Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám

■ TARLÓS POLGÁRMESTER ÚR LEGKEDVESEBB „SZIGETI” zenekara, az angol placebo tette fel az i-re azt a bizonyos pontot kedden este, az idei Sziget utol­só napjának végén. Akinek nem adatott meg, hogy áprilisban Bécsben megnézze a triót, az most egy dal kivételével ugyanazt a műsort kapta, mint amit a sógoroknál játszott a zenekar, amely koncertről itt a Wantedban is beszámolt Bihari (fő)testvérünk. Nem látszott sem az énekes Brian Molken, sem Stefan Olsdal basszeren, hogy már hosszú hónapok óta folyamatosan turnéznak, energikusak, harapó­sak és nagyon jók voltak. Steve Hewitt dobos meg a doboktól nem látszott, tehát lehet, hogy ő éppen­séggel már fárad. A fiúk a drága polgármestert el­küldték ahová való („Egy homofób fasz”, összegzett Molko röviden.), és igen kedvesen még egy dalt is Eyed - dedikáltak neki a másfél óra legvé­­ge Klán a legfurcsább a Placebo koncertjén az ^^Hogy az első nagylemezről egyetlen dal sem ^■ött el, ugyanakkor a legutóbbi kislemezek „B ^^Hból” nagyon szívesen játszott a zenekar, nem ^Hndezek előtt néhány órával azonban még né­­^^Hercet a sajtónak is szentelt a Placebo, amely­­^^^r rövid pillanat jutott nekünk, amiért külön ^^Ret Lengyel Attilának az EMI-ból. A lesújtóan ^^Hialtalan sajtótájékoztatót követően a három ^Pfyütt nyilatkozott, amelyet csak egy idióta ^ftktárs” eszméletlenül idegesítő, néha már az el­­^fenetőség határát súroló magatartása zavart­alessé. (A csapat menedzsere is hiába küldte el szóval az embert.) Jó lenne az ilyen közjáté­kokat valamiképp megszüntetni, hogy a ritkán ha­zánkba látogató zenekarok ne valamiféle negatív összképpel távozzanak az újságírókat illetően. Az idő rövidsége miatt előre is elnézést azoktól az olvasóktól, akik mélyinterjút várnak. Sajnos ki kell őket ábrándítanom, de ennek ellenére érdemes a néhány summás választ elolvasni. WANTED: BRIAN, ÚGY TŰNIK, MINTHA KEVESEBB ARCFESTÉKET, RÚZST ÉS EGYÉB MAKE-UPOT HASZ­NÁLNÁL MANAPSÁG. AZ ELŐZŐ ALBUM IDEJÉN MÉG SOKKAL MARKÁNSABB VOLT NÁLAD A NŐI „LOOK”. MI­ÉRT VÁLTOZTATTÁL? Brian molko: Akár hiszed, akár nem, nem­hogy kevesebbet használnék, hanem inkább töb­bet. Csak jobban van felvíve az arcomra. A sminke­sünk nagyon sokat fejlődött az elmúlt években és igen jó munkát végez. Amikor turnézunk, akkor meg én csinálom magamnak és már nagyon profi va­gyok. (Röhögés) WANTED: MIKOR HALLHATJUK A RÉGEN BEÍGÉRT TÁNCOS ALBUMOT, AMIRŐL MÉG A HARMADIK LEMEZ ELŐTT MESÉLTETEK NÉHÁNY INTERJÚBAN? LESZ ILYEN EGYÁLTALÁN? bm: Hehe, hát nem is tudom. (Végig hülyéske­dik.) A táncos lemez előtt most egy free jazz-albu­­mot akarunk, aztán meg egy country-diszkó dolgot szeretnénk összehozni. Acapella-albumot is aka­runk, hogy a hangmintákkal dolgozó zenészek is örüljenek. WANTED: HA MÁR ÍGY ELBESZÉLGETÜNK A TÁNC­ZENÉRŐL, MESÉLJ ARRÓL, HOGY MIÉRT VAN A KISLEME­ZEKEN EGY NAGY HALOM REMIX? bm: Imádjuk az elektronikus zenéket. Amikor nem játszunk, rengeteg tánczenét hallgatunk, jóval többet, mint amennyi gitárzenét, az biztos. Inspirál bennünket. Ha pedig netán valaki, aki eddig nem szerette a tánczenét és a mi remixeink miatt meg­szereti, akkor az nagyon pozitív dolog, azt hiszem. wanted: ki válogatja a remixereket? Igen KOMOLY NEVEK DOLGOZTAK MÁR A TI SZÁMAITOKON. (TIMO MAAS, BROTHERS IN RHYTHM, LES RHYTHM ES DIGITALES, UNKLE, KLF, BLUE AMAZON, HOWIE B. STB - SZERK.) bm: Hát legtöbbször kölcsönös. Megkeresnek bennünket egy csomószor, aztán mi beleegyezünk általában. De előfordult már, hogy mi kértünk fel va­lakit, akit nagyra tartottunk. Barátok is ajánlanak néha embereket. wanted, de ugye nem változik át a placebo OLYANNÁ, MINT A RADIOHEAD, AKIK KÖZTUDOTTAN SZINTÉN IGEN SOK ELEKTRONIKUS ZENÉT HALLGATNAK, ÉS AZ UTÓBBI KÉT NAGYLEMEZÜK IS MÁR EZEN ZENEI IRÁNYOK FELÉ MUTATOTT? bm: Nincsenek ilyen irányú terveink. De erről nem döntünk előre, hanem bevonulunk a stúdióba és csinálunk egy lemezt, amelyről úgy érezzük, hogy reprezentál bennünket. Ha ez éppen kísérle­tező, akkor ilyen. Ezt előre nem döntjük el, majd ki­derül. Minden lehetséges. Mi ösztönszerűen állunk a zenéhez. WANTED: BRIAN A PLACEBO ARCA, DE HOGYAN BÍRJÁTOK EZT TI? VAGY EZ JÓL IS JÖN, MERT ÍGY NEKTEK KEVESEBB KELLEMETLEN PILLANAT JUT? steve hewitt: Hát ez attól függ, kire néz a ri­porter. (Nagy röhögés.) Meg hogy kit kérdez. Ko­molyra fordítva a szót, igazából Brian volt az elejé­től fogva az, aki legjobban kezelte a médiát, aki a leginkább értett hozzá és ez így maradt. Ez egy ki nem mondott egyezség hármunk között. Ez egy ze­nekar, három barát, egyikünk sem jobb a másiknál, tiszteljük egymást és kész. WANTED: HOGYAN TALÁLKOZTATOK EGYÉBKÉNT, HISZEN STEFAN SVÉD, BRIAN AMERIKAI, STEVE PEDIG ANGOL? bm: (Röhög.) Egy thaiföldi meleg bordélyban találkoztunk először. Ott dolgoztunk és azért dön­töttünk a zenekar megalakítása mellett, hogy végre kikerülhessünk a prostitúció szörnyű világából. Arra jó volt az egész, hogy a tapasztalainkról rengeteg dalt írtunk már. WANTED, STEVE, MONDANÁL VALAMIT A BREED EGYÜTTESRŐL? (EZ VOLT STEVE ZENEKARA A PLACEBO ELŐTT. - SZERK.) sh: Ó, persze. (Láthatóan meglepődve.) Hat fantasztikus évem volt velük. Nagyon jó kis zenekar volt. Hiányzik néha és nagy büszkeséggel tölt el, hogy én is játszottam benne. Továbbra is jó barát­ságban vagyunk. bm: A Breed komoly hatással volt ránk. Stefan­­nal gyakran jártunk a koncertjeikre. Izgalmas gitár­zenét játszottak. Stefan ol­dal: így van. Kár, hogy feloszlottak. De így nekünk jobb lett, hiszen Steve a dobosunk. Nekik rossz, nekünk jó. (Röhögés.)_______ WANTED: A VÉGE FELÉ HADD KÉRDEZZEM MEG, HOGY VAN-E MÁR VALAMI TERV AZ ÚJ ALBUMMAL KAP­CSOLATBAN, MÁRMINT A FREE-JAZZ ÉS A COUNTRY­­DISZKÓ MELLETT? SH: Chas & Dave-számokat dolgozunk át szin­tetizátoron. bm: írtunk már néhány dalt, de igazából csak akkor kezdenek majd alakot ölteni a számok, ha stúdióba megyünk. De 2003 előtt nem hinném, hogy megjelenik majd. sh: Az nagyon jó, hogy még most is nap mint nap érezzük, hogy akarunk zenét csinálni, új dalo­kat írni. Emberek vagyunk, nem robotok, és nem akarunk belerokkani a zenélésbe, de ha vannak jó ötleteink, akkor még mindig nagy izgalmat jelent, ha ezeket rögzíthetjük. Mindhármunknak nagy kihí­vás lesz egy új album felvétele, amit már várunk, el­képzeléseink vannak, de még semmi konkrétum nem alakult ki. WANTED: MELYIK A KEDVENC ALBUMOTOK? VAN SORREND NETÁN A HÁROM LEMEZ KÖZÖTT? bm: A kedvenc mindig az, amit még meg sem ír­tál. Ez nálunk mindig így van. sh: Mind a három lemez a gyerekünk valami­lyen értelemben és mindhármat szeretnünk kell, mindig. bm: Ámen, testvérem. Glória. (Nagy röhögés.) Nótári Péter fotó: Garai Edit, Glódi Balázs A PONT AZ I-N I SZEPTEm­BER­I SZIGET 2001 30 WANTED 65

Next