Előre, 1958. október (12. évfolyam, 3401-3427. szám)

1958-10-01 / 3401. szám

Nagy nép nagy ünnepe K­ína népének végtelen gazdagsá­gú mesekincsei között van egy különösen szép, magával raga­­dó­ jelképes erejű: a Liu-fivérek tör­ténete. Nem is a keleti emberek ötlet­­dús mesélőkedve, mindig találó hason­latai ragadnak meg a legjobban ab­ban, aki olvassa őket, hanem az egész meséből áradó sebezhetetlen bizako­­dás. Ez a mindenen diadalmaskodó reménység és győzelmet kovácsoló ki­tartás töltötte el a Liu-fivéreket s hiába tört rájuk ezernyi gonosz, min­den földi rossz, föléje kerekedtek mindig. A Liu-fivérek történetében önmaga sorsát és erejét példázta mesélte a kínai nép. Hiszen hétezer éves törté­nelme során rengeteg megpróbáltatás szakadt rá a Sárga­ folyam partjain lakó népre. De a Liu­ fivérek ereje ott lakozott mindig a kínai dolgozók karjában. S közel négy évtizede ez az erő soka­sodni kezdett.­­Az Auróra ágyúinak dörgése elhozta Kínába a marxizmus­­leninizmust" — ahogy Mao Ce-tung elvtárs mondotta , a kommunisták felkeltették a nagy kínai népben a szabadság szeretetét. Hosszú, nehéz harc kezdődött, tele hősi áldozatokkal és végtelen kitartással. Ebben az évtizedes harcban ková­­csolódott ki és acélosodott meg a k­nai dolgozók sziklaszilárd egysége, összeforrottsága a kínai nép bölcs vezetője, a kommunista párt körül. Az egész világ tekintetét Kína felé fordította ez az áldozatos, hősi küz­delem, a földkerekség egyszerű dol­gozó emberei forró rokonszenvvel gon­doltak a kínai népre, a megrettent burzsoázia „kínai csodáról" hebegett. S a nagy küzdelem meghozta a­­ kínai történelem legnagyobb győzel­mét. Kilenc évvel ezelőtt, 1949 októ­­ber elsején az ősi fővárosban, Peking­­ben felkúszott a zászlórúdra a Kínai Népköztársaság ötcsillagos vörös lobo­gój­a. Nemcsak új Népköztársaság, új nagyhatalom született. Hétezer esz­tendő történelme során a kínai nép, a kínai százmilliók először teremtet­ték meg önálló, szabad népi államu­kat. És az évtizedes harcok katonái hozzáláttak az új ország felépítéséhez. Az a végtelen energia­ akarat és ki­­tartás, amely a Nagy Falat felhúzta, amely a hét ezredéves szolgaságot végigszenvedte, most az új élet épí­tésében bontakozott ki egész teremtő nagyságában. Kína az elmúlt kilenc esztendő alatt nagyobb utat tett meg a haladás országútján, mint századok­ig azelőtt. Számok, adatok bizonyítanak ? Igen! Tíz évvel ezelőtt még faekével szán­tottak a kínai falvak jórészében, ma a Kínai Népköztársaság versenyre kel az acéltermelésben a világ egyik legrégibb ipari hatalmával, Angliával. A k­nai gépgyártó ipar kilenc év alatt huszonkilencszeresére növekedett, a kínai gyárak ma korszerű gépkocsi­kat, lökhajtásos repülőgépeket gyárta­nak. Megzabolázták a hatalmas folya­­mok vizét, amelyek eddig hektárok millióit pusztították, árasztották el. A kínai falvak dolgozó parasztjai, a tegnap még marék rizzsel élő, száz­­ezerszámra éhen pusztuló kulik virág­zó termelőszövetkezeteket teremtettek. Most pedig a népi kommunák létre­hozásával tovább lépnek előre a kínai szocialista mezőgazdaság megszilár­dítása útján. Íme a kommunisták bölcs vezeté­sével folyó nagy alkotó munka kilenc esztendei eredményei egy hét évez­redes nép földjén. A Kínai Nép­köztársaság nemcsak új ipari erő, több, sokkal több ennél a szocialis­ta nagyhatalom. Erős bástyája a szocializmust építő népek táborának, megbonthatatlan barátság fűzi a Szovjetunióhoz, a szocializmus és bé­ke táborának vezetőjéhez. A kínai nép győzelmes szabadságharca nagy be­folyást gyakorolt és gyakorol az egész világtörténelem menetére, ösztönzi, serkenti a még elnyomott gyarmati népek nemzeti felszabadulási harcát. A ..kínai példa“ messzehangzóan hir­deti, hogy a szabadság szele győze­­delmeskedik­ a rabság fuvallata fölött az egész földtekén. A kínai népi forra­dalom győzelmét úgy jegyzi fel a tör­ténelem, mint a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom utáni legnagyobb eseményt. S miként vörös Október megrázta a világot- a k­nai nép győzelme is alap­jaiban rendítette meg a talajt minden­felé imperializmus és gyarmati elnyo­­más alatt. Ezért az az ádáz gyűlölet, amellyel a Kínai Népköztársaság létre­jöttét az imperializmus fogadta.A világ zsandárának gyászos szerepére pályázó amerikai imperializmus kétségbeesett erőfeszítései a mai napig megakadá­lyozták, hogy a hatszázmilliós kínai nép törvényes képviselői elfoglalhas­sák méltó helyüket az Egyesült Nem­­zetek Szervezetében. Amerikai hadi­hajók és tengerészgyalogosok száll­ták meg a kurai nép ősrégi földjéhez tartozó Tajvan szigetét és a partmenti szigeteket, hogy meggátolják a kínai népet hazája teljes felszabad­­ásában. Az imperialisták sorozatos provoká­ciói az utóbbi hetekben megsokasodtak a K­íai Népköztársaság ellen s a világközvélemény és a józan amerikai­ak felháborodott tiltakozása ellenére, az USA súlyos háborús veszélybe so­­dorta az egész világot. A Kínai Népköztársaság azonban nem fél semmiféle imperialista fenye­getéstől. Ereje végtelen , hiszen hat­száz millió kínai dolgozó egységes akaratában testesül meg. A kínai nép eltökélt szándéka, hogy felszabadítja jogos tulajdonát, a partmenti szigete­ket és Tajvant s ezzel betetőzi nagy történelmi művét. Igazságos küzdelmében a kínai nép mellett áll az egész legyőzhetetlen szocialista tábor. A Szovjetunió nem egy ízben kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaság elleni támadást saját maga elleni támadásnak tekinti. Hasonlóképpen kinyilvánították szoli­daritásukat a népi demokratikus or­szágok népei. A Csendes-óceántól az Oderáig minden országban hatalmas tömegek emelték fel tiltakozó, intő szavukat az imperialista agresszorok provokációs mesterkedései ellen. Hazánk dolgozói egy emberként áll­nak a nagy kínai nép mellett. Ez az egységes állásfoglalás jutott kifejezés­re kormányunk tegnap közzétett nyi­­latkozatában is. Népköztársaságunk kormánya teljes határozottsággal til­takozik az USA nak a Kínai Népköz­­társaság­ elleni provokációi ellen és úgy véli, hogy valamennyi kormány kötelessége követelni az agresszív ak­ciók azonnali megszüntetését és az amerikai katonai erők kivonását Taj­van térségéből. , A Román Népköztársaság, amelyet mélységes, megbonthatatlan barátság fűz a Kínai Népköztársasághoz, teljes szolidaritást vállal a Kínai Népköz­­társasággal, biztonságának és területi épségének megvédéséért folytatott nemes harcában’* — szögezi le kor­mányunk Nyilatkozata. Kilenc esztendős fennállását ünnepli a kínai nép hét évezredes történelmé­nek első népi állama. Együtt ünnepel vele az egész szocialista tábor, a világ minden becsületes embere. Innen, a Fekete-tenger partjáról, tízezer kilo­méteres távolságból Peking felé száll forró üdvözletünk. A végtelen távol­ság nem választ el többé. Ott va­­gyunk az ünneplők között Peking nagy terén, ahol kilenc évvel ezelőtt Mao Ce-tung elvtárs felvonta a kínai szabadság, a munkáshatalom vörös lo­bogóját. A közös munka és a közös harc s mindannyiunk közös szocialis­ta jövendője összeforrasztott mind­örökre. TÁVIRAT Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének, a Kínai Népköztársaság elnökének Liu Sao-ci elvtársnak, az összkínai Népképviseleti Gyűlés Állandó Bizottsága elnökének, Csu­ En-Laj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének kedves elvtársak, A testvéri k­­ai nép nagy nemzeti ünnepe — a Kínai Népköztársaság kikiáltás­nak IX. évfordulója alkalmából az RMP Központi Vezetősége, az RNK kormánya, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsa és az egész román nép nevében forró testvéri üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat tolmá­csoljuk önöknek és önök útján az egész kínai népnek. A kínai nép szoros egységbe tömörülve a dicsőséges Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság kormánya köré ragyogó és döntő jelentőségű sikereket aratott a szoc­alista ép­­és útján szabad és független hazájában. Országunk dolgozói meleg, testvéri rokonszenvvel figyelik a kínai ipar és mezőgazdaság példátlan lendületét, a kultúra felvirágzását, a nép életszín­vonalának növekedését. A kínai nép nagyszerű eredményei, valamint nemes harca Ázsia és az egész világ békéjének és biztonságának megvédéséért és megszilárdításáért határtalanul megnövelték a Kínai Népköztársaság tekintélyét és hatalmát. A K­nai Népköztársaságra jelentős szerep hárul a nemzetközi kérdések meg­oldásiban. A népi Kína a többi testvérországgal együtt nagy mértékben hozzájárul a szocialista tábor megbonthatatlan egységének további megszilárdításához élen a Szovjetunióval. A román nép teljes szolidaritását fejezi ki a népi Kína harcával területei — Tajvan és a Tajvan-szorosban lévő szigetek — fölötti törvényes jogainak megvédéséért, az USA agressziós akciói ellen, amelyek veszélyeztetik a Távol-Kelet és az egész világ békéjét. Ezen az ünnepnapon újabb sikereket kívánunk önöknek és a kínai népnek a szocializmus építéséhez nagy országokban, örökre éljen a román és a kínai nép barátsága ! GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének első titkára CHIVU STOICA, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ION GHEORGHE MAURER a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöki Tanácsának elnöke Világ proletárjai egyesüljetek ! A tékási vizierőm­ű munkatelepén Gyors teremb­en halad az alagút betonozása A békási „V. I. Lenin“ vízierőmű ták számos objektum építési tervét. A betonozók a völgyzárógát balos tervet és csaknem 80 százalékban telte tervet. Naponta átlag 160 köbméterrel tél megkezdése óta m­ostanig több mint ki és mintegy 400.000 köbméter betont Az alagút bejárati oldalán is gyár átlag több mint 3 folyóméter alagutat A ki­járati oldalon az utolsó 100 A villanyüzem építői most fejezik Nemrégen megkezdődött a főcsarnok munkatelepének dolgozói túlszárnyol­dalán befejezték az évi betonozási sítestek az egész évre szóló betonozást teljesítik túl a vállalásokat. A gátérí­ 1.000­ 000 köbméter földet emeltek öntöttek, s ütemben halad a munka. Itt naponta betonoznak ki, méteren folyik a munka, de az irányító központ betonalapzatát, vasbeton vázának építése. Hunyad tartományi ifjak munkasikerei A Hunyad tartomá­nyi vállalatok ifjú mun­kásai egyre szebb sike­reket érnek el a terme­lésben és a közösségi munkában egyaránt. A zsilvölgyi bányák ifjú­sági brigádjai az év elejétől szeptember 23- ig mintegy 15.000 ton­na kokszosító és ener­getikai szenet, a brádi és a teleki tröszthöz tartozó bányák fiatal munkásai pedig 7400 tonna szenet és vasér­cet bányásztak ki ter­ven felül. A vajdahunyadi fém­ipari kombinátban az 1. Siemens Martin a­­célműben dolgozó ifjú­sági váltás ebben az évben 6100 tonna jó­­minőségű acélt, a ko­hó részleg fiataljai pe­dig mintegy 1200 ton­na nyersvasat termeltek terven felül. A vajdahunyadi ipar­­vállalatok ifjúmunkásai az év első nyolc és fél hónapjában, az önkölt­ség csökkentése révén több mint kilencmillió lejt takarítottak meg. A tartomány fiataljai a közösségi munkákba is serényen bekapcso­lódnak. A különböző társadalmi munkákban részt vett közel 65.000 ifjú ebben az évben több mint 230.000 ön­kéntes munkaórát vég­zett. Csupán Zsilvöl­­gyében önkéntes mun­kával 11 parkot és 3 sportteret létesítettek s 56.000 fát és facseme­tét ültettek el. A Kőolajipari Kimfeások Napja tiszteletére 305.CCO lej ütegtakerítás Ploestin A Kőolajipari Munkások Napjára készülő dolgozók napról napra újabb termelési sikereket érnek el, így pél­dául, a 6 számú ploesti finomító mun­kaközössége az elmúlt hónapban 305 ezer lej értékű megtakarítást ért el. A liliesti szondafúró szektor szerelő, fúró részlegén Lazar Panait komplex­brigádja három nappal határidő előtt szerelte át a fúrótornyot a 62. számú szondából a 632. számú szondába, 1200 munkaórát takarítva meg ezáltal. A Pitesti tartományi Cobia kőolaj­ipari vállalat munkásai egyetlen hónap alatt 10,9 százalékkal növelték a mun­ka termelékenységét a tervhez viszo­nyítva s az önköltség csökkentése ré­vén 291.000 lejt takarítottak meg. A Vedea kőolajkitermelő vállalatnál, a munka termelékenysége a tervhez vi­szonyítva 5,4 százalékkal, a Valea Ca­­selor kitermelésnél pedig 3,3 százalék­kal növekedett. A galócási faipari kombinát építőtelepén befejezték a lemezgyár automata és félautomata berendezésének szerelését A galócási faipari kombinát lemez­gyárában a napokban befejezték az automata és félautomata gépi beren­dezések szerelését. A korszerű gépi berendezések szerelői, valamint azok a technikusok, akik ezeket a beren­dezéseket kezelni fogják, most próbál­ják ki a gépeket. XII évfolyam 3401. sz. 4 oldal ára 20 bán, 1958. október 1., szerda Új mezőgazdasági területek hasznosításáért Országszerte széles körben folyik az új mezőgazdasági területek hasznosítá­sára indult akció. .A meglevő munkate­­lepeken gyorsabb ütemben dolgoznak, új munkatelepek nyílnak, ott pedig, ahol már befejeződtek a csatornázási, gátépítési munkák, a GTA-k és állami gazdaságok traktorosai megkezdték az őszi szántást . Ezekben a napokban a Nagyvá­rad tartományi Borosjenő rajonban új munkatelep nyílt meg egy 6000 hek­táros terület hasznosítására. Ezen a munkatelepen naponta végeznek ön­kéntes munkát a déli, tagadómeggye­­si, csermői, honczői, kerülősi és más falvakbeli dolgozó parasztok százai. • A I­asi rajoni Letcani községben nemrég talajjavítási munkatelep nyílt. Eddig 3000 lasi rajoni kollektivista, társult földműves és egyénileg gaz­dálkodó dolgozó paraszt, valamint a iasi vállalatok ifjúmunkásai önkéntes munkával közel 9000 köbméter föl­det ástak ki. Letcani községben 1200 hektár területet hasznosítottak . Új munkatelep nyílt meg a Ma­gyar Autonóm Tartományban is, Zá­­gon és Nagyborosnyó községek kör­zetében, ahol a Zágon folyó szabályozá­sával 1100 hektárt óvnak meg az ár­víztől. Meggyorsult a mezőgazdasági munka üteme a Magyar Autonóm Tartományban (Tudósítónktól).­­ A legutóbbi hely­zetjelentés szerint szeptember 25-ig a Magyar Autonóm Tartományban 60,8 százalékát végezték el a vetőszántásnak és 32,7 százalékát a vetésnek. Ha eze­ket az adatokat össze­hasonlítjuk a 7 nap előtti eredményekkel, kitűnik, hogy a mezőgazdasági munka üteme meg­gyorsult, amely egyrészt a kedvező idő­járásnak, másrészt a kollektivisták, tár­sult és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok lendületes munkájának tulaj­donítható. Ebben az időszakban mind a felszántott, mind a bevetett terület több mint 17 százalékkal növekedett. A vetésben Gyergyó rajon 72,5 százalék­kal továbbra is megtartotta már koráb­ban kivívott első helyét. A mögötte kö­vetkező Csík rajon ugyan nagyobb tel­jesítményt nyújtott az utóbbi napokban, de még sem tudta megelőzni. Ezzel szemben a csíkiak olyan ütemet diktál­tak a vetőszántásban (54-ről 86,8 száza­lékra emelkedett az elvégzett vetőszán­tás mennyisége), hogy a gyergyóiaktól elhódították az elsőséget. Ugyancsak szép eredmények születtek Erdőszent­­györgy, Sepsi és Marosvásárhely rajo­­nokban, amelyek viszonylag le voltak maradva. A felszántott területet ezek­ben a rajonokban 18—25 százalékkal, a bevetett területeket pedig több mint 20 százalékkal gyarapították. Az őszi munkákban a kollektív gazda­ságok ezúttal is példát mutatnak, ered­ményeik jóval meghaladják a tartomá­nyi átlagot. A vetőszántást ezidáig 71,5, a vetést 51,2 százalékban végezték el. Vetik a búzát a bozleni (Bakó tarto­mány) társulásban (Agerpres felvétele) A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 9. évfordulója alkalmából Ünnepi gyűlés a fővárosban A fővárosi néptanács végrehajtó bi­zottsága és a Külföldi Kultúrkapcsola­­tok Intézete kedden délután a fővárosi SZKT Színház termében ünnepi gyűlést tartottak a Kínai NK kikiáltásának 9. évfordulója alkalmából. Az ünnepi gyűlésen a következő elv­társak vettek részt: Gheorghe Gheor­ghiu-Dej, Chivu Stoica, Gheorghe Apostol, Emil Bodraras, Petre Born­a, Nicolae Ceausescu, Alexandra Draghici, Constantin Pirvulescu, Dumitru Calin, Leonte Ratitu, Ion Gheorghe Maurer, Vladimir Gheorghiu, Gheorghe Stoica, az RMP KV, a kormány és a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának szá­mos tagja, központi intézmények és tö­megszervezetek vezetői, az RNK Fegy­veres Erőinek több tábornoka és ma­gasrangú tisztje, tudósok, művészek és élmunkások. Úgyszintén részt vettek a lengyel Szejm küldöttségének tagjai, élen Czeslaw Wycech marsallal, akik is a Román NK Nagy Nemzetgyűlésének meghívására baráti látogatást tesznek országunkban. Megjelentek egyes Bukarestben akkre­ditált diplomáciai képviseletek vezetői és a diplomáciai testület más tagjai. Az elnöki asztalnál a következő elv­­társak foglaltak helyet: Mogyorós Sán­dor, Stefan Voitec, Atanase Jója aka­démikus, Mihail Ralea akadémikus, Ke Bo-nian, a Kínai NK bukaresti nagykö­vete, C. Paraschivescu-Balaceanu, Du­­mitru Diaconescu, Elena Lascu-Iorda­­chesen, Aurel Málnáson, Dionisie Ba­­las, a Mao Ce-tung üzemek élmunkása, és Dumitru Hristea, a 4. számú poli­­gráfiai vállalat élmunkása. Eljátszották a Kínai NK és a Román NK állami himnuszát. Az ünnepi gyűlést Mihail Ralea aka­démikus, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának alelnöke, a Külföldi Kult­­úrkapcsolatok Intézetének elnöke nyi­totta meg. A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepének 9. évfordulójáról C. Paraschivescu-Baluceanu, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának tag­ja mondott beszédet. Ezután a jelenlevők nagy tetszésnyil­vánítása közepette felszólalt Ke Bo-nian, a Kínai NK bukaresti rendkívüli és, meghatalmazott nagykövete. A gyűlés részvevői lelkesen éltették a román nép és a nagy kínai nép teste vért barátságát és a szocializmus le­győzhetetlen táborának sziklaszilárd egy­sége t­élen a Szovjetunióval. A gyűlés a Belügyminisztérium „Cio­­cirlia" ének- és táncegyüttesének ünnepi műsorával ért véget. ( Agerpres) Az ünnepi gyűlés elnöksége (Agerpres felvétel) C. Paraschivescu-Baláceanu elvtárs beszéde Beszéde bevezető részében C. Paraschivescu-Baláceanu elvtárs a következőket mondotta: A nagy kínai néppel és a szocialista országok testvéri népeivel együtt ünnepeljük ma a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 9. évfordulóját. Ez a történelmi esemény, amely alapvető változást hozott a 600 milliós nagy kínai nép életébe, jelentősen megerősítette a béke és a szocia­lizmus erőit, újabb lendületet adott az elnyomott népek szabadságtörekvéseinek A kínai forradalom győzelme óriási történelmi jelen­tőségű esemény volt. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom után a kínai forradalom győzelme mérte a leg­­nagyobb csapást az imperializmus világrendszerére; a kí­nai forradalom győzelme jelentősen növelte a szocializ­mus erőit, növelte a népek szabadságharcának hullámát. A szónok méltatta a kínai népnek a Kínai Kommunista Párt vezetésével a szocialista építés útján elért történelmi jelentőségű sikereit, amelyek nagy befolyást gyakorol­tak az ázsiai országok népeire. Kidomborította, hogy a felszabadult Kína munkásai szédületes ütemben takarí­tották el a háború romjait, négy év alatt teljesítették az első ötéves tervet és rátértek a második ötéves terv va­­lóraváltására. A kínai parasztság a párt vezetésével az (Folytatása a 2. oldalon) Ke Bo-nian elvtárs beszéde Mindenekelőtt engedjék meg — mondotta Ke Bo-nian —, hogy szívélyes köszönetemet fejezzem ki a Kínai Nép­­köztársaság kikiáltásának 9 évfordulója alkalmából rens­deztett mai ünnepi gyűlésért, amely nagy megtiszteltetés számunkra. A munkastílus megjavításáért indított mozgalom és a jobboldali elemek elleni harc során, ami a múlt évben az egész országban kibontakozott, a kínai nép a Kínai Kommunista Párt vezetésével döntő fontosságú győzel­met aratott a szocialista forradalom politikai és ideoló­­­giai frontján. A népi tömegek attól az elvtől vezérelve, hogy az­ ipart és a mezőgazdaságot a nehézipar elsődleges fejlesztése alapján egyszerre kell fejleszteni, rövid idő alatt bámulatos eredményeket értek el. Országunk gabonaössztermelése 1958-ban a múlt évi 185 millió tonnához viszonyítva, 300—350 millió tonnára emelkedik. A búzatermelés tekintetében országunk kétmillió tonnával túlhaladta az Egyesült Államokat, a hektáron­kénti rizstermelés terén pedig túlszárnyaltuk Japánt, ame­lyet eddig a rizs hektárhozama tekintetében első ország­nak tekintettek. Ami a gyapottermelést illeti, országunk túlhaladta az összes kapitalista országokat. Idei acél­termelésünk 10,700 millió tonna lesz a múlt évi 5,35 mil­­lió tonnához képest. Országunk ebben az évben 80,090 esztergapadot gyárt a tavalyi 37 000-rel szemben. (Folytatása a 2. oldalon) Tüntetés a delhi amerikai nagykövetség előtt, az US­A távol-keleti politikája ellen • K. J. Vorosilov Afganisztánba utazott • Libanonban tovább folytatódik a jobboldali bandák garázdálkodása • A szocialista országok egészségügyi minisztereinek értekezlete Prágában • Amerikai rakétakilövőpályákat építenek Olaszországban Delhi Mint az új Kína hírügy­nökség jelenti, szeptember 29-én Del­hiben tüntetést rendeztek az USA nagy­követségének épülete előtt. A tüntetők megbélyegezték az Egyesült Államok­nak a Kínai Népköztársaság elleni pro­vokációs akcióit. A tüntetők feliratos táb­láin ez állott: „Amerikai háborús uszí­tok! Hagyjátok el Ázsiát és Tajvant!" A tüntető munkások és tisztviselők nagy tömege ezután India és a Kínai Népköztársaság nemzeti lobogója alatt felvonult a város számos utcáján. „Ki Macu és Kimoj szigetekről! A hábo­rús uszitóknak nincs mit keresniük Ázsiában!" — kiáltották ütemesen a tüntetők. Szundarlal, az összindiai békeharcbizottság elnöke memorandu­mot nyújtott át az USA delhi nagykö­vetségének, amelyben követelte, hogy az amerikaiak azonnal hagyják el Taj­vant és a Tajvan-szoros térségét. Moszkva Kliment Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Szovjetje Elnök­ségének elnöke, szeptember 30-án Af­ganisztánba utazott. K. Vorosilov Mu­­hammed Zahir sahnak, Afganisztán ki­rályának baráti látogatását viszonozza. Bejrút a falangista elemek to­vább folytatják provokációikat annak „igazolására”*, hogy Libanonban „bi­zonytalan" a helyzet s következéskép­pen a ,­stabilizálódás" érdekében szük­ség van az amerikai csapatok jelenlété­re. A falangisták Bejrútban és más li­banoni városokban kedden fegyveres tá­madásra vetemedtek. Beirut különböző negyedeiben bombák robbantak (a kü­lügyminisztérium és az közmunkaügyi minisztérium épületei előtt merénylete­ket készítettek elő), sortüzeket adtak le a levegőbe, hogy megfélemlítsék a munkahelyükre igyekvő munkásokat, tisztviselőket. A falangisták odáig merészkedtek, hogy elzárták Beirat kereskedelmi ne­gyedét és meg akarták akadályozni bármilyen jármű áthaladását. Több gépkocsivezetőt, akik szembe szegültek velük, súlyosan bántalmaztak. , , A libanoni hatóságok erélyes in­tézkedéseket foganatosítottak, hogy vé­get vessenek a falangisták provokáció­inak. Betiltották a fegyverviselést, Beirut és más városok utcáin katonai őrjáratok cirkálnak s megfékezik a rendbontókat. Két falangistát lelőtt az egyik katona őrjárat, mert nem enge­delmeskedett felszólításának. A falangisták és más jobboldali elemek komoly támogatást kapnak Samun volt elnöktől, aki Beirut környé­kén levő magánlakására vonult visz­­sza. Samun miközben kijelenti, hogy „parlamentáris úton fogja megdönteni a kormányt", bizonyos jobboldali cso­portok közvetlen irányításával foglal­kozik. Prága Szeptember 30-án meg­nyílt Prágában a szocialista országok egészségügyi minisztereinek III. nem­zetközi értekezlete. Az október 9-ig tartó értekezlet meg­vizsgálja az iparvállalatokban dolgo­zó munkások egészségvédelmének kér­déseit. Országunk küldöttségét az értekez­­letén dr. Voinea Marinescu, egészség­­ügyi és népjóléti miniszter vezeti. Róma Az olasz haladószellemű lapok felháborodással kommentálják a „Columbia Broadcasting Corporation" amerikai rádiótársaság által közölt és az Associated Press hírügynökség által is továbbított hírt, amely szerint az olasz és az amerikai kormány megegye­zése értelmében Olaszország területén katonai támaszpontokat létesítenek ,,Ju­piter“ típusú közepes hatósugarú bal­lisztikai rakéták kilövésére. P­árizs Szeptember 29-én össze­ült Párizsban a NATO állandó taná­csa. Spaak, a NATO főtitkára javasol­ta, hogy hívják össze Anglia, Görög­ország és Törökország megbízottainak értekezletét a ciprusi lakosság képvi­selőinek részvételével. Berlin Németország Kommunista Pártja KB Politbürója nyilatkozatot tett­e közzé, amelyben kéri a Bundes­tagtól, hogy fogadja el a Német De­mokratikus Köztársaság kormányának javaslatait a német békeszerződés elő­készítésével kapcsolatban, s egyezzen bele abba, hogy ebből a célból meg­alakítsák a négyhatalmi bizottságot és a két német állam képviselőinek bi­zottságát. Tokió (Agerpres) — A Reuter hírügynökség jelentése szerint több mint 9500 japán munkás, akik a Hiro­sima megyében állomásozó amerikai­­ haderők szolgálatában állanak, szep­tember 29-én megtagadták, hogy be­rakják a csangkajsekista klikk szá­mára Tajvanba irányított amerikai lő­szereket. A japán munkások azzal in­dokolták meg eljárásukat, hogy a ja­pán munkásosztály nem hajlandó be­­lekeveredni a Tajvan szoros térségé­ben felmerült viszályba. Ph­enjan Kuo Mo-zso vezetésé­vel hátfőn kínai küldöttség érkezett Phenjanba, hogy részt vegyen az októ­ber 1-én kezdődő koreai-kínai barátsági hónap ünnepségein. New York A. a. Szobáim.. .. Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője szeptember 29-én fogadást adott a köz­gyűlés 13. ülésszakán A. A. Gromiko külügyminiszter vezetésével részvevő szovjet küldöttség tiszteletére. A fogadáson jelen voltak a közgyűlés 13. ülésszakának munkálatain részvevő küldöttségek vezetői és tagjai, továbbá Mansfield és Hickenlooper amerikai szenátorok, B. Baruch ismert nevű ame­rikai pénzember és közéleti személyi­ség, valamint az ENSZ titkárságának főtisztviselői, közéleti személyiségek, a távirati irodák, lapok és folyóiratok képviselői.

Next