Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám

gondoltam, hogy ezek az utolsó zenék, amiket valaha is készítettem. A második albumomat viszont ijesztőnek találom. Sokfelé járva, rengeteg emberrel találkoztam, s volt, akinek tetszett egy része a lemezemnek, olyan is volt, akinek tetszett az egész, de végül úgy döntöttem, hogy ezt albumot visszavonom a lemezpiacról. Nem va­gyok teljes bizonyossággal a lemez egészét illetőleg, vannak rajta dalok, amelyek igazán jó helyről jöttek, de van három olyan, amelyekről egész biztosan tudom, hogy nem jó helyről származnak. Azt gondolom, hogy nem helyes, hogy ezek a nem jó dalok a piacon megta­lálhatók, ezért hát visszavásároltam a lemez jogait a ki­adótól. Nagyon szeretnék erre az időszakomra úgy visszatekinteni, hogy inkább jobb, tisztább dalokat je­lentetnék meg. Még akkor is, ha ezek a dalok régiek. De nem szeretném, azt érezni, hogy csupán régi szá­mokat jelentetek meg. Evvel az időszakommal egyéb­ként semmi bajom sincs, csupán azért, mert ezek régi számok. A magam részéről azt gondolom, hogy ezek a legjobb zenék, amiket valaha írtam. w: De azért az első lemezeddel elégedett vagy? — Az elsővel igen. w: Tudod, azért kérdem, mert Wilhelm András ze­netudós, miután meghallotta a Niandra Lades albu­mot, bevitte a budapesti Zeneakadémiára a komponis­ta növendékeknek megmutatni. Azt mondta, hogy aki ezt a lemezt készítette, az sokat tud a zenéről, illetve a zeneszerzésről. Még azt is mondta, hogy ennyi új dol­got a zenében évek óta nem hallott senkitől sem. - Ez nagyon érdekes. Tudod, egyszer megkértem valakit, hogy a Niandra Lades második felét, a Usually Just A T Shirtöt hangszerelje át vonósnégyesre. Soha LA SCENE, Párizs 2001. február 1. 21 óra A megvilágítatlan színpadon egy alacsony asztal áll, rajta egy pohár, s egy üveg Evian víz, valamint egy Digitech effekt. Az asztal mellett egy üres kottaáll­vány, arra majd a dalok listája kerül, a Niandra lemez­borítóról ismert kézírással. A félhomályos helyiségben talán ha száz-százötvenen lézenghetnek. Egy-két tíz év körüli gyerek a színpadnak támaszkodik. A köly­­kökön kívül még feltűnik pár fazon, akik felől elgon­dolkodom, hogy juthattak be az állítólag privát rend­ezvényre. Igaz, a bejáratnál álló jegyszedők nem túl szigorúak, határozott fellépéssel ki és be lehet sétálni az ajtón. Az egyik agyontetovált figura aztán valami­ért megszólít, s kiderül róla, hogy motorszerelő. Úgy látszik, a szervezők, a közönség összeválogatásánál is ügyeltek a részletekre. Mindenesetre a hangulat csa­ládias, még talán még ünnepélyesnek is nevezhető. Ami az említett félhomályban egyedül világos, az, jól láthatóan mindenki tudja, hogy miért van itt. Már Bécsben feltűnt, hogy John Frusciante öltöz­ködése mennyire egyszerű, s visszafogott, mondhat­ni nemtörődöm. A színpadra fekete nadrágban, s egy rózsaszín csíkos, rövid ujjú „üzletemberingben’’ jön ki, olyanban, amilyet Zámbó Öcsi is mindig szeretett volna, John izmos, szikár alkarján végig látni az égésnyomokat. Két egyforma Merlin­e Co. feliratú gi­tárja van, s az este folyamán majdnem számonként cserélgeti őket. Hamar kiderül, ami a felvételeiről saj­nos nem: nagyon erős a hangja s jól énekel. A koncert elején elmondja, az este folyamán majd saját dalai nem lett kész teljesen vele, de amit a papíron láttam, ahogy a különböző szólamok párhuzamosan haladtak egymás mellett, az csodálatos volt. Sajnos a fickó so­hasem fejezte be az átírást, de ami elkészült, az egy olyan vastag papírhalom lett, mint egy telefonkönyv. A kottában a zenei szerkezet egyfajta tökéletessége volt feltűnő, mégpedig különféle technikai megoldá­sokkal, amit a hangszerelő kiemelt, de tudom, hogy amikor a zenét írtam, akkor nem gondolkodtam ezeken a dolgokon. Az a sok párhuzam, zenei szinkronitás, szépség mind a kozmosz diktálása révén került oda. Azóta legalább öt évet töltöttem az életemből avval, hogy zeneelmélettel foglalkoztam. Szeretnék tisztába lenni minden hanggal, amit játszom. De akkoriban, amikor a Niandra Lades elkészült, még nem gondol­koztam ezeken a dolgokon. .. Szóval most már eléggé képzett vagy... - Igen. Most már állandóan különféle technikai terminusokban gondolkodom, illetve ilyeneket hasz­nálok, de csak kizárólag az érzések miatt, s ezek a teo­retikus dolgok csak azért kellenek, hogy az érzéseimet minél pontosabban leírhassam. Azért, hogy a zenének pont akkora mélységet és dimenzióbeli kiterjedést tud­jak adni, mint amekkorát magamban érzek. w: Bárhogy is van, a Usually just a T Shirt valóban úgy hangzik, mint egy megkomponált vonósnégyes. Igaz, hogy az átírás nem tett befejezve, de a lemezen hallható felvétel alapján talán nincs is igazán szükség erre, így is jó, ahogy van.­­ (Nevet.) Azt hiszem, igazad van. S azt gondolom, hogy a szellemek is így gondolják. Honza megszólal megint: Nehéz időszak volt szá­modra, amikor a kilencvenes évek elején kiléptél a Chili Peppers­ből? - A legnehezebb az az átmeneti időszak volt, amely a döntésem, hogy otthagyom a zenekart és a tényleges kilépésem között történt. Körülbelül 7-8 hónapig tartott, mire rájöttem, hogy számomra az lesz a legjobb, ha ki­lépek a zenekarból. Nem mintha bármi probléma lett volna a zenekaron belül, hanem azért, mert bennem történt valami. Amikor a BSSM albumot befejeztük, kre­atív életem csúcspontján voltam. Nem akartam mást, mint ezt a kreatív folyamatot fenntartani, ameddig csak lehetséges. Tudtam, hogy a lemezt követő turné ennek a folyamatnak a fennmaradását nem fogja segíteni. A hangok a fejemben azt mondták, hogy ne lépjek ki ebből az állapotból, ne menjek turnéra, inkább lépjek ki a zenekarból, magam helyett hagyjak valaki mást kon­certezni a zenekarral. S közben más helyeken, más em­berekkel játszva, más elképzelésekkel találkozva fenn­tarthatom a számomra oly fontos kreatív állapotot. Én akkor nem hallgattam ezekre a hangokra, pedig tudtam, hogy amit mondanak, annak értelme van számomra. Tudod, az emberek körülöttem állandóan kedves dolgo­kat mondtak rólam, s ez megakadályozott abban, hogy kilépjek az együttesből. De körülbelül nyolc hónappal később azon kaptam magam, hogy a kreativitásom tel­jesen eltűnt, s mint kreatív személy teljesen kiürültem. Már nem szerettem a színpadon játszani, semmiféle ér­zéssel sem találkoztam, még a meglevők is eltűntek a fe­jemből, minden kiürült, és semminek sem volt értelme többé a számomra. És akkor azt mondtam, Jézus, a han­goknak igazuk volt, és ha hiszel ezeknek a hangoknak, akkor most ki kell lépned a zenekarból, és akkor kilép- 16 IUX:03 INTERJÚ N0:5

Next