Romániai Magyar Szó, 1948. november (2. évfolyam, 353-377. szám)
1948-11-11 / 361. szám
CsOcOreBfe, 1948. november 11 9 A marosvásárhelyi CFR sűtőház faliújságján olvassuk: „Tudjuk azt, milyen gyakran előfordul az jó szériás mozdonyokon, hogy a harmadik kerék főcsatló csapágyából kinyomódik a csapágyfém és eltörik a csapágy, miáltal a mozdony sokszor hetekig kikerül a forgalomból. Ez a törés azért történik, mert az ágy csapja oválra kopik és kikerül a középpontból. Ezen tapasztalataim után elhatároztam, hogy gépet készítek, amellyel a csapot le lehet esztergálni anélkül hogy a kereket leszerelnénk és így néhány óra alatt újra üzemképes lesz a mozdony. Folyó év februárjában elkészítettem a tervrajzot, augusztus 1-re elkészült a mintája, melyet szabad időmben csináltam. Augusztus 1-én hozzá fogtam a természetes nagyságú gép elkészítéséhez, amely NOVEMBER 7-re a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 31 évfordulójára készen lesz.“ Sipos Sándor, lakatos Sípos Sándor 28 éve dolgozik a marosvásárhelyi vasúti fűtőházban. Az olaj és füst mélyen beette magát arcának pórusaiba, vonásait a nehéz munka, a fagy és — Nálunk a legtöbb baj a, mozdonyok harmadik kerekének a hajtócsapjával van — mondja Sípos. — Ez az az alkatrész, amelyik a tolattyú hajtórúdjáról átveszi az erőt és az egész mozdonyt mozgásba hozza. Ha a csapon kisebb a kopás, két ember felváltva három napon át reszelővel hozta helyre, ez bizony nem lehetett pontos munka. Nagyobb kopás esetén a mozdonyt fel kellett emelni és a leszerelt kereket valamelyik főműhelybe küldeni. Sokszor 3—4 hét múlva került vissza a kerék és addig a mozdony állott. Marosvásárhelyen átlag havonta 3—4 ilyen eset fordult elő. Hogyan jutott eszembe ilyen szerszámgépet késziteni? — Régebben nem jutott volna eszembe. Dolgoztam, mint egy gép és a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy valamit feltaláljak. Minek, hogy több legyen a munkanélküli? Most máskép van. 1945 óta tagja vagyok a munkások pártjának és máskép nézem a munkát. Régebben nem érdekelt, hogy mi miért rongálódott meg, ma azon gondolkozom, hogyan lehet megelőzni a rongálásokat. — Találmányomra úgy jöttem rá, hogy meg akartam előzni a csapágy töréseket és egyszerű mérőkészüléket szerkesztettem, amellyel meg lehetett mérni a hajtócsap evalósodását és így idejében, mielőtt törést okozott volna, kijavíthattuk. A mérőeszközt körbe kellett forgatni a csapon és ez adta az ötletet, hogy ugyan igy, körbeforgatható esztergáló készülékkel megkönnyíthetjük és meggyorsíthatjuk a csapok kijavítását. — Sokat gondolkoztam a kétnapsütés keményre edzte, tekintete a pontos munkához szokott vasmunkások jellemző, biztos nézése. Jó szakmunkás, de a múltban ennek kevés hasznát látta. Késen, rajzokat készítettem, de nem mertem szólni, nehogy kinevessenek. Végül erőt vettem magamon és a párt ülésen előadtam tervem. Az elvtársak biztattak és igy fogtam hozzá a munkához. Nyolc hónapi kisenevezés Sipos Sándor munkaidő alatt végezte megszokott munkáját és munkaidő után találmányán dolgozott. Voltak, akik kételkedtek sikerében, mások biztatták és segítették. Augusztus 1-re készen volt a próbagép és az első kísérlet sikerük. Most már Sipos Sándor újult erővel fogott hozzá esztergájának elkészítéséhez. Azt akarta, hogy november 7. ünnepére készen legyen. Munkatársai most már komolyabb segítséget nyújtottak, különösen Vintila Martin esztergályos, aki az esztergályos munkák nagy részét végezte. Ott óra alattt készült el az első csap esztergálása November 1-én tíz havi munka után először alkalmazták Sipos találmányát. Az egyik jó szériás mozdony hajtócsapja széttörte a csapágyát. A Lakatosok körülállták a gépet és gyakorlott, nyugodt mozdulatokkal szerelték le a hajtókart, megmérték a kopást. A kereket régen főműhelybe Brassóba, vagy Kolozsvárra kellett küldeni, de most leszerelés nélkül a helyszínen hozzák rendbe. Az eszterga felszerelése tíz perc alatt történik. A kés nyomán a forgács úgy kanyarodik le, mintha komoly, nagy padon munkálnák meg a kereket. Mindenki boldog. Kiszámítják, öt óra alatt a mozdony újra üzemképes. Sipos Sándor egyszerűen és megszokottan mozog gépe mellett. Az ember azt várná, hogy dicsekedjék és beszéljen, ehelyett csendesen jegyzi meg „Ez a mi pártunk!“ . Igaza van, a párt nélkül soha sem juthatott volna hozzá, hogy a munka dicsőség és hősiesség kérdésévé váljon- LIGETI SIMON Hogyan születik a találmány Sipos Sándor vasúti lakatos találmánya MOZDONYKERÉKRE SZERELHETŐ ESZTERGA A November 7 tiszteletére rendezett szocialista munkaversenyek háromszéki eredményei (Sepsiszentgyörgy). A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett szocialista munkaversenyek Háromszék megyében is befejeződtek. A verseny során sorra hívták ki egymás versenyre az üzemek, a munkásszövetkezetek, a különböző foglalkozási ágak dolgozóinak szakszervezetei. A egykramu versenyek során szebbnél-szebb eredmények születtek. A megyei Szakszervezeti Tanács mellett működő versenybizottság a verseny befejeztével kihirdette a verseny eredményeit. Eszerint a sepsiszentgyörgyi dohánygyár nyerte, a sepsiszentgyörgyi Textil és a prízsmári posztógyár közötti versenyt a prázsmáriak, Ojtoz és Kommandó faipari telepek közötti versenyben az ojtozi munkások nyerték. A verseny többi eredményei a következők: a CFR szakszervezet nyert a magánalkalmazottakéval szemben, a bikszádi bányászot a málnásfürdői bányászokkal szemben, a kézdivásárhelyi egységes szakszervezet a kovásznál egységes szakszervezettel szemben, a sepsiszentgyörgyi közalkalmazottak szakszervezete a városi alkalmazottakkal szemben, a tanárok szakszervezete a tanítókéval, a postások az egészségügyiek szakszervezetével szemben győztek a szocialista munkaversenyben. Magyar helyesírást tökéletesen ismerő LAPKORREKTORT AZONNAL ALKAMAZUNK Romániai Magyar Szó Amerika választott Amerika népe ismét Roosevelt politikájára szavazott"... — mondotta egy párisi hírmagyarázó a november másodikán lefolyt amerikai választások után. Truman győzelme után, a fenti mondat kissé furcsán hangzik, de helytálló. A párisi hírmagyarázó fején találta a szöget. Az Egyesült Államok népe ama rétegének többsége, amelyszavazhatott és szavazott — a 90 millió szavazatra jogosult közül csak 45 millió járult az urnák elé — ismét az elhunyt nagy elnök politikája mellett tett hitet. Mert nézzük csak meg közelebbről a lezajlott választásokat. Mit hirdetett Truman, mit ígért Dewey, és mi a helyzet Wallaceval ? Az elhunyt nagy elnök Roosevelt, alelnöke , Truman aki alelnöksége idején élesen támadta Roosevelt politikáját, s aki az elnöki székből még hathatósabban folytatta nép- és békeellenes politikáját a novemberi választások előtt megszelídült. Új hangokat szólaltatott meg, Roosevelt eltemetett eszméit ásta ki, nemzetközi együttműködést, trösztellenes és munkáspártolójelszavakat hangoztatott. Azt állította, hogy mindaz, ami történt s ami nyilvánvalóan nem tetszett Amerika túlnyomó többségeinek a parlament két házában lévő republikánus többség miatt történt, s hogy ő mindezt jóvá kívánja tenni. Dewey ezzel szemben nyíltan háborút hirdetett, nyíltan munkás és nyomó intézkedések fontosságát hangoztatta, nyíltan a legnagyobb momopólkapitalisták mellé állt. Még a politikailag kevéssé érett és mesterséges tudatlanságban tartott tömeg nagy része is rádöbbent Dewey veszélyes békeellenes politikájára és megtagadta őt a választásokon. V. M. Molotov november 7-i beszédében mondotta: ... „A választásokon a nyíltan reakciós és végletekig agresszív tervvel fellépő republikánus pártnak és Deweynek bukása azt mutatja, hogy az amerikai nép többsége visszaütő,sítja ezt a programot.“ Ha Amerika népe visszautasítja az egyik trösztpárt programját, miért szavazott a trösztök másik jelöltjére? Amerika népe nem Trumanra szavazott, hanem arra a programra, amit Truman hirdetett. S miilyen volt ez a program? Erre talán a laHumanit© adja meg a legjobb feleletet... „Az amerikai nép nem tudott különbséget tenni Trumen demagógiája és tettei között. Nem látta, hogy Truman nem alkalmas annak a programnak a megvalósítására, mely VALÓJÁBAN WALLACE PROGRAMJA“. , s a választási kampány utolsó heteiben látszólag nem volt nagy a különbség Wallace és Truman programja között. Ez nagy mértékben megtévesztette az Egyesült Államok népét. Viszont azok, akik tudatában voltak annak, hogy Truman demagóg és Wallace-t illeti meg a bizalom, nem szavazhattak. A trösztök választási apparátusának gőzhengere és öncsgárdája megtette kötelességét. Wallace híveinek jelentős tömegét megakadályozta, hogy az urnák elé járuljon, másrészt a szavazók tekintélyes része nem is ismerte Wallace programját, mert mesterségesen távoltartották őket a megismerés lehetőségétől. A trösztök propaganda-gépezete talán soha sem fejtett ki olyan lázas tevékenységet, mint most a Haladó Párt ellen. Mégis közel egy millió szavazatot kapott Wallace. Ezt a számot nem szabad lebecsülni. A Haladó Pártnak nem az a célja, hogy lefolytassa a választási hadjáratot s ezután megszűnjék, mint a régebbi harmadik pártok, hanem, hogy állandó jellegű új tömegpártot hozzon létre, amely a Kommunista Párttal együtt a haladás zászlóvivője Amerikában. A november 2-án lezajlott választás tehát a béke erőinek sikerét jelenti. Az Egyesült Államok népe megtagadta De Gaulle, Csang Kaj Sek, Franco és a nyílt háborús uszítók, valamint a trösztök első számú emberét Dewoyt. Helyébe azt választotta, aki Wallace jelszavaival indult. Tinman kénytelen volt saját programjának pontosam az ellenkezőjét hirdetni, hogy megnyerje a választók rokonszenvét. Ez a legdöntőbb bizonyíték arra, hogy az Egyesült Miarmokban is mint mindenütt a világon a békét óhajtó tömegek száma és ereje sokkal nagyobb, mint ahogy a háborús uszítók elképzelik. Truman a választások tanulsága után is a jelek szerint ott akarja folytatni politikáját ahol abbahagyta. Azonban, ahogy a „Pravda“ a választást értékelő cikkében megjegyzi: - - A demokrata párt vezetői most pontosan körülhatárolt kötelezettségeket vállaltak. Ezentúl nem vádolhatják a kongresszus két házét együttműködés hiányával, hiszen a képviselőházban és Szenátusban egyaránt többségben vannak. Majd így folytatja. Immár a közeljövőben meglátjuk, hogy a demokrata pár vezetői betartják-e ígéreteiket vagy sem ?“ A legközelebbi események választ adnak erre a kérdésre. (dános) Valóban Sürgősen keresünk I ^^gvé^re I MOTOROS tüzifecskendőt I Cint: Tel. 1.14.32 vagy 2.54.67 |