Romániai Magyar Szó, 1948. szeptember (2. évfolyam, 300-325. szám)

1948-09-30 / 325. szám

Romániai Magyar Szó Sserafim­ Popov :­­■, SZÉN Hol van, tavasz, világos éjszakád? ősz lett. A hajnal lucsok­ba merül. Köd fed be mindent szür­kén s rajta át A szél kisér csak engem egyedül. Ó, bűvös kincs. Földréte­gek alatt, mélyben terjengett, rejtv­e, végtelen, érintetlen sötétségben ma­radt őskorok óta, zord évezre­ken. De jött az ember, láng lett minden arc paranccsal, hévvel gyújtj­a el Sztálin s mint gépfegyver, ha leg­forróbb a harc, csattog a csákány tárnák sarkain. ősz lett megint Borút kü­ld az Ural, de a hegylejtőkről most szén csurog és szüntelen, míg zúgva szél fával, Leningrádig hordják a vo­natok. Mint élő álom és való csoda: úgy szülte vas, úgy szülte tűzözön s én városom, irjui Vor­kuta betelt nevével fenn a sarkkörön. Fordította: Geréb László így élünk a kolhozban PASA ANGELINA önéletrajza Máth­o­rr­a­k fordítása Pasa Angelina az első ötéves terv idején megtanulja a traktorvezetést s első női traktorbrigádjával­ soroza­tos sikereket ér el a termelés növe­lésében. Kitüntetik, Moszkvában jár, beszél Sztálinnal, 1937-ben pe­dig képviselővé választják. A hábo­rú alatt, brigádjával együtt front­mögötti területen egy kazah­sztáni kolhozban dolgozik. A brigád a mun­kájáért kapott hatalmas mennyiségű búzát elküldi a Szovjet Hadsereg­nek. Szülőfalujuk felszabadulása után hazatérnek. Pasa Angelina meghatottan látja viszont szülőfalu­ját. Elmesélik neki, hogy a falu né­met parancsnoka azt híresztelte, hogy Pasa elárulta hazáját és elment N­é­metor­szágba. (Folytatás) Hogy mered hazudni, kutyafajzat! — dörgött hirte­len a törm­egből egy erős hang, A mi Pasánk?! S a hang elnémult. Grigorij Haritonovics kiálltott. Nekik akart rohanni Zilaimernek, de földijei megfog­ták: „Te! Hagyjad, hadd ugasson! Persze senki sem hitte el, hogy eladtam magam a né­met rablóknak. Pá­r nap múlva Hitler „helytartó ”-ja kihirdette, hogy megszöktem Németországból és Sztá­­ro-Besevojban vagyok. Földijeimet puskatussal verték, hideg magánzárkába zárták, de Zimmer semmit sem tu­ott elérni. Az emberek mind az mondták: „Pasa tényleg köztünk van, de hogy hol, nem tudjuk“. A németek reszkettek a kolhozbeliektől, „megva­kartak“ minden bokrot, a sötétség beálltával pedig össze-vissza kezdtek lövöldözni. A németek reszkettek a mi földünkön. — Hej, Pasenyka, mennyit is szenvedtünk a német bitorlótól! — beszélte tovább Grigorij Haritonovics. Meg kell, hogy értsél engem. Ei emészt! összes fiaim — olyanok voltak mint a sasok — elestek a fronton, bennünket védtek... Hát most már az öreg asszony­nyal leéljük, amennyi hátra van. Felesleges a szó, Pasa, nehéz sors!... Elhamvasztotta a német, amink volt, de csak visszaszerezzük. Beszennyezte földünket, de csak arany kalászerdő borítja majd, mint annak előtte. Min­dent­­ visszaszerzünk.... mindent... mindent... csak, ládd, akiket megkínoztak, megöltek, azokat nem sze­rezzük vissza. A fiam­at vissza nem adja senki, sasmada­raimat meg nem láthatom soha többé... Az öreg mélyet sóhajtott és szivéhez kapott. A körül­­állók pedig azt mondták: — No, Grigories, hagyd, ne gondolj már mindig vissza! Elég könnyet hullajtottál. — Nem. Nem eleget. Forr a szívem! — mondotta a fájdalomtól fuldokolva. — A faluban, amivel tudtunk, keményen verekedtünk a némettel. Te, Pasenyka, ba­rátnőiddel búzát termeltél, a front részére fehér zsem­lét küldtél, mi pedig itt megátkoztuk mezőinket, hogy arany kalászt többé ne hajtson, hadd pusztuljon éhen a kutya Hitler. Grigorij Haritonovics makacsul vállát vonta, sze­membe nézett és folytatta : — Te, ugy­e emlékszel Alexejünkre ? Csodálatos öreg volt! A szovjethatalom alatt nem akaródzott neki meghalni. Hetvenedik évét betöltötte s még mindig azt mondogatta: „Úgy látszik, Grigorij, megifjodtam. Gon­dolom, még húsz esztendeig elviszem.“ Ilyen erős volt a mi Alexesünk, dolgozott a mezőn, ifjú hajtásokat ültetett, hogy az emberek örömére kert nőjjön ki. De a németek alatt az öreg egyszerre összeroppant. Oly­kor napokon át ül a padkán, botjával a földet turkálja, levert, az emberekre rá sem néz és folyton gondolko­zik valamin, hogy min, csak maga tudja. Egyszer megkérdeztem tőle: „Bánkódok Alexej ?“ „Nem — felelte — forr bennem a harag a német el­len!“ Légy erős, — mondtam neki, — a mieink nem­sokára visszatérnek.“ „Bárcsak megérném!...“ „Meg­éred!“ „A mieink a németjeit alaposan páholják! Nem hallottad, mit mondanak az emberek?“ — kérdezte suttogva. Elmondtam neki a háború menetéről, amit tudtam. Az öreg bólintgatott ősz fejével és mondta: „Rosszul p­áh­oljuk mi, Grigorij Haritonovics, a pogá­­nyokat. Jobban kellene páholnunk. A mieink közül hatot felakasztottak. S miért? Mit vétettek? Pasa An­­gelinát védték? Helyesen védték. A szovjetállamot véd­ték. A radcsenkovichi N­'Pasenykát Mariopol alatt el­fogták és halálra kínozták a szörnyetegek... S miért ? Pasenykával dolgozott. Natasanyka nem hozott szé­gyent ránk öregekre. Nem félt igaz ügyünkért meg­halni. És mi? Mivel segítünk, hogy mieink a németet páholják? Az erőink mondod, többé már nem az, ami volt? Nem igaz. Láthatatlan erő van bennünk.“ Napokon át így ült az öreg Alexej a padkán, bab­­rálgatta szaká­llát és komoran szemlélgette, ami kö­rülötte történik. S hogy körülötte mi történt, tudott dolog... Elmegyek így egy nap Alexej háza mellett, — be­szélte tovább Grigorij Haritonovics — ismerősömet nem látom a padkán. Keresem mindenhol — keresd mezőn a szelet. Az emberek azt mondták, hogy kora reggel látták Alexejt. Kszusa Vasziljevától valami me­leg kabátot kért, s szomszédnőjétől, Burláevától sót, vett egy darab kényer­et és elindult, világgá ment. Azóta nyoma része** Alexej apónak. Kerestük, keres­tük, mindhiába.­­ - *—1 - (Folytatjuk) 4 (Kolozsvár). — Az Állami Ma­gyar Színház környékén kis cso­portokat látni. A kapu sűrűn ny­ilik és csukódik. Vége a szün­időnek, kés­zülnek a közelgő ka­pu­nyitásra. Lüktető, zsibongó ismét az élet a kapun túl. A mű­­helyekben már készülnek a dísz­letek, az udvaron hosszú asztal körül szorgoskodó embereik. — Leltározunk, — felelik kér­désünkre. Odébb a kisasidi­aib­áll nagy sakk-csata dúl. Kora tavasz óta versenyeznek a művészek és a műszakiak egymással. A színpad bejáratánál komoly sürgés-forgás. Éppen próba van. Várnunk kell, a színház igazga­tója, fenn van a színpadon. Szemügyre vesszük a faliújságot Aug. 23 ünneplésére készült. Kevés írás rajta, de ami van, az jó és szép .Csak éppen a szín­ház belső életét nem tükrözi visz­sza eléggé. Vége­tt próbának, bemegyünk az irodába. Szentim­­rei igazgatót kérdezzük meg az itt, Kolozsvárott még új rende­ző-kollektíváról. — Bukarestben már történtek próbálkozások — mondja. — Az Indítéka az a tény, hogy a szín­játszás kollektív mesterség és ha a rendezés is közösségi munka eredménye lesz, ez csak hasznára lehet az előadásnak. Természe­tesen még csak próbálkozunk, az eredményt csak előadás után látjuk meg. — Kik a tagjai a rendező-kol­lektívának és milyen az elosz­tása? — Tagjai a rendezők, segéd­rendezők, színházunk néhány ré­gi színésze, a darabban vezető szerepet játszó színész­ek, a díszlet és a j­elmeztervező. A rendező­­kollektíva, megalakulása után két részre oszlott, mert párhuzamo­san próbáljuk Gorkij, Jegor Bu­­licsov és Kanin amerikai szerző: „Ócskavas nagyban című darab­jait. A rendező-kollektívák össze­jövetelein a műsorra tűzött darab ideológ­iai i­smertetésétől kezdve az író hovatartozandóságát a darab alakjainak társadalmi vi­szonyait, a szerep osztásit, díszle­teket és jelmezt mi­nd közösen vitatjuk meg. Különösen alkal­mas darab erre Gorkij Jegor Bu­­licsovja, amely egy osztály társa­dalmi keresztmetszetét mutatja be és a szocialista realizmusnak iskolapéldája. Beleszólási joga van a közös­ség min­den tagjának? — Természetesen. Bárki el­mondhatja véleményét és ha an­nak helyességéről meggyőződünk el is fogadjuk azt. A darab rende­zője felelős az előadásért. MIKOR NYIT A SZÍN­HÁZ? — Szeptember 24-én Háy szín­művével az „Isten, császár és pa­raszt“-tal. Az elmúlt sziniévad alatt ide érkeztünk el és most innen, ettől a darabtól indulunk tovább — mondja­ Majd arról be­szél, hogy a színésziek nyári szűk­ idejük alatt*enilyen sokat tanul­tak és fejlődtek. — Ideológiailag fejlettek, meg­értik és átérzik feladatukat. Ez már az első próbákon észrevehe­tő volt. Sok biztató jellel indu­lunk neki a színi é­vadnak.. Megkeressük Eisikovits Miksát is, a most alakuló magyar Nép­opera vezetőjét. Benézünk a próbatermekbe. Az egyikben Bánk bán Melindá­ját énekli Sallay Margit, Tremka Éva Schenk egyik szerepét pró­bálja, a büffében a Háry János énekkara próbál. Dolgozik már a balett is. — Háry Jánost, Bánk bánt és két kis egyfelvonásost próbá­ljunk­­­— felel­i kérdésünkre Bras­­kovits Miksa, majd az Állami Magyar Népopera nagy jelentő­ségéről beszél. Végső megállapí­tása: — A magyar zenekultúra fejlődése biztosítva vn a Román Népköztársaságban. JAGAMAS ILONA Újult erővel készül a kolozsvári Állami Magyar Színház és Népopera a színi é­vadra Megjegyzések egy kiállításhoz Aradon a MNSz helyi szervezete «tehetségkutató» kiállítást rendezett a napokban. Nagy reményekkel in­dultunk a kiállítást megtekinteni, ahol — gondolták ismeretlen fiatal képzőművészek — a gyárak és üze­mek dolgozói és diákok műveivel találkozunk. Már a terembe való belépésünk pillanatában csalódást éreztünk. A te­­remben semmi sem mutatta, hogy e kiállítást demokratikus politikai szervezet rendezi. Sehol utalás, vagy idézet a demokrácia művészi célki­­tűzéseire, a terem tíz évvel ezelőtti kiállítás képét mutatta. Egyedül a kiállítás tárgymutatója közölte, hogy azt az aradi MNSz ismeretlen tehet­ségei számára rendezték. Ez is meg­lepett, azt hittük, hogy ez a kiállí­tás a demokrata dolgozók eddig is­­meretlen tehetségeit mutatják, be és nemcsak az aradi MNSz ismeretlen tehetségeit. A kiállítás anyaga további csaló­dásokat okozott Köröskörül a fala­­kon, állványokon, összezsúfolva 252 festmény és szobor árasztja nem az ú­j világ építőinek harcos lendületét, hanem a szerencsére, már letűnt világ mérgező, elködösítő és izlés­­rontó szellemét. A festmények ke­vés kivételével témájuknál és meg­­alkotásuknál fogva, kispolgári gics­­esek. A megszámlálhatatlan cigány­­lány és fülemülét hallgató, rózsaszir­mokat tépegető lányka mellett az olajnyomatokat és ízléstelen képes levelezőlapokat utánozó, hóval fe­dett kastélyok és gyümölcs­csend­életek tucatjai függtek a falon, min­­den előzetes válogatás és bírálat nélkül. Jóleső kivételt képeznek Pollák István munkásifjú és Hai Jolán vi­lágosi lány vízfesték képei, valamint Tolán János vasmunkás szobrai, a­­melyek, bár még magukon hordják a fentemlített múlt jeleit, de új uta­kat kereső dolgozók sokat igérő kí­sérletei. Ellentétben a festményekkel a szobrok jórésze sikerült alkotás. A kiállítás tanulsága, hogy nem elég összehordani bírálat és váloga­tás nélkül egy halom festményt és szobrot, hanem a beérkezett tehetsé­ges és kevésbbé tehetséges alkotók munkáit úgy kell válogatni és cso­portosítani, hogy az kifejezze azt a társadalmi átalakulást, amelyben cselekvő harcos részt veszünk. És ezen felül a dolgozókat, akik önhibá­jukon kívül kulturális elmaradott­ságban éltek, megtanítsa az igazi művészet becsülésére és szer­etetére. Az aradi kiállítás rendezőbizottsága, amelyben egy festőművész is részt vett, ezeket a szempontokat nem tartotta szem előtt. És éppen ezért az ismeretlen te­hetségek kiállítása a pozitív ered­mény ellenére, hogy lehetőséget adott néhány, határozottan tehetsé­ges dolgozó ifjúnak, a nyilvánosság előtt való jelentkezésre, nem érte el a kívánt célt és nem, járult hozzá dolgozóink ízlésének irányításához és kulturális neveléséhez. Ezért nem a kiállító, kezdő mun­kás-tehetségek a hibásak, akiknek nem volt lehetőségük a képzőművé­szet céljait és fejlődését megismerni. Az ő jószándékuk nyilvánvaló. A rendezőbizottság művésztagjára és az aradi Művész- és Újságíró Szak­­szervezet vezetőire vár a feladat, hogy megmutassák a kiállítás részt­vevőinek: saját életük és munká­juk ábrázolása, a szocializmust építő út eredményeinek, az államosított gyárnak, a munkaversenyeknek, az újjáépítésnek, a kialakulóban lévő új dolgozó ember típusának az áb­rázolása vezet a képzőművészet lé­nyegének megismeréséhez és a múlt ízlésrontó modorának a levetéséhez. Ezt a feladatot a rendezőbizottság akkor fogja tudni végrehajtani, ha nem sértődéssel válaszol a több oldalról felmerült bírálatra, hanem az önbírálat fegyverével vizsgálja fe­lül a kiállítás megrendezésénél el­követett hibákat. KENYERES PÁL ) (Marosvásárhely.) Több mint négy és félhónapos szünet után újra moz­gás, élet költözött a marosvásárhe­lyi színházterembe, megkezdte pró­báit a »Székely Színház» együttese. A színház tagjai közül sokan a nyaraltatási akció jóvoltából az or­szág különbözet fürdőhelyein pihen­ték ki a mgerőltető színházi évad fáradalmait. A jelenlegi tervek szerint októ­ber 12-én nyit a színház. Gergely Sándor nagy sikert aratott Kolozs­várott is bemutatott darabját, a »Vitézek és hősök«-et mutatják be. Az olvasópróbákon már túl van az együttes. A darabot kitűnő szereposztás­ban mutatják be. Tompa Miklós rendezői munkája abban merül ki, hogy kihozza a darab mélyen szo­ciális és emberi mondanivalóit. Csütörtök, 1948. szeptember 30

Next