Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1-2. szám

F­URImÁS20WA­NT­ED Catie Curtis: A Crash Course In Roses::: Rykodisc/MCD A néhány elmosódó fotó alapján csúnyácska, fiús lány, volt is egy sanda gyanúm, aztán olvastam, hogy előző lemezéért a Meleg és Leszbikus Amerikai Zenei Díjak gáláján neki adták a legjobb albumnak járó trófeát. A Maine állambeli Sacóból származó, jelenleg Bostonban élő akusztikus gitáros-dalszerző-énekesnő új leme­zét - befelé forduló korábbi munkáival szemben - nyíltabb, poposabb anyagnak tervezte, az is lett. Jók a zenészei (a dobos a morphine-ista Billy Conway!), de a csaj dalai meg a kristálytiszta hangja különösen. Akinek annak idején bejött Vega, Tikaram vagy Shocked, az itt sem fog csalódni. Klasszik. „Mi van, ha feke­te vagyok vagy zsidó, hetero, leszbi, kétgyermekes anya, ha hippicuccokban ro­­hangászom, ha bőrdzsekiben motorozom, mi van akkor?’’ 1 -dzsoanbaez-Cher: The Greatest Hits... Warner „Én is szeretnék így kinézni 53 évesen.” - „Meg is kúrnálak.” - tudod, ha így néznék ki, oda is tartanám.” A fenti párbeszéd egy szokványos Wanted-értekez­­leten hangzott el, miközben az új Cher-besztoflemezt nézegettük, mely a remek hangú komikus színésznő zenei karrierjét öleli fel a Sonny & Cher időktől (itt az Idétlen időkig című vígjátékból kísértő I Got You Babe és az All Seeing I által feldolgozott The Beat Goes On is) a Bon Jovi-i heroikumon át az aktuális disz­­kódíva-tripig. Supp-supp D -dzs-Gabrielle: Rise :.. Go Beat/Universal Ha Gabrielle kapcsán (tudjátok, ő volt az a bizonyos „félszemű” fekete souléne­­kes lány, most már nem az) azt jegyzem meg, hogy kellemes angol soulmuzsi­­ka, akkor azt egyáltalán nem udvarias fikának, sokkal inkább szolid dicséretnek szánnám, mivel sem hirtelen, sem akkurátus mérlegelés után nem jönne össze a mai brit-amerikai soul/R’n’B-színtérről tíznél több vállalható név (és ez elég szomorú, mellesleg). Gabrielle szerzőtársaival képes jó és elegáns dalokat írni, egyáltalán: képes dalokat írni. Ezekben a dalokban ott a Motown-hagyomány, ami ugyebár a soularanykor, a modern hangszerelést pedig a szerzők nem tévesztik össze a szarral. Ez van az immáron félszemfedetlen Gabrielle legújabb albumán is, főleg érzelmes lassúk (a címadó dal Bob Dylan Knockin’ On Hea­vens Doorjának zenéjét veszi kölcsön), köztük meg egy-egy pörgős Motown­­unoka, alapvetően pedig egy szívhez szóló, de nem nyálas soulhang, zseniális háttérvokálok, perfekt hangszerelés, meg minden. Azt nem mondom, hogy vé­gig pirosban volt a pacemakerem az izgalomtól, de mondom: ez egy kellemes angol soullemez, se több, se kevesebb H­­ener-Divas Live 99 ... BMG A díva szelíd bestiát jelent. Furmányos nőszemélyt, akiért vékonytestű ifjak párba­­jozgatnak vagy akasztgatják fel magukat előszeretettel, hogy aztán a díva egy újabb strigulát húzzon az ágya fölé. Ilyen volt Mata Hari, Marilyn Monroe, Lenya Lotti, itthon Karády stb. Tavaly egy bájos ifjú költőnő jóvoltából a kortárs magyar irodalomban is megült a kifejezés, de még ezelőtt néhány hülye tengerentúli pro­ducer vagy újságíró azt is kitalálta, hogy a popénekesnőkre is illik ez a szó. Össze is hoztak belőlük négy darabot (Cher, Tina Turner, Whitney Houston, Brandy), le­nyomtak egy koncertet a Central Parkban, azt meg rögzítették, ugye, karácsony, nedvesek a vásárlók. A koncerten a donnák a saját nagy slágereiket énekelték, a saját hangjukon, a saját stílusukban, tehát újdonság egy szem sincs, érzelmes, dallamos zene ez. Az sem újdonság, hogy Turnerová és Cher úgy lemossa az egész bagázst, hogy na. Ahogy Tina asszony indít a Simply The Besttel, az valami állat, komolyan. Az önismétlés amúgy még nem bűn (ilyen közönség előtt?), az viszont jól fölhúzott, hogy a lemez végére a Bodyguard Soundtrack kábé negyede be van másolva, hármat lehet találni, ki énekel, jaj nekünk. S ahol dívák vannak, kell egy bonviván is, ez itt mostan Elton John, aki viszont egy egészen parókará­­zós slágerét hozza. (Vele, valamint a keselyűk megérzéseivel kapcsolatban volt még egy durvább poénom, ezt most kihagyom.) A szálinger Trans X::: Universal A magyar transzvesztita duó hála Istennek (és saját elszántságuknak) már egé­szen gyakran hallható bizonyos kereskedelmi rádiók műsorán is, így nem csak a szubkultúra élvezheti azt a lelkesedést és örömet, ami ebből a zenéből sugár­zik. Nem hinném, hogy Csepy és Irén csak a kasza miatt ugrott fejest a zenei­parba, de ezzel slágeres/latinos vonallal még komoly sikereket is elérhetnek. Akik a fiú és lány popcsapatokra vagy Ricky Martinra gerjednek, felszabadultan tudnak majd bulizni erre a zenére is. Lehet, hogy a fiúk nem énekelnek nyolc oktávon mint Jimmy, amit bevállalnak, azt általában korrektül végrehajtják. Akik csak a Viva Samba című slágerért veszik meg a lemezt, duplán jól járnak. A tizenkét számos album végén két új verzió szégyeníti meg a piperkőc Rickyt tüzességével .­vályi Brendan Perry: Eye Of The Hunter::. 4AD/HMK Az angol Brendan Perry jó húsz éve zenél már, az ausztráliai punkszíntéren indult, majd 1981-től '98-ig a Dead Can Dance-ben Lisa Gerrard énekesnővel kelta, keleti és afrikai textúrákat szövögetett egybe középkori aprólékossággal, de csak most készítette első szólólemezét, azon is csak 8 szám 42 percben „a magányos, befelé forduló dalszerző-énekesek, Roy Harper, Tim Buckley, Gram Parsons, Leonard Cohen, Tim Hardin, Nick Drake” nyomdokain, az idő és az emlékezés témakörében, a DCD-nél egyszerűbb, de intenzívebb kivitelezésben, alapjában visszafogott rock­hangszerelésben, finom szintifátylakkal, néha mandolinnal, éterbe csusszanó steel gitárhangokkal, és persze Perry hangjával, amely coheni hangulatot épp úgy tud, mint Buckley-t (tőle fel is dolgoz egy dalt). Mestermunka 11 -dzs- Mighty Mo Rodgers: Blues Is My Wailin' Wall::: GRP/Universal „Ez most a kakis lemez?" - kérdezte barátnőm, mikor egy ideje már az öreg Mighty Mo albuma szólt a szomszéd szobából. Egy ideje South Park-lázban ég­tünk, és kedvenc kultrajzfilmsorozatunkhoz (lásd: Wanted 99/7) mellékelve épp akkoriban jelent meg a harmadik CD, melynek Mr.Hanky, a Karácsonyi Kaki vigyorgott címlapján, s melyen rajta kívül a sorozat főbb figurái adnak elő blőd dalokat, köztük Séf, a szexmániás funk-soul-szakács, Isaac Hayes énekhangján. Nos a fehér szakállú fekete Mónak néha tényleg olyan a hangja, mint Séfnek (Hayesnek), öreg, mély feka hang, és néha ő is megenged humort magának (például mikor pajzán horgászatra indul vagy mikor az asszonynak magyarázza, hogy a blues is meló­, de alapjában komoly témákat pedzeget, rabszolgaságot, rasszizmust, emberi felelőtlenséget, az amerikai történelem szégyenfoltjait. És persze a fentiekkel szorosan összefüggő bluest, vagy gospeles szerelemgyere­két, a soult. „Újra elkezdek zenélni, mert nem tetszik, amit hallok, és mondani­valóm is van” - határozta el egy szomszédjával való eszmecsere közben az öreg zongorista-énekes-dalszerző, és ez lett az eredmény: az év egyik legjobb, legél­vezetesebb blueslemeze H -dr.dzson-George Michael: Songs From The Last Century ::. Virgin/EMI Akárcsak Bryan Ferry, George Michael is egy szving-feldolgozáslemezzel bekkelte ki az 1999-as évet, ugyanolyan perfekt és hangulatos, ugyanúgy szerepeltet kom­pozíciót Cole Portertől vagy a Kahn-Donaldson szerzőpárostól, sőt a Where Or When című Rogers & Hart-szerzeményt mindkét lemezen megtalálhatjuk. A fő kü­lönbség az, hogy Georgie fiának több pénze volt, és teljes nagyzenekart használt, többtucatnyi vonóssal, és nemcsak a két világháború közül válogatott, hanem egészen Stingig (Roxanne) vagy a U2-tagokig nyúlt (a pavarottis eredetinél nagy­ságrendekkel gusztusosabb, kifejezetten elbűvölő Miss Sarajevo a lemez kakukk­tojása, mivel popzenekari felállást használ alapként). További párhuzamok a pop­történelemből: a Wild Is The Winder Bowie is felvette negyedszázada, a Secret Love-ot pedig Sinéad O’Connor is a maga szving-feldolgozáslemezére '92-ben, szóval pazar hangú hősünket nem a marha nagy eredetiség vezérelte választá­saiban. „Stúdióban még sosem szórakoztam ilyen jól” - írja Georgie a borítófü­zetkében. Oké, öreg, most, hogy kibuliztad magad, már ideje, hogy csinálj egy új lemezt, saját számokkal! H­­göridzsordzs-Cat Stevens: Remember Cat Stevens - The Ultimate Collection ::: Universal Cat Stevens (azaz Macska István) Steven Demetre Georgiou néven, görög apa és svéd anya gyermekeként 1948-ban született Londonban és bár igaz, hogy dalai 1966-67-től jelentek meg, igazándiból a hetvenes évek volt az ő játszótere; nagyjából Donovan mellé lehet odarakni amúgy stílusilag. A most kiadott ultimátus kollekció az átlagosnál ügyesebb (de Donovannél például gyengébb) dalokat síró, popsztárként visszahúzódó, misztikához vonzódó, érzelgős hippi­balladákban utazó énekes legfontosabb slágereit tartalmazza, melyek közül talán a hatvanas évek végén született, még gazdagon hangszerelt dalok a hallgatha­­tóbbak (azok legalább viccesek); az énekes hetvenes évekbeli súlyosan nyálas, akusztikus balladáitól - köztük például a sokszor feldolgozott Wild World, a Morning Has Broken vagy a Boyzone által újraértelmezett Father And Son - inkább csak a hidegrázás jön ránk. Stevens 1978-ban iszlám hitre tért és felvet­te a Yusuf Islam nevet, azóta pedig egy londoni mohamedán iskolában tanít és védelmezi az igaz hitet. Aki jó hetvenes évekbeli akusztikus-folkos dalokat akar hallani az hallgasson inkább Nick Drake-et vagy Tim Buckleyt J­­ener- JANUÁR) FEBRUÁR 0 Primal Scream — 1 Primus - 2 Dr. Dre - 3 Bob fllarley - M Tankcsapda - S Brasil? Boys - 6 Sub Bast dlonster - ? Quimbyi - B Junfle Brothers - 9 Too Fighters 38 GEORGE MICHAEL LAST CENTURY

Next