Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám
80/ANTED mÁJUS : 61 PROTO Nyolc év után, az idei év tavaszán új albummal jelentkezett az elmúlt két évtized egyik legfontosabb, legszeretetreméltóbb és legsajátosabb világot kreáló énekesnője, Sade. A Lovers Rock című új Sade-albumról ugyan már két hónappal ezelőtti számunkban kritikailag megemlékeztünk, ám azt gondoltuk, hogy balgaság lenne nem hosszabban szólni az imádnivaló énekesnőről. Nagyon bírom Sadét. Mi több, az is biztos, hogy Sadét mindenki szereti, de legalábbis senki sem utálja (komolyan mondom: én még senkitől sem hallottam, hogy kifejezetten irtózna attól az egészen sajátos, már-már védjegyszerű muzsikától, amely Sadét immár tizenhét éve jellemzi). Sade (és zenéje) egészen fura jelenség: egyszerre hűvös és távolságtartó és elegáns, precíz és profi, ugyanakkor melengető, puha, kedves és szexis. Sade egész művészi karrierje is teljesen önazonos: nem csak a zenéje elegáns, cizellált és introvertált, hanem ő maga is. A lemezein kívül szinte nincs is, csak sátoros ünnepeken ad interjúkat, magánéletét féltve őrzi, két sorlemez között - akár hosszú évekre is - eltűnik, mint a kámfor, nincsenek sem zaftos, sem egyszerű sztorik. „A mítosz az, hogy félénk vagyok és zárkózott. Hát nem, nem vagyok félénk és zárkózott, csak szívesebben töltöm az időmet a szeretteimmel, mint újságírókkal”. Oké. Ráadásul, ha Sade neve bármilyen társaságban felmerül, azonnal sorjáznak a Sade zenéjéhez kötődő személyes és intim sztorik - előkerülnek a lehúzott redőnyök, a magnóban szolidan zümmögő Sade-kazetták és az összegyűrt ágyneműk emlékképei. Hálás téma, na. Sade, azaz Helen Folsade Adu 1959. január 16-án született a nigériai fővároshoz, Lagoshoz közel található Ibadanban egy nigériai tanár és egy angol nővér gyermekeként, ám négy éves korában, amikor szülei elváltak, Angliába került és az essexi Colchesterben - ahonnan egyébként a Blur zenekar több tagja is származik -, majd Londonban nőtt fel. Gyermekkorában főként soulelőadók, Curtis May field, Donny Hathaway, Marvin Gaye, Ray Charles, Nina Simone, AI Green és Aretha Franklin zenéjéért rajongott. Ifjú hölgyként aztán, miközben bele-belekóstolt a zenélésbe, divattervezést tanult a londoni St Martin School Of Art nevű intézményben és modellként is vállalt munkát. Hamarosan - hanyagolva a divatszakmát - csatlakozott egy Arriva nevű latin-funk zenekarhoz, melyből később megalakult a nyolctagú Pride együttes, mely a ’80-as évek elejének dzsessz-popos londoni színterén pörgött, viszonylag szerény sikerrel. A kiadók csupán a zenekar énekesnőjében, Sadéban láttak fantáziát, így aztán a különféle kiadók szerződésajánlatai is csak neki szóltak, ám a már akkor is öntudatos énekesnő ragaszkodott ahhoz, hogy a lehetséges szerződés egy zenekar számára szóljon. Így lett aztán, hogy, miközben Sade a Pride magjából saját zenekart kerekített, - melyben az énekesnőt Stuart Matthewman gitáros-szaxofonos, Andrew Hale zongorista és Paul Spencer Denman basszus gitáros kísérték - az Epic kiadóval 1984-ben kötött szerződésben afféle átmeneti megoldás született: a Sade név egyszerre jelenti Sadét, mint szólistát és Sadét kísérőzenekarával együtt. A zenekar első kislemeze, a Your Love Is King bekerült a Top 10-be, Sade pillanatok alatt sztárrá vált, a bemutatkozó Sade-album, a Diamond Life pedig igazi hordozórakéta lett az énekesnő emelkedő karrierjében. A Diamond Life nem karriernyitó korai zsenge, hanem egy olyan debütalbum, amelyen már szinte tökéletes egységben hallható az a sajátos, dzsesszes, soulos, funkos, latinos, alapjában pedig súlyosan megragadó zenei keverés, amely aztán Sade védjegyévé válik. A lemez, melyen olyan további sikerdalok hallhatóak, mint a zseniális Smooth Operator vagy a Hang On To Your Love, kilencvennyolc (!) hétig ta-