Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)
2002-05-01 / 5. szám
A nagyon nagy én Jack Black / Tenacious D Amikor felkértek, hogy írjak egy jelképes cikket „a korábban Wanted néven ismert sajtótermék” utolsó, még Wanted néven megjelenő számába, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy Jack Blackről írjak. Amikor két éve kijött a Pop, csajok, satöbbi filmváltozata (lásd: Wanted, 2000/8), hiába ellenkeztem hevesen, minden haverom azzal basztatott, hogy a filmbeli lemezbolt segédeladója, a nagyarcú Barry (Jack Black) pont olyan figura, mint én, sőt tudok egy szinkronrendezőről is, aki engem szánt Jack magyar hangjának. Mikor aztán tudomást szereztem néhány személyi adatáról, vicczenekara létezéséről, vagy arról, hogy a Radiohead-féle The Bends a kedvenc lemeze, és az élbolyban olyanok szerepelnek még, mint az Exile In Guyville (Liz Phair) vagy a Surfer Rosa (Pixies), a dolog kezdett egyenesen kísértetiessé válni. Védekezésként elkezdtem én magam hajtogatni mindenkinek, hogy olyan vagyok, mint Jack Black. Úgy látszik, ez hatásos taktika volt, mert amikor Jack Black első igazi főszereplőként forgatott filmje, a Shallow Hal (A nagyon nagy ő) a magyar mozikba került, a lányok, akikkel megnéztem, már azt mondták: „á, nem, nem is vagy olyan.” Az alábbi cikk is e taktika része. Jack Black 1969-ben született a kaliforniai Santa Monicában. A Los Angeles-i UCLA egyetemen tagja lett Tim Robbins színjátszó csoportjának, és először Robbins 1992-es rendezői debütálásában, a Bob Roberts című politikai szatírában bukkant fel a filmvásznon. S hogy a jövő már előre vetítse árnyékát, nemcsak a forgatáson, de a film zeneanyagának felvételeinél is ott sündörgött, és itt-ott háttérvokálozott a betétdalokban. A következő években feltűnt egy rakás tévésorozatban (Miért éppen Alaszka?, X-akták) és mozifilmben (A kábelbarát, Támad a Mars!, Közellenség), mindig mellékszerepekben. A karakterszínész skatulya, úgy tűnt, örökre rajta ragad, de a Pop, csajok, satöbbi végre meghozta számára a nagy áttörést, és azóta főszerepekben, milliós sztárgázsiért dolgozhat (a Nő a baj és A nagyon nagy ő után legutóbb az Orange County című filmben, mely a tervek szerint néhány héten belül a hazai mozikba is megérkezik). Ennyit a filmes karrierről, jöjjön a zene! Jack már 1994-ben összehozta Tenacious D nevű vicczenekarát egyik csoporttársával, a hasonlóan húsos Kyle Gass-szel (szintén ismert karakterszínész, ő is benne volt A kábelbarátban és A nagyon nagy őben, és az ő kivágott jelenete a Majdnem híres rendezői DVD-változatának egyik ékköve). JB és KG első fellépésükön mindössze egy számot adtak elő The Best Song In The World címmel: arról szólt, hogy egyszer találkoztak a Sátánnal és csak úgy menthették meg nyamvadt kis életüket, hogy eljátszották neki a világ legjobb dalát, amit ott helyszínen improvizáltak (ám azóta elfelejtették, hogy is volt pontosan az a dal). Ennek az egy számnak a hatására bekerültek egy sor kabaréműsorba, és olyan komikusokkal dolgoztak közösen, mint Ben Stiller vagy Janeane Garofalo. A Tenacious D filmes bemutatkozására a Bio-Dome című gagyi vígjátékban került sor 1996-ban, majd különféle tévéfellépések után akkor kerültek igazi kultuszstátuszba, amikor 1999-ben az amerikai HBO-n megkapták saját műsorukat. Elkezdtek előzenekaroskodni is, eleinte csak haverjaik egy-egy koncertjén, igaz ezeket a haverokat úgy hívták, hogy Pearl Jam, Beck meg Foo Fighters (Jack szónokolt a Sexx Laws című Beck-videóban, az amerikai nézők által nemrég minden idők legviccesebb klipjének választott Foo Fighters-féle Learn To Fly-ban pedig mindkét D játszott: ők rejtették a drogot a repülőgép kávéfőzőjébe). Később igazi turnék következtek, többek között a Weezer vagy a Jimmy Eat World, legutóbb pedig Kid Rock előzenekaraként. Volt is mit turnéztatni, 2001 őszén ugyanis megjelent a cím nélküli bemutatkozó Tenacious D-album, mely az amerikai Top 40-be is bejutott! „Jó, jó, de milyen zenét játszik a Tenacious D?” - kérdezhetnétek. „Akusztikus sátánmetált” - válaszolhatnám. A lemezborítón a két pufók ember meztelenül, akusztikus gitárral a nyakában, kis szarvacskákkal a homlokán áll egy gyertyák közt felfestett pentagram közepén, egy oltárhoz láncolva, miközben föléjük magasodik a kiterjesztett szárnyú Gonosz. Ő az, akinek eléneklik a világ legjobb dalát vagy akit megidéznek Explosivo című számukban, a rajzfilmhangon elcincogott „Hail, Satan!” köszönésekről meg az „egy-két-ha’-négyet-hat-hat-hat” beszámolásokról nem is szólva. A heavy metal iránti nosztalgia tetten érhető a hajdani hős dalnokot megéneklő és a stafétabot átadására felszólító Dió című dalban, vagy néhány további szám teátrális előadásában, például a Tenacious D megalakulását képregény-misztikába burkoló Wonderboy esetében. Jack Blacknek (amint ezt például a Pop, csajok, satöbbi koncertjelenetében előadott Marvin Gaye-feldolgozásból is kiderült) sokra képes énekhangja van, Kyle meg jó kis harmóniákat vokálozik mögé, akusztikus gitárjaik dögösen szólnak, pöpecül megírt, fülbemászó számaik tele vannak vicces ötletekkel, és az sincs a briliáns, őrült humorú produkció hátrányára, hogy a lemezen néha besegít egy-egy elektromos gitár, a dobok mögött Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters), a produceri poszton pedig a Dust Brothers duó foglal helyet. Ami a dalszövegeket illeti, azok is hasonlóképpen fergetegesek, szó esik bennük a barátságról („amíg megvan a lemezszerződésünk, örökre barátok maradunk”), a női farpofákról és a közéjük való bejutás esélyeiről, és olyasmikről, hogy egy partnerkapcsolatban néha kell egy kis gyengédség (Fuck Her Gently), hogy milyen jó egy nőnek, ha egyszerre mindkét D-vel szexel (Double Team), hogy milyen kemény a rockzenész élete (The Road, Rock Your Locks Off) vagy hogy ha egy forradalom után őket választanák királyoknak, első dolguk lenne legalizálni a marihuánátCityHall). Adatok közti szöveges közjátékokból pedig megtudjuk, hogyan írta meg JB az egyetlen hangból álló dalt, hogyan találta ki a befele éneklést, mi az a faszfekvőtámasz, és hogyan tol ki egymással JB és KG (általában az előbbi az utóbbival). Stan és Pan rockverzióban csak itt mindkettő kövér. Déri Zsolt 101 spo2:majus IPUOTU 1 WANTED IDAGASIN : ? 2 httpirVu/u/u/tenaciousdcom http:iVuJU/u/.a?lpric$.comf,tr'tenaciousd.html