Romániai Magyar Szó, 1948. július (2. évfolyam, 246-273. szám)

1948-07-06 / 251. szám

»»mániái Magyar 90S ^ __________________^ A szabadfoglalkozásúak ad­ókivetésének véglegesítése A pénzügyminisztérium körle­vélben utasította az ország össze pénzügyigazgatóságait, hogy a szabadfoglalkozásúak adókiveté­sének véglegesítése céljából, hala­dék nélkül kezdjenek hozzá az adókivetési jegyzőkönyvek elké­szítéséhez. Az orvosok adókivetését az or­vosi kollégium által megállapított kategóriák szerint eszközük. A kategóriába való beosztás az or­vosok adóvallomása alapján tör­tént. Amennyiben eltérés mutat­kozna a tényleges és az adófizető által bevallott jövedelem között, a pénzügy-igazgatóság 16 száza­lékkal növeli a különbözetet. A minimális adókivetés még akkor is kötelező, ha tényleges jövedelmek nem haladják meg a megállapított minimális jövedel­met. Azoknak az orvosoknak akik­nek más jövedelmeik is vannak, a minimális jövedelemmel egyen­lő adóalapot fognak megállapí­tani még abban az esetben is, ha az összjövedelem nem éri el a minimális jövedelmet. Kezdő orvosok, az első két év­ben, évi 25.000 lej nettó jövede­lem után kötelesek adót fizetni. Az ügyvédek adókivetésével kapcsolatban, az ügyvédi kollé­giumok szövetsége utasította vi­­déki szerveit, hogy készítsék el az ügyvédek pontos jegyzékét. Az ügyvédeket 13 jövedelmi osztályba sorozzák: I. oszt. évi 15.000, II oszt. 30.000, III oszt.­­5.000, IV oszt. IOO.OOO, V oszt. fijo.ooo, VI oszt. 200.000, VII oszt. 250.000, VIII oszt. 300.00c IIX oszt. 350.000, X oszt. 400.00c XI oszt. 500.00c, XII oszt. 600 ezer és XIII oszt. évi 600.000 lej­nél több nettó jövedelemmel. Az ügyvédi kamarából törölt ügyvédek, csak a törlésük után következő hónap elsejéig adókö­telesek. Ezeknek a jövedelmét évenként fogják megállapítani, de az adóösszeg nagyságát nem befo­lyásolja az, hog­y milyen jövedel­mük volt akkor amikor még nem voltak törölve. Hasonló adózás alá tartoznak a jogtanács ü­gvédek is, akiknek tevékenységi körét hatóságokra vagy vállalatokra korlátozták, a­­hol mint alkalmazottak fognak adót fizetni. Unfair §§ immunit a urals ai mmssmu ch­üiari vállalatokban Az államosított erdőipal­lalatoknak nagy feladatokkal kell megbirkózniuk. Az erdő­kön nagy mennyiségű szél dön­­tött, vagy az előző években ki­vágott fa fekszik,­ melynek el­szállítása komoly erőfeszítése­ket igényel. A vállalatok új igazgatói azonnal hozzáláttak a szállítások megszervezéséhez, szakembereket állítottak mun­kába. Sok helyen az új­ igazga­tók tapasztalhatták, hogy­ a múltban milyen bűnös rossza­­karattal, vagy hoz­zánem ér­tés­sel kezelték az ország javait. Sok fűrészüzemben nagy kárt okoztak a múlt urai asattai, hogy a fát rosszul osztályoz­ták. Ezeket a hibákat most sür­gősen jóváteszik és a fa helyes osztályozásával, elszállításával hozzájárulnak faállományunk jobb értékesítéséhez. MUNKÁSTELEPEKET építenek Az új gyárigazgatóknak ko­moly gondot okoz a munkások elhelyezése is. Az erdőkön vagy a fűrészüzemekben dolgozó munkások legnagyobb része a közeli falvak szegény paraszt­jaiból tevődik ki. Ezek a sze­gény parasztok csak idénymun­kára járnak az erdőbe, vagy a fű­r­észtelepre, a mezőgazdasági munkálatok idején a földeken dolgoznak. Ez nagymértékben lecsökkenti a termelést és sok esetben megakadályozza a vál­lalt kötelezettségek teljesítését. Az államosított erdőipari vál­lalatok új igazgatói most azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy­­ a munkástelepek számát meg­növelik. Ismeretes, hogy a fű­részüzemek közelében épültek ugyan min­ká és­­ Alvások, de azok elégtelenek. Az új vállalati igazgatók most módot keresnek arra, hogy ezeket a települése­ket kibővítsék. ÚJRA TUTAJOZHATÓ A BISTRITA Az új igazgatókra hárult a tutajozás újjászervezésének feladata iá. Ennek érdekében intézkedtek, hogy a tutajozásra alkalmas folyókat megtisztít­­sák az akadályoktól. Í­gy például a Bistritából nagy mennyiségű­­ követ emeltek ki, melyet a ta­vaszi áradás hordott le a he­gyekből. Ezek a kövek szinte gátat alkottak a folyó közepén és akadályozták a tutajozást. A BiStrica mentén fekvő ipari vállalatok igazgatóinak gyór intézkedései nyomán a folyó a­­lig 2 hét alatt újra tutajozha­­tóvá vált. EGYMÁST 3EGTÜ­K AZ EP­ DűIPARI VÁLLALATOK Komoly gondot okoz a nyers­­anyagok beszerzése is. A szál­lítási nehézségek és a munka szervezésének hiánya miatt a gyárak sok esetben nyersanyag hiányban szenvedtek. A Bistri­ța menti áHamositot­ erdőipari vállalatok új igazgatói most megegyeztek, hogy költeendő segítséget n­yjtanak egymás­nak és kicserélik vállalataik kö­­zött a szükséges nyersanyago­kat. Ez a megegyezés is nagy­mértékben hozzá fog járulni az erdőipari vállalatok működésé­nek feljavításához. Két hektáron aluli földtulajdonos nem fizet épü­letadót A pénzügyminisztérium utasította az ország összes pénz­ügyigazgatóságait, hogy az adótörvény egyes intézkedéseinek­­ módosítása következtében nem kell épületadót fizetni azoknak a földműveseknek, akik két 1 hektárnál kisebb falusi gazda­ság jövedelméből élnek. Ez azt jelenti, hogy azoknál a parasztgazdaságoknál, ame­lyeknek területe nem haladja meg a két hektár termőföldet, a tulajdonosoknak nem kel fizetnök épületadót. Az­ adóközegek megteszik a szükséges intézkedéseket hogy a jelen intézkedés értelmében esetleg eddig kivetett épület ad­ okat töröljékó Három évi börtönre ítélték Nichifor Crainic rejtegetőit­ Mint ismeretes, tavaly május­ban, a maros megyei Cerghidul Mare községben elfogták Nichi­for Crainic volt legionárus mi­nisztert, akit a Népbíróság távol­létében életfogytiglani kényszer­­munkára ítélt. , Nichifor Crainic szakállal el­változott külsővel, hosszabb ideig élt a községben Ion Samarghitan papnál, aki mint a felesége nagy­bátyját, rejtegette házában a gár­dista népárulót. Ion Samarghitant annak idején letartóztatták és Bukarestbe szál­lították és az ítélőtábla IV-ik szek­ciója a napokban tárgyalta az ü­gyet. A tábla Ion Samarghitan papot 3 évi börtönre és 5 évi pol­gári jogvesztésre ítélte és elren­delte vagyona elkobzását. Állami Magyar Színház és Opera Kolozsvár PÜÍK llfiiíl A 264-1947. sz. színházi tör­vény 9. szakaszának rendelkezése folytán a színház operaegyüttesé­nél betöltésre kerülnek a követ­kező helyek : 1 drámai szoprán szólóénekes­­nő, 1 lírai tenor, 1 hőstenor, 1 bariton, 1 basz­ bariton és 1 basszus szólóénekes, 2 alt, 3 tenor és 2 basszus kar­­énekes, 1 fuvola, 1 obes, 1 fagot, 2 va­dászkürt, 2 pózaun, 1 ütő, 4 he­gedű, 1 mélyhegedű, 1 cselló, 1 nagybőgő, 1 magán balettáncosnő 4 férfi balettkartáncos és 2 korrepetitor. A pályázók 1948 július 9-én, pénteken reggel 9 órakor az Ál­lami Magyar Színház és Opera helyiségében versenyvizsgán vesz­nek részt. A pályázók felbélyegzett kér­vényeiket az Állami Operák sza­bályzatában előírt okmányokkal együtt a versenyvizsga napján reg­gel 9 óráig nyújthatják be a tit­kársághoz. Okmányok nélküli jelentkezé­seket a titkárság nem fogad el. A versenyvizsga zártkörű lesz A Kolozsvári All. Magyar Színház és Opera Igazgatósága, a freigs kü^eras’odelmi miniszter izerint A szovjet búza olcsóbb az argentin búzánál (Bruxelles.) A „Reuter“ hír­ügynökség jelenti: A belga kül­kereskedelmi miniszter megcá­folta azokat a rosszindulatú hí­reszteléseket, melyek szerint a Szovjetunióból behozott buza drágább a többi gabonatermő or­szágokból vásárolt búzánál. Ki­mutatta, hogy a szovjet búza ol­csóbb lesz az argentin búzánál, amelyért Belgium arannyal és USA dollárral kell fizessen. A Szovjetunióból behozott árut — a külkereskedelmi miniszter ki­jelentése szerint —, a nemzetközi piaci áron kell megfizetni Megalakult a nagyszebeni Rom­án-Magyar Társaság A vármegyeház dísztermében ünepélyes külsőségek között alakí­tották meg a Román-Magyar Tár­saság nagyszebeni fiókszer­vezetét. Az alakuló közgyűlésen Dr. Takáts Lajos nemzetiségig­­i miniszter ,he­lyettes, Nestor Ioan államtitkár, Keresztes Zoltán a bukaresti ma­gyar követség titkára, valamint a helyi hatóságok szervezetek több ve­zetőin is megjelent. A gyűlés a román és magyar him­nusz elénekelésével kezdődött, majd Creanga a helybeli román gimná­zium igazgatója mondott bevezető beszédet. Utána Cristinoiu tanár fel­olvasta a nemzetiségi statútumot, s Román-Magyar Társaság célkitűzé­­seit és az alosztályok működési kö­rét Ezután bizottságot küldtek ki s vez­e­tős­ég jelö­lsére A bizottság tárgyalásának ideje alatt a gimnázium vegyeskara ro­mán és magyar népdalokkal szóra­koztatta a jelenlevőket. A jelölő bizo­tság nevében Ch<?­­regi olvasta fel a vezető tisztségre jelölt személyek névsorát, amit az egyb~szí­ it*k egyhangúlag, lelkesen fogadtak el. A következő szem­élye­­ket választották meg: Crisinoiu Ni­­colae tanár elnök, alelnökök; Bródy András, Creanga Nicolae, titkár Si­sak Ernő mérnök, segédtitkár Anto­­nescu Virginia, pénztáros Sámson Róbert, vezetőség tagok: Hada Va­sile, Jipa Dumitru Aurel, Salamor Dezső, Mareu Gh., Mihut Vasile, Ste­­fanescu Virgil, Jures Maria, Thury Bálintné, Bence Gyula ás Dr. Klepp* ner . Az új vezetőséget Dr. Takács Lajos miniszterhelyettes üdvözöl­te, majd az államosítás jelentősé­gét ismertette. Nistor Ioan állam­­titkár záróbeszédében az együtt­­lakó nemzetiségek egyenjogúsá­gának eredményeit a nemzetiség, statútumot, ismertette, majd meg­bélyegezte a reakciós békebontó mesterkedéseket. A lelkes hangu rvelés a tagfelvételi nyilatkozatok kitöltésével fejeződött be. Uj bizottsága! nevezte* az általásios nyugdijlpsztái ’toani! és vidéki személy­­zetének felülvizsgálására A pénzügyminisztérium új bizottságit nevezett ki az Ál­talános Nyugdíjpénztár köz­ponti és vidéki személyzetének felülvizsgálására és a hiányos­ságok megállapítására. A bi­zottság elnöke : dr. Sólymos Iván pénzügyminiszteri főtaná­csos. Tagjai: Horia Constan­­inescu pénzügyminiszteri igaz­gató, Curta Corneliu és Gava­­nescu Octavian nyugdíjpénztári igazgatók és Zsók Lajos pénz­­ügyminiszteri titkár. A bizott­ság titkára Ne­greu Zenobia nyu­gdi­j­pénztári tisztviselőnő A pénzügyminisztérium hatá­rozata a Hivatalos Lap július 8 iki, 151. számában jelent meg F £ M1NA A román humor legjobbjai JÁTÉK k­ülönlegességeket, művészi kivi­telben nagyban és kicsinyben rendkívül olcsó áron szállít C. Antoiraescui Bukarest Str. A. Simu 6.­­Ambasador szállóval szembeni Hírneves román és magyar festők képeinek állandó kiállitása. Az államositott RAVAG félvérsifjyár Kolozsvár Sir. béréi 19 Telefon 26-85 értesíti n. b. üzleteiért, hogy feljavított minőségű termékei­­kel és pontos kiszolgálásával s vevők rendelkezésére áll * ! Egy téli éjszaka álma cimis román filmbe«

Next