Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám
I filternek. Nyilatkozata szerint már több tonnányi új anyagot írt az REM gitárosa, Peter Buck, ráadásul azt is elmondta, hogy „inkább előbb, mint utóbb" szeretné, hogy társaival stúdióba vonuljanak és rögzítsék a számokat. „Nem erőltetem a felvételeket, ugyanakkor azt gondolom, hogy jó, ha van rendszeresség a munkánkban és az egész nem fordul át egyfajta hobbivá, hanem megmarad fontos dolognak" —, nyilatkozta Buck, aki elmondta, hogy az új dalkezdemények között fele-fele arányban vannak „popos” és „borultabb” dolgok. Az RÉM tagsága egyébként ősszel európai promóciós koncertturné tervét fontolgatja, ám a hírek szerint még az is elképzelhető, hogy rendes turné lesz, nem csak promócii Aaliyah meghalt. Augusztus 25-én, a Bahamákon halálos repülőgép-balesetet szenvedett Aaliyah. A detroiti születésű, 22 éves hiphop-R£B-énekesnő társaival egy Cessna 402 típusú gépen utazott volna, de a gép a felszállás után nem sokkal lezuhant. A baleset oka lehetett, hogy az utasok a megengedettnél többen tartózkodtak a gépen, amelynek felszállósúlya meghaladta az engedélyezett maximumot. Aaliyah Haughton 11-12 éves kora óta jelen van a zeneiparban, első albuma 1994-ben, 15 éves korában jelent meg és lett országos siker. Ugyanebben az évben férjhez ment produceréhez, R. Kellyhez. Összesen három albuma jelent meg, és szerepelt több tucat válogatáson és filmzenealbumon. Az utolsó Aaliyah-lemez (amely az egyszerűség kedvért az Aaliyah címet viseli) alig egy hónappal a tragikus baleset előtt jelent meg. Az énekesnő halálának hírére az album a Billboard-lista élére ugrott. HA hegyről Október közepén fejeződnek be Lovasi András szólólemezének munkálatai. A lemez, amelynek címe Lovasi szerint szinte egész biztosan Bandi a hegyről lesz, 12 új számot tartalmaz majd, stílusa pedig elüt a Kispál-anyagokétól („kevesebb gitárok, sok fúvós”). A lemez megjelenése október végére várható, kiadó egyelőre nincsen, firkusztik: Days Of Speed címmel akusztikus albumot jelentet meg a mediater, Paul Weller. A 18 számos album, melyen korábbi jam- és Weller-dalok is megtalálhatóak lesznek, októberben jelenik meg. fiPulp. A Pulp zenekar hosszas tanakodás után végül is az előzetesen tervezett Pulp Love Life helyett a sokkal fantáziadúsabb Pulp címet adta október 29-én megjelenő, 11 dalt tartalmazó új albumának. A könnyűzene nagy álmoskönyve szerint a cím nélküli (az adott zenekar nevével azonos című) albumok általában egy zenekar nagy újrakezdését jelzik, és ez a régi igazság a Pulp esetében sem tűnik teljesen alaptalannak, hiszen Jarvis Cocker és csapata legutóbb 1998-ben, azaz majd négy éve jelentkezett nagylemezzel (lásd a lemezkritikákat, a szerk.). Ui 66: OKTOBER Emil.RuleZ! JÁTÉK 1. HOGY HÍVJÁK A ZEnEKAR TAGJAIT? 2. HÁNY ÁLLANDÓ KISEGÍTŐVEL JÁTSZIK KONCERTEKEN AZ EMIL.RULEZ!? 3. HOL ADOTT KONCERTET 2000. SZILVESZTERÉN A ZENEKAR? 4. A HELYES MEGFEJTŐK KÖZÖTT EMIL.RULEZI-KAZETTÁKAT SORSOLUNK KI. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: OKTÓBER 10. CÍM: WANTED MAGAZIN, 1117 BUDAPEST, ORLAY U. 5-7. 1. Az új Björk-album melyik számához készült videóklip? 2. Björk családneve? 3-Melyik tavaly bemutatott filmben játszott főszerepet az énekesnő? A helyes megfejtők között 3 db Björk CD-t sorsolunk ki. 1 Beküldési határidő: október 10. Cím: wanted magazin, 1117 Budapest, Orlay u. 5—7. -r-UNIVERSAL