Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)
2002-05-01 / 5. szám
12002. május1 FVlBtmfiS20 1 UlflNTtn mflGfi2lN?2 Új, sorrendben ötödik rendes albumának borítóján Moby vigyorogva áll a sivatag közepén, szkafanderben, mint valami Földre pottyant úr az űrből. Találó a kép, hiszen a világ lemezvásárló közönségének 95%-a számára ez a kis kopasz figura valóban idegen volt, egészen úgy két évvel ezelőttig, amikor először fogták a jelzéseit: ezek a Play dalai voltak, melyeket készítőjük a leghatékonyabb kommunikációs csatornákon, tévéreklámok és filmek útján küldött az emberek felé. Moby lassan és kitartó munkával az 1999 májusában megjelent Play mind a 18 dalát engedte mozifilmek (pl.: A második legjobb dolog, A part, Minden héten háború) és reklámfilmek (hadd ne soroljuk) aláfestéséül felhasználni - a harmadik típusú találkozás létrejött: a mai napig egy magyarországnyi földlakót ragadt, sorrendben ötödik rendes albuma nemcsak számszakilag mutat egyezést a 26 országban platinának minősített, három egymást követő évben Grammy-jelöléseket begyűjtő Play-jel - megint 18 dal: mi ez a különös vonzódás ehhez a számhoz? Mobynak több címmagyarázata is van, közülük az egyik szerint a zsidó kabbalisztikában a 18 jelentése élet -, de sok szempontból zeneileg is. Viszont nem ugyanolyan, és ez nagy különbség. Ha visszanézünk Moby munkásságán (Wanted 1999/03), világossá válik, hogy mindaz, ami az univerzális köztudat bakelitlemezébe véste a Play összes hangbarázdáját, tulajdonképpen jelen volt már a nyolcvanas évek végétől a kilencvenhatos, totálbukás metállemezéig tartó techno-korszakában is: a himnikus emelkedettséget, spirituális átszellemültséget, fájdalmon túli melankóliát hordozó érzelmi töltés, az egyszerű, naiv, szinkópált zongoradallamok, a tetőpont felé ívelő szinti vonósok, a zenei alapok eklektikussága (hiphop, breakbeat, techno, miegyéb) - a Play ezeket rendezte új koncepció - ha tetszik: kifejezésmód - alá, amit a 18 továbbvisz és kiteljesít. Moby soulkorszaka nagykorú szakaszába érkezett. Új, sorrendben ötödik albumán Moby néhány dal erejéig visszahozza a horizontális tánczenén belül iskolát teremtő Play „játszóterét” (a Why Does My Heart Feel So Bad? ikerpárjának is beillő blues os Into This World, a gospel-hiphop One Of These Mornings vagy a happy gospel-core The Rafters mind az előző lemez receptjét követik), bevillan a techno-Moby is (a négynegyedes technora alapozott Another Woman-ban és a Sunday-ban, ami olyan, mintha egy kilencvenes évek eleji house-rave szám lenne belassítva), és itt vannak az elmaradhatatlan ambient-szomorkák is (közülük az egyik, a címadó szerzemény, a 2002-es téli olimpia részére íródott zenemű elégikus nyitó tétele) Közben pedig egy új minőség/érzés/hangzás jelenik meg: a soul. Moby teret engedett a hatvanas-hetvenes évek Sikerülni fog neki ezt a kapcsolatot. Mute/EMI