Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám

A LIMP BIZKIT NEM TARTOZIK A WANTED SZERKESZTŐINEK KEDVENCEI KÖZÉ, ANNAK ELLENÉRE, HOGY MI ÁLLÍTÓLAG EGY „TRENDI KÖCSÖG” LAP VAGYUNK, MÁRPEDIG PILLANATNYILAG NINCS FELKAPOTTABB ZENEKAR AZ LB-NÉL. ROLLIN' CÍMŰ SZÁMUK KLIPJÉT STAFÉTÁBAN JÁTSSZÁK A ZENECSATORNÁK, FRED DURST­­ MINDIG MINDENHOL OTT VAN, ÉS REPREZENTÁLJA A DÜHÖS IFJÚSÁGOT, INKÁBB MARADNA CSENDBEN.­­ Ha Limp Bizkitről beszélünk, akkor Fred Durstről beszélünk, ezt mindjárt tisztázzuk. Durst a megcsi­nált lázadó tipikus példája; egyrészt néhány ügyes húzással magát csinálta meg, másrészt hagyta, hogy megcsinálják. Kaméleonként belesimult abba a közegbe - show-biznisz és vidéke - amelyik a mindenko­ri tinédzsergeneráció köré építi az aktuális trendekbe kódolt mátrixát. BABAPISKÓTA Limp Bizkit Nem nehéz, a mai fiatalok már csúcsfogyasztókként jönnek a világra, demográfiai adatok csupán egy nagyszabású marketingkampányban, mindent megvesznek és mindenre megvehetők. Mondjuk még vá­laszthatnak a precízen kialakított életstílusok közül, amiket felkínálnak neki, aztán beállnak ők is a kap­csolt áruk vásárlási láncába. Már jó néhány éve deszkásnak lenni a legcoolabb, és aki deszkás, rapet vagy metált hallgat, vagy együtt a kettőt, az a legtutibb. A lemezipar számára a rap-metál jelenleg az egyik leg­jövedelmezőbb árukapcsolás, Enter Fred Durst, és máris megvan az, aki nagyban teríti az árut. A fiatalság sajátjának vélt lázadását már rég a multinacionális cégek kontrollálják, azzal, hogy ők jelölik ki a szószólói­kat, akik aztán csinálják a műbalhékat, jelszavakban beszélnek - a lázadás heves látszatát keltik, aminek eredményeképpen a valóságban a fiatalok szépen nyugton maradnak. Időről-időre, szinte észrevétlenül szű­kítik a tűréshatárt, ahogy mondjuk olcsóbb lesz, de közben összezsugorodik a joghurt vagy a túrórudi - és akkor a fennálló rendszer elutasítása mindjárt merészebb és vonzóbb tettnek tűnik. A rap-metál, amelynek igaz zenei gyökerei vitathatatlanok, tökéletesen megfelel ál-lázadás szítására, Fred Durstnél tökéletesebb pedigréjű generációs szószólót pedig számítógéppel sem lehetett volna tervezni: iskola szabotálása, desz­­kázás profi szinten, munka tetováló szalonban, egy kis börtön, sok kakaskodás, zenekar, milliós lemeze­ladások, királyság. Durst hatalomvágyása legendás, egy nagy adag pénzért és egy magas pozícióért (az Interscope lemezkiadó aligazgatója) cserébe be lehetett szervezni. Durst munkába is állt, tessék össze­hasonlítani a Limp Bizkit első és második albumát, vagy meghallgatni a harmadikat, ami kb. az a rap-me­­tálban, mint Britney Spears vagy Christina Aguilera a popzenében (utóbbi után rendesen csorog Fredünk nyála, pop és metál, egy újabb vásárlóréteg egyesítés van készülőben!), a zene sablonos és kiszámítha­tó, a szövegek gyerekesek ,olyat, mint a pl. a Break Stuff vagy a Rollin’ bármelyik általános iskolás meg­írna a nagyszünetben. De nincs ezzel baj. A hamburger is finom. Vagy a tejbe áztatott babapiskóta. MRflY I

Next