Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám

— A korábbi lemezeiden is volt érezhető némi dub­ reggae - befolyás, de ezen az új albumon az lett a fő hatás. — Igen, valami újat akartam a tradicionális ír hangzás helyett, és a jamaikai sounddal helyettesí­tettem azt. — Hogy válogattad ki ehhez a közreműködőket? Hogyan zajlott a közös munka? — Ami azt illeti, a leginkább reggae-s hangzású dalok pont azok, amiket egyedül írtam. Csak aztán dolgoztam meg őket különféle reggae-szakértőkkel, például Adrian Sherwooddal, aki már évek óta nagy reggae-producer, meg igazi reggae-zenészekkel. Sok rasztával lógtam együtt. — És Wyclef Jean? Ő ajánlott neked dalt vagy te kérted fel a közös munkára? — Én kértem fel, és láthatóan örült neki. —Általában négy év telik el minden saját szerzeményeket tartalmazó albumod között. Eddig tart megírni a dalokat, vagy folyamatosan írsz, év vök dalt kidoboz közben? — Nem, általában csak annyit írok, amennyi az albumra felkerül. Talán ha két olyan dal volt most, ami nem került fel a lemezre. — A lemezborítón különféle vallási jelképek szerepelnek egymás mellett. Mit szimbolizál az a kis lány Júda Orosz­­lánja és a kereszt között? — A láng az olyan pogányokat jelenti, akik istent anyaként imádják. —Miért használod együtt ezeket az eltérő vallási szim­­bólumokat? — Ezek nekem olyanok, mint a különféle színek. Ezek a spirituális hatások értek engem. — Mennyire fontos neked a vallás? — Azt hiszem, a vallás nem fontos. Isten a fontos.­­Nemrég papnővé szenteltek. Ez milyen elkötelezettséget követel? — Hatalmasat. De ha szerelmes vagy, akkor könnyű. — Mi a feladatod papnőként? — Próbálom magánjellegűnek megtartani a dolgot. Nem tartok misét nagyközönségnek, publikus cere­móniákat, mert ha megtenném, az valami média­rémálomba fordulna. De még amúgy is a felkészülés stádiumában vagyok. Az a papi rend, amelyhez tartozom, úgy működik, hogy felszentelnek és utána néhány évi gyakorlat következik, aminek én még az elején járok. — Hét éve, a nagy botrányaid idején úgy tűnt, hogy visszavonulsz: feladtál egy hirdetést egy ír újságban, ahol azt írtad, hogy addig nem énekelsz, amíg nem tudod bizto­­san, ki ír vagy valójában. Mert már tudod? — Igen. Ezért is énekelek újra. — Három éve, a Govpel Oak EP idején egyszer azt nyilat­koztad, hogy elnyílt az az idő, hogy v­édővéges módon kelljen kifejezned magad, és ezután már elég „csak ” énekelned. — Ahelyett, hogy szélsőségesen ez vagy az lennék, most csak szélsőségesen csodálatos és dicsőséges leszek (nevet). — De most mintha újra kezdődnének a botrányok. Például előjöttél azzal, hogy leszbikus vagy... — Nem vagyok sem meleg, sem hetero. Nem kicsinyeskedem ilyesmin. — A No Man­y Woman című visszatérő dalod videójában azt látjuk, hogy megszöksz egy esküvőről, elhajítod a fátyladat, majd letéped a kopasz fejedről a parókát is... — Ez arra utal, hogy önmagam leszek ahelyett, hogy az lennék, amit a társadalom elvárna, hogy legyek. Ahelyett, hogy követném a társadalmi szabályokat és előírásokat. —Mintha mostanában trend lenne az énekesnőknél, hogy lázadjanak a férfiak ellen... — Nem, ez nincs így, és én sem lázadok a férfiak ellen. A No Man’s Woman nem férfiellenes dal. Én szeretem a férfiakat. Nincs problémám velük, imádom őket. Nagyon szexik (nevet). Nem vagyok férfigyűlölő. Nem gondolom, hogy divatos lenne a férfiak ellen lázad­ni. Az az érdekes, hogy ha egy férfi készít egy lemezt, ami sérti vagy gyalázza a nőket, senkinek nincs vele problémája, de ha egy nő azt mondja, hogy nem akar férfi nője lenni, mindenki férfigyűlölettel vádolja. Tehát úgy tűnik, az rendjén való, ha egy nőre azt mondják egy dalban, hogy „bitch” vagy „ho” (ribanc, kurva), vagy ha olyan számokat írnak, hogy „amerikai nő, takarodj a közelemből” (az Ameri­can Woman című 1970-es Guery Who-slágerről van szó, melyet Lenny Kravitz tavaly 'lomét vikerre vitt e­dzv), senki nem csinál belőle ügyet, viszont ha valaki azt énekli, hogy inkább az istennel akar kapcsolatot, mint egy­ férfival, akkor férfigyűlölőként könyvelik el. De ez csak azt mutatja, hogy a férfiaknak milyen alacsony önértékelésük van: ha egy­ nő nem kívánja őket szexuálisan, úgy érzik, már nem is jók semmi másra. A No Alan’s Woman című dal épp a férfiak szexen túli értékéről be­szél, a férfiak szellemisége iránti szerelemről, a spirituális útmutatásról, amit a férfiaktól lehet kapni, a férfiak bölcsességéről, és arról, hogy sokkal több értékük van, mint a puszta szexualitás. — Ismersz-e olyan helyet a világban, ahol elénekelheted a No Man­y Woman című dalt, anélkül, hogy efféle előítéletekkel találkozj­ál. — Igen! Hogy­ őszinte legyek, nem mindenki magyarázza félre. A közönség, kivéve mondjuk a média embereit, főleg az újságíró­kat, akiknek az a dolguk, hogy­ kicsavarják a dolgokat... szóval a közönség úgy általában, azok, akik meghallgatják, igazán megértik a dal spirituális üzenetét. — A kultúrában mintha benne lenne, hogy a nőket némiképp megalázzák a férfiak... — Nem, azt hiszem, ez kétirányú dolog. A következő kislemezem, a Jealous egy olyan férfiról szól, akit egy nő vert meg. Legalább annyira... na jó, annyira talán azért nem is, de létezik erőszak nők részéről is férfiak irányába. Nők is alázhatnak meg férfiakat. Például sok-sok nő úgy érzi, hogy­ joga van megtagadni egy férfitől, hogy­ az rendszeresen láthassa a gyermekét, ami gyalázatos dolog: egyaránt sérti a gyerek és az apa emberi jogait. Úgy­ tűnik, a nők azt gondolják, hogy ehhez joguk van, és senki nem igazán kel fel ez ellen. Őszintén megvallva úgy érzem, a férfiaknak nehezebb helyzetük van ezen a világon hosszú távon. A nők legalább egy csomó módon irányíthatják a férfiakat. Azt is gondolom, hogy­ a nőknek abba kellene hagyniuk azt. I­S2tPTimBtR

Next