Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1-2. szám

Az új album „Állandóan bennem volt a késztetés, hogy csináljak egy tradicionális, konvencionális albumot. Ha úgy tetszik, ez a legreakciósabb dolog, amivel valaha is előálltam. Ez az album minden divat ellenében született. Boldog va­gyok, tényleg akartam már egy ilyen lemezt készíteni... Azt persze tudni kell, hogy az egész lemez onnan indult, hogy megkértek, írjak zenét egy számító­­gépes játékhoz, aminek The Nomad Soul a neve, és valamikor novemberben kerül piacra. Kifejezetten dalokat kellett írnom hozzá, ami szokatlan dolog ebben a szakmában. Én nem indusztriális hangulatban akartam számokat írni, noha e pillanatban ez tűnik a játékzenék hivatalos stílusának, inkább a filmbetétdalok hagyományában kívántam megközelíteni a dolgot. Úgy éreztem, talán erre kellene nyitni, mivel azt hiszem, a jövőben egyre jobb játékokat fognak írni, fantasztikusan tehetséges programozók dolgoznak a szakmában, egyre jobbak lesznek a történetek és a narratív formák, és én a magam részéről a zenével járulhatok hozzá ehhez, úgy, hogy nagyobb érzel­mi szabadságot hozok, ami e pillanatban még nincs meg, hiszen a játékokat lapos, egy- vagy kétdimenziós jellemek uralják. Én ilyen művészi szabadságot kértem a szóban forgó francia cégtől és meg is kaptam. Keményen próbáltam a lehető legegyszerűbb szövegeket írni, és hozzájuk olyan zenét, ami ezeket a szövegeket szolgálja, nem telepszik rájuk, így jött létre az a konvencionális­nak mondható eredmény, amiről már beszéltem. A szövegek csak kis részben önéletrajzi jellegűek. Az album néhány törté­nete kezdődhetett az én ifjúságomban, de kifejezetten olyan helyzetekben fe­jeződtek be, melyeket barátaim vagy kortársaim éltek meg. Azt hiszem, sokat kölcsönöztem másoktól. A kiindulópontok minden egyes albumon csak ritkán önéletrajziak, általában inkább azzal párhuzamosak, amit egy novellista csinál­na. Úgy érzem, ahhoz értek legjobban, hogy kis portrészkeccseket alkossak, és megzenésítsem őket. Ha nem zenésíteném meg őket, azt hiszem, novellistakén­t­ tartanának számon.” „A nyolcvanas évek közepével nem vagyok elégedett, laposak voltak reim. Most szerénytelen leszek, huszonvalahány albumot csináltam, de mind­össze kettő van köztük, amivel fenntartásaim vannak, az a kettő, amit a nyolcvanas évek közepén csináltam (Tonight, Never Let Me Down - a szerk.). A középkorúságnak tudom be, az volt az oka, meg a rossz időjárás. Dalszerzői szempontból nem volt annyira rossz, de a produkciós részét hagytam kicsúszni a kezemből, és azt nem lett volna szabad. Egy bizonyos fokú letargia és közöny szivárgott be az életembe akkoriban, és olyan kérdésekkel hadakoztam, hogy mi az élet értelme, ami a világ leghülyébb kérdése. Később szerencsére lemondtam róla, hogy megválaszoljam... Azt azonban le kell szögeznem, hogy a Tin Machine megalapítása a nyolcva­nas évek végén jelentős dolog volt. Ha nem is vagyok maximálisan elégedett vele, de érzem, hogy a dalszerzés és a munka szempontjából akkor ismét a he­lyes vágányra kerültem, és ennek igazán örülök. Továbbá, hogy minden lemezbe, amit a kilencvenes években csináltam, a képességeim legjavát fektettem bele az adott pillanatban. Az utolsó tíz évemre megelégedéssel tekintek vissza.” Az Outside-projeHt : „A Outside egy Brian Enóval közös albumsorozatnak indult, amit aztán sohasem folytattunk. 24-25 órányi anyagot vettünk fel, ami még mindig meg­van nálam, rengeteg improvizációt. Azt hiszem, most egyikünknek sincs ideje, egyikünk sem elég fegyelmezett ahhoz, hogy végighallgassa az egészet, és összeállítsa belőle a többi lemezt, de van egy hosszú távú megegyezésünk, hogy így vagy úgy, de egyszer még megcsináljuk, remélhetőleg még mielőtt túlságosan megöregszünk, és ha még Robert Wilson is köztünk van, akkor megpróbáljuk színpadra is vinni a dolgot. Az Outside egy hosszú távú álommá alakult. Az anyag, amin ülünk, hihetetlenül izgalmas, néhol amolyan Tristan Tzara-féle költészet megzenésítve, és hülyék lennénk, ha nem ragaszkodnánk hozzá és nem járnánk egyszer napvilágra. Megpróbálom összerakni majd, de nem mostanában. Remélem az új évezred első tíz évében meg fog történni.” A zene jövője : „A szárnykürt nagyon divatba jön majd (nevet). Azt hiszem, érzem, re­mélem, hogy az irónia egy kicsit elhal, a posztmodernizmus arroganciája egy kicsit visszaszorul, és egy kidolgozottabb zenefelfogás ideája tűnik fel a horizonton, ami nem lenne rossz. Távolságtartás, túlságosan nagy zavaro­dottság uralta a zenét és a művészeteket az utóbbi tíz évben, ez azt hiszem változni fog, ez a természet rendje. Észrevettem továbbá egy erős akusztikus mozgalmat Európában. Szerintem az elkövetkező években az akusztikus zene ideája nagyobb fontosságot nyer majd, ami jó dolog.” Ziggy-reneszánsz w­anted: Mi a véleményed a Velvet Goldmine filmről, és hogy áll e pillanat­ban a te Ziggy Stardust-filmteved? David Bowie: A Velvet Goldmine-t nem tartom sokra. Amikor olvastam a forgatókönyvet, azt gondoltam, hogy egy pocsék, rohadt dolog, és amikor megnéztem a kész filmet, úgy éreztem, helyesen döntöttem, hogy távol tar­tottam magam tőle. Már a kezdet kezdetén azt gondoltam, hogy bűzlik, és tényleg olyan lett a végeredmény is... Ami a saját projektemet illeti, a Ziggy Stardust III. egy túlságosan is ambiciózus darabja az én szerénytelen hiúsá­gomnak, amit 2002-ben okádok majd a világra, erre a könyörtelen világra, hogy pontosabban fogalmazzak. Valószínűleg egyszerre lesz színházi, fil­mes és internetes darab, ez utóbbi elkerülhetetlen. w­anted: Zömében régi dalokra épül majd? David Bowie: Igen, régi dalokra, de elárulom, hogy én is találtam egy saját kis „aranybányát” - rengeteg 30-40 másodperces daltöredéket, ame­lyek kifejezetten a Ziggy Stardusthoz készültek annak idején. A memóriám már nem szolgál túl jól, lehet, hogy némelyikük már az Aladdin Lane idején született, de mindenesetre ugyanabban a periódusban, szóval veszem a művészi szabadságot és feltételezem, hogy a Ziggyhez készültek, leporo­lom és kifényesítem őket, befejezem ezeket a ’72-’73 körül született dalokat, és azok is részei lesznek az új Ziggy Stardust darabnak. „Abban a boldog helyzetben vagyok, hogy most igazából nincs semmi­féle ambícióm, és ez valóságos megkönnyebbülés számomra. Szeretnék tiszta lapot nyitni. Egy dolgot tudok: egy zenés darabon dolgozom Glenn Branca komponistával és Tony Asler vizuális művésszel, egy még nem túlsá­gosan ismert New York-i videóssal. Hármasban összehozunk egy darabot 2000-re. Remélhetőleg még 1999-ben végzünk a zenei résszel, aztán Tony­­nak, a szegény hülyének kell majd ténylegesen összeraknia az egészet... Egyébként semmi mást nem tervezek, turnét sem. Tényleg szükségem van arra, hogy tiszta lapot nyissak, és majd utána meglátom, mi történik. Akarok írni, de nem vagyok benne biztos, hogy csak prózát akarok-e írni vagy zenét is. Nem tudom. Le akarok ülni egy kurva fehér lap elé, aztán majd meglátom, hogy meg tudom-e tölteni bármivel.” 6 $ $ 7 ? a 11 t t­o 11 a : Déri Zsolt fotó: Glódi Balázs A Harrier összegzése Az utolgó tíz évemre m­e­g elég r&fess etfeUint ek voltak a lemne­t­t #vissza. Soron következő tervek JflKUfiR / FEBRUÁR WA­NT­ED 19

Next