Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám
k: Persze, és örülnek neki, a sikernek. Annak idején senkitől nem kaptunk lelki támogatást, azt javasolták az Overdrive idejében, hogy hagyjuk abba. Amikor még jártam az egyetemre, az angol szakra, akkor apám mindig kérdezte, hogy „minek ez neked fiam?, értelmesebb dologgal is foglalkozhatnál”. Még a Kismalac után sem vettek minket komolyan. Egy Total Dance fellépés után kezdték elhinni. W: Milyen volt a cívis város, Debrecen? K: Hát nem könnyű. Két éven keresztül, hetente jártunk föl Budapestre, hogy találjunk magunknak kiadót, hogy végre kiadhassuk az első albumot. Szeptemberre viszont kész lesz a harmadik, vagyis azóta felgyorsultak az események. Számtalan feldolgozás fog szerepelni rajta. W: Ezek az átdolgozások is mutatnak valamiféle következetességet. Folyamatosan idéztek. K: Igen, mert ezeket a közönség is ismeri. Ha elkezdjük, hogy a „Hugacsaka, hugacsaka, kell a fasznak a nővére...”, akkor a közönség velünk együtt hugacsakázik. Vagyis a közönség már ismeri, amit játszunk, csak még belehelyezzük magunkat, adunk neki egy más dallamot. Kerozinosítjuk a régi slágereket. W: Ha meghallom az Azzurót, akkor beugrik nekem a genovai kommunista párt gyűlése, ahol a tömegek átszellemülten éneklik ezt az indulót. Ugyanolyan koncept-lemez a Durva didi, mint amilyet ’73-ban a Tarkusszal kiadott az Emerson, Lake and Palmer? A punkzenei behatásról ne is beszéljünk. K: Szándékosan használtuk az indulókat. S valóban, mi elektro-punk zenét is játszunk. A legelső feldolgozás nem véletlenül egy Tankcsapda-szám volt, aminek a játszását azonnal le is tiltották. W: A sok tiltás nem játszott közre, hogy középre álltatok be. K: De. Ha még szókimondóbbak lennének a szövegek, akkor biztos, hogy nem játszanék a rádiók. Elveszítenénk a tévék támogatottságát is. Ugyanakkor nem akarunk hétköznapi dolgokról énekelni. W: A lemez végén saját magatokat remixelitek. Miért? Miért nem bíztátok dj-re? K: Nem egy dj-re, hanem egy olyan bandára bíztuk, a Dombok felettre, akik fiatalos rádiókban játszanak. Az Ákos remixalbumát a Moszkitó keverte össze. Egy borulást csináltak a lemez végén abból, amit mi addig csináltunk. A hallgatók nem annyira szeretik, kicsit avantgárdra sikerült, de remek zenei megoldások vannak benne, s több éjtől is visszahallottuk, hogy zseniális. De én nem erőltetem ezeket a remixeket, fontosabb, hogy szóljon a szöveg, értsék az emberek. De elfér, van helye a remixnek is. W: Mennyit gyakoroltok egy nap? K: Semmit. Ha megírtad a számot, rögzíted s kész. Persze állandóan megyünk, akár egy nap kétszer is bulizni. W: Ki a közönségetek? Van-e - marketing nyelven fogalmazva - célcsoportotok, akiknek eladjátok a terméket? Ugyanis széles a paletta. Benne van a gólyabálok hangulata, az építőtábori feeeling meg az utcai harcos az úszómedence mellett. K: A négyéves kölyköktől a nagymamákig, mindenki. A gyerekek nyaggatják a szüleiket, hogy vegyenek nekik lemezt vagy aláírásért tolakodnak. Karácsony környékén befogtak egy lemezboltba dedikálni, s megjelent egy kisgyerek a mamájával, s mamaaaa, azt a Kismalacosat kérnéééém !!! W: Lehet, hogy szeretik azt a figurát. K: Lehet, de a Dádádát is szeretik. Voltunk egy szépségkirálynő-választáson, ahová szerintem nem illetünk, de mindegy, ott ült a zsűri, mögöttük a közönség, s mikor üvöltöztem, a nagymamák válaszoltak leginkább. Érdekes volt. De a diszkók közönségét, ha ismered, amikor tombolás van, kicsi pogózás, akkor tudod, hogy ki a közönségünk. Van, hogy az első két sorban állnak a lányok és pacsizunk, máskor meg a rockerek csápolnak elől brutálban. W: Hogy reagálnak a zenétekre a csajok s a pasik? Melyik a melegebb? K: Ha én megmutatom egy lánynak, eléneklem, természetes, hogy másként reagál, mindegyik másként. A pasiknál viszont van néhány sor, ami szemet szúr, reagálnak rá, nagyon tudnak vele azonosulni. Kezdve a Fél liter tequilától a Indul a testi meséig, a Tévé maciig, pöh, nesze. W: Magukra ismernek. Hiteles számukra a szituáció, hisz ezekben a zenékben szituációk vannak. K: Persze. Nagyon sok a személyes élmény bennük, különösen a Dádádában. Valamikor egy rockegyüttes tagja voltam, minden este üvöltöztem húsz ember előtt. Nagyon rossz kedvem volt s elmentem egy diszkóba, ahol azt figyeltem, mi az, ami tetszik az embereknek. Hosszas kutatómunka eredménye lett a Kerozin. W: Nem gondoltatok arra, hogy magatok forgassátok a klipjeiteket? K: Dehogynem, sok problémánk volt a klipekkel, nem azt láttuk vissza, amiben megegyeztünk, nem fizettek egy idő után, meg én szeretném, ha lenne benne animáció is, a Durva didi például nem szólt semmiről, de nemrég készült el a negyedik klipünk, ahol hétezres közönség előtt játszunk egy sportcsarnokban. Azt már én rendeztem. Hatalmas robbanások vannak benne. A következő, meg biztos, hogy a Nagypapánk punk lesz! Az tuti. W: Mi ez a nagypapázás? K: Ez egy görbe tükör. Nem akarunk punk dolgokat hirdetni. W: Rákérdezhetünk a fotóra? K: Hát ezt én sem értem. W: Olyan mint a Beavis and Butthead! Azt hittem direkt. K: A fotós mondta, hogy baromkodjunk. Hát baromi rossz lett. W: A machós képhez képest ez androgün. Ami oldja a machót. K: Igen, s ez jó, mert belül machósan ripacskodunk, pedig csak a fotó az, ebből a szempontból jó, hogy oldódik. De én jobban szeretem a komolyabb fotókat. Moslék egy kép, de legalább nem gondolják rólunk, hogy szépfiúk vagyunk. W: Chippendale? K: Igen, nem vagyunk azok. Sajnos, nincsenek meg az adottságaink hozzá. Helyette igyekszünk a tánctudásunkkal pótolni a hiányt. Remek koreográfiáink vannak. A rádiók nemcsak a szöveg miatt nem vállalják be a számainkat, azért a Juventus bevállalt egyet, de ez klub műfaj. Velünk együtt kell lenni, akkor igazán jó. 19