Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám

wanted: Az Ambient Fesztiválnál már a hely kialakításával egy, a mindennapi rohanás világától ELEMELT HELYSZÍNT HOZTATOK LÉTRE. NAGA::::: Akik ezt a fesztivált létrehozták, szerették volna, hogy ez a fesztivál más legyen. Nem csak más, mert az megint csak egy gesztus lett volna. Ne legyen más! Legyen kísérleti, vagy legyen meglepő, vagy legyen akármilyen! Legyen valamilyen! A Budapest fogalom nem attól lesz értelmezhető, hogy ez a város ennek a régiónak egy nagy emésztőgödre, vagy hogy kétmillióan laknak itt. Budapest attól lesz, hogyha fölismerhető az íze. Budapest vergődik ezen a szinten. Tíz évvel ezelőtt nem vergődött. Akkor bárki, aki külföldről idejött, lehidalt, hogy ez egy ilyen elsüllyedt Atlantisz, ahol az emberek vidá­mak, itt ez a buta rendszer, de ahhoz képest mégiscsak olyan furán jó. Ehhez képest most egy parano­id, feszült, neurotikus, agyonzsúfolt, buta világ felé sodródunk. Tulajdonképpen az hiányzik, amit civili­zációnak, vagy kultúrának neveznek. Kezdve attól, hogy az emberek mit és mennyit nyomnak, hogyan állnak egymással szóba, milyen zenét, milyen mértékben, milyen alkalommal hallgatnak. Ez az egész valahogy nincs kitalálva. Az Ambient Fesztivál egy kis sziget szeretett volna lenni ebben a dologban. Ne legyen megaparty. Fia nem legyen az, hogy az emberek elfekhetnek. Legyen az, hogy szóljon a hang ki­baszottul jól. A Trafót teljesen átalakították. A legalább tíz méteres belmagasságot iszonyatosan nagy textíliákkal lehozták, és fura kis templomi hangulatot varázsoltak. Szemző Tibort is elhozták, aki előad­ta a Snapshot From The Islandot. A kis Pacsirta rádiói be voltak keverve, körbe torzítva, ő pedig elimprovizálta ezt a darabot, ami nekem nagy kedvencem. Érez­ted, hogy ebben meló van. És mégis, a fesztiválra vészesen kevesen jöttek el, vol­tak talán összesen háromszázan, ez - mint tünet - sokat mond. WANTED: MI VÁLTOZOTT MEG AZ ACID PARTYK HŐSKORA ÓTA? naga::::: Ma úgy gondolom, hogy az egy furcsa átmeneti állapot volt, mint a hajnal meg az alkonyat, amiben az ember azt gondolta - miközben benne volt -, hogy ez mindig is ilyen lesz. A nyolcvanas évek undergroundja arról szólt, hogy volt egy nagyon buta világ, ami olyan, mint a Vidámparkban a Barlangvasút Jancsi­val és Juliskával. Ebben a díszletvilágban folyamatosan összevigyorogtál embe­rekkel, elmentél a helyeidre, egy Balaton- vagy Trabant-koncertre. Ez a világ kez­dett lefutni, de azok az underground arcok, akik benne voltak - például Dixi -, megjelentek az első acid partykon is. Úgy tűnt, hogy valami egészen brutálisan új dolog kezdődik. A koncert, mint műfaj, ami addig egészen hihetetlenül fon­tos volt, egyszer csak teljesen inverzébe fordult. Nincs színpad, hanem mi mindannyian vagyunk egy-egy színpad, vagy maga az egész egy színpad, és ez milyen kurva jó. Ezek maszkabálok voltak, kis játékok. Az egész dolog egy­két évig üzemelt, aztán eltűnt. wanted: Felhígult a társaság? naga::::: A bulikat kis csapatok, egy-egy ember szervezi. Itt mindenki úgy indult, mint a Kozma­­frankhegyi és törökbálinti szabadtéri bulik főszervezője­ vagy a Laki {Cinetrip}. Nagyon elszállva éveken keresztül ott voltak ezeken a bulikon, nagyon jól érezték magukat, barátokra találtak, és úgy gondolták, hogy ők is létrehoz­nak valami ilyesmit. Csak ez valahogy mindig bekövül. A forma - egy party vagy egy rádió - abban a pillanatban, ha rááll egy vágányra, már nem kísérletezik tovább, állandóan csak magát akarja reflektálni. Onnantól kezdve nem törődik azzal a lendülettel, amiből az egész elindult. Nem tudsz úgy zenész vagy bármi­lyen művész lenni, hogy közben kőkeményen benne élsz ebben a világban. Flogy közben üzletember is vagy, meg fenn kell tartsad a családodat. Valamilyen szin­ten kívül kell kerülni ezeken a dolgokon, hogy ott legyárthasd a kis dolgaidat, és ha neked erre nincs lehetőséged, akkor az egész el fog akadni valahol. wanted: A korábban említett szervező arcokhoz hasonlóan te is az acid PARTYKON INDULTÁL BE. AZÓTA DJ.-SKEDSZ, ÉPÍTED A SAJÁT DOLGODAT. MENNYIRE TUDOD ELKERÜLNI, HOGY BESZŰKÍTSEN A VILÁG, AMI KÖRBEVESZ? naga::::: Én akkoriban úgy éreztem, hogy nincsen nagy különbség aközött, hogy ki a dj. és ki nyomkodja a fényeket. Bármelyikünk. Az acid party az egonak, az el­különülésnek egy rituális meggyilkolása volt. Én úgy láttam, hogy mindenkinek van egy kis kreatív belső története - egy kis diafilm, ami az élete - és azt ott megmutathatja. Azóta kiderült, hogy a dj. feladata furmányosabb, mert ahhoz, hogy a közönségedet utaztatni tudjad, sokkal jobban ki kell találnod mindent. Nem is konkrétan egy-egy műsort, hanem azt, hogy pontosan mit kell tudjál ahhoz technikailag, zeneileg, hogy ezeket a fejenátbucskázásokat a közönsé­geddel együtt meg tudd csinálni. Nálunk nem alakult ki ennek a szcénának a kultúrája annyira, hogy fejlődni tudjál, és ne ragadjál le egy budapesti kátyú­ba. Mégis fontos, hogy valahol a zenédben mindig megjelenjen ez a hajdani Viking klub, ez a hajdani transzélmény. Biztos megy másképpen is, de nagyon szomorú lennék, ha elveszne ez a fajta késztetettsége a zenének. A zenélést lehet bizniszből, vagy stiláris alapon, vagy divatból is csinálni. Amiről én beszélek, Svályi Gábor fotó: Glódi B­élá ?­t ez egy picit más. Ha ez a komponens elveszik belőle, akkor számomra üres lesz ez a szcéna. WANTED: MÚLTKOR MESÉLTED, HOGY MEKKORA BACCHANÁLIA VOLT A TRAFÓS BULITO­KON {Ablak a dubra, minden csütörtökön}. Mit értettél ez alatt? naga::::: Van egy mágikus elem a partykban, a pillanatok megismételhetetlen­­sége. Ezek a közösen megélt mozzanatok azok, amik miatt nekem megéri a lemezjátszók mögé állni. Én úgy érzem, hogy ezek tisztító pillanatok. Aki egy ilyen buliról elmegy, lehet, hogy halálosan be van rúgva, vagy be­dől az ágyba vagy akármi, de másnap azt érzi, hogy valahol voltunk teg­nap, és nem volt tök hülyeség. Nehéz beszélni erről a dologról, talán nem is biztos, hogy kell, de az biztos, hogy van egy ilyen élmény. Amikor én ezt nem tudom létrehozni, akkor azt gondolom, hogy szar, amit csinálok. Lehet, hogy technikailag fasza voltam, vagy lehet, hogy nagyon korszerű dolgokat raktam fel, de nem érdekes. wanted: Hogyan tudsz a zenélésre koncentrálni, miután egy délutánon ke­resztül ROHANGÁLTÁL, MONDJUK LEMEZJÁTSZÓK UTÁN, ÉS MÁR ELŐRE LÁTOD - AHOGY AZ LENNI SZOKOTT -, HOGY NEM NAGYON FOGNAK KIFIZETNI? naga::::: Abban a szerepkörben, amit ma a lemezlovas jelent, iszonyatosan összekeverednek a funkciók. Egyrészt könyvtáros, másrészt sztár, idol-figu­ra, nem utolsó sorban bizniszmen, vagy legalábbis egy egyszemélyes vál­lalkozás feje, azonkívül egy idegrendszer, egy önálló történet. Számomra talán a leglényegesebb egyfajta papi szerep. Nem bármelyik katolikus temp­lomban látható szertartást levezénylő szerepkörről beszélek, hanem egy ősibb megközelítésről. Olyan papról, aki a transz uralója, modulálója, veze­tője. Van egy intézményesen megállapított tér, maga a party, amiben az az izgalmas, hogy kizárólag hang és vibráció alapú tér, mondjuk egy múzeum­mal szemben. Ez egy olyan tér, ahol csak a frekvenciák játszanak, és eze­ket a frekvenciákat egy fickó irányítja. A party akkor tölti be a funkcióját, ha ez a fickó ki tudja magát tisztítani, át tudja magán engedni a szitut, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Ha ő közben még bizniszben is, az egy kicsit meredek. Szerintem így nem nagyon lehet, én legalábbis nem tudom jól csinálni. Megpróbálok legalább arra odafigyelni, hogy közben mégiscsak létrejöjjön ez az utazás, vagy ez a dolog, de nagy árat fizetek érte. Durván bele tudok fáradni ebbe az egészbe, el tud menni a kedvem. Fizikailag is fárasztó. A party számomra már nagyon régen nem egy ilyen drogos valami. Az biztos, hogyha az ember játszik egy két-három órás szet­tet, akkor utána fizikailag teljesen széjjel van. Nem nagyon tud visszalép­ni a realitásba. Nehéz kilépni a pultból, és azt mondani az első ismerős­nek, hogy „Csá, mi újság?” wanted. Egyszer a Hajógyári-szigeten játszottál utánam egy buliban, és NEKEM SEM VOLT KEDVEM A HÁTADAT KOPOGTATNI, HOGY CSERÉLJÜK MÁR KI A FILMEKET A LEMEZJÁTSZÓKON. LÁTTAM, HOGY NAGYON BENNE VAGY. naga::::: A zenélés nekem teljes belső csönd. Az embernek megvannak a belső monológjai. Miközben utazik a villamoson, belül folyamatosan kommentál­ja azt, ami kívül történik, eszébe jutnak dolgok. Az egója állandóan vibrál, reflektálja a világot. Amikor zenélek, olyan, mintha jógáznék, vagy meditál­nék. A meditációs gyakorlatokkal, mantrákkal a tudatnak ezt a reflexív ré­szét szívod föl. Mikor zenélek, maga a zenélés berántja ezt nekem, és egy különös állapotba, tulajdonképpen transzba kerülök. Kívül tökéletesen megszűnik minden. Ebben benne vagy egy-két-három órát, és utána nem tudsz róla elszámolni, nem tudod elmondani, hogy mi történt. Az biztos, hogy elképesztően megrázó, kimerítő dolog. Ugyanakkor ösztönösen ér­zem, hogy ez egy olyan területe ez az életemnek, amire érdemes sok la­pot föltennem. Lehet, hogy ezen rajtavesztek, lehet, hogy iszonyatosan sok neuront elhagyok, de megéri. "

Next