Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)
2002-02-01 / 1-2. szám
30 1 ÚTON 1JPNUÁRFEBRURR | UífiNTÍD:69 lOOi LAMB_DA, avagy műpéntek a (f)luxusban LAMB 2001. november 26., Bécs, Flex „A magyar labdarúgásnak minden apró sikerre szüksége van!” —valami ilyen idiótaság jár az eszemben, amikor ezen a hűvös novemberi estén a fotós kolléga hátvédsorból szerzett átlövésgóljának köszönhetően 6-4-re legyalázzuk csocsóban a velünk szemben álló két derék osztrák fiatalt. Szinte látom magam előtt a Nemzeti Sport szalagcímét: „Glódi és Dastadly Puskás, Albert és Orth Gyuri bácsi nyomdokain”, de aztán valaki jól a lábamra lép, úgyhogy gyorsan visszazökkenek a valóságba. A helyszín a bécsi Duna-csatorna partján található Flex szűkös, fülledt előtere, ahol a két WC közé ékelt pörgősfoci-asztal mellett szorong a Wanted kis különítménye... meg még vagy 150 ember, köztük a legalább tucatnyira rúgó magyar kontingens nagyobbik fele is. Persze itt, bent még istenes, vágyunk is vissza nagyon, mikor pár perccel később - egy hamisnak bizonyuló „füles” hatására — a művészbejárónál próbálunk bejutni a terepre, a roadok azonban hajthatatlanok, így végül fél órás, szakadó esőben történő ácsorgás után megint a csocsópálya mellett vagyunk , és csodák csodája, minden nagyobb fennakadás nélkül beslisszolunk a koncertterembe. Ekkor már 11 óra van, normális esetben ilyenkor szoktak befejeződni a koncertek, különösen a hétfői napra esők, de itt még nyoma sincs a kezdésnek sem: a lokál déje vidáman pörgeti a reggae és dub határán fogant számokat a számítógépről, miközben a helyi erők a sörösüvegek egykedvű szorongatásával múlatják az időt. Mi egy hangyányival türelmetlenebbek vagyunk, na ja, Pest azért messzebb van, mint a már most karácsonyi díszkivilágításban pompázó Ring, de aztán, mikor fél dél után kicsivel villany lép, megállapítjuk: érdemes volt várni. A sötétből kibontakozó zenekar az új lemez nyitó- (és egyben címadó) dalával a What Sounddal kezd, s bár az első két-három számban a hangzás kicsit kásás, azért már ekkor kapizsgáljuk: itt ma valami egészen komolyat fogunk látni/hallani. A színpadon előttünk egy rendes rockzenekar áll, az alapduó (az egyszerű sötét ruhát viselő Lou Rhodes, és a háttérben a gépek mögött szorgoskodó, hawaiiinges Andy Barlow) mellett egy dán dobos, egy izlandi gitáros és egy (néha elektromos bőgőre váltó) basszusgitáros nyomja a számokat, de olyan intenzitással, hogy égnek áll tőle a hajunk. Pont, mint a szolid tarajt