Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 8. szám

„Kalapálunk” ••••• Nine Inch Nails A wieseni fesztiválon a backstage-ben méregzöldre festett régi vasúti ko­csik szolgálnak a zenekarok öltözőjéül. Ezek egyikében ülünk július 8-án két órával a Nine Inch Nails-koncert előtt Trent Reznorral és Charlie Clouser­­rel. Charlie a Nine Inch Nails turnéfelállásának billentyűse, aki a The Fragile című aktuális dupla albumon a programozás mellett néhány dalban - köztük a Starfuckers Inc.-ben - társszerzőként is közreműködött, ám mivel a Wan­ted az interjúra csak tíz percet kapott, nincs helye udvariaskodásnak. Rez­­nornak szegezünk minden kérdést. Közben valahogy sikerül 15 percre nyúj­tani az akcióidőt. - A The Downward Spiral és az új album között öt év telt el. Mi történt közben, miért vártál ennyit? - Mindig ez az első kérdés. Már előre tudom a második és a harmadik kér­dést is. - Melyik a második? - Marilyn Manson. Hogy mi van vele. - Nem, ami azt illeti, az csak... -... a negyedik vagy az ötödik. -... az ötödik lett volna. De ha egy interjúra csak tíz perc van, elkerülhe­tetlen, hogy csak a kulcskérdésekre szorítkozzunk. - Oké, elmondom, mi történt. A The Downward Spiral ’94-ben jött ki. Két és fél évig turnéztunk vele. Mivel nem álltak mögöttünk a rádiók meg az MTV, az egyetlen lehetőségünk arra, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, a turné­zás volt, ezért turnéztunk, turnéztunk, turnéztunk, turnéztunk, turnéztunk és turnéztunk. Amikor befejeztük a turnét, az Antichrist Superstar című Marilyn Manson-album felvételén kezdtem dolgozni, ami viszont hosszabb ideig tar­tott, mint gondoltuk, 7-8 hónapig. Mire készen lett, egyáltalán nem voltam olyan állapotban, hogy megírjak egy lemezt. Depressziós voltam és drogfüg­gő, nem volt kedvem semmihez. Csináltam néhány filmzenét, pazaroltam az időt, aztán egyszer csak hozzákezdtem a The Fragile-hoz, ami két évig tartott. Ha ezt összeadod, kijön az öt év. Nem az volt, hogy kiadtam a The Downward Spirált, aztán elhúztam a picsába, és eldöntöttem, hogy öt év múlva csinálok csak új lemezt. Mindig történt valami, de a megfelelő mentális térbe kellett ke­rülnöm ahhoz, hogy elkezdjem az új albumot. Amikor viszont végre elkezdtük, olyan sok ötlet jött elő belőlem, hogy két teljes évet dolgoztunk rajta. Hogy bölcs döntés volt-e ez a karrierem szempontjából? Valószínűleg nem. De én nem igazán a karrier miatt vagyok ebben a dologban, sokkal inkább művé­szetet akarok csinálni, olyan zenét, ami számít. Ha a lemezeladás érdekelne, nem dupla albummal jöttem volna ki. De én nem akarok ilyen megfontolások­kal törődni, nem akarok efféle előadó lenni. - Mi jelentette a fő inspirációt ehhez az albumhoz? - A célkitűzésem az volt, hogy ne agyaljam túl a dolgokat úgy, mint a The Downward Spiral esetében tettem. Amikor elkezdtem, nem tudtam még, miről fog szólni. Csak annyit tudtam, azon a ponton vagyok, hogy megjavítsam az életem, újra összerakjam a darabjaiból, ne pedig szétszedjem, mint az előző album idején tettem. Mikor végre ott ültünk a stúdióban, és elkezdtünk zenét csinálni, sorban jöttek elő a különböző motívumok, amiket mind felvettünk számítógépre. A dolgok csak jöttek és jöttek megállás nélkül. Elkezdtük kata­logizálni őket. Volt egy nagy kupac, még nem voltak dalok, illetve némelyik már az volt, de főleg daltöredékek voltak, meg olyan filmzenék, amelyekhez még nem készült film. Félúton el kellett kezdenünk szerkesztői aggyal gondolkodni, hogy lemezzé formáljuk ezt a zenedalmot, és ezen a ponton rájöttem, hogy dupla album lesz. Tényleg arról szólt, hogy szabadjára engedtem a tudatalatti­mat, és ami kijött, kijött. Inkább az a szervezőelve, hogy magyarázatot találjak a dolgok, történések miértjére, megpróbáljam visszatenni helyükre a darabo­kat, megpróbáljak megjavítani valamit, ami eltört vagy lerobbant a fejemben. Körülbelül ez jött ki belőle. - Változott a dalszerzői vagy felvételi módszered is? - Igen, drámai módon. A The Downward Spiral primitív technikával készült, négysávos audióra egy rakás szintetizátorral. Azóta összeraktunk egy stúdiót New Orleansban, ami annyira hi-tech, amennyire ezen a világon csak lehet. Charlie-nak van egy teljes stúdiója az emeleten, és nekem is van egy lenn. Min­dent hard drive-ra vettünk, 96 sávúnk volt, bármit rákapcsolhattunk, javítgat­hattunk, hívhattunk vendégzenészeket, jött is Mike Garson, Adrian Belew, Page Hamilton (az első Bowie billentyűse, a második a King Crimson gitáros-énekese, a harmadik pedig a Helmet egykori és Bowie aktuális gitárosa, de az ő közremű­ködése végül nem került fel a lemezre - dzs). Egy csomót játszottak rá azokra a dolgokra, amiket befejeztünk, és azokra is, amiket még nem. Aztán ezeket a részeket különféle dalokba helyezhettük, lelassíthattuk vagy visszafelé játsz­hattuk őket, bármit. Charlie és én hatékonyan dolgozunk külön-külön, felküldök neki valamit, baszakodik vele, aztán visszaküldi, így cserélünk ötleteket. - Mi volt Bob Ezrin szerepe a felvételeknél? Miért választottad őt: A Fal vagy Lou Reed Berlinje miatt? - Eljutottunk arra a pontra, Charlie, Alan Moulder (társproducer) és én, amikor már nem tudtunk objektívek lenni, mivel már két éve dolgoztunk az anyagon... Ki kellett volna válogatnunk és össze kellett volna raknunk a lemez sorrendjét a meglévő negyvenvalahány zenedarabból, de nem tudtuk, mi lenne a legjobb megoldás. Elkezdtünk hát azon gondolkodni, kik jók ebben. Vissza­gondoltunk híres konceptalbumokra és azok producereire: Todd Rundgren neve jött elő például, vagy Brain Enóé, de Bob Ezrin a listánk csúcsán volt, több szem­pontból is, főleg A Fal miatt. Nem tudtam semmit róla mint emberről, de megsze­reztem a számát, beszéltem vele telefonon, és minden szempontból olyan volt, amilyet reméltem. Tettem neki egy ajánlatot: „Gyere le New Orleansba egy hétre, lejátszok neked ötven számot, te meg válogasd nekem össze belőlük a lemezt, vagy legalább próbáld meg.” Eljött, ült az anyag fölött néhány napig, aztán lát­tam, hogy kezd benne elmerülni. Számonként véleményezte a lemezt, valahogy úgy, ahogy egy professzor kijavítja a dolgozatodat. Nagyon intelligens ember, és egész sértetlenül úszta meg a hetvenes éveket. Az első sorrendjavaslat, amivel előállt, borzalmas volt, a második is, a harmadik még a miénknél is rosszabb volt. Ekkor már csak azt vártam, hogy menjen végre haza, mivel már az járt a fejem­ben, hogy még további három hónapot kell eltöltenem dalszerzéssel, mert ez a lemez szar. Ezten az utolsó napra „sütött” nekem két CD-t, beültem egyedül meghallgatni, elindítottam, és mire az első CD végére értem, könnybe lábadt a szemem. Nem érdekelt, mi maradt le, imádtam. Aztán jött a második CD, és akkor már tudtam, készen vagyunk. A többiek is meghallgatták egyenként. Próbáltam pókerarcot vágni, hogy ne látszódjon, milyen hatással volt rám. Be­hívtam Ezrint és azt mondtam neki: „Megcsináltad!” Mire ő: „Tudom.” Megö­leltük egymást, aztán már ment is a reptérre, el kellett érnie a gépét. Remek élmény volt, szívesen dolgoznék vele újra.­­ Mikor tavaly ősszel kijött az album, minden újság úgy vélte, hogy a Starfuckers Inc. című szám Marilyn Mansont és Courtney Love-ot támadja. A dal mostanában készült klipjében azonban már Mansonnal együtt szere­pelsz, ő a rendezője is, és egy Courtney-ra emlékeztető nőt fürdettek meg a szennyvíztárolóban. Szóval mi is volt a dal háttere és hogyan alakult a kap­csolatod Marilyn Mansonnal az utóbbi két-három évben? -Az Antichrist Superstar után már bőven elegünk volt egymás társaságából. Manson befutott és seggfej lett. Én is seggfej voltam, adott volt tehát két segg­fej, akik már nem kívánják egymás társaságát. Manson szemét lett, gecizni kez­dett, írt egy könyvet, sok szart kitalált, rossz színben tüntetett fel, szóval nem akartam a közelébe kerülni. Egy ideig tartottuk is a távolságot, aztán - hogy rö­vidre fogjam a történetet­­ egyszer csak felhívott: „Unom már, hogy az emberek folyton azt kérdezgetik, hogy a Starfuckers rólam szól-e. Van egy ötletem, milyen videója lehetne. Nem csináljuk meg?” Ez jó katalizátornak bizonyult, kezdtünk megenyhülni egymás irányába, újra elkezdtünk beszélgetni és együtt lógni. Meg­csináltuk a videót, és nagyon jól szórakoztunk közben, mert Courtney Love-ot olyan kövér mocskos kurva disznó Dicsának ábrázoltuk, amilyen valójában. folytatás a 18. oldalon ► 0­:00:PUGK­SZTK­S INTERJÚ 16

Next