Román Tájékoztató, 1949 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1949-07-01 / 1. szám

I. ÉVF. I. SZÁM A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG KÖVETSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA 1949. JÚLIUS 1. Román diplomata mű­ pere svájci színpadon Svájc. . . Gyakran emlegetett országa Európának. Az utóbbi években különösen sokat emlegették háborús bűnösök rejtegetése, kapitalista szökevények befogadása miatt. De még másért is. Például azért, hogy míg a múltban a svájci kormány állítólagos semlegességgel a hitleri Németországot szolgálta, most az amerikai köröket támogatja, melyek a nemzetek közti gyűlölet szításával akarják világuralmi törekvéseiket elérni. Ennek a manővernek újabb ténye a svájci Wintertuhrban június tizenharmadikán megtartott per, melyet a svájci ható­ságok Solvan Vitianu, a Román Népköztársaság berni­­ követsé­gének gazdasági tanácsosa és felesége ellen indítottak. E megrendezett per «kulisszatitkai» minden kétséget kizáróan arra vallanak, hogy a vádirat, s az egész rendezési mód, nem más, mint az országunkból kimenekült csaló és szabotáló nagyiparos-csoport vallomására alapított, a svájci kormánynak Népköztársaságunk ellen megkísérelt rágalma. Népköztársaságunk kormánya, közvetlenül Solvan Vitianu letartóztatása után, felhívta a svájci kormány figyelmét e mi­nősíthetetlen diplomáciai sértésre. Tette ezt annál is inkább, mert a Román Népköztársaság és Svájc között békéltető és döntőbírói egyezmény van érvényben, amely lehetővé teszi, hogy a két fél között felmerülő bármilyen nézeteltéréseket kölcsönös megegyezéssel elintézhessék. Ez év januárjában kor­mányunk, hivatkozva erre az egyezményre, javasolta a békél­tetőbizottság megalakítását a Villan­-ügy elintézésére. A svájci kormány azzal válaszolt, hogy az ügyet tárgyalás végett a szövetségi törvényszék elé utalta. Közeledett a tárgyalás ideje. Egyes svájci körök egyre inkább meggondolás tárgyává tették a tárgyalást. Féltek attól, hogy e tárgyaláson kiderül a valóság és­­— akárcsak Krav­­cenkó esetében­­—, a per kudarcba fullad. Így aztán május tizenkettedikén Zender, Svájc helyettes külügyminisztere kö­zölte államunk berni követével, hogy hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni a Vitianu-ügyet illetően. Románia berni követe meg is kezdte a tárgyalásokat. Azonban a tárgyalások eredmény nélkül végződtek. Nem is csoda, hiszen a svájci kormány „a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon» politikával csak azt akarta elérni, hogy a svájci közvéleményt megnyugtassa, mely már szeretett volna véget vetni ennek a kényes, viszályt keltő ügynek. A svájci kormány durva eszközökkel, mesterkedésekkel igyekezett a védelem elgáncsolására is. Nem engedélyezte pél­dául a «Filatura Romaneasca» textilgyár munkásainak oda­utazását, akik volt gazdájuk, Hugo Ramniceanu, a svájci rend­őrség főkopója ellen igen jó vádakat emelhettek volna. Ugyan­csak nem engedték a medgyesi üzem néhány munkását sem. Pedig hitlerista volt gazdájuk, Karres ellen mondhattak volna egyet-mást. Hasonlóan elutasították több külföldi védőügyvéd be­utazását, továbbá egy román védőügyvéd jelenlétét is. Ez az eset világosan felfedi a svájci diplomácia magatartását. A tár­gyalás tolmácsaként — jellemző ez is! — Werner Höhnt, a volt brailai háborús fegyverraktárost nevezték ki. S miért mindezt? Nem nehéz kitalálni. A svájci kormány, az amerikai imperialisták „sugallatára“ házilag akarja elintézni az ügyet. Házilag azért, hogy a felsülést elkerüljék. De a per így is világos: nem Vilianu a vádlott, hanem a kirendelt védő és tolmács, a kapitalista szökevények. — j^Pop Ludovic csoportja már novemberre dolgozik Az ország bányászai ismét elő­retörtek a termelés nagy csatá­jában. Minden nap újabb jelen­tések számolnak be arról, hogy a bányák vidékén megint szép teljesítmények születtek. Így például Pop Ludovic csoportja, amely a petrillai bánya harma­dik szektorában dolgozik, ismét jelentős eredményt ért el. A cso­port június 7-én befejezte az októberre előirányzott tervet is és hozzáfogott a novemberi elő­irányzat teljesítéséhez. Pop Lu­dovic csoportja az utóbbi hetek­ben minden nap 70—80 száza­lékkal haladta túl a normát és ezáltal elérte, hogy 10 hónap munkáját 5 hónap és 7 nap alatt fejezze be. Terrorista banda bí­nperének tárgyalását kezdte meg a temesvári katonai törvényszék Június 21-én kezdődött a temesvári katonai törvényszék előtt egy terrorista össze­esküvő banda ügyének tárgya­lása, élén Sprin Blanaruval, Domosneanu Petrével, Aurel Vernichescuval és másokkal. A vádlottak fasiszta, terro­rista és katonai jellegű bandát alakítottak népi demokratikus államrendszerünk ellen. A bűnösök rablással, kínzás­sal, valamint állami intézmé­nyek székhelyeinek megtámadá­sával próbálták terrorizálni a környék lakosságát.

Next