Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám
A PROTV Hét év után új dalokat tartalmazó The The-album jelent meg Naked Self címmel. Kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés azoknak, akik tudják, hogy a The The (az énekes-dalszerző Matt Johnson, aki „maga a The The”, és aktuális kísérői) az elmúlt két évtized egyik legsajátosabb, legeredetibb popzenekara, és hogy Matt Johnson a visszahúzódó, intellektuális popzsenik egyike, a The The-albumok pedig egytől-egyig emlékezetesek, mélyek, szellemesek és a maguk módján slágeresek. Egy The The nevű üstökösről van tehát szó, amely évekre eltűnik, senki sem tudja, hogy mi van vele, aztán újra felbukkan, húz egy fénycsóvát az égen, hű de szép még mindig, aztán elhúz a picsába megint. Most éppen újra láthatjuk. Üstökös —* The The „17-18 éves szintetizátoros, ütőhangszeres, klarinétos és harmonikás kerestetik elektronikus, misztikus zenekarba. Hatások: Residents, Throbbing Gristle, Velvet Underground. Hívd Mattet” — kábé így hangzik az a hirdetés, amelyet a 18 éves Matt Johnson ad fel 1979 márciusában a New Musical Expressben. Johnson, aki 11 éves kora óta játszik zenekarokban, 3 zenészt vesz fel maga mellé, de aztán, három hónappal később, a The Tire első koncertjén csupán ketten - Matt Johnson és Keith Laws - állnak a színpadon. Fellépnek többek közt a Wire, a DAF, a Cabaret Voltaire előtt, a Wire lemezeit produkáló Gilbert Lewis duó zenei rendezésével elkészül egy lemezanyag is Spirits címmel, de nem akad hozzá kiadó. Mire aztán a The The felkerül az azóta legendássá vált, a korabeli londoni sztár dj (a későbbi The The-menedzser) Steve által szerkesztett Some Bizarre című újhullámos válogatáslemezre, mely főként az akkori színtér fiatal szinti-pop zenekarainak, többek közt a Depeche Mode-nak és a Soft Cellnek zsengéit köti csokorba, a The The végül is marad Matt Johnson önmaga. Két The The néven kiadott kislemez, a Controversial Subject és a Cold Spell Ahead (mely három év múlva Uncertain Smile néven lesz az első nagy The The-sláger) után Johnson debütalbuma végül nem The The néven, hanem saját neve alatt jelenik meg 1981-ben a DAD gondozásában (az 1998 ban újrakiadott verzió viszont már The The név alatt...).A Johnson család által üzemeltetett pub pincéjében rögzített Busng Blues Soul n nemcsak a kor feszes punkos-újhullám összepf^tten idegen! hanem úgy idegen mindgrrtől-ahogy van, experimentális, kísérleti, pszkchedeWwsr^ ^Tfluesos, de inigg1zlé^rgnpTnTnTfo^crkor^korszal^tlis - nana: Matt istwsorr veszett nagy/yd Bayrett-rajongóX. \\ Az egylgriff ezre SZDS9/4AD szerződés apjaHatán Johnsont ^aH^w[ográm környékezi/A kiadó költségén rouszítja/már említett v Uncertain Snipe círpű számot, — amely, mint sláger/enlítt és arat \Vám a k^nőfelbenJiver-Pomnography Of Despaine. /\ resztefSygiflft rraztáp a kiadó és^gohnsöttoz TrvttásáigYSk már^nem jelenik meg (kalózválthat a T (5?óta kézen-közön terjednek), a The The Xpeciter átszerződik yCBS,hefe---------------------Már a CB$-né! jönki a The The név tulajV donteppemxjelentje, az 1983-as SpixWo Vining című jilburofényrelérbn Hár Tnffyel Ibhnson továbbra is főként egyedül dolgozik, maradó főként szintetizátorok, hangzás, ám a Burnings Slue Soul kísérleti jellege helyett a popos Soul Minigop már daszerűbb dalokat, mitalop/slágereket hallhatunk-olyan tökéletes popszámokat, mint a már említett Uncertain Smile, a This IsVhe Day vagy a The Sinking Feeling. A Soul Wining egyébként tökéletes lemezeim: az albumon szereplő Johnson-dalokban - és az azóta született összes me The-szám szövegében - lélekbányászat, folyamatos önreflexió és önanalízis folyik.Johnson egyébként zseniális szövegire: érzelmes, de nem nyúl inkább szigorú önmagához, , analizál, de nem lelkizik, íganem ionikus és cinikus és politiku, de mindezt egészen sajátosan teszi. Johnsont a Soul Mining album után a kortárs popszíntér egyik kultuszelőadójaként emlegetik. Ha a Soul Mining popos lélekbányászat, akkor az 1986-os Infected popzenével felküldött epehányás a nyolcvanas évek közepének Nagy-Britanniájáról, a szociális bizonytalanságról és a munkanélküliségről, az AIDS-ről, az unalomról, meg a képtelen párkapcsolatokról — olyan slágeres dalokba csomagolva, mint a Heartland, a Sweet Bird Of Truth vagy a lemez címadó dala. Az Infected — melynek megjelenése után egy albumhosszúságú videokazetta is kijön, rajta a lemez dalainak főleg Tim Pope készítette klipváltozatai — már nem is tisztán kvázi szólómunka, hiszen a temérdek vendégzenésszel és -vokalistával — köztük az akkor még szinte névtelen Neneh Cherryvel - már körvonalazódik a későbbi zenekarjelleg. A három évvel későbbi, 1989-es, Mind Bomb című albumot már egy valódi zenekar készíti el, mivel Johnson maga mellé invitálja a felbomló The Smiths gitárosát, Johnny Marrt, valamint James Eller basszusgitárost és az Infecteden már közreműködő David Palmer dobost. A két gitár-dob-basszus felállásban készített lemez purista, sötét és szigorú, a kritikák pedig, hiányolva a korábbi fogyaszthatóbb hangütést, némiképp fanyalognak, de nincs igazuk. A Mind Bomb súlyos és karakteres popdarab, de izzadtságszag nélkül való, ráadásul a dalokat tekintve is rendben van (gondoljunk csak az egyik legsikerültebb The The-dalra, a The Beat(en) Generationre, benne Marr emlékezetes szájharmonika-témájára vagy a még pályakezdő Sinéad O’Connorral énekelt duettre, a Kingdom Of Rainre). Johnson dalszerzői tehetsége és Marr hangszeres zsenialitása tökéletesen összecseng Johnson a stúdiómunkák során, a Good Morning Beautiful című dal felvételei alatt egy halom ecstasyt diktál a gitárosba, majd bezárja a feljátszófülkébe és bekiabálja: „Oké, most gitározzad azt, hogy Jézus találkozik a Sátánnal” —, ráadásul az újfajta hangszerelés új ízt is kölcsönöz a daloknak, mitöbb: az addig turnét sosem vállaló Johnson, majd 10 év után koncertkörútra indul új társaival. Négy év kihagyás után, a Mind Bomb-féle zenészgárda és D.C. Collard billentyűs (meg két számban az inkább dzsesszistaként ismert Vinnie Colaiuta) közreműködésével készül a The Thre következő albuma, a Dusk. Azok a kritikusok, akik a Mind Bomb idején fikáztak, most örömmel üdvözlik a megelőző albumnál valóban slágeresebb, ám semmivel sem hígabb új lemezt, mely kevéssé „közéleti” és szikár, inkább személyes és érzelmes, puha és visszafogott. A Dusk az 1989-ben indult The The-periódus vége is egyben: turné után az aktuális felállás feloszlik, Johnson Anglia-undorral telve New York kínai negyedébe költözik és új kísérőzenekart szervez. Már ezzel az új zenészgárdával - benne Gail Ann Dorsey, aki a The Thre előtt szólóénekesnőként, később pedig David Bowie basszusgitárosaként mozgott és Eric Schermerhorn, aki egy csúnya összekülönbözésig Iggy Pop zenekarában gitározott - rögzíti a 11 Hank Williams-feldolgozásból álló Hanky Panky című albumot, melyhez még Hank lánya, Jett is gratulál. 1997-ben Johnson és Schermerhorn Gun Sluts címen készít egy experimentális lemezanyagot v armelynek kiadásához az Epic nem járul hozzá, aztán - mivel lejár a The The lemezszerződése - Johnson leszerződik a Trent Reznor által igazgatott Nothing kiadóhoz. A most megjelent NakedSelf című lemezről, melyen a Hanky Pankyhez képest is újabb The The-felállás- Johnson mellett Eric Schermerhorn, valamint Spencer Campbill basszusgitáros és Earl Harvin dobos - három évet dolgozott,kicsit sem túlzás azt állítani, hogy az egyik legjobb The The-album minden eddiginél nyersebb, direktebb és kontrasztosabb. A Taakeers&ty főleg attól izgalmas, hogy széles skálán Tourgép-amennyire súlyos az albumnyitó, recsegő-ropogó gitárrajokban megpakolt, metropolisz-klausztrofóbiáról regélő Bolling Point, annyira finom az akusztikus gitáron előadott December Sunlight és ál íznek meg adódik két Johnson-féle zúzós Iggy Pop-trip, a..Voidy Clumbness és a Saltwater. Johnson, a nagyvárosiszonyt, a szolgáli izolációt, a világbavetett elbaszottságot, a globalizáció sötét oldalát és a szabad piac mindenhatóságát rágja körbe, de magával sem kíméletes: „Tükröm, tükröm/kis korom óta figyelsz/Mit gondolsz, mit fogok a leginkább bánni?/ Azt, amit megtettem, vagy azt, amit még nem?/Ha kicsit mélyebben a telkembe nézel/megtalálod, amit már rég tudok, de nem mondok ki, mert alig tudom elhinni/Az életem felét már leéltem, de még mindig nem végeztem el azt, amiért itt vagyok.". 14 b