Romániai Magyar Szó, 1948. szeptember (2. évfolyam, 300-325. szám)
1948-09-30 / 325. szám
Romániai Magyar Szó Sserafim Popov :■, SZÉN Hol van, tavasz, világos éjszakád? ősz lett. A hajnal lucsokba merül. Köd fed be mindent szürkén s rajta át A szél kisér csak engem egyedül. Ó, bűvös kincs. Földrétegek alatt, mélyben terjengett, rejtve, végtelen, érintetlen sötétségben maradt őskorok óta, zord évezreken. De jött az ember, láng lett minden arc paranccsal, hévvel gyújtja el Sztálin s mint gépfegyver, ha legforróbb a harc, csattog a csákány tárnák sarkain. ősz lett megint Borút küld az Ural, de a hegylejtőkről most szén csurog és szüntelen, míg zúgva szél fával, Leningrádig hordják a vonatok. Mint élő álom és való csoda: úgy szülte vas, úgy szülte tűzözön s én városom, irjui Vorkuta betelt nevével fenn a sarkkörön. Fordította: Geréb László így élünk a kolhozban PASA ANGELINA önéletrajza Máthorrak fordítása Pasa Angelina az első ötéves terv idején megtanulja a traktorvezetést s első női traktorbrigádjával sorozatos sikereket ér el a termelés növelésében. Kitüntetik, Moszkvában jár, beszél Sztálinnal, 1937-ben pedig képviselővé választják. A háború alatt, brigádjával együtt frontmögötti területen egy kazahsztáni kolhozban dolgozik. A brigád a munkájáért kapott hatalmas mennyiségű búzát elküldi a Szovjet Hadseregnek. Szülőfalujuk felszabadulása után hazatérnek. Pasa Angelina meghatottan látja viszont szülőfaluját. Elmesélik neki, hogy a falu német parancsnoka azt híresztelte, hogy Pasa elárulta hazáját és elment Németországba. (Folytatás) Hogy mered hazudni, kutyafajzat! — dörgött hirtelen a törmegből egy erős hang, A mi Pasánk?! S a hang elnémult. Grigorij Haritonovics kiálltott. Nekik akart rohanni Zilaimernek, de földijei megfogták: „Te! Hagyjad, hadd ugasson! Persze senki sem hitte el, hogy eladtam magam a német rablóknak. Pár nap múlva Hitler „helytartó ”-ja kihirdette, hogy megszöktem Németországból és Sztáro-Besevojban vagyok. Földijeimet puskatussal verték, hideg magánzárkába zárták, de Zimmer semmit sem tuott elérni. Az emberek mind az mondták: „Pasa tényleg köztünk van, de hogy hol, nem tudjuk“. A németek reszkettek a kolhozbeliektől, „megvakartak“ minden bokrot, a sötétség beálltával pedig össze-vissza kezdtek lövöldözni. A németek reszkettek a mi földünkön. — Hej, Pasenyka, mennyit is szenvedtünk a német bitorlótól! — beszélte tovább Grigorij Haritonovics. Meg kell, hogy értsél engem. Ei emészt! összes fiaim — olyanok voltak mint a sasok — elestek a fronton, bennünket védtek... Hát most már az öreg asszonynyal leéljük, amennyi hátra van. Felesleges a szó, Pasa, nehéz sors!... Elhamvasztotta a német, amink volt, de csak visszaszerezzük. Beszennyezte földünket, de csak arany kalászerdő borítja majd, mint annak előtte. Mindent visszaszerzünk.... mindent... mindent... csak, ládd, akiket megkínoztak, megöltek, azokat nem szerezzük vissza. A fiamat vissza nem adja senki, sasmadaraimat meg nem láthatom soha többé... Az öreg mélyet sóhajtott és szivéhez kapott. A körülállók pedig azt mondták: — No, Grigories, hagyd, ne gondolj már mindig vissza! Elég könnyet hullajtottál. — Nem. Nem eleget. Forr a szívem! — mondotta a fájdalomtól fuldokolva. — A faluban, amivel tudtunk, keményen verekedtünk a némettel. Te, Pasenyka, barátnőiddel búzát termeltél, a front részére fehér zsemlét küldtél, mi pedig itt megátkoztuk mezőinket, hogy arany kalászt többé ne hajtson, hadd pusztuljon éhen a kutya Hitler. Grigorij Haritonovics makacsul vállát vonta, szemembe nézett és folytatta : — Te, ugye emlékszel Alexejünkre ? Csodálatos öreg volt! A szovjethatalom alatt nem akaródzott neki meghalni. Hetvenedik évét betöltötte s még mindig azt mondogatta: „Úgy látszik, Grigorij, megifjodtam. Gondolom, még húsz esztendeig elviszem.“ Ilyen erős volt a mi Alexesünk, dolgozott a mezőn, ifjú hajtásokat ültetett, hogy az emberek örömére kert nőjjön ki. De a németek alatt az öreg egyszerre összeroppant. Olykor napokon át ül a padkán, botjával a földet turkálja, levert, az emberekre rá sem néz és folyton gondolkozik valamin, hogy min, csak maga tudja. Egyszer megkérdeztem tőle: „Bánkódok Alexej ?“ „Nem — felelte — forr bennem a harag a német ellen!“ Légy erős, — mondtam neki, — a mieink nemsokára visszatérnek.“ „Bárcsak megérném!...“ „Megéred!“ „A mieink a németjeit alaposan páholják! Nem hallottad, mit mondanak az emberek?“ — kérdezte suttogva. Elmondtam neki a háború menetéről, amit tudtam. Az öreg bólintgatott ősz fejével és mondta: „Rosszul páholjuk mi, Grigorij Haritonovics, a pogányokat. Jobban kellene páholnunk. A mieink közül hatot felakasztottak. S miért? Mit vétettek? Pasa Angelinát védték? Helyesen védték. A szovjetállamot védték. A radcsenkovichi N'Pasenykát Mariopol alatt elfogták és halálra kínozták a szörnyetegek... S miért ? Pasenykával dolgozott. Natasanyka nem hozott szégyent ránk öregekre. Nem félt igaz ügyünkért meghalni. És mi? Mivel segítünk, hogy mieink a németet páholják? Az erőink mondod, többé már nem az, ami volt? Nem igaz. Láthatatlan erő van bennünk.“ Napokon át így ült az öreg Alexej a padkán, babrálgatta szakállát és komoran szemlélgette, ami körülötte történik. S hogy körülötte mi történt, tudott dolog... Elmegyek így egy nap Alexej háza mellett, — beszélte tovább Grigorij Haritonovics — ismerősömet nem látom a padkán. Keresem mindenhol — keresd mezőn a szelet. Az emberek azt mondták, hogy kora reggel látták Alexejt. Kszusa Vasziljevától valami meleg kabátot kért, s szomszédnőjétől, Burláevától sót, vett egy darab kényeret és elindult, világgá ment. Azóta nyoma része** Alexej apónak. Kerestük, kerestük, mindhiába. - *—1 - (Folytatjuk) 4 (Kolozsvár). — Az Állami Magyar Színház környékén kis csoportokat látni. A kapu sűrűn nyilik és csukódik. Vége a szünidőnek, készülnek a közelgő kapunyitásra. Lüktető, zsibongó ismét az élet a kapun túl. A műhelyekben már készülnek a díszletek, az udvaron hosszú asztal körül szorgoskodó embereik. — Leltározunk, — felelik kérdésünkre. Odébb a kisasidiaibáll nagy sakk-csata dúl. Kora tavasz óta versenyeznek a művészek és a műszakiak egymással. A színpad bejáratánál komoly sürgés-forgás. Éppen próba van. Várnunk kell, a színház igazgatója, fenn van a színpadon. Szemügyre vesszük a faliújságot Aug. 23 ünneplésére készült. Kevés írás rajta, de ami van, az jó és szép .Csak éppen a színház belső életét nem tükrözi viszsza eléggé. Végett próbának, bemegyünk az irodába. Szentimrei igazgatót kérdezzük meg az itt, Kolozsvárott még új rendező-kollektíváról. — Bukarestben már történtek próbálkozások — mondja. — Az Indítéka az a tény, hogy a színjátszás kollektív mesterség és ha a rendezés is közösségi munka eredménye lesz, ez csak hasznára lehet az előadásnak. Természetesen még csak próbálkozunk, az eredményt csak előadás után látjuk meg. — Kik a tagjai a rendező-kollektívának és milyen az elosztása? — Tagjai a rendezők, segédrendezők, színházunk néhány régi színésze, a darabban vezető szerepet játszó színészek, a díszlet és a jelmeztervező. A rendezőkollektíva, megalakulása után két részre oszlott, mert párhuzamosan próbáljuk Gorkij, Jegor Bulicsov és Kanin amerikai szerző: „Ócskavas nagyban című darabjait. A rendező-kollektívák összejövetelein a műsorra tűzött darab ideológiai ismertetésétől kezdve az író hovatartozandóságát a darab alakjainak társadalmi viszonyait, a szerep osztásit, díszleteket és jelmezt mind közösen vitatjuk meg. Különösen alkalmas darab erre Gorkij Jegor Bulicsovja, amely egy osztály társadalmi keresztmetszetét mutatja be és a szocialista realizmusnak iskolapéldája. Beleszólási joga van a közösség minden tagjának? — Természetesen. Bárki elmondhatja véleményét és ha annak helyességéről meggyőződünk el is fogadjuk azt. A darab rendezője felelős az előadásért. MIKOR NYIT A SZÍNHÁZ? — Szeptember 24-én Háy színművével az „Isten, császár és paraszt“-tal. Az elmúlt sziniévad alatt ide érkeztünk el és most innen, ettől a darabtól indulunk tovább — mondja Majd arról beszél, hogy a színésziek nyári szűk idejük alatt*enilyen sokat tanultak és fejlődtek. — Ideológiailag fejlettek, megértik és átérzik feladatukat. Ez már az első próbákon észrevehető volt. Sok biztató jellel indulunk neki a színi évadnak.. Megkeressük Eisikovits Miksát is, a most alakuló magyar Népopera vezetőjét. Benézünk a próbatermekbe. Az egyikben Bánk bán Melindáját énekli Sallay Margit, Tremka Éva Schenk egyik szerepét próbálja, a büffében a Háry János énekkara próbál. Dolgozik már a balett is. — Háry Jánost, Bánk bánt és két kis egyfelvonásost próbáljunk— feleli kérdésünkre Braskovits Miksa, majd az Állami Magyar Népopera nagy jelentőségéről beszél. Végső megállapítása: — A magyar zenekultúra fejlődése biztosítva vn a Román Népköztársaságban. JAGAMAS ILONA Újult erővel készül a kolozsvári Állami Magyar Színház és Népopera a színi évadra Megjegyzések egy kiállításhoz Aradon a MNSz helyi szervezete «tehetségkutató» kiállítást rendezett a napokban. Nagy reményekkel indultunk a kiállítást megtekinteni, ahol — gondolták ismeretlen fiatal képzőművészek — a gyárak és üzemek dolgozói és diákok műveivel találkozunk. Már a terembe való belépésünk pillanatában csalódást éreztünk. A teremben semmi sem mutatta, hogy e kiállítást demokratikus politikai szervezet rendezi. Sehol utalás, vagy idézet a demokrácia művészi célkitűzéseire, a terem tíz évvel ezelőtti kiállítás képét mutatta. Egyedül a kiállítás tárgymutatója közölte, hogy azt az aradi MNSz ismeretlen tehetségei számára rendezték. Ez is meglepett, azt hittük, hogy ez a kiállítás a demokrata dolgozók eddig ismeretlen tehetségeit mutatják, be és nemcsak az aradi MNSz ismeretlen tehetségeit. A kiállítás anyaga további csalódásokat okozott Köröskörül a falakon, állványokon, összezsúfolva 252 festmény és szobor árasztja nem az új világ építőinek harcos lendületét, hanem a szerencsére, már letűnt világ mérgező, elködösítő és izlésrontó szellemét. A festmények kevés kivételével témájuknál és megalkotásuknál fogva, kispolgári gicsesek. A megszámlálhatatlan cigánylány és fülemülét hallgató, rózsaszirmokat tépegető lányka mellett az olajnyomatokat és ízléstelen képes levelezőlapokat utánozó, hóval fedett kastélyok és gyümölcscsendéletek tucatjai függtek a falon, minden előzetes válogatás és bírálat nélkül. Jóleső kivételt képeznek Pollák István munkásifjú és Hai Jolán világosi lány vízfesték képei, valamint Tolán János vasmunkás szobrai, amelyek, bár még magukon hordják a fentemlített múlt jeleit, de új utakat kereső dolgozók sokat igérő kísérletei. Ellentétben a festményekkel a szobrok jórésze sikerült alkotás. A kiállítás tanulsága, hogy nem elég összehordani bírálat és válogatás nélkül egy halom festményt és szobrot, hanem a beérkezett tehetséges és kevésbbé tehetséges alkotók munkáit úgy kell válogatni és csoportosítani, hogy az kifejezze azt a társadalmi átalakulást, amelyben cselekvő harcos részt veszünk. És ezen felül a dolgozókat, akik önhibájukon kívül kulturális elmaradottságban éltek, megtanítsa az igazi művészet becsülésére és szeretetére. Az aradi kiállítás rendezőbizottsága, amelyben egy festőművész is részt vett, ezeket a szempontokat nem tartotta szem előtt. És éppen ezért az ismeretlen tehetségek kiállítása a pozitív eredmény ellenére, hogy lehetőséget adott néhány, határozottan tehetséges dolgozó ifjúnak, a nyilvánosság előtt való jelentkezésre, nem érte el a kívánt célt és nem, járult hozzá dolgozóink ízlésének irányításához és kulturális neveléséhez. Ezért nem a kiállító, kezdő munkás-tehetségek a hibásak, akiknek nem volt lehetőségük a képzőművészet céljait és fejlődését megismerni. Az ő jószándékuk nyilvánvaló. A rendezőbizottság művésztagjára és az aradi Művész- és Újságíró Szakszervezet vezetőire vár a feladat, hogy megmutassák a kiállítás résztvevőinek: saját életük és munkájuk ábrázolása, a szocializmust építő út eredményeinek, az államosított gyárnak, a munkaversenyeknek, az újjáépítésnek, a kialakulóban lévő új dolgozó ember típusának az ábrázolása vezet a képzőművészet lényegének megismeréséhez és a múlt ízlésrontó modorának a levetéséhez. Ezt a feladatot a rendezőbizottság akkor fogja tudni végrehajtani, ha nem sértődéssel válaszol a több oldalról felmerült bírálatra, hanem az önbírálat fegyverével vizsgálja felül a kiállítás megrendezésénél elkövetett hibákat. KENYERES PÁL ) (Marosvásárhely.) Több mint négy és félhónapos szünet után újra mozgás, élet költözött a marosvásárhelyi színházterembe, megkezdte próbáit a »Székely Színház» együttese. A színház tagjai közül sokan a nyaraltatási akció jóvoltából az ország különbözet fürdőhelyein pihenték ki a mgerőltető színházi évad fáradalmait. A jelenlegi tervek szerint október 12-én nyit a színház. Gergely Sándor nagy sikert aratott Kolozsvárott is bemutatott darabját, a »Vitézek és hősök«-et mutatják be. Az olvasópróbákon már túl van az együttes. A darabot kitűnő szereposztásban mutatják be. Tompa Miklós rendezői munkája abban merül ki, hogy kihozza a darab mélyen szociális és emberi mondanivalóit. Csütörtök, 1948. szeptember 30