Romániai Magyar Szó, 1953. január (7. évfolyam, 1628-1652. szám)

1953-01-03 / 1628. szám

A Magyar Népi Szövetség Központi Bizottságának napilapja _____________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________ _­­------------------------------------------------- — A béke megvédése a német nép lét­ — A Norvég Kommunista Párt a béke­ vele a nyugati hatalmak németül-VII. ÉVFOLYAM, 1628. SZÁM 4 OLDAL ARA 20 BÁNI ! 1953. január 3., szombat érdeke (3. oldal) ért (3­ oldal) szági főbiztosaihoz (4. oldal) NÉGY ÉV ALATT TELJESÍTJÜK ÖTÉVES TERVÜNKET Az öntödékben, szerelőműhelyekben, bá­nyák tárnáiban, vagy a szövőcsarnokok­ban tíz- és tízezrek indultak el lelkesen a Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs mutatta napfényes jövő felé vezető út újabb szakaszán. Az eddi­ginél még szebb, még nagyobb feladatok vég­rehajtásáért vetik latba erejüket, tudásukat, forradalmi lendületüket a munkások, techniku­sok és tisztviselők tömegei, hogy még ebben az esztendőben elérjük mindazt, amire ötéves tervünkben csak 1954 végére számítottunk. „Hajdanában azt mondották, hogy nem jó előre tervezgetni — mondotta Constantin Va­­silache gyorsfémvágó sztahanovista. — Hogy elmaradt ez az ósdi felfogás a mi valóságunk mögött. Szabad hazánkban, pártunk bölcs ve­zetése alatt ma már végrehajtjuk a dolgozó emberek legmerészebb terveit is..." A mi tervünk egy egész nép terve, amely milliók érdekeinek megfelelően és ja­vaslataik alapján épült fel s amelynek végre­hajtását éppen ezek a dolgozó milliók biz­tosítják. A mi terveink nem bizonytalanságot jelentenek, hanem munkahelyeink és ottho­naink holnapi képét, a magunk és gyerme­keink holnapi életét, amelyet mi magunk ala­kítunk. És a mi szabad hazánkban vannak olyan emberek, akik még közelebb hozzák ezt a holnapot, mint azt terveinkben leírtuk. Ha­zánk két legjobb sztahanovistája, Vasú Nico­lae és Arján Dumitru, akiknek módszereit már az ország legtöbb ipartelepén alkalmazzák, az elmúlt napokban nyerték el a legnagyobb kitüntetést. Ma már mindketten a Szocialista Munka Hősei. Ezren és tízezren sorakoznak fel mögöttük a többi sztahanovista és élmun­kás, állami terveink teljesítésének élharco­sai. Ezeknek a tömegeknek a tettein alapul­tak pártunk és kormányunk vezetőjének, Gy. Gheorghiu-Dej elvtársnak a szavai: „Létrejöt­tek az előfeltételek arra, hogy az ipari terme­lés növekedése terén 1953-ban elérjük az 1954. évre előirányzott színvonalat." Az elmúlt na­pokban, népköztársaságunk kikiáltásának ötö­dik évfordulóján maguk a vállalatok dolgozói jelentették, hogy készen állnak a megnöveke­dett feladatok végrehajtására. Új tervévünk első feladataihoz a legtöbb gyárban és üzemben — fogadalmukhoz híven — jóval a határidő előtt, még az elmúlt év fo­lyamán hozzáfogtak, tömegesen fejezték be 11 hónap alatt, vagy még hamarabb 1952. évi terv­feladataikat. Csupán Temesvár tartomány­ban 78, a Magyar Autonóm Tartományban 49 vállalat termelt 1953-ra már az elmúlt év de­cemberében. Hogy mit jelent ez­ országos vi­szonylatban? Könnyen elgondolhatjuk, ha tud­juk, hogy egyetlen üzemben, a nagyváradi „Infratirea“ szerszámgépgyárban december 30-ig 82 fémmegmunkáló gépet gyártottak ter­ven felül, vagy hogy az aradi „Iosif Ranghet“­­gyár dolgozói már több mint másfél hónapot teljesítettek ez évi feladataikból is. Büszkén tekinthetünk vissza az eltelt esz­tendőre. Büszkén mondhatjuk el, hogy jól használtuk ki az időt, hogy a párt és a kor­mány bölcs politikájának megfelelően, jól ké­szültünk fel erre az új évre, ötéves tervünk teljesítésének döntő évére. Ezek azonban csak az elért sikerek. A fel­adatok nagyja még végrehajtásra vár. Ennek a részleteit ismerték meg üzemeink dolgozói az elmúlt napokban, az 1953. évi termelési tervek felbontásakor. És ezek a feladatok min­denütt őszinte lelkesedést váltottak ki dolgo­zóink tömegeiből. Hiszen ezek a feladatok azt jelentik, hogy ez évben kétszeresére növeljük az olyan győzelmeket, mint a tavaly felavatott dolcesti és ovidiui hőerőművek, mint a hunya­di 6. számú kohó, mint a Carbochim, Argestil és a többi új üzemünk. Azt jelenti, hogy eb­ben az esztendőben még több olyan munkás­háztömböt építünk, mint amilyenekbe a múlt évben költözött be néhány száz zsilvölgyi, sztálinvárosi, bukaresti, resicai, vagy rhás iparközpontokban dolgozó munkás. Azt jelen­ti, hogy hazánk ipara, amely már tavaly több mint kétszer annyit termelt, mint a háború előtti években, ebben az évben újabb 20 szá­zalékkal magasabb színvonalat ér el. Meg­vannak a feltételeink arra, hogy négy év alatt teljesíthessük ötéves tervünket. En­nek a sikernek ez a mostani tervév a döntő esztendeje. Ennek a biztosítása ma min­den vállalatvezető és minden egyes dolgozó legfőbb feladata. Nem szabad megelégedni az­zal, hogy felosztottuk a tervet üzemosztályok­ra és munkacsoportokra s hogy máris új si­kerekről számolhatunk be. A terv teljesítésé­hez, a tervfelbontáskor elhangzott hazafias felajánlások hiánytalan végrehajtásához min­den nap, minden egyes órában külön kell biz­tosítani a feltételeket. Nem elegendő beindíta­ni a szocialista versenyt, hanem naponta irá­nyítani és ellenőrizni kell azt. Nem elég várni a tömegek kezdeményezésére, hanem ösztö­nözni kell minden egyes dolgozót erre a kez­deményezésre. Úgy, ahogy a tesicai Sovrom­­metal és Sovrom-Utilaj-Petrolifer kombinát­nál történt, ahol az újitó-irod­i és a vállalat­vezetőség jó szervezőmunkája révén tavaly nem kevesebb, mint 800 újítási javaslatot nyújtottak be a különböző üzemosztályok dol­gozói. Nem elég előadásokon és plakátokon népszerűsíteni a sztahanovista munkamódsze­reket, hanem osztályonként, emberenként, szervezetten meg kell teremteni azok komplex alkalmazásának feltételeit, úgy, ahogyan az Vasó Nicolae, a Szocialista­ Munka Hőse kez­deményezése nyomán már egész sor üzemünk­ben elterjedt. Igen jó segítséget jelentenek a munka ala­pos megszervezésében a múlt esztendő tapasz­talatai. Minden vállalat vezetősége saját si­kerein, vagy lemaradásán láthatta, hová ve­zet a mérnökök, technikusok, különböző mun­kaszervezési módszere. Különösen sokat han­goztatott nehézség volt az elmúlt évi terv tel­jesítése során a még igen sok vállalatnál elő­forduló hóvégi rohammunka. Ennek hol a be­szerzési osztályok bürokráciája az oka, mint az elmúlt évben a nagyváradi Brenner Béla fémipari üzemekben is többízben előfordult, és ami miatt szeptember elején például a la­kat­osztály dolgozói néha többet ültek anyag­hiány miatt odahaza, mint a munkapadok mellett — hol pedig egyszerűen az ellenőrzés kényelmessége miatt torlódik fel a hónapok vé­gére a munka zöme. De az új tervévben sem kényelmességet, sem hanyagságot nem enged­hetünk meg vállalatainkban. A versenyszervezésben is meg kell szüntet­ni azt a helytelen magatartást, amit az elmúlt évben még jónéhány vállalat versenybizottsá­ga, sőt egész üzemi bizottsága mutatott. Nem egy üzemben fordult elő az, ami a maros­­szentgyörgyi téglagyárban folyó versenyt jel­lemezte az elmúlt esztendő során. A bürokra­tikus versenyszervezés, a sikereken való elpi­­henés, a verseny adminisztratív után való irá­nyítása, amit már nem is a versenybizottság, hanem az igazgatóság végzett. (Amely aztán emiatt természetesen a saját feladatkörét, az adminisztratív irányítást hanyagolta el.) Napról-napra tanulmányoznak kell a saját munkakörükbe tartozó feladatokat, hogy vál­lalatuk valamennyi dolgozójával együtt a le­hető legjobban és leggyorsabban megoldhas­sák azokat. A megnövekedett feladatok esztendejébe lépünk. Vezéreljenek ezen az útón Gh. Gheorghiu-Dej elv­társnak a szavai: „Ahhoz, hogy terveinket sikeresen megvalósítsuk, arra van szükség, hogy minden téren minél alapo­sabban megszervezzük a munkát,, hogy nagy lelkiismeretességgel, forradalmi stílussal és módszerekkel dolgozzunk, elszánt harcot foly­tassunk a maradiság, a megrögzöttség és a bürokratizmus ellen. Ha így dolgoznak, a párt vezetésével, ha útjukat a Szovjetunió tapasz­talatával, a halhatatlan marxista-leninista ta­­nításokkal világítják meg — dolgozóink biz­tosak lehetnek a győzelemben." És ez a győzelem, országunk általános gaz­dasági erősödése mellett, külön-külön is min­den egyes dolgozó életszínvonalának emelke­dését is jelenti. Hazánkban a termelés fokozá­­sa végeredményben a dolgozó tömegek növek­vő igényeinek kielégítését szolgálja. Ez bizto­sítja tömegeink lelkes részvételét az új tervév megnövekedett fel­adatainak teljesítéséért fo­lyó szocialista versenymozgalomban. A fővárosi dolgozók büszkeséggel köszöntik Nicolae Vasút, a „Szocialista Munka Hősét“ A fővárosi vállalatokban villámgyorsan ter­jedt szét a hír, hogy Nicolae Vasút, a „Rákosi Mátyás" üzemek ifjú sztahanovistáját, a tech­nika maximális kihasználásáért indult mozga­lom kezdeményezősét, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége december 30-án a „Szocialista Munka Hőse“ címmel tüntette ki. Másnap délelőtt számos bukaresti vállalat munkaközösségének küldöttei, a fővárosi sajtó munkatársai, fotóriporterek látogatták meg munkahelyén a hírneves sztahanovistát s kifejezték jókívánságaikat magas kitünteté­séhez, amelyet népi demokratikus államunk részéről, kiváló munkájáért kapott. Nicolae Serbanescu vasesztergályos, Mircea Catana géplakatos és Vichentie Cerghid ma­ros a „ Vulcan" üzemek sztahanovistái. Aurica Dumitrescu kazánkovács, Petre Preoteasa asztalos, a „Vörös Grivica“ dolgozói, Stefan Lungu, a bukaresti sűtőház „ötszázas" moz­donyvezetője, Maria Purdel, Tanase Albu szerelők és Holman Bitoy technikus a „Dina­mó" üzem küldöttei, Gheorghe Ursu, Constan­tin Manole, marósok, Alexandru Fernolendo mester, valamint Nicolae Sarenco az 1CR sze­relője és még sokan köszöntötték Nicolae Va­sút. További sikereket kívántak a termelés fo­kozásáért és a munka termelékenységének nö­veléséért vívott harcához. Aznap délután sokszáz ismert sztahanovis­ta, élmunkás gyűlt Nicolae Vasú sztahano­vista lakása elé a Ferentari negyedben. Vala­mennyien kezet akartak szorítani Nicolae Vasúval, a Szocialista Munka Hősével. A kü­lönböző munkaközösségek képviselői virágok­kal halmozták el és szívből jövő jókívánsá­gaikat tolmácsolták. „Sokéig élj, Vasú elvtárs — mondották —, kívánjuk, hogy a jövő esztendőben még na­gyobb sikereket érj el". Nicolae Vasú sztahanovista meghatottan mondott köszönetet elvtársainak. „1953-ban — mondotta — igyekezni fogok, hogy veletek együtt valóra váltsam azt a meg­tisztelő nagy feladatot, amelyet Gh. Gheor­ghiu-Dej elvtárs tűzött elénk : az ötéves terv négy év alatti teljesítését". LAPUNK TARTALMÁBÓL: - Építőipari vállalataink nagy felada­­tai (2 oldal) - A sztálintartományi néptanács ülés­szaka (2. oldal) - Az új és a régi harcának ábrázolá­sa az 1952-es irodalmi termésben (2. - A szovjet dolgozók békés alkotó munkával köszöntötték az újévet (3. oldal) - Sajfuddin Kitchlew, Nemzetközi Sztálin-Békedíjas nyilatkozata az Iz­vesztyijában (3. oldal) - A szovjet kormány átadta a csan­­csuni vasútvonalat a Kínai Népköz­­társaságnak (4 oldal) - Az RNK fennállásának 5. évfordu­lójának ünneplése külföldön (4. old.) - V. I. Csujkov hadseregtábornok le­ Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak, a Román Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének BUKAREST Kérem a Román Népköztársaság kormányát és önt személyesen, elnök elvtárs, fogadja köszönetemet a születésnapom alkalmával kifejezett baráti jókívánságokért. J. SZTÁLIN ★ ★ ★ Dr. Petru Groza elvtársnak, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének Kérem a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségét és jó köszönetemet a születésnapom alkalmával kifejezett jókívánságokért. BUKAREST önt személyesen, elnök elvtárs, fogad­ J. SZTÁLIN Hazánk dolgozói új munkagyőzelmekkel kezdték meg­ az új esztendőt Mint mindenütt szerte az országban, a fő­városi Rákosi Mátyás üzemek dolgozói is már az első munkanapon nagy buzgalommal lát­tak munkához. A munkásokat a gyár bejáratánál felirat fogadta: „Boldog újévet és jó munkát az 1953. évi tervfeladatok teljesítéséhez és túlszárnya­lásához." Az üzem tágas, világos csarnokai ünnepi díszbe öltözötten várták a munkásokat. Nico­lae Vasu sztahanovista, a Szocialista Munka Hőse esztergapadja mellett, a januári tervfel­adatait feltüntető táblán kívül ott találta arc­képét és a sztahanovista zászlót. Reggel fél hét az idő. Vasú sztahanovista már szorgalmasan készül az újév első napi munkájára. -- Azárt a nagy megtiszteltetésért ■ w. -. hotta,­­ hogy a Szocialista Munka Hőse cí­mét adományozták, az eddiginél is keményeb­ben és nagyobb hazafias lendülettel dolgozom a terv túlteljesítéséért. Nicolae Vasú helyt is állt szavának: fél 11 óráig már két és fél normát teljesített. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a műszak végéig 5 napi normát teljesít. Eddigi normatúlszárnyalásai révén Nicolae Vasú már 1957. év utolsó hónapjaira dolgozik. A Rákosi Mátyás üzemek sok munkása kö­veti Vasú példáját. Ion Ispas sztahanovista esztergályos déli 12 óráig 100 százalékkal ha­ladta túl normáját. Ispas megfogadta, hogy januári tervét 6 nappal a határidő előtt telje­síti. Hasonló lendülettel kezdték meg a munkát az új esztendőben Ion Catana és Tudor Vlad sztahanovista öntők, Nicolae A. Dumitru esz­tergályos és a Rákosi Mátyás üzemek több más munkása.­­k 1953. első munkanapján a lupényi, aninó­­szai, petri­lai és a többi zsilvölgyi bányák munkásai nagy igyekezettel láttak m munkához, hogy ötéves tervünk harmadik esztendejének tervfeladatait végrehajtsák. Lupényban Loghin Niculae 1954-re dolgozó sztahanovista brigádja, ezen a napon 50 szá­zalékkal szárnyalta túl normáját. Adámos Márton brigádja is 50 százalékkal múlta fe­lül napi normáját. Gaiovschi Ioan, Ciprian Pavel, Dajicu Ion, Bartha Jenő, Gheorghe Fundasu,­ Carol Ccalovici vezette brigádok 30—70 százalékos többtermelést értek el ezen a napon.­Az anínószai bányában a 4. szektor bányá­szai 168 csille szenet termeltek terven felül. Borodi Péter, Bledea Nicoara, Elizeu Petru és mások az első munkanap alkalmából 14— 17 tonna szénnel adtak többet a hazának. A petru­lai bányászok Boeisu Gheorghe vezette brigádja, a ciklusos grafikon alkalmazásával 35 tonna többtermelést ért el ezen a napon. Kibédi Albert, Rudolf Tiler, Cismar Anton és még több más brigád szintén jelentős meny­­nyiségű szénnel termelt többet. A Marosvásárhely iparvállalatainak dolgozói is azzal az elhatározással indultak munkába az újév első munkanapján, hogy elszántan harcolnak az 1953. évi tervfeladatok határidő­előtti teljesítéséért. A Simó Géza bútorgyár munkásai a mun­kaidő kezdete előtt, félórával jelentek meg munkahelyükön. Papp László sztahanovista naptára már 1955 második félévét mutatja. Ezen a napon délelőtt 11 órakor befejezte napi normáját. Példáját követte Marosi József élmunkás, aki eddig a­z időpontig napi tervé­nek 80 százalékával készült el. Majai József asztalos csoportja már az első 5 óra alatt 80 százalékkal haladta túl normá­ját. Gáli Róza sztahanovista tényező, aki már 1954 május 1- re dolgozik, már az első 4 óra alatt 2 napi normát teljesített. A marosvásárhelyi fűtőház két mozdony­vezetője, Gábor Demeter és Ion Gavor az újév első munkanapján 310 lej értékű fűtő­anyagot takarított meg. ★ A resicai „Sovrommetal“ kombinát Martin kemencéjének acélöntői új acél csapolással fogadták az új esztendőt. Az év első csapolá­sát Ördög József élolvasztár csoportja végez­te s 27 százalékkal több acélt adott a nor­mánál. Adam Jemanariu olvasztár csoportja is 55 százalékkal haladta túl a tervet, Petru Cornea élolvasztár pedig 24 százalékos túl­teljesítést ért el. Ion Pop Popa II, Pavel Rugaci és Taranu Radivoi elolvasztárok csoportjai 4—18 szá­zalékban termeltek terven felül. BÉKÉT A VILÁGNAK! Sztálin elvtárs — a béke őre A nemzetközi feszültség e szakaszában, amikor egyre eszeveszettebbé válik az ameri­kai-angol imperialisták háborús kardcsörteté­­se, újra felhangzottak a sztálini szavak és örömmel, bizakodással töltik el a világ dolgo­zóinak százmillióit, a becsületes, békeszerető emberek tömegeit. Most, amikor az új eszten­­dő alkalmával, az Egyesült Államokban történő kormányv­áltozás időpontjában a „New York Times“ diplomáciai tudósí­tója azt kérdezi, hogy a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége és az Egyesült Ál­lamok élhetnek-e békében az elkövetkező évek­ben . Sztálin elvtárs szavai újból sugároz­ták a szovjet kormány következetes békepoli­tikáját, azt a politikát, amely mögött ott áll a kommunizmust építő hatalmas, legyőzhetet­len nép­ „Továbbra is hiszem, hogy az Ame­rikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közt a háborút nem szabad elkerülhetetlennek te­kinteni, hogy országaink továbbra is békében élhetnek". Felbecsülhetetlen jelentősége van annak, hogy most, amikor az amerikai imperialisták az egész világgal azt akarják elhitetni, hogy a két ország békés együttélése lehetetlen, Sztálin elvtárs újból, félreérthetetlenül leszö­gezte a Szovjetunió óhaját a békés együttmű­ködésre. Most, amikor az amerikai imperialisták a legaljasabban, cinikus módon szabotálják a koreai fegyverszüneti tárgyalásokat, Sztálin elvtárs történelmi jelentőségű szavai a dip­lomáciai tárgyalások szükségességéről, s a koreai háború megszüntetéséről, az egész vi­lág békeszerető embermillióinak leghőbb vá­gyát fejezik ki. Sztálin elvtárs szavai megerősítik bizal­munkat, hitünket abban, hogy a Szovjetunió vezette hatalmas táborba tömörülve, a világ népei megvédik a békét. MAGORI ISTVÁN agromérnök, a temesvári Mezőgazda­­sági Főiskola segédtanára Újabb eszmei fegyver a békeharc szolgálatában Amint minden békeszerető embert, mély megelégedéssel, örömmel és bizakodással töl­tött el Sztálin elvtárs válasza, melyet a „New York Times“ tudósítójának kérdéseire adott. Most, az újév kezdetén úgy látom, hogy nem volt év, amely annyira meg­erősítette volna a béke híveinek táborát, mint a tavalyi év, nem volt még egy év, amely elé annyira felkészülten néztek volna a békére vá­gyó emberek, mint az 1953-as év elé. Sztálin elvtárs gazdaságtani munkája, az SZKP XIX. kongresszusa munkálatainak gazdag anyaga a népek bécsi kongresszusa és most, mint­egy összefoglalva a békeharc perspektíváit , Sztálin elvtárs nyilatkozata: ilyen eszmei Fegyverek birtokában minden biztosíték meg­van ahhoz, hogy a béke védelmének világ­mozgalma új magaslatokra emelkedjék, új győzelmeket arasson. Eisenhower elnökké választását úgy értékel­tjük, mint annak kifejezését, hogy az amerikai közvélemény elítélte Truman politikáját, el­ítélte a hidegháború szitásának, a koreai há­ború továbbfolytatásának trumani politikáját. De Eisenhower megválasztása nemcsak ezt jelenti. Jelenti azt is, hogy a Wall Streetnek sikerült az Egyesült Államok elnöki székébe ültetnie az amerikai fináncoligarchia, a legag­­resszívebb imperialista körök jelöltjét. Ezért a békeszerető emberek érthető aggodalom­mal fogadták Eisenhower megválasztását, mint annak kifejezését, hogy az USA impe­­ralistái tovább szándékoznak fokozni a há­borús feszültséget. Sztálin elvtárs válasza, amelyben kifejti, hogy a két rendszer közötti békés együttélés lehetősége továbbra is fennmarad, az a tény, hogy a Szovjetunió ilyen együttélés mellett száll síkra, reménységgel tölt el minden bé­keszerető embert a béke fennmaradásának le­hetőségében. Sztálin elvtárs rámutat arra, hogy a jelen­legi háborús­ feszültség okát az imperialisták szovjetellenes uszításában kell keresnünk Ez a sztálini megállapítás Útmutatásul kell szol­gáljon számunkra, hogy fokozott erővel küzd­­jünk a háború szolgálatában álló ellenséges ideológia leleplezéséért és ártalmatlanná té­teléért, hogy erőteljesebben és szenvedélyeseb­ben hirdessük az igazat, a szocializmus, a béke táboráról, hogy a szocializmus igazába, ügye győzelmébe vetett tántoríthatatlan hit­tel és bizalommal vértezzük fel diákjainkat és mindazokat, akikhez szólunk. KALLÓS MIKLÓS, a Bolyai Egyetem történelemkarának prodékánja. A Szovjetunió békepolitikájának ragyogó megnyilvánulása Rendkívüli érdeklődéssel olvastam a nagy Sztálin válaszát a „New York Times“ diplo­máciai tudósítójának kérdéseire. A világ dol­gozóinak nagy tanítóját jellemző kristálytisz­tasággal, a kétség legkisebb árnyalata nélkül jut kifejezésre ebben a válaszban a Szov­jet Államnak a béke megvédésére és fenntar­tására irányuló következetes politikája. Minden jóhiszemű, otthonát, családját és hazáját szerető, becsületes ember előtt vilá­gos, hogy a Szovjetunió a béke legkövetkeze­tesebb védelmezője. Mindazok számára, akik képviselőiket elküldötték a Népek történelmi jelentőségű, bécsi Békevédelmi Kongresszusá­ra, Sztálin elvtárs szavai mint éltető napsu­garak törnek át az imperialisták által táp­lált háborús hisztéria sötét fellegein. Népünk Sztálin elvtárs szavaiban a béke­harcosok legyőzhetetlen erejébe vetett határ­talan bizalom új forrását látja. E sztálini szavak megerősítik elhatározásunkat, hogy mindvégig harcolunk a békéért. Népünk szi­lárd elhatározása, kímélet nélkül lesújtani bármely ellenségre, amely új életét, gyümöl­csöző munkáját veszélyeztetni próbálná, min­den ellenségre, amely otthonaink nyugalmát és a békét veszélyeztetné. Népünk a lángeszű sztálini tanítás szelle­mében a szocialista építés útján halad és minden erejét, minden alkotóképességét az emberiség legértékesebb kincse — a béke — megvédésének szolgálatába állítja. ANTON TATU JIANU az RNK főügyésze Dr. Petru Groza elvtárs újévi üdvözlete hazánk dolgozó népéhez Rádióállomásaink 1952 december 31-én éj­­félkor közvetítették dr. Petru Groza elvtársi­nak a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége elnöké­nek, hazánk dolgozó népéhez intézett újévi jókívánságait. Dr. Petru Groza elvtárs üdvö­zölte a dolgozókat és az elkövetkezendő évre új, ragyogó győzelmeket kívánt a szocializ­mus építéséért és a béke megvédéséért vívott harcukhoz. Jogosan tekinthetünk vissza hazafias büsz­­keséggel a most lezárult esztendő nagyszerű vívmányaira — mondotta dr. Petru Groza. Eltökélt szándékunk, hogy továbbfejlesztj­ük­­ ezeket a vívmányokat. Négy év alatt akarjuk­­ megvalósítani ötéves tervünket, amint arra Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott Népi demokratikus rendszerünk azt a célt tűzte maga elé, hogy biztosítsa a dolgozók, egyre növekvő anyagi és kulturális szükség­leteinek maximális kielégítését. Népünk bizakodással lépi át az új év kü- tsi szébét, mert élén a Román Munkáspárt ha...- t lad, mert szüntelenül érzi azt a fel-re­ becsülhetetlen segítséget, amelyet a bekeiü­t megingathatatlan bástyájától, a nagy Szer­k. I jetuniótól és személyesen a világ dolgozóinak J.­ atyjától és tanítómesterétől, a román nép leg-­­­­obb barátjától, Sztálin elvtárstól kap. Drága barátaim, jó munkát és sok sikert kívánok a most beköszöntő évbeni BOLDOG ÚJÉVET! TÁVIRATOK GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ elvtársnak, a Román Népköztársaság Miniszter­­tanácsa elnökének. BUKAREST A Bolgár Népköztársaság kormánya és sze­mélyesen a magam nevében kérem, Elnök elv­társ, fogadja az újév alkalmából legforróbb üdvözleteimet. Újabb és újabb sikereket kívá­nok a szocializmus építésében és a békéért vívott harcban, amelynek élén felszabadítónk és védelmezőnk, a nagy Szovjetunió halad. VLKO CSERVENKOV a Bolgár Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnöke ★ DR. PETRU GROZA URNAK, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége elnökének. BUKAREST IGEN TISZTELT ELNÖK ÚR! A Román Népköztársaság kikiáltásának ötö­dik évfordulója alkalmából Önnek és Ön­ utján az egész népnek legmelegebb testvéri üdvöz­letemet és szívélyes jókívánságaimat küldöm. Újabb nagy sikereket kívánok a román nép­nek a szocializmus alapjainak építésében. Fogadja, Elnök úr, megkülönböztetett tiszteletem kifejezését. WILHELM PIECK, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke ★ DR. PETRU GROZA elvtársnak, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének BUKAREST A Román Népköztársaság kikiáltásának 5. évfordulója alkalmából engedje meg, Elnök elvtárs, hogy a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa és a magam nevében szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki. Kívánom, hogy a testvéri román nép továb­bi sikereket érjen el szocializmust építő mun­kájában és a tartós békéért folytatott harcá­ban. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke I. Cotoveanu elvtárs átnyújtotta megbízólevelét PEKING (Agerpres) — Az ÚJ KÍNA hír­ügynökség jelenti. Mint jelentettük, december 29-én Iacob Co­­toveanu, a Román Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Kínai Nép­­köztársaságban, átnyújtotta megbízólevelét Mao Ce-dun­ nak, a Kínai Népköztársaság köz­ponti népkormánya elnökének. A megbízólevél átnyújtása alkalmával Ia­­cob Cosoveanu beszédet mondott, amelyben ki­emelte a kínai nép nagy sikereit az új Kína megteremtésében. A hazájában új életet építő román nép mély­séges szeretettel és büszkeséggel figyeli a kínai nép nagy vívmányait — mondotta L Cotoveanu. — Ezek az eredmények legyőzhe­tetlen bástyái a békének, és az egyik legna­gyobb akadályt jelentik az új háború uszitói­­nak útjában. A Román Népköztársaság dolgozó népe egyre szorosabb baráti kapcsolatokat teremt a két ország között, politikai, gazdasági és kul­turális téren egyaránt. Népünk meg van győ­ződve, hogy ez a barátság és együttműködés erősíti a béke nagy táborát, amelynek élén a Szovjetunió és Sztálin elvtárs, a világ dolgo­zóinak lángeszű , tanítója és vezére, a béke­harc zászlóvivője halad. Mao Ce-dan elnök a következő válaszbeszéd­­det mondotta: örömmel veszem át az ön megbízólevelét­ és teljes szívemből köszönöm jókívánságait. Az elmúlt három esztendő során a Kínai Népköztársaság és a Román Népköztársaság közötti baráti együttműködés politikai, gaz­dasági és kulturális téren egyaránt jelentős mértékben fejlődött. Ez a baráti együttműkö­dés jótékony hatással volt Kína és Románia fejlődésére és a két ország népeinek barátsá­gára. Ezen felül, ez a barátság megerősítette a béke és a demokrácia világtáborát, amely­nek élén a nagy Szovjetunió halad. Örömmel köszöntöm az ön kinevezését a Ro­mán Népköztársaság rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetévé a Kínai Népköztársa­ságban. Mind a magam, mind a Kínai Nép­­köztársaság kormánya nevében, minden támo­gatást megadunk önnek, hogy megerősítse a baráti együttműködést Kína és Románia kö­zött.

Next