Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)

2002-02-01 / 1-2. szám

30 1 ÚTON 1JPNUÁRFEBRURR | UífiNTÍD:69 lOOi LAMB_DA, avagy műpéntek a (f)luxusban LAMB 2001. november 26., Bécs, Flex „A magyar labdarúgásnak minden apró sikerre szüksé­ge van!” —valami ilyen idiótaság jár az eszemben, ami­kor ezen a hűvös novemberi estén a fotós kolléga hát­védsorból szerzett átlövésgóljának köszönhetően 6-4-re legyalázzuk csocsóban a velünk szemben álló két derék osztrák fiatalt. Szinte látom magam előtt a Nemzeti Sport szalagcímét: „Glódi és Dastadly Puskás, Albert és Orth Gyuri bácsi nyomdokain”, de aztán valaki jól a lá­bamra lép, úgyhogy gyorsan visszazökkenek a valóság­ba. A helyszín a bécsi Duna-csatorna partján található Flex szűkös, fülledt előtere, ahol a két WC közé ékelt pörgősfoci-asztal mellett szorong a Wanted kis különít­ménye... meg még vagy 150 ember, köztük a legalább tucatnyira rúgó magyar kontingens nagyobbik fele is. Persze itt, bent még istenes, vágyunk is vissza nagyon, mikor pár perccel később - egy hamisnak bizonyuló „füles” hatására — a művészbejárónál próbálunk be­jutni a terepre, a roadok azonban hajthatatlanok, így végül fél órás, szakadó esőben történő ácsorgás után megint a csocsópálya mellett vagyunk , és csodák csodája, minden nagyobb fennakadás nélkül beslisszo­­lunk a koncertterembe. Ekkor már 11 óra van, normális esetben ilyenkor szoktak befejeződni a koncertek, különösen a hétfői napra esők, de itt még nyoma sincs a kezdésnek sem: a lokál déje vidáman pörgeti a reggae és dub határán fogant számokat a számítógépről, miközben a helyi erők a sörösüvegek egykedvű szorongatásával múlat­ják az időt. Mi egy hangyányival türelmetlenebbek vagyunk, na ja, Pest azért messzebb van, mint a már most karácsonyi díszkivilágításban pompázó Ring, de aztán, mikor fél dél után kicsivel villany lép, megáll­apítjuk: érdemes volt várni. A sötétből kibontakozó ze­nekar az új lemez nyitó- (és egyben címadó) dalával a What Sounddal kezd, s bár az első két-három szám­ban a hangzás kicsit kásás, azért már ekkor kapizsgál­­juk: itt ma valami egészen komolyat fogunk látni/hal­­lani. A színpadon előttünk egy rendes rockzenekar áll, az alapduó (az egyszerű sötét ruhát viselő Lou Rhodes, és a háttérben a gépek mögött szorgoskodó, hawaii­­inges Andy Barlow) mellett egy dán dobos, egy izlandi gitáros és egy (néha elektromos bőgőre váltó) basszus­­gitáros nyomja a számokat, de olyan intenzitással, hogy égnek áll tőle a hajunk. Pont, mint a szolid tarajt

Next