Előre, 1959. február (13. évfolyam, 3504-3527. szám)
1959-02-08 / 3510. szám
21 A kortárs kritikus optimizmusa Az opttimista krónikája (Cronica optistului) G- Calinescu állandó rovatinak hat a Contemporanulban. Az olvasó hétről hétre követheti a kritikus gondolatait, és így többet kap, mint amennyit a cikkek és kritikák különkfélén és együttesen jelentenek: megérti az összefüggést az egyes írások s az írás és a kor között. Megérti, mit jelent: az optimista knSn'.ija. Megírta, hogy az optimizmus nem leik! a kai nem kedélyállapot, hanem a 'vakságihoz való viszony. Az adott esetben a mai kritikusnak a mai való- Sághoz, a mi vakságunkhoz való viszonya. Ez az a kapocs, amely egy-ségbe fojja a november 7-re emlékezést Laws tragikusan rövid, de értékekben gazdag életútjának és költészetének idézését, a népmese osztálytartalmának és Verne ifjúsági műveinek problémáit, ez a valóság iránti magatartás adja meg az egységet az egyes művekről írt lírai krónikáknak. C. Catinescu rovata azt mutatja, hogy a valódi eredményt néző kritikus állandóan vállalja a kortárs írással foglalkozás örömeit és göröngyeit egyaránt. Elég, ha az utolsó három hónap cikkeire utalunk, a Ion Horea ( Probleme de poezie. 1958. 49. sz.), Veronica Porumbeacu (Poezie feminina. 1958. 50. sz.), Victor Tulbure (Justete si calitate. 1958. 51. sz.), A. Andritou (Talent juvenil. 1959. 1. sz.) verseivel foglalkozó írásokra. Valamennyit a hazai kortárs líra eredményein való örvendezés izzítja át s az az igény, hogy az eszmei-művészi gazdagság állandó velejárója legyen az új irodalomnak. Különösen szembetűnő az a lelkesedés, amellyel önmaga s a nagyközösség számára felfedez egy-egy új tehetséget. Érthető ez az öröm, hisz az irodalom jövőjéért érzett felelősség hatja át, ezért keresi mindig az újat, a sajátost, az egyénit a műben. Nem használ patikusi mérleget, nem méricskéli ki a dicséret és elmarasztalás adagjait, bátran használja a felsőfokot, írásai mégsem torkollnak elvszerűtlen magasztalásokba. A társadalmi és költői valóság (a visszatükrözött valóság) ismerete, az alapos elemzés óvja meg a túlzásoktól Kritikában ritkán találni annyi idézetet, mint Cotinescu „krónikáiban", s talán éppen ez a krónikás jelleg magyarázza a jelenséget. A művészi szép még friss élményét a kritikus nem tudja elhallgatni, és nem is akarja prózai magyarázatokkal banálissá tenni. És mégis elemez. Krónikát ír, de egyben kritikát ■s. Ha egyszerűsítve akarjuk megfogalmazni, valahogy így mondhatnánk: ezt olvastam, ez tetszett, ez nem tetszett, mert... S úgy tűnik, ez a közvetlenség, a kritikusi póz teljes hiánya, az élmény állandó jelenléte (amelyet az esszéstílus még külön emel) hatásosabb, mint a rideg, csak logikai érvekre épített bírálat. Mindez viszont nem jelenti, hogy Cancseu csak az élményekre alapozza írásait, mert már az élmény létrejöttekor jelen van a tudatosság, a vakság dialektikus felmérése. A konkrét műről szólva egyúttal figyelmeztet a költészet dolgaira. A költészet apróbb, de nem lényegtelen dolgairól beszél akkor is, amikor a történelmi elemek, a szakismeretek lírai felhasználását elemzi, s inti a fiatalokat, hogy „a költészet nem múzeum“, és „egy költő, aki szilárdan áll a földön, lágyen eszes, és ne ragasszon magának túl nehéz viaszszárnyakat’. Dialektikusan látja a forma kérdését, egy-egy költő sajátos művészi jegyeit vizsgálva azt emeli ki, hogyan válik harcosabbá, a szocializmus ügye, a tömegek szempontjából aktívabbá a vers, ha minél teljesebben használja fel a művészi forma eszközeit. A lelkesedő kritikus egyben elemző kritikus is, észreveszi a hibákat, a perspektívát azonban sosem téveszti szem elől. „A szerző fiatal, és fékezni a lendületét azt jelentené, mintha megpróbálnák a villámlást kiegyenesíteni." írja Al. Andritoiuról. De épp a perspektíva, a költő és a költészet perspektívájának ismeretében bátran sorolja elő a fals hangokat, a tisztázatlanságot, azt, ami nem előre, hanem a múltba mutat. Mert a költőnek, kritikusnak egyaránt előre kell néznie, egy pillanatnyira sem szakadva el a jelentől. Ezt üzeni újévi (de mindennapi) , jókívánságaiban az optimista krónikája: „Ó, igazi költő és művész, ne hagyd leszállni a meddő darazsakat erre a virágos rétre, ahonnan a mézet gyűjtik. Kívánom neked, hogy a dolgozó nép iránti szereteted tovább erősödjék, és szorgalmasan párold le a lelkünket és karjainkat buzdító éneket tegyél képessé az építés hatalmas téteire Hazánk felszabadulása 15. évfordulójének évében. Magamnak pedig azt kívánom, hogy mindig kortárs legyek, mert a pillanatban van az örökkévalóság.“ (Urák, 1958. 52. sz.) KÁNTOR LAJOS A temesvári Fónagy János kötöttárugyárban nemrégiben üzembe helyeztek néhány nagytermelékenységű körkötőgépet. A Csehszlovák Köztársaságból és a Német Demokratikus Köztársaságból importált gépek automatikus szálszakadást jelző berendezéssel, sebességváltóval és „Jacquard’* típusú mintaszövő felszereléssel vannak ellátva. Fényképünk a gyár korszerű körkötőgépeit mutatja be. (Agerpres felvétel) A pártvezette dolgozó nép hatalmas megvalósításai újabb lendületet adnak a szocialista építés jelenlegi szakaszának. Lelkes törekvés hat át minden becsületes dolgozót és ez a záloga mindazon célkitűzések megvakításának, amelyeket pártunk Központi Vezetősége november 26— 28-i plenáris ülésén meghatározott. Pártunk helyes és következetes lenini politikája tette lehetővé azt, hogy a Székelyföld, illetve a jelenlegi Magyar Autonóm Tartomány gazdasági és kulturális téren a történelemben eddig soha nem tapasztalt mértékben fejlődjön. Tartományunk ipari és mezőgazdasági dolgozói, s nem utolsó sorban haladó értelmisége felzárkózik pártunk Központi Vezetősége köré és híven követi célkitűzéseinek megvalósításában. A politikai nevelés és tájékoztatás, valamint a kultúrszínvonal állandó emelése világító fáklyaként hatott és hat továbbra is a szocialista öntudat kialakításában. Az embereknek a termelőeszközökhöz, valamint a termelt javak iránt kialakult új viszonya szükségessé teszi gondolkodásmódjuk átalakulását is. Nevelő és oktató munkánk egyik legfontosabb feladata: következetességgel és hozzáértéssel nevelni hazánk ifjúságát. Erre figyelmeztetett Lenin is, amikor megállapította, hogy „azé a jövő, akié az ifjúság“. Pártunk marxi-lenini ideológiája vértezte fel hazánk ifjúságának színgyavát a kizsákmányolás nehéz körülményei közepette is azzal a forradalmi világnézettel, amely az ifjúságot harcra késztette. Úgy vélem, hogy ma, a szocializmus építésének körülményei között tartományunk minden egyes nevelő és oktató kádere ismeri feladatát, a kérdés azonban a feladat végrehajtásán dől el. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogyan használjuk azokat az eszközöket, amelyek rendelkezésünkre állanak és teljes egészében megfelelnek a párt politikájának és célkitűzéseinek. A proletárdiktatúra korszakában a párt irányításával és vezetésével következetesen harcolnunk kell a burzsoá ideológia maradványainak felszámolásáért, mert ezek fékezik az új ember forradalmi világnézetének kialakulását. Ezzel párhuzamosan következetes nevelő- és oktatómunkára van szükség, hogy a dolgozókat politikailag és ideológiailag felvértezzük a burzsoá ideológia mindennemű támadása ellen. Alkalmaznunk kell tehát a nevelés legmegfelelőbb módszereit, melyekkel az ifjúságot oktatni, mozgósítani és lelkesíteni tudjuk. Ez késztette tartományi pártbizottságunkat és a tartományi néptanács végrehajtó bizottságát arra, hogy a kétéves kulturális terv keretén belül meghatározza azokat a teendőket, amelyeket a pártszervezetek irányításával, tömegszervezeteink aktív részvételével meg kell valósítanunk. Széleskörű nevelőmunkánkban nagy gondot fordítottunk arra, hogy haladó hagyományaink ápolásával is elmélyítsük hazaszeretetünket, megbecsülésünket népünknek a szabadságért és függetlenségért folytatott harca iránt. Ugyanakkor nem mulaszthatjuk el népi demokratikus rendszerünk megvalósításainak népszerűsítését, mert ezek igazolják dolgozó népünk alkotó erejét és azokat a határtalan lehetőségeket, amelyek szabad hazánkban, szabad népünk előtt , ma nyitva állanak. • . •" . Horváth Imre nagyon szépen érzékelteti Neked tiszteleg című versében azt a változást, amely hazánkban végbement : „Királyság volt és most Népköztársaság van, Mit jelent ez? figyeld az éneket, A réginél még te álltál vigyázzba, , Az új himnusz már neked tiszteleg." Honnan tudhatná a 16 éves, ifjú, hogy mi a kizsákmányolás, hogy, mi a jogfosztottság, a nyomor és rszeg aláztatás, , ha nem' magyarázzuk meg ! és nem mérjük fel azt a hosszú utat, amit felszabadulásunktól napjainkig megtettünk. Aki nem érezte a múlt új kizsákmányolásának terhét, a faji , üldözést és elnyomást, könnyen hiheti azt, hogy az élet mindig ilyen szép és kellemes volt. Hogy értékeljük és megbecsüljük a jelent, a jelen alkotásait és hatalmas vívmányait, egy pillanatig "sem szabad megfeledkeznünk arról, honnan vezette ki pártunk az egykor kizsákmányolt munkást, az éhező földnélküli és valamennyi dolgozó parasztot, valamint a tőke és a földbirtok béklyóiban tartott haladó gomdolkodásúértelmiséget. Hazánk minden becsületes állampolgárának, nemzetiségre való tekintet nélkül, elsőrendű feladata, hogy szeresse hazáját, védje rendszerünket. A hazafiság magasztos eszméjének kell áthatnia és ösztönöznie munkájában minden becsületes dolgozót, hiszen a haza — mint Lenin tanítja — a politikai, gazdasági és kulturális környezet, amelyben egy nép él és dolgozik. Leninnek e megfogalmazása arra kell buzdítson mindnyájunkat, hogy szeressük, védelmezzük és fejlesszük népi demokráciánkat. Ebben áll a szocialista hazafiság lényege. Mint fennebb említettem, a nevelésre igen fontos, szerep hárul a hazafias érzés kialakításában Ma már tízezrek vesznek részt a párt- és a tömegszervezetek által szervezett nevelőkörökben.Tartományunkban több mint 120 ezer dolgozó szervezetten tanulmányozza pártunk ideológiáját, s a "hallgatóknak több mint a fele ifjú. E körökben megismerik pártunk forradalmi harci múltját, pártunk politikáját, hazánk szépségeit és gazdaságát s nem utolsó sorban Újabb általános ismeretekkel bővítik politikai látókörüket. A szocializmus építésének jelenlegi szakaszában az ifjúság hazafias nevelésének más eszközei is vannak".’ Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy igazán nevelni munkában és küzdelemben lehet. A munka, amely nemesíti és megedzi az embert IC szocializmus építésének mai szakaszában, becsület kérdése lett. Marosvásárhelyen például a felszabadulás után úgyszólván az egész város újjáépítésében nagy szerepe volt az ifjúságnak. Egy adott pillanatban azonban megfeledkeztünk arról, hogy az ifjak ezrei állnak készen arra, hogy kisebbnagyobb brigádokban újabb hőstettekről tegyenek tanúbizonyságot. Ez azután azzal járt, hogy az ifjúság lelkesedése lanyhult. 1958-ban a pártszervezetek irányításával az Ifjúmunkás Szövetség tartományi és rajoni szervezetei széleskörű hazafias akcióra mozgósították a falusi ifjúságot. A lelkesedés egyre fokozódott és a hazafias brigádok egyre szebb eredményeket értek el. Ifjúságunk megértette az állattenyésztés fejlesztésének fontosságát és lelkesen kapcsolódott be a legelők karbantartási és tisztasági akciójába, így több mint 78 ezer ifjú vett részt 32 ezer hektár legelő feljavítási munkálataiban. E munkálatok értéke meghaladja a 6 és fél millió lejt. Hosszú volna felsorolni mindazokat az eredményeket, amelyeket a folyók szabályozásánál, a vizek lecsapolásával és az útjavítási munkálatokban az ifjúság elért. Nem szorul bizonyításra az a tény, hogy az ifjak elvégzett munkájuk eredményét a magukénak tekintik, még kevébé az, hogy becsülik is saját megvalósításaikat. Üzemeink ifjúsága egész sor újítással mozdította elő a termelés fokozását és ezzel több millió lej értékű terven felüli jövedelemhez juttatták népgazdaságunkat. Tartományunkban ma 389 hazafias munkabrigád dolgozik és küzd üzemeinkben az 1959-es tervfeladatok megvalósításáért és túlszárnyalásáért. Nagyon helyes az a megállapítás, hogy nemcsak az üzemek és falvak ifjúságának feladata a munkában fokozni tevékenységét hazájáért, a szocializmus építéséért. Főiskolánk ifjúságának szintén folytatnia kell ezirányú tevékenységét. Értelmiségünk ne legyen elkényeztetett, mimózásél,kb. gyenge fizikumú. A hazának hazafiakra, harcos és küzdeni tudó értelmiségre van szüksége. Ha az értelmiség részese lesz annak a küzdelemnek, amely ma országszerte folyik, ezzel hazaszeretete még jobban elmélyül, a munkásosztály iránti megbecsülése még jobban fokozódik Ezért az Ifjúmunkás Szövetségnek feltétlenül arra kell törekednie, hogy az 1958 nyarán megszervezett önkéntes munkákhoz hasonlóan, minden vakációban hazafias brigádokat szervezzen. Amikor a diákok a múlt év nyarán, a saját kérésükre szervezett munkabrigádokból visszatértek megállapították, hogy a görgényi erdőben végzett fakitermelési és útépítési munkálatok, valamint részvételük az állami gazdaság hatalmas területein, a tűző napon végzett betakarításban, nemcsak fizikailag erősítették meg az ifjúságot, hanem elmélyítették barátságát a dolgozókkal. Ma főiskolánk fjúságának egy része büszkén mondhatja, hogy annak a 340 személyes diákotthonnak a felépítéséhez, amelyet most egy éve adtak át nekik, ők is hozzájárultak azzal, hogy több mint 1 millió 300 ezer téglát önkéntes munkával ők állítottak elő, amivel támogatták nemzetgazdaságunkat. A hazafiság elmélyítésének elengedhetetlen feltétele a román nép és az együttélő nemzetiségek testvéri barátságának megszilárdítása. József Attila, a nagy proletárköltő, a népek testvériségéről és közös harcáról a következőket írta: „... én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. A Dunának, mely múlt, jelen és jövendő. Egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, s nem is kevés.“ József Attilának álmai megvalósultak a munkásosztály vezette szocialista építés során. Ma a Román Népköztársaságban minden dolgozó hazájára lelt, nemzetiségi különbség nélkül. A román nép és a magyar nemzetiség testvérisége és egysége nem ma alakult ki; századokra visszamenő történelmi múltja van ennek. Már évszázadokkal ezelőtt közösen harcoltak a földbirtokosok és bojárok ellen, a madéfalvi veszedelem alkalmával románok és magyarok közösen álltak ellent a Habsburgoknak., a munkásmozgalom történelmében kiemelkedő grivicai sztrájkok idején, 1934-ben is együtt harcoltak a Gyimes völgyében. Ezek a hagyományok arra köteleznek bennünket, hogy ápoljuk közös hagyományainkat és minden erőnkkel küzdjünk közös hazánk további felvirágoztatásáért. A Magyar Autonóm Tartomány létrehozása még jobban előmozdította az itt élő magyar nemzetiség kultúrájának további fejlődését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy formájában nemzeti és tartalmában szocialista kultúránk további kibontakozása független és elszigetelt hazánk más népeinek kultúrájától. Hazánk valamennyi dolgozójának kultúrája egyazon gazdasági tényezőkön alapszik. Kultúránk nemzeti formájának kialakulása nem zárja ki, sőt szocialista tartalmánál fogva megköveteli, hogy megismerjük a román nép dalait, művészetét, muzsikáját. A proletár nemzetköziség és a szocialista hazagság magasztos eszméje kell vezéreljen bennünket, amikor nevelő és oktató tevékenységünket végezzük. Ma, amikor közös hazánk gazdasági fellendítésén fáradozunk, s mindent elkövetünk az egész nép anyagi és kulturális színvonalának emeléséért, szeretett pártunk tanítását és irányítását követve minden dolgozónak csak egy célja lehet. Kulturális intézményeink az utóbbi időben csak nagyon kismértékben ismertették kulturális vívmányainkat az ország más tartományaiban, másrészt kulturális tevékenységünk során nem népszerűsítjük eléggé tartományunk dolgozói körében a román nép kultúráját. Más szóval: a barátság elmélyítése érdekében kifejtett tevékenységünk nem minden esetben kielégítő, úgy vélem, hogy ezen a téren még sok a tennivaló. Minden kétséget kizáróan a román nép és a romániai magyar nemzetiség testvériségének elmélyítését segíti majd elő az, hogy a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes országos turnéja során dalaival és táncaival hirdetni fogja a különböző nemzetiségű dolgozók közös küzdelmét és törekvéseit. Ha a Székely Színház, a Filharmónia, a Főiskolai Diákszövetség kultúregyüttese nem szorítkozik csupán tartományunkra, hanem bemutatják művészetüket az ország más tájain is, ezzel ugyanakkor tapasztalatokat is szereznek és hozzájárulnak a barátság elmélyítéséhez. Be kell vallanunk, hogy eddig részünkről is csak próbálkozások voltak arra, hogy más tartományok kulturális és művészeti együtteseit meghívjuk, hogy főiskoláink diákjai és Bukarest, Iasi főiskolásai között tapasztalatcseréket szervezzünk, hogy az orvostanhallgatók gyakorlati munkájukat nemcsak a vásárhelyi, hanem az ország különböző klinikáin végezzék. A román és magyar gyermekek közös nyaraló táborainak megszervezése, különböző tapasztalatcserék és látogatások, még jobban elősegítik közös célunkat és törekvésünket. A szocializmus építése, hazánk, szülőföldünk azt kéri tőlünk, hogy fölszámoljuk az olykor még elszigetelten tapasztalható helytelen megnyilvánulásokat. A Magyar Autonóm Tartomány megteremtése nem azt jelenti, hogy a tartomány dolgozóinak, elsősorban az ifjúságnak csak a magyar nyelvet kell ismernie, öszszefogásról, közös harcról, közös múltról és jelenről tárgyalunk, s ez megkívánja tőlünk, hogy elsajátítsuk hazánk lakói döntő többségének, a román nép nyelvét. A román nyelv ismerete lehetővé teszi számunkra azt, hogy megértessük magunkat, hogy megértsük román munkatársunk hívó szavát, közös ügyünk és céljaink megvalósításáért. A tudomány, a technika, a kultúra újabb vívmányai sokkal hozzáférhetőbbek lesznek majd számunkra, ha elsajátítjuk a román nyelvet. Annak, aki köztársaságunkat hazájának vallja, hazaszeretetének jeléül meg kell tennie mindezt. Mi, akik itt születtünk, akiknek itt a hazája, akiknek a párt itt teremtette meg a jobb élet lehetőségét, saját magunknak tartozunk ezzel. Mindennek megoldása egyszerű és lehetséges. Eddigi eredményeink igazolják, hogy meg tudjuk s meg kell oldanunk ezt a feladatot Mindenki jóleső érzéssel hallgatja, amikor a Népi Együttes gyermektagozata román és magyar nyelven hirdeti a munka győzelmeit, dicsőíti pártunkat, a dolgozó népet. A Bolyai Farkas és a Papiu Ilarian középfokú iskolák által közösen szervezett kultúrműsorok „Közösen tanulunk és közösen élünk** jelszó jegyében a magyar és román gyermekek közösen hirdették a kultúra újabb vívmányait. Ez azonban korántsem elég. Elsősorban a párt- és tömegszervezeti aktivistáknak, az államapparátus dolgozóinak kell gitározott fordulatot tenniök és minden törekvésüknek arra kell irányulnia, hogy elsajátítsák a román nyelvet. A tanügyi kádereket meg kell gondolkoztassa az a tény, hogy a 7 osztályt és (sajnos) sok esetben a 11 osztályt befejező gyermekek nem ismerik a román nyelvet. Az értelmiség eme csoportjához tartozó dolgozóknak nagyobb hazaszeretetről és odaadásról kell tanúbizonyságot tenniök népük és hazájuk iránt. Ellenkező esetben nem teljesítik azt a nemes feladatot, amellyel pártunk és dolgozó népünk bízta meg őket, hogy neveljék az ifjúságot a proletár nemzetköziség és a haza iránti lángoló szeretetre. Írta: SZÖVÉRFI ZOLTÁN az RMP Magyar Autonóm Tartományi bizottságának titkára Tizenegy esztendeje jártam először Fogaras városában. Tél derekán volt; a sűrű hóesésen át inkább csak sejteni lehetett, mint látni a közeli havasok, a Negoj, a Nagyvista és a Virtu Urli irdatlan sziklatömegeit. A főtéri emeletes házak fedelén vastagon ült a hó, a központból ágazó utcák földszintes házai valósággal belesüppedtek a puha fehérségbe. Mintha téli álomba merült volna az élet, álmos csend honolt a kisvárosi utcák fölött. Kétnapi vendégeskedés után rájöttem, hogy ez az álmos egyhangúság nemcsak télidőiben jellemző a városkára .. . Amikor a nevezetességek felől érdeklődtem, Fogaras polgárai a hat és fél évszázadot megért vár időtől szürkült bástyáit mutogatták, régi történelmi évszámokat, egykori vajdákat és fejedelmeket idéztek, múzeumi kincsekre és érdekességekre hívták fel figyelmemet ... Este, egy pohárka bor mellett Mikszáth Kálmánról és Babits Mihályról "beszélgettek . . .Az öregek még emlékeztek annak a bőrszivarnak és annak a tokánynak az ízére, amivel Mikszáth képviselősködése idején traktálta meg választóit a Mexikó-vendéglő különtermében. Nyugdíjas tanárok anekdotáztak arról, hogy mennyit csipkelődtek az ifjú Babits Mihállyal első verseiért, amelyek akkor láttak napvilágot a Fogaras és vidéke című újságban. A fiatalabbak , akik tanítványai voltak mesélték, hogy senki olyan szépen és szerettetően nem tudta tanítani az irodalmat, mint a hallgatag, kirojtosodott ujjú kabátot viselő költőtanár . . . Igen, eseménytelen, egyhangú élet volt az akkor. Az országépítő erő még nem érintette meg a várost, hogy felébressze csipkerózsika-álmából. A nagy vegyikombinát csupán rajzpapírra vetett körvonalak formájában létezett... Ezekre a tizenegy esztendővel ezelőtti benyomásokra gondolva jártam a minap a mai Fogarast. Azt mondani ,hogy nagyvárossá nőtt volna az elmúlt évtized alatt — túlzás lenne. De annyi bizonyos, hogy élet van benne, elevenen pezsgő. A behavazott utcákon már nemcsak döcögő falusi szekereket látni, hanem autóbuszokat is, amelyek a kombinát dolgozóit viszik és hozzák. Csinos üzletei zsúfolva vannak áruval és vevővel. Az iskolák kapui délben százával eresztik szárnyra a gyermekeket. A központi könyvtárban egymásnak adják a kilincset az olvasók. Az egyetlen moziteremért állandó viaskodás folyik egyrészt a moziigazgatóság, másrészt az előadásokat rendező kultúrcsoportok, meg a gyakorta idelátogató színházak között. Akár a sepsiszentgyörgyi színház, akár valamelyik román színház művészei hirdetnek előadást, mindig megtelik közönséggel a régi méretekre szabott terem és még vannak olyanok is, akik helyszűke miatt nem jutnak jegyekhez. A várost néző idegeinek keveset beszélnek múltról, történelmi emlékekről — inkább a jelen gondjairól és örömeiről, főként pedig terveikről. Az embernek az az érzése, hogy Foganjon csupa terveket szövögető ember él . . . A művelődési élet vezetői a létesítendő kultúrpalota tervein töprengenek ... A zenerajongók filharmonikus társaság megszervezését akarják. — Ebben az évben nagyobbítjuk és modernizáljuk az iskola épületét — mondja Lukács Árpád, a hétosztályos magyar iskola igazgatója és teszi is elém a terveket, melyek szerint a századeleji épület két szárnyrészét összekötik egy nagyteremmel és széles, fűthető folyosót építenek a tantermek elé. A terveket Nagy Zoltán, a szülőbizottság elnöke, a kombinát mérnöke vetette papírra egy mérnöktársával. A kivitelezésben segít a néptanács, a helyi vállalat és a gépállomás. Kell a bővítés, mert a közeli Halmágy és Kóbor község is küld tanulókat az iskola felső tagozatára . • Tíz évvel ezelőtt alig három-négy kövezett utcája volt a városnak, a többi sáros, poros, gödrökkel buktatós. Ma az utcák 70 százaléka kövezett vagy aszfaltozott. Maga Mihályné, a város fejlődését szívén viselő tanítónő és képviselő felcsillanó szemmel mondja, hogy az idén valamennyi utca rendezésére sor kerül és tervezgeti: miként fogják a néptanács utcajavítási, úttest és járdaaszfaltozási munkálataihoz hozzáadni a lakosság áldozatkészségét és erejét. .. Mosotiu Ioannal, a néptanács alelnökével beszélgetve, rövid visszapillantást vetünk a tíz év alatti változásokra . . . Letöröljük az iroda ablakának páráját és elnézünk a December 13 nevet viselő új városnegyed felé. Csinos vajsárga, fehér és halványzöld falú családi házak villannak elő a havas fehérségből, szám szerint 170. Főleg államkölcsönből építették a kombinátnak azok a dolgozói, akik a nagy tömbházak helyett szívesebben laknak a magukéban, amelynek udvarán baromfit tarthatnak, kertjében rózsát és zöldséget nevelhetnek. Az állandó építkezés miatt rendezetlenek még az új negyed utcái. A további építkezés tönkretenné az aszfaltozást. De ebben az évben kikavicsozzák és lehengerelik az utcákat, mintegy fundamentumául a tervezett aszfaltozásnak. A néptanács azt akarja, hogy minél kulturáltabb, minél városiasabb legyen a fogarasiak élete, mondja az alelnök és az épülőfélben levő víztoronyról beszél, amely 800 ezer lejbe kerül és az idén fejezik be. Ezzel 60 ezer lakosra elegendő vízvezetéki vize lesz a városnak. Fogaras lélekszáma jelenleg 21 ezer fő. Közszolgáltatási terveket készítve, természetesen számításba kell venni a várható növekedést, hiszen víztornyot nem egy esztendőre épít egy város. Mégis megkockáztatom a kérdést: vajon nem túlméretezés-e félszázezernél több lakosra számítani? Az elnök mosolyog a kérdésen és így válaszol : — Fogarasnak sok régi nevezetessége van, de van egy más is: hallatlanul gyorsan növekszik, akár a serdülő korba lépő gyermek. Különben látogasson el a Vegyikombinátba, ott is megtudhat egyet-mást erről. Az ország egyik legnagyobb vegyipari kombinátja. Üzemek sokasága, méreteivel valósággal lenyűgözi az embert. Ha a gyárlátogató mellé nem adnának szakavatott vezetőt, napokig bolyonghatna épületről épületre anélkül, hogy eligazodnék berendezésének, előlabirintusának útvesztőjében. — Miután a kombinát növekedése érdekli, az építkezési parancsnokság parancsnokénak kíséretére fogjuk bízni — nyugtat meg Jónás Zénó műszaki igazgató. „Parancsnokság“, „parancsnok“ — nemigen szerepelnk"* ezek a zavak az üzemi beszéd szótárában. Hogy itt miért használják mégis, nyomban megmagyarázza az igazgató. Az építkezési és berendezési munkálatok minél gyorsabb befejezése érdekében a kombinát vezetősége összehozott egy parancsnokságot — mérnökökből, mesterekből —, amely parancsnokság teljes felelősséggel irányítja, intézi a dolgokat. A „parancsnok“ szó értelmére gondolva várom, hogy egy erélyes férfiember lépjen mellém vezetőül. Ám az igazgató hívására nyúlánk, szép fiatal nő nyit be az irodába — Stefanescu Maria mérnök. A parancsnok. Valószínűleg észreveszi arcomon a gyanakvást, amely túlságosan fiatal korának szól, mert útközben felvilágosít, hogy hét éve dolgozik már a vegyi iparban, amiből egy évet és két hónapot egy sztálinogorszki vegyigyárban töltött, a fenolgyártást tanulmányozni. Parancsnoki tisztsége különben nem fog sokáig tartani, mert amint a fenolgyár megkezdi a termelést, más megbízatást kap: az új gyár főmérnöke lesz. Gondolatban tisztelettel emelem meg a kalapomat. Milyen remek embereket tudott nevelni a mi rendszerünk! Az új fenolgyár, a modern vegyi ipar csodája, bámulatra készteti az embert. Kapitalista országban évek kellenének egy ilyen üzem berendezéséhez. Ennek itt, kilenc hónappal ezelőtt kezdték meg a szerelését és a fiatal parancsnoknő ígérete szerint másfél-két hónap múlva a csövek érhálózatában már keringeni fog a fenol, a kapron és műtrost fonalak nyersanyaga. — Év végéig, noha nem lesz kerek esztendőnyi időnk, el fogjuk érni a 3000 tonna kapacitást — mondja a főmérnöki tisztség várományosa, az ifjú mérnöknő. A másik új üzem épületének, a nitrogénes műtrágyát gyártó részlegnek, most rakják le az alapját. Még ebben az évben felépül és megkezdi a termelést. Mennyi ideje is, hogy a párt plenáris ülésén elhangzottak Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak a fogarasi vegyikombinát fejlődésére vonatkozó szavai? Novembertől mostanáig csak egy-két röpke hónap. Ennyi idő is elég volt, hogy a párt szava szikrát gyújtson, mozgásba hozza az alkotóerőt, amely életre kelti, valóra váltja a terveket, itt Fogarason is. Most már cseppet sem csodálkozom azon, hogy Fogaras városának vezetői nagy méretekhez szabva terveznek. SIPOS ANDRÁS ELŐRE __1959. február 8., vasárnap 1 A fővárosi IOR gyárban előállított kiváló optikai műszerek s felszerelések közé tartoznak az „IOR 3“ típusú laboratóriumi mikroszkópok. Minőségük vetélkedik a legjobb külföldi gyártmányokkal. A fényképen: Stanciu Mihai és Ion Dragnea az „IOR 3“ mikroszkópokat szerelik. (Agerpres felv.) A nagyüzemi gazdálkodás tapasztalatai Szalontán Esztendeje múlt, hogy szárnyra kapott a hir: Szalonta Nagyvárad tartomány első teljesen szövetkezetesített városa. A nevezetes város a további felemelkedés irányában tett lépéssel ismét öregbítette jó hírét. Kezdjük azzal, hogy a városi néptanács mezőgazdasági szakemberei nagyon helyesen arra törekedtek, hogy a társulásokban tovább erősítsék a közös munkát, a brigád szervezést. Fáradozásuk sikerrel járt. Az „Augusztus 23“ társulás közel 2000 hektár földjén, a „Petőfi Sándor*" társulás több mint 1000 hektárján és a többi társulásokban a mezei munkákat — kivéve a kapások ápolását és betakarítását — jól megszervezték és közösen végezték. A betakarítás idején kiderült, hogy érdemes volt hallgatni a szakemberekre. A hektárhozam minden mezőgazdasági terménynél 500-900 kilóval több volt mint a környék bármelyik egyéni gazdájáé. A város jó ellátásáért A mezőgazdasági terméshozam növekedése elsősorban a város ipari munkásainak jó ellátását segítette elő. Valamikor 10 hektáron ha termesztettek zöldséget Szalontán. Tavaly 40 hektár öntözéses kertészetből temérdek paradicsomot, karalábét, paprikát és más egyebet vittek a piacra. A szalontai kollektív gazdaság és a társulások jelentős mennyiségű mezőgazdasági termékkel járulnak hozzá az állami központosított alaphoz is. Említésre méltó a Vörös Lobogó kollektív gazdaság nemrég született kezdeményezése. Felhívással fordult a tartomány összes kollektív gazdaságaihoz, hogy kössenek az állammal hosszúlejáratú szerződést mezőgazdasági terményekre. S másnap — elsőnek a tartományban — ötéves szerződést írtak alá. Kötelezték magukat, hogy hektáronként 300 kiló búzát és 400 kiló tengerit adnak az államnak. Ez a példamutatás lelkesítőleg hatott a nyolc társulásra. Az elkövetkező napokban megtartott közgyűléseken a tagság egyöntetűen úgy határozott, hogy ők is kötnek szerződést az állammal. Az Augusztus 23 társulás hektáronként 280 kiló búzával és kukoricával járul majd hozzá a központosított alaphoz. A November 7 társulásban Balogh László és Hajdú Sándor tagok kezdeményezésére 2 és fél mázsa búzát, ugyanannyi kukoricát szerződtek hektáronként. Közös állatállományt Nem járulnánk azonban hozzá a társulások további gazdasági és szervezeti megerősödéséhez, ha nem tennénk szóvá egy-két olyan kérdést, amit szem elől tévesztett a városi néptanács mezőgazdasági osztálya. A társulások az elmúlt évek alatt kizárólag csak szántóföldi növénytermesztéssel és egyik-másik még zöldségtermesztéssel foglalkozott. Pedig igen kifizetődő volna a merinojuh tenyésztése is. Ezzel a kérdéssel vajmi keveset foglalkozott a városi néptanács, habár néhány társulási tag már tett ilyen irányú javaslatot. A Győzelem útja társulás tagjai vetették fel először a közös juhállomány létesítésének a gondolatát. A tagok egy részében megvan a hajlandóság, hogy legelőiket tagosítsák és közös merinójuh állományt létesítsenek. A November 7 és a Drum Nou mezőgazdasági társulás tagjainak is kitűnő legelői vannak. Ügyes kezdeményezés folytán 2—300 darab merino juhot is tudnának tartani kevés befektetéssel. Beszélnünk kell arról is, hogy a társulásokban ideje volna kidolgozni a vetésforgó bevezetésének tervét. Noha a társulások összterületének 15—20 százalékán bodorkát vetnek és utána búzát, ez nem kielégítő megoldás. A mérnököknek oda kell hatniuk, hogy jól átgondolt vetésforgó alapján induljanak el a közeljövőben a szalontai társulások. Növelni kell a közös alapot Végezetül pedig említsünk meg még egy igen fontos kérdést: a mezőgazdasági építkezések helyzetét. Bár néhány társulás rendelkezik kisebb-nagyobb épülettel, ez nem kielégítő. A mezőgazdasági építkezések a társulásokban háttérbe szorulnak. A szalontai társulásoknak nagyságukhoz mérten feltétlenül szükségük, van raktárakra s a közös állattenyésztés meghonosításával egyidőben pedig istállókra és karámokra. Magától értetődő dolog, hogy a mezőgazdasági építkezésekhez pénzre van szükség. Ehhez viszont feltétlenül szükséges a közös alap fokozottabb növelése. A néptanács arra törekedjen, hogy meggyőző munkával járuljon hozzá a társulások további gazdasági és szervezeti megerősödéséhez, ami csak erős állóalapon keresztül biztosítható. NAGY V. ISTVÁN