Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)

2002-05-01 / 5. szám

Simple Minds: Cry:: Eagle Mostanság termelékeny kedvében van a Simple Minds, alig fél évvel a (feldolgo­zásokat tartalmazó) Neon Lights után már itt is a következő album, a Cry. A némi­leg eklektikus anyag, amely ismét az akusztikus hangzásokat próbálja zökkenő­­mentesen párosítani az elektronika kínálta lehetőségekkel, sajnos megint nem az a nagy dobás, amire Jim Kerr és társulata immáron évtizedek óta lóbál - sem a dalok, sem a hangszerelés nem hordoznak magukban olyan ötleteket, amelyekre felkapná az ember a fejét. Igaz, a Simple Minds még így is jobb, mint jó pár ifjú, feltörekvő titán, de lelke rajta, aki ezt a szürke iparosmunkával összegyúrt main­stream popzenét valóban élvezhetőnek tartja. Ráadásul ismét kínosan kísért egy réges-régi szellem árnya, a Sugar és a Planet Funk segítségével készített One Step Closer - az amúgy is sokszor Bono-szerű éneken túl is - mintha idézetgyűjtemény lenne a U2 munkáiból, innentől kezdve pedig teljesen feleslegesek a lemez jobb pillanatai (pl. a címadó dal), a verdikt úgyis a középszer. Vagy a középszar. És mi­kor Vin Clarke The Floating World-jének utolsó taktusai is elhalkulnak, ijedten vil­lan eszembe: egy emlékkoncert a királynénak is dukál... 1) Robert Paulsen Aerosmith: Young Lust (The Anthology):: Geffen/Universal Gondolom, nem kell bemutatni, de ha röviden mégis, az Aerosmith az a zenekar, amely régebben működik, mint ahogy az átlag Wanted-olvasó megszületett, több koncert- és válogatáslemezzel bír, mint ahány sorlemezzel Kozsó teljes fészekalja rendelkezik, és legalább akkora bukásokat bírt jegyezni, mint amekkora sikereket elkönyvelhetett közben - hát igen, a rock’n’roll nem habostotta, ahogy Virág Jam­­pec is megmondta volt. Ez a mostani, 34 egységes gyűjtemény a Geffennél töltött éveket összegezgeti, jobbakat és közepesebbeket is, persze, a Dream On ezért csak koncertverzióban fért fel, a Rats In The Cellar pedig le is maradt, van viszont Run DMC-s Walk This Way (az eredeti szintén a Columbiánál jött ki), meg Ray Doll és hát a tehénjőgyes Get A Grip erősebb és gyengébb slágerei (köztük az Alicia Silverstone-Liv Tyler duó őrjítő triója). Dob-gitár-nagyszáj, harmonika és fúvósok, eszelős riffek és andalító rockballadák, B-szériás listamászók és A-oldalra való B- oldalasok, vagyis nagyjából mindaz, amit szeretnünk ebben a zenekarban. És mindaz, amit nem. A szilikoncsöcs esete a Noszty-fiúval. Igaz, a Sexführer Szasza és Betyár Zoli elődjeként szintén a dobok mögül előcsalinkázó Steven Tallarico, akarom mondani Tyler, sosem próbálta magát sokkal többnek mutatni annál, ami: egy hiperaktív amcsi csávó, aki jobban bírja a beépített mellnövelőt a push-upnál, és akinek történetesen még hangja is van. Amúgy pedig bizonyított tény: amíg fent van a melltartó, az ifjak úgysem tudják, mi a tartalma, mikor meg lent, akkor már egyáltalán nem számít, természetes anyaggal van-e dolguk. A tapasztaltabbaknak pedig úgyis tök mindegy: a méret a lényeg . Robert Paulsen Jamie Clarke’s Perfect: Nobody Is Perfect:: SPV/Record Express Ha valaki nem tudná, Jamie Clarke a Pogues gitárosa volt, azé a zenekaré, ame­lyik a tradicionális ír muzsikát punkkal keresztezve valami egészen jó kis bulizenét hozott össze valamikor a ’80-as évek végén, '90-es évek elején. Persze, onnan el­sősorban a fogorvosok rémére, Shane MacGowanre emlékszünk, akinek a zene­karból való dicstelen távozása nagyjából pontot is tett a sztori végére, hiszen nél­küle már sosem tudta ugyanazt (a sikert) produkálni a hat évvel ezelőtt hazánkba is ellátogató csapat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a hangulat hiányzott volna, inkább csak a karizma, mint ahogy ez nagyjából így van JC triójánál is: a dalok, ha nem is kiemelkedőek, de nem is rosszak, a bosnyák tangóharmónikás, Pedja Zaric ráadásul különleges, pikáns ízeket ad az amúgy sem túl borongós hangula­tú zenéhez (legjobb példák a Turkish és a Hungarian Dance, csak hogy dagadhas­son az a nemzeti kebel!), valami mégis hiányzik ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen ez a lemez. Vagy lehet, hogy csak a sör volt sok? : Dastardly Phats And Small - This Time Around : Multiply/Record Expressz A brightoni producerek, akik persze dérék is egyben, immáron másodszor perkel­nek oda, Ibiza napfényével, szélesre tárt ingnyakakkal, meg - a Morten Harket-i kinézetű - Tony Thompson dalárral egyetemben. A nevében duóként élő csopor­tosulás édeskés jégkásával bevont, diszkóval kevert house felvételeihez gitárt, harmonikát, sőt, élő dobosokat is bevet, ha kell, s nem szégyell közérthetően slá­­geres lenni, néha talán túlzottan is. A hangulatában több helyütt is a (korábbi években főhőseink által már remixelt) Lighthouse Family jobb, és Simply Red kö­zepesebb pillanatait idéző tenger­parti album csúcspontjai a kétségkívül belas­­sultabb felvételek, a Wait Until Tomorrow és az Addicted To You, de két koktél (mondjuk, a hetedik és a nyolcadik) közötti rádiózgatáshoz tulajdonképpen bár­melyik szám kiváló. Bámulni csak gondosan, szépen... H Dastardly 12002'május I FULBFITIAS20 | IL'ANTED IT1BGA21N ?2 10,000 MAI APOCALYPTI cardigans: life CARDIGANS: FIRST BAN COWBOY JUNKIES: LAY OE LUCIA, PACO: CONCI FELA A, KUTI: COFFIN Fl FELA A. KUTI: V1P-AUTI INCOGNITO: NO TIM LI INCOGNITO: INSIDE IF (AMES: MILLIONAIRES kHALED: NAFLA (l!VE A PRIMUS: PORK SODA RAMMSTEIN: HERZELEI RAMMSTEIN: SEHNSUC RAMMSTEIN: LIVE AUS SHE, RÓNI: NEW FO M SONIC YOUTH: WASHIN s (2nd albui IURE TOVÁBBÁ: KISPÁL ÉS A 1000.­, ILLETVE 500 Ft die :etno :world :J R NATÍV :CD :mc : !—----------065,RÉVAY UT TINDERSTiCKS: TINOERSTICK TINDERSTICKS: CURTAINS TINDERSTICKS: DONKEYS 92 TINDERSTICKS: TINOERSTICK TINDERSTICKS: SIMPLE PLEA WAITS, TOM: BONE MACHINE WAITS, TOM: BLACK RIDER MC-K T EREJÉIG) MEGRENDELÉSEI POSTAI ÚTON IS Vivendi összeköt­­tásMW* uni­­verzum.hu WWW. Vegre egy olyan internetes portai minőségi szolgáltatasokkal, amit saját igényeid szerint alakíthatsz. Ha szörfözni készülsz, indulj ki magadból!

Next