Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám
Nem oszlik_ A Suede nem oszlott föl, sőt május elsején, a munka ünnepén stúdióba vonult, hogy fölvegye ötödik albumát — közölte a zenekar szóvivője. A Suede legutolsó lemezét igen pocsékul fogadta a piac, és a februárban véget ért világ körüli turné után hírek terjedtek a brit popzenekar feloszlásáról. A most készülő új lemez - amelynek egyelőre producere sincsen — várhatóan még idén megjelenik. MP3-csata is Eszkalálódott a Metallica-Napster vita, illetve per, illetve élet-halál küzdelem. Mint aztat a Wanted legutóbbi számában is megendítettük, az elszánt metalisták jogi úton és verbálisan is totális attakot indítottak a Napster nevű szoftvercég ellen. Ez ugyanis mp3 formátumú zenefájlok cserélgetésére alkalmas, ekképpen - így a metálosok nyíltan bujtogat a szerzői jogok megsértésére (értsd: a kis napsteresok ahelyett, hogy Metallica-lemezeket vennének drágáért, ingyen küldözgetik egymásnak a számokat). A Napster cég és az összes kilencmillió Napster-felhasználó tehát - ez Lars Ulrich szíves közlése - közönséges tolvaj, útonálló, apagyilkos. Ulrich nyilatkozataiban a Napster kinyírását, teljes tönkretételét nevezte meg célként, James Hetfield pedig karakánul tökös, belevaló gyerekeknek nevezte saját magukat, megjegyezve, hogy ők bizony kiállnak az összes zenész jogaiért, és ők egyébként is annyira kemények, hogy még csak na. Az első Napster-támogató zenész, Chuck D a Public Enemyből, a New York Times (!) hasábjain vette védelmébe a programot, mondván a Napster-féle megoldások új zenepiacot teremtenek, számtalan új lehetőséggel, új szabályokkal, új zenékkel, és ettől retteg a popestablishment. Chuck D egy számot is írt gyorsan a vitatott programról Power To The People And The Beats címmel (egy PB-szám átirata természetesen). A Napster-párti mozgalomhoz csatlakozott a Cypress Hill és a Limp Bizkit is. A Napster néhány hetes nyilatkozatháború után bejelentette, hogy részben eleget tesz a felperes Metallica követelésének, és kitiltja a rendszerből azt a 300 000 felhasználót, aki a metálzenekar hivatalos albumainak anyagát csereberélgette. A bootlegekkel már bonyolultabb a helyzet, azok ugyanis nem esnek szerzői jogvédelem alá (naná, hiszen maguk is kalózprodukciók), a Metallica viszont sosem lépett föl a bootlegek, vagyis rajongók által készített illegális koncertlemezek ellen. A börtön ablakába. Új album készítésébe kezdett a Fun Lovin’ Criminals, azontúl számtalan vendégeskedésre, videomegjelenésre, minden egyéb szarra készül. A melléktevékenységek közül talán a legérdekesebb, hogy négy számot is fölvesznek egy gyilkosság miatt bebörtönzött gengszter, Reggie Kray készülő albumára. Kray 31 éve ül, és unalmában dalszövegeket kezdett írni. Mostanában készülő szerzői lemezén a FLC mellett közreműködik majd Joe Strummer, Ian McCullogh és Tricky. Az új Fun Lovin’-album pedig 2001 elejére várható. Mocskos. Fantasztikus hírek az igényes popzene és a délamerikai takonyoperák szerelmeseinek! A latinos szépfiút, Ricky Martint kérték föl a nyolcvanas években nagy sikert aratott ostobaság, a Dirty Dancing mostanában forgatandó folytatásának főszerepére. (A női főszerep állítólag Natalie Portmané lesz.) Király!. Popzenei világbajnokká koronázták a fantasztikus Backstreet Boys zenekart: a World Music Awards nevű Monte Carló-i gálán lemezeladásai alapján három díjat kapott a rettegett fiúcsapat: legjobb popegyüttes, legjobb RSB-együttes, legjobb tánczenei együttes. Lou Begának, Ricky Martinnak, Britney Sprearsnek meg a többi haromnak alig maradt egyegy díjacska. Zámbó Jimmy nem indult. TIMode. Újra lehet hallani a Depeche Mode-ról is: júniustól állítólag stúdió, jövőre új lemez. Az utolsó DM-album az 1997-es Ultra volt. HMajdnem Clash. Elég érdekes csapat gyűlt össze arra a koncertre, amelyet a március 27-én elhunyt new wave-énekes Ian Dury emlékére szerveznek. A június 16-ra, a londoni Brixton Academybe tervezett koncerten színpadra állna három ex- Clash-zenész, Joe Strummer, Mick Jones és Topper Headon, márpedig ez a három ember 1983 óta nem tartózkodott egyszerre ugyanabban a helyiségben. Egyébként most is más-más formációkban játszanának, tehát közös produkcióról, pláne Clash-reunióról szó se nincsen (pláne, hogy a negyediket, Paul Simonont meg sem hívták a gálára). Alan Dury emlékére rendezendő koncerten fellép még többek között Robbie Williams, valamint Neneh Cherry és Glen Matlock (ex-Sex Pistols) is; ők ketten Dury volt zenekarával, a Blockheadsszel játszanak majd.Egy rém rendes család, Bobby Brown énekest, minden fiúzenekar zenei példaképét, Whitney Houston férjét lecsukták, mivel megsértette próbára bocsátásának feltételeit. Az énekesnek már régóta halmozódnak az ügyei: 1996-ban szénrészegen megtörte felesége Porschéjét, 1997-ben öt napra börtönbe kellett vonulnia, de már berúgva érkezett a számára kijelölt intézményhez, ezután elvonók következtek, de kevés sikerrel: tavaly a drogteszt kokaint mutatott ki az énekes szervezetében, a második, ellenőrző tesztnek pedig nem is vetette alá magát. Ekkor kezdeményezték letartóztatását, amely mostan realizálódott. Az újabb botrány körüli sajtókavarásban Bobby eleresztett néhány mondatot arról is, hogy felesége, az isteni Whitney drogfüggő és segítségre szorul. A házaspárnak egy darab hétéves leánya van, HCsavaros: The Twisted címmel jelenik meg június 12-én a frissen kilépett Prodigy-táncos, Leeroy Thornhill első önálló produkciója. A négyszámos EP producere nem kisebb egyéniség, mint a teljesen őrült, de annál zseniálisabb reggae-legenda, Lee „Scratch” Perry.