth Brooks, a maga 89 millió lemezével, és ugye a countryéne­­kes még a pálya elején tart, alig múlt harminchét éves. Mögötte Barbra Streisand következik szerény 62 millió eladott lemezzel. Elvis Presley ugyan vezeti a legtöbbszörös platina- és aranyleme­zek ranglistáját, de soha nem volt gyémántlemeze, 72 milliós össze­adással szerénykedik. Elton „el Keselyű” Johnnak viszont két gyé­mántlemeze is volt, az 1997-es Candle In The Wind pedig minden idők legkelendőbb dala lett, a legtöbb példányban fogyott album pedig az Eagles Greatest Hits 1971-1975 albuma - 26 szoros plati­na. Pont egymillió példányt ver a másodikra, Michael Jackson Thrillerére. Teljes évszázados díjlista: legkirályabb country: Garth Brooks; legkirályabb countryzenekar: Alabama; női countrysta: Reba McEntire; férfi RGB: Michael Jackson; R£B­zenekar: Boyz II Men; női RGB: Whitney Houston; rockzenekar: Beatles; rockénekes: Elvis Presley; rockénekesnő: Madonna; keményrockzenekar: Led Zep­pelin; alternatív rockzenekar: U2; soundtrack: The Bodyguard; koncertlemez: Bruce Springsteen 8 the E Street Band Live/1975-85; box-set: Bruce Springsteen 8 the E Street Band Live/1975-85; de­­bütalbum: Boston — Boston; klasszikus zenei lemez: The Three Tenors: In Concert; reggae-album: Bob Marley , the Wailers: Legend; hiphopalbum: TLC: CrazySexyCool; instrumentális al­bum: Kenny G: Breathless, TI Évezreddíjak. Újabb évezreddíjak, ezúttal a nagytekintélyű brit BBC Radio 1-tól: a legjobb zenekar persze a Beatles, a legfonto­sabb zenész Lennon, a legjobb album a Bors őrmester, a legjobb kislemez a Bohém rapszódia a Queentől. Satöbbi, satöbbi. A Queen­­ még (megint). Az egy ideje már piacon lévő két Queen Greatest Hits után most jelent meg a harmadik eresztés — meg­lepetés! — Queen Greatest Hits III címmel, melyre a posztumusz slágerek mellé Freddy Mercury néhány szólósikere, Montserrat Caballéval közös Barcelona dala, a Fugees-fej Wyclef Jean által kifordított Another One Bites The Dust vagy az életben maradt Queen-tagok George Michaellel közös felvétele is felkerült. H Genesis­­ még (megint). Mostanában, hogy a Genesis Phil Collins nélkül biceg, jól jön egy besztoflemez. A Turn It On című válogatáson rajta az összes klipsláger, sőt az összeállításnak ku­riózuma is van: a The Carpet Crawlers című 1974-es bravúrdarab '99-es verziója (még Peter Gabriel eredeti énekével), a korai expresszionista ca­­saládból származó fiatal ,sz, abból szegény, majd vér, barátnő, Shlink em­­g sokan). „Kíntorna élő a komponista Kamondy Karát (Magyar Péter dobj­a és Kisvárdai Gyula bú­bban szintén itt bemuta­­tóttl nyomdokaiba eredt, v, el akartam kerülni az­t és most egy autentikus Jánossal és a dramaturg és hozzá zene, kellene... adás, ami erősen hat az iás történet, amit rögtön­ző korszakaiból. Születtek nem a történet logikája,­­ a II. felvonásban Garga h­árman együtt, de így lett jelen van, néha csak alá­latosan egy másik dimen­­kórus és szólóének, akkor más kultúrájú embernek is hűségű. Csak egy más­­k közötti hihetetlenül sok­­ mi világunkból. Nálunk ol nagyon sűrűn oldódik Azt hogy egyik hangról iszani­­ető dalok, mint a hagyó-Viszont Kurt Weill nehe­­­resek. Néhány slágerre is újra fel lett fedezve (nem den át sokan... De egysz­­erű zenének tűnhetett. Az melodikusságra töreked­­özönség, részben a színé-K o t ?­i t­i Attila p : Glódi Balázs 3d rrl HMK JÁTÉK Michael Hutchence 1. Ki énekel a művész lemezén a Slide Away című számban? 2. Járt-e Magyarországon Michael Hutchence? 3. Mikor halt meg az énekes? A helyes megfejtők között 3 db Michael Hutchence poszthumusz albumot, illetve 5 db maxit sorsolunk ki. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2000.JANUÁR 10. A SZERKESZTŐSÉG LEVÉLCÍME: Wanted, Sziget Iroda 1117 Budapest, Orlay u. 5-7. Exkluzív Burzsoá Nyugdíjasok-játék Nem kapta meg a járókeretét? Kevesebb nyugdíjat ho­zott a postás? Ne szedje be a drága nyugtatót, hiszen nyerhet az Első­ Magyar Wanted Burzsoá Nyugdíjasok­­játékon! 3 azaz három darab dedikált Burzsoá Nyugdíja­­sok-kazettát sorsolunk ki azon sorstársaink között, akik helyesen válaszolnak az alábbi kérdéseinkre. 1. Mennyi a nyugdíjkorhatár (női, férfi)! 2. Hová valósin­ a Burzsoá Nyugdíjasod? 3. Soroljon fel két tagot a zenekarból. Segítségül: keresse meg olvasószemüvegét, szedje ki a szemeteskosárból múlt havi Wantedet, lapozza fel az adott cikket. Beküldési határidő­: 2000. január 10. A szerkesztőség levélcíme: Wanted, Sziget Iroda 1117 Budapest, Orlay u. 5-7.

Next