Előre, 1958. október (12. évfolyam, 3401-3427. szám)

1958-10-25 / 3422. szám

4 Sokat tanultunk a szovjet mezőgazdaság tapasztalataiból Néhány évvel ezelőtt egy küldöttséggel a Szovjetunióban jártam. Számos kolhozban és szovhozban megfordultam. Láttam a végtelen termőföldeket, a növénytermesztés és az állattenyésztés számomra addig elképzelhetetlen eredményeit. Sok-sok élménnyel jöttem haza. Legszebb emlékeim mégis a szovjet emberek irántunk tanúsított szeretetéhez, barátságához kapcsolódnak. Lapozgatom jegyzeteimet. Egy név tűnik a szemembe: Solohov Med­­zsid, Azerbajdzsán Köztársaság egyik falujában találkoztam vele, az „Ord­­zsonikidze" kolhozban. Nem ismertük egymás anyanyelvét, mégis megér­tettük egymást. Hamar összebarátkoztunk. Nem felejtem el soha, milyen szívélyesen fogadott otthonában Melikov Izmáé! II. ízlésesen berendezett háromszobás lakása nagyigényű városi embert is kielégítene. És mennyit tanultunk. A szovjet emberek végtelen türelemmel magya­rázták el nekünk, hogyan érték el nagy eredményeiket. Olyan terméshoza­mokra hivatkoztak, amelyek még ma is bámulatba ejtenek. ■Annak idején sok faluban beszámoltam arról, amit a szovjet kolhozokban és szovhozók­ban láttam. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy azóta már ezekben a községekben szocialista mezőgazdasági egységek létesültek. A Szovjetunióban tett látogatásom után elvégeztem a brigádos iskolát. Brigádvezető lettem. "Sokszor elővettem feljegyzéseimet. Brigádomat szovjet mintára szerveztem meg. Példánkat a többi brigád is követte és attól kezdve már könnyebben ment a munka. Nem ütközött többé nehézségbe, hogy foko­zatosan mind jobban kiterjesszük a fészekvetést. Legutóbb 80 hektárból 70 hektáron vetettük fészekbe a kukoricát, így kevesebb trágyára volt szükség, s géppel kapálhattuk meg. E területről több mint 40 mázsát takarítottunk be hektáronként. Hét-nyolc mázsával többet, mint azelőtt. A burgonyát szin­tén fészekbe ültettük és géppel műveltük meg. Az eredmény, amire még nem volt példa nálunk, 17.500 kiló minden hektárról. A szovjet mezőgaz­dasági módszereknek köszönhető az is, hogy rajonunkban csupán egy kol­lektív gazdaságban értek el nagyobb búzatermés átlagot, mint nálunk. Az előlegosztásnál búzából és kukoricából 3—3 kg-ot kaptunk munkaegységen­ként. A negyven hektáros cukorrépa termésünkből 400—450 ezer lejes jöve­delmünk lesz. Brigádom négy csoportja már betakarította a termést, több mint három- és félvagonnal hektáronként. Három évvel ezelőtt szovjet vendégek látogatták meg a szomszédos udvarfalvi kollektivistákat. Fogadtatásuknál ott voltak a mi kollektív gazdaságunk tagjai is. Azt tanácsolták nekünk, hogy termesszünk több zöldségfélét, mert közel vagyunk a városhoz. Megfogadtuk tanácsukat, s nemcsak a zöldséges területet növeltük, hanem ma már háromszor annyit öntözünk belőle, mint akkor. S amíg 1955-ben csak 85 ezer lejt jövedelme­zett a kertészetünk, az idén már kétszer annyi bevételt hozott. Sokat tanultunk a szovjet mezőgazdaság tapasztalataiból és arra törek­szünk, hogy még többet hasznosítsunk belőle egész dolgozó népünk javára. PUNI LAZAR, a marosszentannai Vörös Grivica kollektív gazdaság brigádosa. A föolvasztár Vagy­idestova nyolc esztendeje annak,­­­ogy egy kisterme sovány falusi ember nyitott be nagybányai „Gheor­ghe Gheorghiu-Dej kombinát személy­zeti osztályára. Fel­vételre jelentkezett. Pop M. Ioannak hívták, a környék­beli falvak egyiké­ből vetődött M bányára. Fiatal kora óta kulákoknál cselédeskedett , mint annyi másnak, neki is a napi 16 óra robot, a sovány másé, a gorombaság jutott osz­tályrészül. Még a felszabadulás után is ott görnyedezett a kutak igában Egyszer aztán úgy hallotta, hogy a nagybányai kombinátban szakképzetlen munkásokat is felvesznek, akiknek lehe­tőséget nyújtanak, hogy munka közben szakképesítsék magukat. Azt beszélték, hogy ott csak nyolc órát dolgoznak egy nap s a kereset emberi megélhetést biztosít. Bizony ez erősen ráfért már, s a családjára nemkülönben. Otthagyta hát a cselédéletet s beállt gyári mun­kásnak. Pop M. Ioan ügyes, tanulékony em­bernek bizonyult. Elég rövid idő alatt elsajátította az olvasztár mesterséget, ehhez a képesítő tanfolyam is nagy mértékben segítségére volt. Nem is telt el sok idő, s már a kombinát leg­­jobb olvasztárai között emlegették a nevét. Növekedett a jövedelem s így tisztességes megélhetést nyújthatott a családnak, de még egy szép kis házat is épített, ahová nemrég költözött be feleségével és két gyermekével. Pop M. Ioanből élmü­nkás lett, fő­­olvasztár és csoportvezető. Tervfelada­tát állandóan túlszárnyalja. Most leg­utóbb, a szeptember havi kiértékelés­nél kitűnt, hogy nem kevesebb, mint közel 27 százalékkal termelt terven felül s amellett szívesen oktatja, segíti a gyengébben felkészült munkatársakat is. Pop M.­l­an nagyot változott nyolc év alatt. Öntudatos, tisztánlátó,ember­ré lett. Nemrégen arra kérte a párt­­alapszervezetet, vegyék fel a tagjelöltek közé. Fel is vették, hiszen a munká­ban, a munkatársak körében tanúsított magatartásával kiérdemelte ezt a bizal­mat. SALAJAN ALEXANDRU levelező ,,Számtalan esetben vettem kéz­be a tollat vagy a ceruzát, hogy írjak a szerkesztőségnek az álta­lam látott, tapasztalt dolgokról, amelyekről, úgy gondolom, az ol­vasók szívesen vesznek tudomást. Magam is szorgalmas újságolvasó vagyok, sok napilapot és folyóira­tot járatok és mindig örömmel tölt el, ha olyan cikkeket olvasok, ame­lyek munkánkról, eredményeinkről szólnak. Bizonyosan így vannak ezzel mások is. Szintén a lapok olvasása közben mérlegeltem a sajtólevelezők fon­tos szerepét. Milyen érdekes ada­tokat írnak sokszor. Tudósítják az ország dolgozó népét a munkahe­lyükön elért eredményekről, kezde­ményezésekről, a mezőgazdaság szocialista átalakulásáról, a váro­sok, falvak fejlődéséről. Én is próbálgattam már írni, de amikor a ceruzát kézbe veszem, valahogy úgy érzem, nem tudom kifejezni azt a sok szép, hasznos gondolatot, ami foglalkoztat, elve­szítem a bátorságomat és nem megy a fogalmazás" — írja Dávid Zoltán, levelezőnk, aki valóban igen ritkán keres fel bennünket so­raival. Pedig milyen helyesen ér­telmezi mind a sajtó, mind a saj­­tólevelező fontos szerepét. Igaza le­het abban is, hogy sokszor köny­­nyebb elgondolni valamint, véle­ményt alkotni egy bizonyos dolog­ról, mint az leírni. De éppen az a fontos, hogy írjuk le. Eleinte ter­mészetesen nem megy könnyen, ám a gyakorlat rövidesen meghozza a várt eredményt. Különben ha Dávid elvtárs min­den beküldött levelét úgy fogal­mazza meg, mint a fentebb emlí­tettet, akkor nyugodtan elmond­hatjuk, hogy azok közé a sajtó levelezők közé tartozik, akik ügye­sen, a lényeget kiemelve írnak. A sajtólevelezőnek arra kell töreked­nie, hogy jól ismerje azt az ese­ményt, amiről írni akar s amikor a pontos adatok a birtokában vannak, helyes, ha levele választ ad a kö­vetkező kérdésekre: mi történt, hol történt és miért történt? így feltét­lenül sikerülni fog a levélírás. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy miután e három kérdésre feleltünk, meg kell írjuk az illető esemény következményeit is. Szerkesztőségünk számtalan le­velet kap olyan emberektől is, akik azelőtt soha nem írtak lapoknak, de egy-egy esemény olyan mély benyomást gyakorolt rájuk, hogy szükségét érezték másokat is tu­datni róluk. Vannak, akik külön­böző ügyek elintézését várják a saj­tótól. Nem egyszer fordul elő, hogy egy egy ilyen levél nyomán az illető állandó levelezője lesz la­punknak. Hajas István elvtárs Pécskáról például, először egy elin­tézésre váró ügyről írt lapunknak és ma már levelezőink közé szá­mítjuk. Szülőfalujáról írt levele arról tanúskodik, hogy nyitott szemmel járja a világot, szívügyé­nek tekinti faluja dolgozó, népének haladását. Jó fogalmazási készsége van és megkapó, színes stílusa. Szeretnénk azért egy tanácsot adni neki. A sajtólevelező lehetőleg min­dig csak egy jelenségről, esemény­ről írjon, azt azonban merítse ki alaposan. Azt tanácsoljuk, hogy levélírás közben tartsa szemmel a három említett szempontot és ak­kor sorai még érdekesebbekké és hasznosabbakká válnak A beérkezett levelek között szá­mos olyan is akad, amelyik­­gésa munkaközösségeket foglalkoztató kérdéseket vet fel. Ilyen például a tornyai kollektív gazdaság elnöké­nek, Péter Szabó Istvánnak a le­vele. Egyszerűnek látszó kérdést vet fel : azt, hogy ott, ahol a kol­lektív gazdaságnak saját gépko­csija van, felhasználható-e az időn­ként arra, hogy a tagokat külön­böző előadásokra bevigye a város­ba. Egyszerű kérdés, nem ? De benne érződnek az emberek élet­módjában és gondolkozásmódjában végbement változások is. A tegnap még agyondolgozott, rengeteg gonddal küzdő dolgozó paraszt, akinek talán soha nem jutott eszé­be, hogy egy előadásért külön be­­menjen a városba, ma természetes­nek tartja azt, hogy — a meglevő lehetőségeket kihasználva — mű­velődjék, bővítse ismereteit. Az is helyénvalónak látszik ma, és úgyis van, hogy azok az emberek, akik a közélet vezetői akkor is, ha gaz­dasági vonalon dolgoznak, felelő­söknek érzik magukat, nemcsak azért, hogy az embereknek jobb anyagi körülményeket teremtsenek, hanem azért is, hogy hogyan mű­velődnek, szórakoznak, azért is, hogy az emberek életét szebbé te­gyék. Ha erre akarják használni időnként a rendelkezésükre álló járművet, azt senki sem akadályoz­hatja meg. Természetesen a törvé­nyes formákat tiszteletben kell tar­tani, úgy ahogy azt meg is írja nekünk Péter Szabó István elvtárs. S ha már a közművelődési lehe­tőségek kihasználásánál tartunk és azokról az emberekről szólunk, akik hivatva vannak ezt megszer­vezni, helyes irányba terelni, mond­junk egy pár szót egy másik levél­ről is. Gergely Gáspár erdőszent­­györgyi IMSZ aktivista leveléről van szó. Gergely elvtárs nem ért egyet a „Chariot parádéja“ című film vetítésével, amely Chaplinnek, a világ egyik legnagyobb haladó­szellemű filmművészének több régi filmjéből van összeállítva. Termé­szetes az, hogy ma, amikor a film­művészet oly magas fokon áll, furcsán hatnak ezek a némafilm korabeli részletek. Az is igaz, hogy témáik nem azonosak azokkal a témákkal, amikre a mai ember, de főleg a mai ifjúság vágyik. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ez a film kissé a filmművészet története is dióhéjban, és mint ilyen, megvan a maga jelentősége. Ezt nem sza­bad szem elől téveszteni akkor, amikor a „Chariot parádéjáét elbí­ráljuk. Ami viszont az ifjak szóra­kozási lehetőségeit és szükségle­teit illeti, azért valóban az IMSZ tartozik felelősséggel. Ha tudato­san, gondosan ügyelünk arra, hogy a szórakozási lehetőségek kereteit mindig hasznos, nevelő hatású elő­adásokkal, műsorokkal töltsük ki, akkor ez csak hasznára válhat az ifjúságnak. S hogy a nevelő mun­ka vonzó-e, hogy a leghelyesebb formákat alkalmazzuk-e, s hogy milyen hatással van az ifjúságra, azért még egyszer hangsúlyozzuk : az IMSZ tartozik nagy felelősség­gel. A következő levélnek, amely kü­lönösképpen megragadja a figyel­met Bálint Demeter, a sárm­enti építőtelep (Bákó tartomány) ifjú­munkása a szerzője. „Most végez­tem Gyergyószentmiklóson az épí­tészeti szakiskolát, és szeretném külföldön bővíteni látókörömet, ta­nulni. Kérem a szerkesztősé­get, világosítson fel, hogyan volna ez lehetséges ?.* Dicséretes dolog az, amikor egy ilyen ifjú ember igyek­szik tovább tanulni, látókörét bő­víteni. Az is igaz, hogy az utazá­sok nagyban hozzá­járulnak ehhez. Bálint Demeter elvtársnak azonban azt tanácsoljuk, hogy igyekezzék először is elsajátítani szakmáját, átvenni idősebb munkatársainak tapasztalatait és igyekezzék azokat alkotó módon alkalmazni, hogy ki­érdemelje munkatársai megbecsü­lését. Azon az építőtelepen, ahol dolgozik, számos olyan sikert ért el a munkaközösség, amivel ha­zánk egész sajtója foglalkozott. Te­hát akad tanulnivaló elég. Ami pe­dig az általános kultúrát és a poli­tikai felkészültséget illeti, azok bő­vítésére is számtalan lehetőség kí­nálkozik a munkások számára. Klu­bok, könyvtárak, előadások, esti­vagy levelezési tanfolyamok. Csak ki kell használni őket. Nem lehe­tetlen az sem, hogy idővel Bálint elvtárs külföldre is kimegy majd. Hiszen az utóbbi időben nagyon sok élmunkás utazott állami költ­ségen külföldre. De először meg kell szerezni ezt a megtisztelő cí­met, ami nagy szaktudást és szor­galmas munkát igényel. Csak pár levélre térhettünk ki, és mondtuk meg a véleményünket a szerkesztői üzenetben. De ezek is azt bizonyítják, milyen sokrétű problémákkal foglalkoznak a leve­lek írói S ez így is van helyén Szívesen várjuk ezután is az ilyen érdekes, tanulságos leveleket. INOVAN HAJNAL ELŐRE Az első közös munka a kővári társas gazdaságban Kőváron 1956 tavaszán alakult meg a „Petőfi Sándor“ mezőgazdasági tár­sulás. Néhány család, mindössze 10 hektár földdel társult. A tagság közös határozata alapján, a rajoni mezőgazdasági bank támogatásával, 105 darab cigája juhot vásároltak. El­határozták, hogy minden munkát kö­zösen végeznek. A határozat, azonban nem került megvalósításra. A köz­ségi néptanács végrehajtó bizottsága és a társas gazdaság vezetősége meg­elégedett azzal, hogy a határ külön­böző részein lévő apró parcellákat egy, vagy két darabba tagosította. De ennél tovább már nem mentek. Min­denki folytatta parcelláin a megszo­kott egyéni gazdálkodást. Nem­ sokat törődtek a közös tulajdont képező juh­állománnyal sem. Ha akadtak is olyan tagok, akik megértették a közös alap fejlesztésének jelentőségét, soknak vi­szont az volt a véleménye, hogy a juhokat szét kell osztani a tagság kö­zött és mert a tagságnak nagy része nem járult hozzá a juhok kitelelteté­­séhez, így az elmúlt télen a takarmá­nyozás nagy gondot okozott a társas gazdaság vezetőségének, valamint a rajoni szerveknek is. Az elmúlt év hibáin okulva, a ra­joni szervek már az év kezdete óta több és hathatósabb segítséget nyúj­tanak a társasgazdaságnak. A tagság ma már bekapcsolódik a gazdaság közös munkájába és gondoskodik a juhállomány ellátásáról Bár még min­dig vannak olyan tagok, akik húzó­doznak a közös vagyon gyarapításá­nak gondolatától, de mindinkább na­gyobb azoknak a száma, akik megér­tik ennek jelentőségét, így tagságunk a juhok részére mintegy 2 vagon ta­karmányt tárolt. S ami a legfontosabb az őszi vetést, 10 hektár rozsot és 2 hektár őszi búzát, már közösen vetet­ték el a rajoni mezőgazdasági osztály­tól kiutalt fajtiszta vetőmagból. Az őszi mélyszántást is teljes egészében közösen és a gépállomás segítségével végezték el. A község egyéni gazdái régóta fi­gyelemmel kísérik a szomszédos torjai és kézdivásárhelyi kollektív gazdasá­gok eredményeit. S box a helyi társas gazdaság a kezdeti nehézségek miatt nem sok eredményt és jó példát mu­tatott, mégis az említett ... kollektív gazdaságok sikerei láttán, az egyéni­leg gazdálkodó földművesek érdeklő­dése mindinkább a közös gazdálkodás felé irányul. Napról-napra több azok­nak a gazdáknak a száma, akik fel­vételüket kérik a társas gazdaságba A „Petőfi Sándor” társuláshoz je­lenleg 69 család tartozik és közel 60 hektár földön gazdálkodik. A családok számával azonban még mindig nincs arányban a tagok által bevitt földte­rület. A társas gazdaság feladata ezzel kapcsolatban az, hogy megma­gyarázza tagjainak: minél nagyobb — lehetőleg teljes — földterülettel lépjenek be a társulásba és minden munkát végezzenek közösen. MARKÓ BÉLA levelező A Téba textilgyárban, Arad egyik legjelentősebb iparvállalatában a fiatalok a termelő munka mellett gazdag művelődési életet élnek. Műkedvelő együttesük gyakran fel­lép az üzemben és a városban ren­dezett sikeres előadásokon. Aradi levelezőink nem egyszer elismerően említették meg írásaikban a Téka­­gyár kultúregyüttesének eredmé­nyes tevékenységét. Képünkön: A tánccsoport fiataljai népi táncot tanulnak Hárman a Magyar Autonóm Tartományi levelezőink közül DITRICH JÁNOS a gyergyószentmiklósi építészeti szakiskola gondnoka VERES ROZÁLIA a bordosi társulás tagja ULRICH JÓZSEF a régeni IFIL dol­gozója A BEÉRKEZÉS NAPJA Sokszor elmondtuk már a levelezők­­ről, hogy ők a közvélemény szószólói. És ez valóban így van. A szerkesztő­ségünkhöz érkező levelek százai ta­núskodnak róla. Ha csak egyetlen nap postáját böngésszük át, az is beszé­desen bizonyítja a sajjtólev­elezők min­denre, mindennapi életünk minden kis mozzanatára kiterjedő figyelmét. Egy cikk terjedelme igen szűk lenne ahhoz, hogy egy nap minden levelét megem­líthessük, s ezért az október 20-án érkezett postának csak néhány leve­lét ragadjuk ki. Veres Ferenc levelezőnk a Kolozsvár tartományi Cege községből került, nemrég a vajdahunyadi fémipari üzem építővállalatához. Amíg falun élt, a falu ügyeiről tájékoztatta lapunkat, most pedig a kombinátról, az építke­zésekről ír. Legutóbbi levelében a­ vállalat vezetékszerelőinek november 1­7-i előkészületeiről számolt be. „Ebben­ az időszakban — írja — fokozottabb­ hangsúlyt fektetünk a minőség állan­­­dó javítására, a selejt és holtidő csök­k­kentésére és az anyag minél takaré­kosabb felhasználására. Az utóbbi hó­napban csupán a mi részlegünkön 3.760 kiló fémet sikerült megtakarí­tani. De mi fiatalok ezenkívül még külön a réz és alumínium hulladé­kot is összegyűjtjük. A raktárban, az udvaron és a műhelyekben példás rend és tisztaság uralkodik. Az utóbbi napokban teljes egészében kiküszöböl­tük a késéseket és hiányzásokat.“ Termelési kérdésekről szól Nagy Andrásnak, a szatmári Szeptember 1. üzem dolgozójának a levele is. Az ország többi termelési egységéhez ha­sonlóan, itt is a Nagy Október jegyé­ben folyik a termelés. Levelezőnk a benzinlámpát gyártó részleg múlt havi eredményeit ismerteti, mert a legtöbb versenypont teljesítésében ez a részleg került az élre Ugyancsak üzemi munkástól érke­zett a harmadik levél is, de nem termelési eredményekről, hanem éppen ellenkezőleg arról, hogy milyen aka­dályokat gördíthet egy rendelés le nem szállítása a termelési folyamat­ban. Leise András, az aradi Téba textilgyár munkása, régi levelezője lapunknak s nem először fordul elő, hogy segítségünket kéri az üzemben felmerülő problémák megoldásához. „A szövődében hónapok óta hiányza­nak a motor meghajtásához szüksé­ges vékony gumiszíjak s a sztálinvá­­rosi gumigyár egyre késik a szállí­tással. Ez nagymértékben akadályoz­za a szövődé munkáját. Kérjük a lap közbenjárását“ — írja levelében Leise András. Mi pedig ezúton is értesítjük a Téba gyár szövödéjének dolgozóit, hogy kérésüket teljesítettük, mert még aznap írtunk a sztálínvárosi gumi­gyár üzembizottságának. Napi postánkban gyakran találunk faluról érkező leveleket. Ezen a na­pon is volt néhány, mi azonban csak egyet említünk meg, a Veres Rozá­liáét, az Erdőszentgyörgy rajoni Bor­­dos községből: — „Bordos község lélekszáma mind­össze 615, de azért nálunk is van közművelődési tevékenység“ — írja levelezőnk. Majd így folytatja: „Kul­­túrotthonunk keretén belül három szín­játszó csoport működik: egy ifjúsági, egy felnőtt és egy vegyes csoport. Minden hónapban egy-két egyfelvo­­násos színdarabot tanulunk be. A leg­nagyobb sikert az ifjak érték el Kor­mos Gyula „Csipkevölgy“ című da­rabjával, amellyel a szomszéd falu­ban is vendégszerepeltek. Könyvtárunk is van, közel 900 kötettel. Fülöp Vik­tória tanítónő vezeti a könyvtárun­kat, de olyan lelkesen, hogy alig van ház a faluban, ahol ne olvasnának. A könyvismertető előadások is közelebb hozzák az olvasókat. Legutóbb Mik­száth Kálmán Különös házasság és Horváth István Törik a parlagot című regényét ismertettük, Steiner Izidor egyike a lap legré­gibb levelezőinek. Ezúttal a Román- Szovjet Barátsági Hónap Visó rajoni kulturális eseményeiről ír. „22 falu­ban, összesen 9500 ember jelenlétében folytak a barátsági hónap ünnepségei. Visón több mint ötszázan vettek részt a „Román és szovjet nép megbont­hatatlan barátsága“ címmel tartott előadáson. A rajoni könyvtárban egy­mást érik a felolvasások. Az UTL fafeldolgozó üzemben is nagy figye­lemmel kísérték a dolgozók „A mun­ka gépesítése a Szovjetunióban“ című előadást. Iskolákban, kultúrotthonok­­ban számtalan szovjet regényt, mű­szaki tanulmányt ismertetnek. Bukaresti levél is akad az aznapi postában. Bellák Olga olvasónk Lenin rajon asszonyai nevében fejezi ki kö­szönetét lapunknak, hogy közbenjár­tunk a reggeli tej pontos időben való kiosztásáért, „örömmel közlöm, — írja, —, hogy azóta legkésőbb reggel 7 órára itt a tej.“ Mi is örvendünk, hogy közbenjárásunk eredménnyel járt. Szabó Sándor a nagybányai bá­nyászképző iskola nevelője levelében párhuzamot von a régi és a mai ta­nulók között. Hadd idézzünk néhány sort a t­évéiből: „Bizony régen sok inas vándorolt egyik mestertől a má­sikig, mert azt remélte, talál olyan helyet is, ahol vége szakad a verés­nek, éhezésnek, de csak kevésnek si­került ez. A mi iskolánk fiai el sem hiszik, hogy valaha milyen­­kínló'-' '-s volt inasnak lenni, ötszáznál több tanulónk van, akik különböző szak­mákra készülnek, kinek mihez van hajlama : bányászat, villanyszerelés, lakatosság, gépész-, esztergályos mes­terség stb. Van egy otthonuk, ahol mindeniknek megvan a maga­ tiszta ágya, ruhaszekrénye, fürdő, klub, ét­kezde áll rendelkezésükre. Kitűnően felkészült szakemberek oktatják őket, ezenkívül Szakképzett nevelők foglal­koznak iskolai és iskolán kívüli neve­lésükkel. A napi posta azonban nemcsak az olvasók vagy sajtólevelezők írásait tartalmazza. Alig van olya­n nap, hogy ne érkezne válasz valamelyik minisztériumtól, néptanácstól vagy más állami szervtől az olvasók, leve­lezők észrevételeire, vagy a lapban megjelent bíráló cikkekre. Ezen a na­pon a Sepsiszentgyörgy rajoni népta­nács válaszolt néhány magyar­ her­mányi lakos panaszlevelére. Miről pa­naszkodtak a hermányiak ? Baló­g Imréné malomtulajdonos ez év júliu­sában lezáratta a malomárok vizét, aminek következtében öt család víz nélkül maradt s mosáshoz, állatok itatásához messziről kellett vizet hord­janak. A rajoni néptanács megvizs­gálta az ügyet és megállapította, hogy az árkot azért zárták le, mert a mal­mot javították. Ugyanakkor utasította Balónét, nyissa meg újra a malom­árok vizét, hogy a környező lakosok zavartalan vízhasználata biztosítva legyen. íme, nyolc levél, egy napi posta töredéke és mennyi érdekeset tudunk meg belőle az ország különböző üze­meiben, falvaiban, intézményeiben dol­gozók százait foglalkoztató kérdések­ről. Az újságíró nem juthat el min­, denüvé, de ott van a sajtólevelező, aki tájékoztatja a lapot mindarról, amit tudnia kell, aki hűségesen köz­vetíti a dolgozók észrevételeit. Min­den levél értékes számunkra, akár sor kerül a közlésére, akár nem, mert a szocializmust építő tömegek gondola­tát, véleményét, alkotó kezdeményezé­seit közvetíti. GÁTI ERZSÉBET ■ . A páros testrészek nevei Az egyik üzemi étkezdében ízléses falragaszok hívják fel a dolgozók figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek meg egészségük védelméről. Étkezés előtt mossa meg a kezeit ! — Így szól közülük az egyik. A figyelmeztetés tartalmi szempontból helyénvaló, a magyar nyelvhelyesség szempontjából azonban kifogásolható, mivel egy hi­bás nyelvhasználati forma elterjedését segíti elő. A magyar nyelvben ugyanis a páros testrészek nevét egyes számban használjuk. Nyelvünk­nek egyik sajátossága ez, s megta­lálható a rokonnyelvekben is. Kiala­kulása arra a szemléleti alapra vezet­hető vissza, amely az összetartozó kettőt egynek veszi, egységesnek fog­ja fel, s ezért fölöslegesnek érzi a többesszám jelölését. Elegendő, ha az ép egészséges ember kezéről, lábáról (s nem kezeiről, lábairól) beszélünk. Abból is kitűnik, hogy a páros test­részek nevét egynek vesszük, hogy félszemű, félkezű, féllábú, félkarú em­berről beszélünk akkor, ha valakinnek ezek közül hiányzik az egyik. Tehát: kinyitotta a szemét; nagy szemet meresztett; fülét hegyzi; ég­nek emelte a karját stb. a helyes, s nem kinyitotta a szemeit; fülelt hegy­zi , nagy szemeket meresztett, égnek emelte a karjait. Nemcsak a páros testrészeket, ha­nem a rajtuk levő ruhadarabokat is egyes számban használjuk. Cipőt, kesztyűt, zoknit vásárolunk akkor, ha csak egy párt szándékozunk venni, fél cipőt viszünk javítani, és fél kesztyűt veszítünk el, ha figyelmet­lenek vagyunk. Cipőimről, kesztyűim­ről beszélek akkor, ha több pár van ezekből a ruhadarabokból a birtokom­ban. A magyar nyelvben idegen mintára terjedt el a kezeim, lábaim nyelvhasz­nálati forma. Ez helytelen, mivel el­lenkezik a magyar nyelv sajátosságá­val. JÓZSANÉ NAGY MÁRIA Részt vettem a nagyváradi 14-es szá­mú iskola ez évi első szülői értekezletén, a­­hol — amint mondani szokás — elég szép számban jelentünk meg, hiszen a szülők 80 százaléka eljött. És én mégis elégedetlen vagyok, mert a szü­lők 20 százaléka távol maradt. Erről a 20 százalékról szeretnék néhány szót szólni. Sajnos az elmúlt évek tapasztalata azt igazolja, hogy éppen azoknak a szülőknek a gyermekei közül ke­rül ki a gyenge ta­nulók legtöbbje. A közömbös szülő gyer­meke sok esetben nem­csak tanulmányi téren gyenge, de magatar­tásában is sok a ki­fogásolni való. Egyet­értek Csuha János igazgatóval, aki az értekezleten hangsú­lyozta az iskolai és az otthoni nevelés egybehangolásának szükségességét. A népi hatalom ko­moly áldozatokat hoz az iskolahálózat ál­landó fejlesztéséért és javításáért s a tantes­tület szintén azon fá­radozik, hogy az élet­re minél több útrava­­lóval lássa el a felnö­vekvő új nemzedéket. De mindez önmagá­ban mégsem elég, mert a legjobb iskolai nevelés sem járhat tel­jes eredménnyel, ha a gyermek nem részesül megfelelő otthoni ne­velésben is, ha a szü­lő nem ismeri a tanár véleményét vagy nem veszi figyelembe az iskolai nevelés irány­elveit. Csuha János beszé­dében nagy fontossá­got tulajdonított a szülői bizottságnak, amely komoly táma­sza kell hogy legyen az iskolának. A többi között éppen a szülői bizottság tagjai kell hogy meggyőzzék a közös nevelés életbe­vágó fontosságáról a­­zokat a szülőket, akik nem látogatják a szü­lői értekezleteket. Min­den gyermek nevelé­séért elsősorban a szülő felel. És ez nem kis felelősség, mert szocialista hazánk jö­vőjéről van szó, arról­­hogy hűséges becsü­letes, szorgalmas és áldozatkész nemzedé­ket neveljünk a ha­zának. HERMANN ESZTER s nagyváradi Chaja Lifschitz gyár munkásnője. 1958. október 25., szombat A napokban a székelykeresztúri Unió szövetkezet hídmérlege elromlott. Megjavításáért a vezetőség az udvarhelyi Gábor Áron szövetkezethez fordult, amely mérlegjavító részleggel rendelkezik. A két szövetkezet vezetősége már több mint tíz napja nem tudja eldönteni, ki fizesse meg a javítómunkások kiszállási díját Ezért most, amikor a szerződött gabona, széna, krumpli és egyéb ter­mények átadása folyik, kicsi, tizedes mérlegen kell elvégezni a mérést. TODA GÁBOR levelező — Amíg megegyezünk, mérjenek ezzel! (Nic. Nicolaescu rajza)

Next