Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám

HHe?_ Egy Ohio állambeli tinédzser 385 000 dollár kártérítést követel a Black Crowestól, mivel a zenekar tavaly áprilisi kon­certje következtében halláskárosodást szenvedett. Az ügyben a Crowes mellett alperes a koncert promótere, az A. C. Enter­tainment, a koncerthelyszínt üzemeltető vállalat, valamint a hangosító M£L Sound cég. A felperes rajongó, Joshua Harmon a második sorban ült a koncerten, és az orvosi szakvélemény szerint „súlyos akusztikus traumát” szenvedett, jobb fülének hallóképessége sérült. (A Black Crowest a Wanted újságíróinak 63 százaléka jó zenekar­nak tartja, 12 százalék utálja, mint a szart, 10 százalék bealszik rajta, 9 százalék elalvás előtt szívesen hallgatja, 8 százalék meg összekeveri a Hobo Blues Banddel.) Hirabátlopás_ Bolti lopásért börtönbüntetésre ítélték Steve Strange volt popénekest, a nyolcvanas évek új romantikus hullámának rég lehullt csillagát. Az 1982-ben föloszlott Visa­ge zenekar volt énekese egy tíz font értékű babát nyúlt le egy londoni áruházból, de már voltak korábbi ügyei is: női dzse­ki, kozmetikai cikkek... Strange egyébként munkanélküli. (Steve Strange-et a Wanted szerkesztőinek mindössze 20 szá­zaléka ismeri. Értékelése 1-10-ig terjedő skálán: 3,67. A szer­kesztők 70 százaléka bűnösnek találta bolti lopás bűntettében, 20 százalék tartózkodott, mindössze 10 százalék hisz a volt éne­kes ártatlanságában.) HMeghalt Dury_ 57 éves korában elhunyt Ian Dury angol popénekes. Duryt a new wave egyik legeredetibb, leghu­morosabb popfigurájaként emlegették, utánozhatatlan cockney-akcentusával, szövegeivel a hetvenes évek végén rendszeresen a brit slágerlisták élére küzdötte magát. Leg­híresebb száma talán a Sex and Drugs and Rock and Roll cí­mű opusz volt. Első albumát 35 évesen, 1977-ben jelentette meg, két éve pedig, húsz évnyi hallgatás után újra lemezt csinált régi kísérőzenekarával, a Blockheadsszel. Dury már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy rákbeteg; a kór 2000. március 27-én végzett vele. (Ian Dury a szerkesztőség 96 százaléka szerint nyugodjék békében.) TIKansas. Július 11-én támad föl albumilag a méltán népszerű, ám annál szarabb Kansas zenekar, a klasszikus progrock szóf­iábbik vonalának mérvadója. A Somewhere To Elsewhere lemez az eredeti Kansas-felállásban készült, pontosan 17 évvel azután, hogy a formáció e felállása meg bírt szűnni. (A Kansast a Wanted újságíróinak 17 százaléka tartja hallgatha­­tónak, a maradék inkább a Juventus rádióba menekül.) H Jean!_ Július 4-én jelenik Wyclef Jean (Fugees) hiphoptru­­badúr második szólólemeze, The Eclestic címmel. Kislemez már április közepén: Thug Angels. (Wyclef tetszési indexe a Wantedban 6,6 pont, Lauryn Hillé 7,3, de tudni kell, hogy itt szexista állatok dolgoznak.)­ ­ Feloszlott a Luscious ]ackson_ A Luscious J.ackson New York-i intellipopformáció tagsága bejelentette, hogy fe­loszlatja magát. Saját projektekre akarnak koncentrálni, különböző zenei törekvések, semmi személyes gond satöb­bi, satöbbi, satöbbi. A együttest 1991-ben alapította a volt Beastie Boys-dobos Kate Schellenbach Jill Cunniff basszgitá­­ ros-énekessel, Cabby Classer gitáros-énekessel és Vivian Trimble billentyűssel. (A nevet a Philadelphia 76ers egykor szépreményű, ám nem túlságosan nagy ívű karriert befutott — azóta már visszavonult — profi kosarasától kölcsönözték.) Trimble 1998-ben már kivált a zenekarból, a többiek pedig most, a harmadik album után döntöttek úgy, hogy abba­hagyják.­­A Luscious Jackson munkássága a Wanted szerkesztőségét erősen megosztja - derül ki a Medián Piac- és Közvéle­ménykutató Intézet felméréséből. A szerkesztők 43 százalé­ka kifejezetten pozitívan értékeli az együttes pályafutását, míg 34 százalék a Dáridóban sem látná szívesen. 23 száza­lék magasról leszarja. Az „intellipop" jelző támogatottsága a szerkesztőségen belül mintegy 40 százalékos.) HFeloszlott a Beatles. És amikor az ember már azt gondol­ná, hogy nem lehet több bőrt lerókázni a lerágott csontról, akkor jön... nem, nem Fenyő Miklós, hanem: Paul McCart­ney, George Harrison, Ringó Starr és Yoko Ono. Kiérdeme­sült multimilliomos nyugdíjasaink néhány hétre fölhagytak a répatermesztéssel, hogy egy újabb, 360 oldalas Beatles­­könyvvel boldogítsák a hasonkorú és hasonlóan elhülyült nagyérdeműt. A „The Beatles Anthology” címmel megjelenő könyvben a beatlesesek mondják el a saját történetüket úgy, ahogy még sehogyan sem. Izgi. Október 5-én jelenik meg Angliában meg Amerikában. (A Wanted újságíróinak 3 százaléka megrögzött Beatles­­memoárolvasó, 97 százalék viszont 68 évnél fiatalabb. Yoko Onót 83 százalék tehetségtelen baromnak tartja.) HKilép. Kilépett a Prodigyből Lee Roy Thornhill táncos, a zenekar legmagasabbik tagja. A trióvá fogyatkozó dance­­csapat éppen negyedik nagylemezét stúdiózza ezerrel, és rövidesen turnéra is indul, természetesen már az alapító­táncos Thornhill nélkül. Thornhill azt nyilatkozta, hogy be­szart a gyönyörtől a Prodigyben töltött kilenc éve alatt, de most már a saját kis zenéjére akarna koncentrálni, azt gon­­dozgatná. Liam Howlett, a zenekar megmondóembere, szer­zője szerint Thornhill távozása egy kicsikét sem módosítja a Prodigy zenei irányvonalát. Howlett, Keith Flint és Maxim az együttes új lemezén dolgozik éppen, amely Always Out­­ numbered Never Outgunned címmel jelenik meg valamikor. Thornhill első szólólemeze, egy EP, májusra várható. „Kicsiny underground projekt lesz” - mondta a a ki- és zenésszé elő­lépett táncos. (A Prodigyt a Wanted újságíróinak 52 százaléka szereti, 38 szá­zaléka nem nagyon szereti, 10 százaléka nagyon nem szereti.) FRISS 2ENE1 HÍREK, U/RMTED-EIÓF12ETÍS: httpV2mp3.index.hu platt

Next