Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7. szám
VERA BILA, A MORVA CIGÁNYHERCEGNŐ MAJDNEM FÉL ÓRÁN KERESZTÜL PRÓBÁLT A NŐI WC-BE BEJUTNI. De mielőtt folytatnám, jól odaszögezném a Wanted lapjara, hogy a Mediawave közönsége simán megkajolta ezt a retrólázban kipirosodott tánczenét, spanyolos ritmust és szláv lírát, amit négy szálamban celebráltak. Ha az ember megveszi a CD-jét, hallgatni is fogja. De. Azért látni kellett volna. Vera Bila először is olyan magas, amit már nem hívunk magasságnak. Ám amit elmulasztott vertikálisan, azt horizontálisan pótolta. Amikor meglátta a menedzser a színpadot, ráncolt homlokkal vakargatta a tarkóját, végül kibökte. Az a baj,... a lépcső,... sok! Három vagy négy fok. Vera Bélának egy emelő kéne. Tehergép. Targonca. Hartyándi Jenő, a fesztiváligazgató számtalan alkoholista, idegbeteg, paranoiás, skizofrén, kényszeres művésszel találkozott, s mindig megoldotta problémáikat, de most megmakacsolta magát. Vera Bila a koncertjére menjen fel a lépcsőn. Pedig már akkor tudták, hogy a hercegnő nem szívbajos. (Illetve az, s őszintén remélem, hogy vigyáz magára, mert hiányozna, nem a hangja, hanem ő.) Mindenesetre elég cool a néni. Egy rotációs kapán kívül nem találtunk semmit, így maradt a spártai lépcső. A Széchenyi tér közel ötven méter, aminek egyik sarkában ücsörögtünk vele. Szó nélkül megéhezett s eldöntötte, hogy a tér másik oldalán lévő étteremben eszik valamit. Elindultunk gyalog, de lassan ütöttünk előbbre, mert Vera Bila lustázott. Majdnem olyan lassan közeledett, hogy végül mi is messzinek éreztük a közelit. Nem is bírta kajakból s leintett egy taxit. Elmondatta a sofőrnek, hogy őt nem érdekli aávolság, sem az üveggolyó, meg a vadakat terelő juhász, neki nincs kedve gyalogolni, vigye oda szemközt, majd kifizetik. S valóban, a harminc métert gépjármű erejű eszközzel tette meg. A gyaloglás lehet a mumusa. Ám nem tudtuk kikerülni a térben történő, puszta lábbal történő gyaloglás csábítását, így Verocska néha mozgott, azon belül is sűrűn megállt. Csak később vettük észre, hogy egy ilyen time-break alatt a hasát felpalcolta egy kerítés tetejébe. Máskor az eresz is megtette neki. Vera Bila egy magyarországi napja akkor vált fekete-fehér Milos Formán-filmmé, amikor a WC-vel harcolt. Balkánból font európai régiónk irodalmi és filmes bája az, hogy a gép mindig meghatározza az esztétikát és a divatot. Az ajtó és a WC ugyanis tényleg kicsi volt, pont akkora, hogy egy átlag ember is soknak képzelhette magát benne. Amikor Vera Bilának pisilnie kellett, mindannyian rosszat sejtettünk. Szürke arccal arra gondoltam, hogy legfeljebb kibontjuk körüle a téglát, ha vége van a fesztiválak. Az még két nap. Ám a hercegnőt kísérte két alattvaló testvére, akik úgy oldották meg a kérdést, ahogyan Japánban a metrón látni, gyömöszölték a művésznőt. De amit sikerült tíz perc alatt befele, az kifele vált keservessé. Kihúzni Verát a budiból nem volt egy rutinfeladat. Nem adtuk fel, s igazunk volt, este Vera Bila egy helyben állva, a kezével legyezve, meghódította közönségét: a fehér középosztályt , a helyi romák spontán családi nagytanácsát. Jó lett volna, vele interjút készíteni, de ha megpróbáltuk, bánatos pofával mondta a menedzsere, Bila beteg, nagyon beteg, nem tud interjúzni, viszont ha lenne egy emelőnk... Amikor felment a színpadra, hárman segítettek neki. S persze, a közönség is. Akartuk őt. A magyar nyikhaj című slágernél már mindenki csápolt. Bakács Tibor Se 11 enkidő fotó: Kassay Róbert