Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám
Jancsó Miklós az elmúlt években elkészült három filmje, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, az ANYÁD! a szúnyogok és az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél egyrészt komoly (pozitív és negatív) érzelmi reakciókat váltott ki a hazai kultúrszíntéren, másrészt azokban rendre felbukkant a honi könnyűzenei élet jó pár ismert és kevésbé ismert figurája, zenekara. Ha már így alakult, lapunk nem hagyhatta ki a film és a zene efféle összeakaszkodásból adódó ziccert. Az alábbiakban Jancsó Miklós és alkotótársa, Crunwalsky Ferenc fejtik meg a múltat, a jelentés egy kicsit a jövőt. W: A filmjeitekben egészen durván elütő muzsikák találkoznak. C: Settenkedő (Bakács Tibor) városi ipari zenének hívja, pedig ezek futurista, aktivista zenék, a Lyukász Lyácinttól kezdve a csörömpölős részekig, bár talán pont az a legcsörömpölősebb. Valahogy odakerültek hozzám, bár elvileg ezek a zenék a fiatalságé kellene, hogy legyenek. Az egy másik dolog, hogy miért van az, hogy ezeket mi használjuk, mások meg nem nagyon. W: Miért pont most gyógyultatok rá az úgynevezett kortárs zenékre? J: Abban a korban, amit ti hál’ Istennek nem éltetek meg, a kortárs az maximum, persze Bereményi szövegére, Cseh Tamás volt. Bennük volt az a törekvés, ami nagyon is időtállónak bizonyult. Össze is szedtük akkor az összes ilyen dolgot, ott volt először Cseh Tomi, ott volt Sebő, meg amit mi akkor fontosnak tartottunk Az akkori popzene, ami a klubokban ment, az kimaradt, legalábbis nekünk, mert azt más filmesek használták. W: Még egyszer megkérdezem. Miért pont most - jóval idősebben szerettétek meg ezeket a zenéket? J: Talán mert manapság már csak a zene az, ami összeköti az embereket. Annak idején volt mindenféle szervezet, például az úttörő, és az összekötött. Arra is tanították az elődeiteket, hogy ha együtt ülnek, akkor énekeljenek is. Ma már ilyen nincs. Velem szemben van egy lánykollégium, minden ősszel összejönnek, aztán kora nyáron elmennek. Most már tíz éve figyelem őket, egyetlen dal, amit együtt tudnak énekelni. Újra itt van a nagy csapat, semmi mást. Az igazság az, hogy a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején tényleg többen használták az akkori progresszív zenét, de én úgy éreztem, hogy nem fejezi ki a kort valamiért. Nagyon szerettem azokat a filmeket, de valahogy nem érintettek meg. W: Pedig szerintem akkor egyszerűbb volt valami ellen menni, egy tömbbe tömörülni. I: Ezzel is találkoztam, persze. Azért inkább elmondom, hogy velem mi történt. Volt ugye nekünk ez a rezsimváltás, nektek meg a gyerekkorotok, ami az akkori tíz évetek alatt történt. Nem pontosan értettem, hogy mi zajlik, nem volt igazán válaszom rá, hogy ez mi. Hasonlót megéltem már, éltem tíz évig Itáliában is, ott is valami ilyen történt, egy nagy kivétellel, hogy ott nem privatizáltak mindent, mert a magántulajdon ott létezett. Egy politikus nem azért lesz politikus, mert szereti csinálni, és ért hozzá, hanem hogy lenyúlja a dohányt. Az egyik ilyen példám, az ottani szocialista pártnak a vezetője, Bettino Craxi, aki a barátom volt. Egy milánói gyerek, aki nem volt gazdag fiú, és egyszer csak ő lett ennek a pártnak a főtitkára, aztán miniszterelnök, és láttam, hogyan tollasodott meg, hogyan lett milliomos. Amiben mi nőttünk fel, ez a bolsi világ, abban azért nem látszott ennyire a lopás. Voltak egyenlőbbek az egyenlőknél, ott is loptak, előnyöket használtak ki, de nem volt ennyire szembetűnő. Sokáig nem tudtam a választ, hogy hogyan lehet erre reagálni, és miután Ferivel sok éves barátságban voltunk, és dolgoztunk is együtt, gondolkodásmódunk is egyre járt, így lett ez a három film kettőnk filmje, sőt hármunké, Hernádi Gyuláé is. W: Úgy látom, szívesen hárítod a sikert másokra. I: Ez a három film Feri nélkül nem készül el. Ferinek a progresszív zenéhez való kapcsolata nem mai keletű, sok mindennel ő ismertetett meg engem. A Lyuhász Lyácint bandával is ő találkozott először Debrecenben, Lovasit is ő kapta fel. Aztán ez a lap, (mármint a Wanted - a szerk.) mind a kettőnknek egy ismert lap volt, például Máté Szabolcsot (Sub Bass Monster) is ebből a lapból ismertük meg. Egy másik filmnek a végén Lagzi Lajcsi trombitált, akiről bármit lehet mondani, de nagyon jó trombitás és egy rendes pali. Feri látott róla a TV-ben egy portrét, ahol elmesélte az életét, ezt megmutatta nekem, és kipróbáltuk. W: Azért a Wanted szerkesztőségének nem feltétlenül Lagzi Lajcsi ugrik be a „zene” szóról... j: A zenéről akkor most én elmondok valamit, ami szerintem fontos. Amikor mi elkezdtük a filmezést, a szereplőkért akár az egész országot is bejártuk, és bárki, aki érdekes vagy produkcióképes volt, azt felkutattuk. Ennek van egy különleges technikája, hogy az ember 50 I U160