Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám
01 Neil Young: Silver & Gold :.. Reprise/Warner Neil Young új albuma lassan állt össze, vagy három éve szerkesztgeti, először egyszemélyes, ócska hangszereket használó projektnek indult a beszédes Acoustica munkacímmel, ’98-ban már kísérőkkel is stúdiózott egy csöppet, aztán közbejött a Crosby, Stills, Nash & Young röpke összeállása, amihez fölajánlotta a többieknek, válogassanak szabadon azokból a dalokból, amiket addig a szólóalbumára írt (a Looking Forward című CSNY-albumra négy Young-dal került fel, köztük a címadó, lásd: Wanted 99/11). Most végre elkészült a szólólemez is, amit a kritikusok előszeretettel sorolnának harmadiknak a Harvest (1972) és a Harvest Moon (1992) mellé, de ez csak hülye zsurnaliszta leegyszerűsítés, és csak annyi alapja van, hogy ez is egy csendes, visszafogott dalgyűjtemény, a Harvest változatosságát és zsenialitását azonban meg sem közelíti, a Harvest Moonhoz képest meg kevésbé countrys. Zömében akusztikus hangszerelésű, gyönyörű szerelmes dalok és nosztalgikus visszaemlékezések (pl. Buffalo Springfield nevű korai zenekarára) egy nagy formátumú művésztől, aki remélhetőleg nemsokára újra gerjedős rockot nyom majd a Crazy Horse-szal H -déri- 02 Chicane: Behind The Sun ::: Sony Németnek túl jó, britnek túl rossz, röviden ennyi, amit Nick Gracegirdle-ről, fedőnevén Chicane-ről tudni kell. Nem célom senkit elrettenteni, de az is van még, hogy rá eddig legnagyobb hatással Jean Michel Jarre Oxygene-je volt, a Behind The Sun társproducere a B*Witchedért is felelős Ray Hedges, a Bryan Adams vokálozásával izgalmasított Don’t Give Up kislemezt pedig csak kevés szerencsés nem hallotta még. Ezt ugyanis, mint kiderült, már szerzője is halálra unja. A Behind The Sun a második nagylemez, amolyan egyhangú, ambientes, transzos, delfinhangokkal, hullámveréssel és ha ennek ellenére nem jutna eszünkbe róla a nyár és a tengerpart, tehát Ibiza, Chicane a dalcímekkel programozza képzeletünket a helyes irányba: Low Sun, Saltwater stb. Utóbbit tavaly nyáron már halálra játszotta a Viva, a lelket Maiie Brennan, egy kelta népzenét játszó zenekar, a Clannad énekesnője adná hozzá. Chicane küldetését valahogy úgy fogalmazza meg, hogy megpróbál a hitelesség és a sikeresség vékonyka közös vonalán megmaradni, és ezt jól is teszi Hkbe- Biestürzende Neubauten: Silence Is Sexy ::: HMK Csend honol az összeomló panelek romjain, szólhatnék költőien, ha cseszegetni akarnám a produkciót. De nem akarom, mert mert az EN egészen szeretnivaló lemezzel ünnepli húszéves fennállását. A 2000-ben új formációban induló csapat elég nagy kockázatot vállalt az új lemez kiadásával, húsz év után elég nehéz újat mondani, vagy egyáltalán tartani a színvonalat. Lehet, hogy éppen ezért lett ilyen csendes ez a felvétel, kihagytak mindent, ami nem új és színvonaltalan, a maradék sok zörej, kevés zene, még kevesebb zaj, szikár szövegek. Vállalható és hallgatható produkció helyenként kifejezetten fogyasztható hangzással, annyira, hogy az EN-nek húsz év után, kétezerben slágert sikerült gyártania! Sabrina című érzelgős és ironikus klipjük jó ideje szerepel a Viva zwei slágerlistáján. A lemezen közel hetven percen át élvezhetjük ugyanezt, panaszkodni nincs okunk, még akkor sem, ha előre tudható, hogy újabb húsz év múlva nem ezt a lemezt, hanem mondjuk a Haus der Lagét emlegetik majd, ha szóba kerül az EN munkássága. Azt hiszem, az Einstürzende Neubauten új nagylemeze leginkább a magamfajta kiélt pasiknak jön majd be, akik nemcsak a NOIZZ-ra kíváncsiak, hanem akiknek már a SILENCE is SZEXY H némabob Elliott Smith: Figure 8 ::: Dreamworks/Universal Kinek van szüksége még egy amerikai dalszerző-gitáros-énekesre, aki csúnya is, meg Beatles-harmóniákkal dolgozik? Például nekem, ha a végeredmény annyira zseniális, mint ez a Figure 8! A Good Will Hunting című film betétdaláért Oscarra jelölt, de az Amerikai szépségben hallható Beatles-feldolgozást is jegyző Elliott Smith-t már emlegettem néhányszor itt a Wantedben, szimpatizáltam is vele, de a külföldi szaksajtó hallelujázását azért erős túlzásnak tartottam, egészen mostanáig: ez az új lemez nagyságrendekkel fülbemászóbb és emlékezetesebb, mint az áttörést hozó Either/Or és XO című 1998- as albumok voltak. Mit emlékezetes?! Idén eddig ez a legjobb dalszerző-előadói lemez a folkos, rockos vonalról! Smith duplán felvett, halk énekhangja ebben a színesebb zenei környezetben hirtelen megtalálja ideális kíséretét és... francokat, a lényeg abban rejlik, hogy ezek jobb dalok, a kései Beatleshangszínek pedig nemhogy rontanak, de megtáltosítják az anyagot! Annak a bizonyos „1969-es hangulatnak” újabb példája, amit már annyiszor emlegettem, de nem a retro, hanem az időtlenség a kulcsszó I -dzsínjész- Destiny’s Child: The Writings On The Wall::: Sony A mostanság divatos szaggatott r’n’b, négy, naná, hogy jó hangú, javarészt tini, a borító tanúsága szerint mélyen vallásos, s legalább ugyanilyen mélyen dekoltált fekete babával. Ha úgy tetszik, a fekete kultúra tinibálványai. A tini En Vogue, gondosan megírt és odarakott énekszólamokkal, unalmas dalokkal. Olyanokkal, amiket mondjuk Eddie Murphy-filmek ágyjelenete alá szokás bebaszni. No invenció, maximum profizmus H -de-Kittie: Spit::: Epic/Sony A heavy metál nem női műfaj, na. Hogy a nők agya eleve nem jár erre a bőrös gitározásra, vagy a műfaj eredendő machoizmája tartja őket távol, vagy minden együtt - a franc se tudja, mindenestre ténykérdés, hogy a műfaj történetéhez nem sokat tett hozzá a női nem. A néhány kósza metállédi inkább mintha a nyomasztó ivararány miatt keltene feltűnést, aratna kisebb-nagyobb (inkább kisebb) sikert, és az ilyesmi bizony melegágya a kontraszelekciónak. Na, ilyen biztató fölvezetés után vajon mit is gondolhatnék én a Kittie zenekarról, amelyet négy (és nem három, mint ahogy állítottuk) tinédzserkorból éppen kinövő, nem túl szép, kicsit duci, de majdnem gusztusos (fuj, micsoda metálos macóság ez itten!) leányzó alkot? Hát azt gondolom róla, hogy egy hallgatás után pánikszerűen húzok vissza a Black Sabbath-hoz 11 hörst Hanson: This Time Around ::: Universal Sokszor elmondták, ez a Hanson bizony valami más, nem az, amely 1997-ben belopta magát szívünkbe, érettebb annál, megkomolyodott. De miért hinnénk el? A képek alapján a tesók ez idő tájt is ugyanolyan nemtelenek, mint három éve és az If Only sem hangzik jobban vagy másképp, mint az Mmmbop - nem kell tehát végighallgatni a lemezt, a csalódás kizárt. Ha a csillagok állása nekünk kedvez, a következő lemez akkor jelenik meg, amikor első ránézésre látszik, a Hanson tesók bizony férfiak 11 -kbe-Goldfinger: Stomping Ground :.. Mojo/Universal A szerencsések pár hónapja láthatták a zenekart a Bloodhound Gang előtt, ahol a mozgékonyabbak megállapíthatták, hogy a Goldfinger ismét egy olyan amerikai punkzenekar, amelyik élőben lényegesen izgalmasabb pillanatokban részesíti a pogorabb bajnokságra felkészülőket, mintha lemezükre gyakorolnának. Mert a Goldfinger új lemezére ismét csak bealszom, hiába dallamos, mint a Bad Religion, hiába zúz, mint a Green Day, hiába pöttyint el reggae-s betéteket, mint a Sublime, hiába vicces, mint ahogy a legjobb számaik eddig mindig feldolgozások voltak, még a negyvenkét perc is sok. Legjobban a Counting The Days című szám Slade-szerű együtténeklős rockhimnuszára kaptam fel a fejem és a harsány Donut Man félperces szösszenetére, a Nena-féle kilencvenkilenc luftballont már annyiszor és annyi ideje látom a Viva kettőn, hogy azóta mind a kilencvenkilenc lufi leeresztette -bébélan Anderson: The Secret Language of Birds :.: Roadrunner/Record Express Anderson természethez való vonzódása már-már beteges - először a lovak, aztán a fák, és most itt vannak a madarak. Nem értem, mert csak 32 évi fuvolázás után jött ez az oly kézenfekvő párosítás, de most már mindegy, itt van, megkaptuk. A lemez rendkívül egységes, egységesen unalmas. Anderson 30 éve nem tud kitörni saját ketrecéből, megújulás helyett szenvelgő ismételgetés van. Én a ’74-es WarChild után temettem el végleg a Jethro Talit. Dobjunk Andersonra még egy lapáttal! Vic Michael Flatley: Feet of Flames::: Universal Először 1998 júniusában mutatta be tánc-show-műsorát a londoni Hyde Parkban. 25000 ember volt rá kíváncsi. Nem véletlen, hogy szerepelhettek Rózsa Kapcsoltam Gyuri műsorában is. Valóban lenyűgöző volt a 200 láb minden rezdülése, az iszonyú precizitással egymás mellé válogatott táncos lányok szépsége és Flatley jelmezeinek mérhetetlen giccsessége. Ami nem hagyott nyomot bennem, az a zene. A muzsikát Ronan Hardiman jegyzi (érdemes egy pillantást vetni fényképére, csodálatos Szinetár Miklós-hasonmás), aki 1990-ben adta fel bombánál is biztosabb banki asztalát a zeneszerzők rögös életéért Az ír állam szerint jó döntés volt, hisz 10 évvel később rábízták egy milleniumi zene megkomponálását. Visszatérve a Feet of Flamesre: ír népi dallamokat nem túl igényes popzenével ötvöző anyag, mely néhol már deviai magasságokat pedzeget. Remek kikapcsolódás házimunkában megfáradt asszonyoknak 8 után, feltéve, hogy férjuram hajlandó lehalkítani a Bayern-Realt H vic MO I UffiKTjD: JÚNIUS FÜLREmftS20