Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7. szám
Mission:Impossible 2 ... Hollywood/Record Express Annak idején a Mission:Impossible filmzenelemez borítóján vettem először észre a „music from and inspired by” dumát, ami azt leplezi, hogy olyan dalok is kerültek az albumra, melyek a filmben nem hangzanak el, sőt gyakran semmi sincs közük hozzá, maximum annyi, hogy a filmcég megvette őket kilóra a jó nevű előadóktól a reklámkísérőnek használt lemezre. Ezúttal sem várhatunk mást, legfeljebb zenei stílusban: nem brit finesz, hanem amerikai rock. A Tom Cruise-t „fizikai” színészként kellett, a James Bond-okat valószínűtlenségében überelő M: 2 esetében a klasszikus Lalo Schifrin-féle témára egy ordítóan középszerű amerikai sikerzenekar, a Limp Bizkit csinál dalverziót, az ihlethiányát mostanában feldolgozáslemezekkel palástoló Metallica is pottyant egy tessék-lássék dalt, a Brain Mayjel (!) kiegészült Foo Fighters a Pink Floyd-féle Have A Cigart durvítja, és a további jól bejáratott és divatos nevek (Rob Zombie, Chris Cornell, Butthole Surfers, Godsmack, Buckbherry, Kid Rock és dj-je, Uncle Kracker) mellett kevéssé ismert újoncok is helyet kapnak, de egyikük sem üt át. Csak metalistáknak, mondanám idáig, de később akad némi nyafizós rádiórock is, plusz Tori Amos (őt sem most fogom megkedvelni), a Zap Mama (!) átdolgozásában idetévedt Iko Ikóról pedig csak remélni merem, hogy nem Tomi fiú hajdani sikerfilmjére, az Esőemberre akar utalni H -dzsamilla- VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO Gimme Some Truth - The Making of John Lennon’s ’’Imagine” Album::: Capitol/EMI Most, hogy digitálisan remaszterelt és újrakevert verzióban újra megjelentették Lennon 1971-es albumát az Imagine-t, özv. Lennonné Yoko Ono összeállíttatott egy videofilmet a magyar származású Andrew Solt rendezővel, aki annak idején szinte végig filmezte a lemezfelvétel folyamatát a Lennonék ascoti birtokán berendezett stúdióban. A 63 perces anyag, melynek egy része már az Imagine című mozifilmben is látható volt, Yoko rövid narrátordumájával indul arról, milyen varázsos időszak is volt ez számukra (rosszabb az akcentusa, mint az archív felvételeken!). Szinte mind a 10 dal felvételeibe belekukkolhatunk, láthatjuk, Phil Spector producer hogyan szöszmötöl a potikkal, Yoko hogyan dumál bele mindenbe, a lemezen vendéggitározó nagyszakállú George Harrison hogyan hallja először a Paul McCartney-t fikázó How Do You Sleep?-et („ez a genyalldal” - kommentálja a vigyorgó szerző), Lennon hogyan idegesíti fel magát a hangmérnök ügyetlenségén vagy hogyan hagyja abba az éneklést, ____mikor ráébred hogy túl Eddie Cochranesre vette a figurát. Miközben bele tekintést nyerünk a dalok hangzásának kialakulásába (igaza van az egyik 15 zenésznek: a címadó dalt meg kellett volna hagyni egy szál zongora kísérőletében), látunk mindenféle mást is, ami akkoriban történt: John Miles " Davisszel kosarazik, Jack Nicolsonnal bratyizik, Andy Warhollal fotóztatja magát, kiállításokra, dedikálásokra és tüntetésekre jár az asszonnyal, előre gyártott elemekből házikót épít a park egyik kis szigetén, vagy a ház bejáratánál beszélget a birtokra behatolt, zavaros tekintetű és szavú Beatles-rajongóval, és bizonygatja neki, hogy ő is csak egy egyszerű fickó, aztán behívja kajálni. A rajongónál nincs pisztoly Hdéri- VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO + VIDEO Goran Bregovic: Music For Films Songbook :.. Universal Goran Bregovic - hogy egy ilyen bulvár ízű fordulattal éljek - régi ismerősünk, ráadásul most sem valami új muzsikával talál meg minket, hanem - talán mert jócskán keletje van eddigi munkáinak (és egyébként a délszláv muzsikának) - két, eddigi dolgait összefoglaló válogatásalbummal - azért a „most sem”, mert hiszen néhány éve már megjelent egy gyűjteményes lemeze, Ederlezi címmel. Tehát kettő darab kompiláció: az egyik (a Music For Films) instrumentális filmmuzsikáit tálalja, a másik meg (a Songbook című lemez) filmdalait gyűjti egybe - ettől függetlenül az imádnivaló Ederlezi mondjuk mindkettőn megtalálható. Ismét csak konstatálhatjuk, hogy Bregovic főként délszláv elemeket felhasználó, a tradicionalitást modern hangszeres megoldásokkal kavaró pszeudo-népzenéje többnyire milyen működőképesen egyensúlyoz a hiteles meg a giccses közötti vékony pallón (a lemezborítók viszont már határozottan giccsbe hajlanak). Az már csak privát ügy, hogy nekem a dalos lemez jön be jobban. Ofra Haza, Cesaria Evora, Iggy Pop, Scott Walker - nem rossz csapat Hener-Agnes Browne ... Decca/Universal Anjelica Houston szimpatikus kisfilmjének 1967-ben játszódó írországi történetéhez ír zene jár, ki mástól, mint a Chieftains együttes pikulás vezérétől, Paddy Moloney-től. Pikulás, hegedűs, dudás, kedves vagy szomorkás dallamok, s melléjük a My Bonnie hárfás, illetve énekes verziója, továbbá egy kelta country-dal a Freadh Cowboystól, meg a Chieftains közös dala Monserrat Caballéval (ez kissé kilóg). A múlt havi Tom Jones-koncertbeszámolóban már említett apróbb-nagyobb csúsztatások ellenére is a film és a filmzenelemez jelentős vonzereje a jó öreg Tigris Tom szerepeltetése (She’s A Lady, Delilah, It’s Unusual - ez utóbbi az elmúlt három évben vagy öt filmben felhangzott már) H -dzsémszdzsojsz-Magnolia :.. Reprise/Warner A szokásos „music from and inspired by” dumát itt fordítva lehetett volna alkalmazni a borítón, ugyanis (két Supertramp-eunuchsláger mellett) zömében olyan Aimee Mann-dalokat hallhatunk, melyek megindították Paul Thomas Anderson rendező fantáziáját, hogy megírja Magnólia című filmjét. Ó, bár ne tette volna! Ez a sok jó színész kitárulkozása ellenére, sőt amiatt talán még inkább kínos, katasztrofális művészi melléfogás is csak azt bizonyítja, hogy a Boogie Nights kivétel volt, vélhetőleg jó témaválasztása miatt. PTA középszerű „amerikai szerzői filmes”, mint ahogy Aimee Mann is középszerű amerikai dalszerző-gítáros-énekesnő, amilyenből rengeteg van, kedves, szimpatikus, szép hangú, de se íze, se bűze. A legjobb dal, amit itt tőle hallunk, egy Harry Nilsson-feldolgozás, a One (amit az X-akták filmzenelemezen a Filter együttes is kezelésbe vett már). PTA valami olyasmit pottyantott el, hogy a következő filmjét Aimee Mannre és Fiona Apple-re (PTA csaja! a mázlista! nem Fiona, hanem PTA!) szabja majd. Na akkor majd kiderül a különbség, Fiona ugyanis tehetséges és különleges !) -dzsoanbaez-Any Given Sunday ... Warner Oliver „Szájbarágó” Stone ezúttal is légkalapáccsal döngöli nézői agyát, képben és zenében egyaránt. A Minden héten háború nyolcvanvalahány betétdalából a lemezre főleg külön a filmhez rendelt cuccok kerültek, nagyrészt mainstream fekete hiphop, elég jól válogatva: Missy Elliott nagyzenekarral (viszont Timbaland nélkül), Capone-N-Noreaga ugyanúgy, Mobb Deep, DMX, a Neptunes alapjain őrjöngő Mystikal vagy két színészként is közreműködő előadó, LL Cool J és Jamie Foxx. A lemez második felébe rock is be-becsúszik: Kid Rock, Godsmack, de legfőképp a Hole, amelynek ez az állat dala (Be A Man) még a Courtney Love vezette zenekar '98-as lemezéről maradt le. Oda túl vad volt, ideális. Ide- és zseni- H -dzséjeskéj-Gladiátor... Universal Furcsa. Ahogy megmozgattam hibernált tagjaimat, kiléptem az „agyonklímált” moziteremből, első megjegyzésem ez volt: volt ennek a filmnek egyáltalán zenéje? Egyetlen zenével alátámasztott, megerősített jelenetre nem sikerült visszaemlékeznem. És íme, mégsem maradhattunk díjával, az utolsó rést is betömték, itt a Gladiátor zenéje CD-n! Az első számok pátosszal és hősi küzdelemmel telehintett hangulata csaták véres verítéke helyett szép emlékű április 4-én emlékét fújja felém, mosolygó, virágcsokros orosz katonával, fehér térdzoknis lánykórussal. A következőkben még beugrik az 1492 kitörölhetetlen zenéje Kovács Kati könnyes előadásában vasárnap este a Slágertévén. Ha már Vangelis és Ridley Scott, akkor inkább jöjjön a Szárnyas fejvadász! Replikáns, szorítsd azt a galambot, mert lenyilazzák a rómaiak! H Vic John Martyn: Glasgow Walker::. Independiente/Sony Két éve C-kategóriás gyöngyszemek című alrovatunkban halálra dicsértük a The Church With One Bell című, Portishead-, Ben Harper- és Dead Can Dance-szerzeményeket is tartalmazó puritán feldolgozáslemezt a szakállas skót folk/blueslegendától, John Martyn gitáros-énekestől, aki mögött akkor már három évtizedes karrier állt. Új sorlemezének elején visszakanyarodik And. című 1996-os albumának kissé polírozottabb hangzásához, de a közepére, ahol a Glasgow Gangster Funk által programozott alapok bejönnek, hirtelen kivirul az anyag, és Martyn páratlan, azonnal felismerhető, mélységében is magas illúziót keltő énekhangja megfelelő - modern, de nem modernkedő - hangkulisszát kap. A finoman lüktető lemez végére feltették A tehetséges Mr. Ripley című filmhez dzsesszkísérettel felvett számát is, de nem lóg ki 1i -dzson-