Román Tájékoztató, 1952 (4. évfolyam, 1-21. szám)

1952-01-10 / 1. szám

^­­ins * Román Tájékoztató III. évfolyam 1. (54.) 1952. január 10. Dolgozó népünk hatalmas, ha­zafias lelkesedéssel ünnepelte meg a Román Népköztársaság kikiáltásának évfordulóját, azt a napot, amikor a nép a párt vezetésével lerázta magáról a polgári-földesúri rabiga utolsó láncát, a monarchiát. Az ország egyik sarkától a másikig a dol­gozók szilárd elhatározásukat nyilvánították, hogy harcolnak drága hazánk felvirágoztatásáért. Még nagyobb eredménnyel dol­goznak népi demokratikus rend­szerünk megszilárdításáért, a békéért és szocializmusért. A fővárosban vasárnap dél­után a RNK Athenaeumában, a BMP Bucuresti-i városi bizott­sága és a Bucuresti-i néptanács végrehajtó bizottága nagy ünnepi gyűlést rendezett. Az ünnepségen a következők voltak jelen: dr. C. I. Par­kon, akadémikus, professzor, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Petru Groza, miniszterelnök, Gih. Gheorghiu-Dej, a RMP KV fő­titkára, első miniszterelnök­­h­elyeges Tonha, Goricesc és I. Chisinevschi miniszter­­elnökhelyettesek, Lotar Rada­­ceanu, Gh. Apostol, Gih. Vasilichi és a RMP KV­ más tagjai, vala­mint a kormány és a Nagy Nem­zetgyűlés tagjai. Részt vettek még: S. I. Kavla­­radze, a Szovjetunió nagykövete. Î. A. Koroljev, a Szovjetunió nagykövetségének első tanácsosa. Van­ Ja-pin, a Kínai Népköztár­saság nagykövete, Robert Schmeltz, a Csehszlovák Köztár­saság nagykövete, Pataki László, a Magyar Népköztársaság meg­hatalmazott minisztere. R. Gr­i­­gorov, a Bolgár Népköztársaság ideiglenes ügyvivője. Lazar Ziu, az Albán Népköztársaság ideig­lenes ügyvivője. K. Streich, a Német Demokratikus Köztársa­ság ideiglenes ügyvivője és a diplomáciai testület más tagjai. Megjelent továbbá M. B. Mi­­tyin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja. Az Atheneum­ termében szá­mos akadémikus, művész, író, munkás, sztahanovista és élmun­kás, pártaktivista, valamint a tömegszervezetek és a néphad­sereg számos képviselője jelent meg. Valamennyiük egyhangú lelkesedése hű kifejezője volt annak a megbonthatatlan egy­ségnek, amellyel dolgozó népünk a párt vezetésével országunk szocialista felépítéséért harcol­­tak A jelenlévők hosszasan élték­a Román Munkáspártot, a Román Népköztársaság vezető­­erejét, amelynek bölcs vezetésé­vel népünk gyors léptekkel ha­lad a boldog élet felé vezető úton. A megjelentek határtalan lel­kesedéssel választották be az ün­nepi gyűlés díszelnökségébe a világ dolgozói lángeszű vezető­jét és tanítóját, népünk legna­gyobb barátját, a nagy Sztálint. Nagy lelkesedéssel választották l­e a díszelnökségbe a Szovjet­unió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága Po­litikai Irodájának tagjait és a Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodájának tagjait, élén Gh. Gheorghiu-Dej elvtárssal. A megjelentek lelkesen éltet­ték dolgozó népünk szeretett ve­zetőjét, a Román Munkáspárt Központi Vezetősége főtitkárát, Gh. Gheorghiu-Dej elvtársat. A Román Népköztársaság és a Szovjetunió himnuszainak el­hangzása után, Anton Tatu Jiani elvtárs, a RMP Bucuresti-i vá­rosi bizottságának titkára meg­nyitotta az ülést, majd átadta a szót Miron Constantinescu elv­­társnak, a BMP KV Politbi­rája tagjának. Miron Constantinescu elvtárs beszédében felsorolta azokat a nagyszerű győzelmeket, amelye­ket népünk, élén a pártja vezette munkásosztállyal és a nagy Szovjetunió állandó segítségével vívott ki a monarchia megdön­tése és a Román Népköztársaság kikiáltása óta eltelt négy év alatt. Az előadó beszélt népünk tán­­t­orí­tha­t­a­tlan elh­atározásáról, hogy minden erejével megvédi ezeket a vívmányokat, hogy újabb győzelmeket vívjon gazdasági, társadalmi és kultu­­r­rális téren, hogy hazánkat egyre hatalmasabb tényezővé tegye a béke, demokrácia és szocializ­mus nagy frontjában, amelynek élén a legyőzhetetlen Szovjet­unió, valamint a népek békéjé­nek és szabadságának dicsőséges zászlóvivője, Joszif Visszáriono­­vics Sztálin halad. Miron Constantinescu elvtárs beszédét hatalmas tetszésnyilvá­nítással fogadták a jelenlévők. Az ünnepi ülés végén egyhangú­lag elhatározták, hogy üdvözlő táviratot küldenek a nagy Sztá­linnak, amelyben kifejezik egész dolgozó népünk szeretetét, el­ismerését és odaadását. ORSZÁGSZERTE MELEG ÜN­NEPSÉGEKEN EMLÉKEZTEK MEG A DOLGOZÓK A BNK NEGYEDIK ÉVFORDULÓJJ­Á­­RÓL. Hazánk dolgozói lelkesen ün­nepelték meg az országban a Népköztársaság kikiáltásának negyedik évfordulóját. Fővárosunk ifjúsága a Fili­­­­on Sárbu teremben, lelkesen ünnepelte meg a népköztársaság kikiáltásának 4. évfordulóját. Kovács Loránd elvtárs, az IMSZ KB tagja, méltatta népünk nagy ünnepét. Rámutatott, hogy a december 30-i forradalmi ak­tussal, pártunk a szocializmus építésének széles és napfényes útját nyitotta meg a dolgozók előtt. Az előadó hangsúlyozta a népi demokratik­us re­ndsz rru’t >ivff honosítása óta elért vívmányo­kat és kiemelte, hogy mindeze­ket elsősorban felszabadítónk, a Szovjetunió segítségének köszön­hetjük. Az ifjúság hosszasan éltette­­ a Román Munkáspártot, élén sze­retett vezetőjével, Gh. Gheorghiu- Dej elvtárssal. A jelenlévők lelkesen tüntettek az egész világ ifjúsága legszere­­tettebb barátja, Sztálin elvtárs mellett.­­ A sztálinvárosi Maxim Gorkij teremben vasárnap lelkes ünnepi gyűlést tartottak a Román Nép­köztársaság 4. évfordulója tisz­teletére. Vasile Jiga elvtárs, a tartomá­nyi néptanács elnöke, miután kiemelte a monarchia megdön­tésének jelentőségét, azokról a sikerekről beszélt, amelyeket a sztálintartományi együttélő nem­zetiségekhez­ tartozó dolgozók a népi demokratikus rendszer 4 éve alatt elértek. A gyűlés részvevői lelkesen tüntettek felszabadítónk, a ha­talmas Szovjetunió és népünk nagy barátja, Sztálin elvtárs m­ellett. A részvevők forró szeretetökét fejezték ki a Román Munkás­párt­ dolgozó népünk győzelmei­nek szervezője és vezetője iránt.­ ­ • •Ünnepi ülés a fővárosban a KNK kikiáltásának negyedik évfordulója alkalmából

Next