Előre, 1959. szeptember (13. évfolyam, 3683-3708. szám)

1959-09-01 / 3683. szám

A ROMAN,,N£P KÖZTÁRSASÁG NÉPTA­N­ÁCS­AINA­K LAP­A­A XIII. évfolyam, 3683. szám 4 oldal ára 20 báni 1959. szeptember.,­­ kedd ünnepélyes keretek között Átadták a magas kitüntetéseket a bukaresti Vörös Grivica vasúti műhelyeknek Hétfőn délután a Vörös Grivica vasúti műhelyek új étkezdéjében ha­zánk felszabadulásának 15. évfordu­lója alkalmából ünnepélyesen átnyúj­tották a vasúti műhelyeknek az Au­gusztus 23 érdemrend I. fokozatát a munkásosztály forradalmi harcában és a népi demokratikus rendszer megte­remtésében való jelentős közreműkö­déséért, a vasúti szállításnak a hábo­rú utáni helyreállításában és normali­zálásában, valamint a népgazdaság fejlesztésében betöltött fontos szere­péért. A teremben a munkások, élmunká­sok, mérnökök és technikusok ezrei voltak jelen, akik önfeláldozó munká­jukkal lehetővé tették, hogy ez a fon­tos vállalat nagymértékben hozzájárul­jon a szocializmus építéséhez. A gyűlésen részt vettek a következő elv­társak : Gheorghe Stoica, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának tit­kára, Florian Danalache, az RMP Bu­karest városi bizottságának első tit­kára, Dumitru Simulescu közlekedés­­ügyi- és távközlési miniszter, Dumitru Diaconescu, a fővárosi néptanács vég­rehajtó bizottságának elnöke. Gheorghe Stoica elvtárs a magas kitüntetés átnyújtásakor az RMP Köz­ponti Vezetősége, a Minisztertanács és a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsa nevében melegen üdvözölte a szorgal­mas vasutasokat. D. Simulescu elvtárs, közlekedés­­ügyi­ és távközlési miniszter újabb si­kereket kívánt a vörös grivicai munká­soknak, mérnököknek, technikusoknak és tisztviselőknek az önköltség csök­kentéséhez, munkájuk minőségének megjavításához. A továbbiakban Dumitru Miron elv­társ, a Vörös Grivica műhelyek igaz­gatója hangsúlyozta, hogy a magas kitüntetés újabb bizonyítéka annak, hogy a vasutasok forradalmi har­ca és munkája nagy megbecsülésnek örvend a párt és a kormány, az egész nép részéről. Dumitru Miron elvtárs beszélt a műhelyek fejlődéséről a népi hatalom éveiben azokról az eredmé­nyekről, amelyekkel a vállalat mun­kaközössége elősegítette országunk vasúti szállításának helyreállítását és fejlesztését. A gyűlés befejeztével Alexandra Codescu kazánkovács mester, a Szo­cialista Munka Hőse felolvasta az RMP Központi Vezetőségéhez, a Mi­nisztertanácshoz és a Nagy Nemzet­gyűlés Elnöki Tanácsához intézett távirat szövegét, amelyben a Vörös Grivica munkásai, mérnökei, techniku­sai és tisztviselői mély hálájukat és köszönetüket fejezik ki a magas kitün­tetésért és ígérik, hogy fáradhatatla­nul fognak dolgozni a vasúti szállítás fejlesztéséért a népgazdaság állandó erősítéséért. A jelenlevők dörgő tapssal helyesel­ték a távirat szövegét és kifejezték a párt és a kormány iránti határtalan szeretetüket és hűségüket. Vörös Grivica dolgozói lelkesen éltetik a pártot és a kormányt Konstanca tartománynak A konstancai Sportpalotába­n hétfő délután ünnepélyes keretek között át­nyújtották a Román Népköztársaság Csillaga érdemrend I. fokozatát Konstanca tartománynak, amelyet a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Ta­nácsa felszabadulásunk 15. évforduló­ja alkalmából adományozott az egész tartomány mezőgazdaságának kollek­tivista átalakításáért, a kollektív gaz­daságok gazdasági­­ szervezet­ meg­erősítésében, a hektárhozam növelésé­ben elért sikerekért s azért, hogy szerződések alapján nagy mennyiségű mezőgazdasági terméket szállított az államnak. Ion Gheorghe Maurer elvtárs, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsá­nak elnöke a magas kitüntetés átnyúj­tásakor a Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetősége, a Minisztertanács és a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsa nevében üdvözölte Konstanca tarto­mány dolgozóit és újabb sikereket kívánt munkájukhoz. Az ünnepségen részt vettek a párt tartományi bizottságának tagjai és a tartományi néptanács képviselői, az állami gazdaságok és a gépállomások igazgatói, kollektív gazdaságok elnö­kei és pártszervezeti titkárai, számos párt- és állami aktivista. Felszólalt Nicolae Huditeanu, a Szo­cialista Munka Hőse, a Comana köz­ségbeli Filimon Sirbu kollektív gazda­ság elnöke, Dumitru Dumitru, a piet­­roiui állami gazdaság, igazgatója, Du­mitru Macarie, a dorobantui gépállo­más igazgatója Nicolae Gaidagiu, a Topalu községbeli kollektív gazdaság elnöke és­­Stroe Stan, a mosneni álla­mi gazdaság igazgatója. A felszólalók meleg köszönetet mondtak a pártnak és a kormány­nak a tartománynak nyújtott magas kitüntetésért és vállalták, hogy a jö­vőben még szorgalmasabban fognak dolgozni a párt politikájának valóra­­váltásáért, újabb sikerek eléréséért. Ezután Vasile Vilcu elvtárs, az RMP KV póttagja, a Konstanca tar­tományi pártbizottság első titkára beszélt a tartomány fejlődéséről a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt a munkások, dolgozó parasztok, a párt- és állami aktivisták, valamint a néphez hű értelmiségiek fáradhatatlan munkájáról a tartomány mezőgazda­ságának kollektivizálásáért és a kol­lektív gazdaságok megerősítéséért. A szónok felemlítette azokat a nagysze­rű feladatokat, amelyek Konstansa tartomány dolgozói előtt állnak. A Román Népköztársaság Csillaga érdemrend I. fokozata — mondotta befejezésül Vasile Vilcu — ösztönzé­sül szolgál a Konstanca tartományi dolgozók számára, hogy teljesítsék és túlteljesítsék a dolgozók javára és a szocializmus felépítése érdekében tett vállalásaikat A gyűlés részvevői köszönő levelet intéztek a Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetőségéhez, a Miniszterta­nácshoz és a Nagy Nemzetgyűlés El­nöki Tanácsához. A lenauheimi kollektív gazdaságnak A Temesvár tartományi Lenauheim­­ban vasárnap ünnepélyes keretek kö­zött átnyújtották a Munkaérdemrend I. fokozatát a községbeli Victoria kol­lektív gazdaságnak gazdasági-szerve­zeti megszilárdításában és a közva­gyon gyarapításában elért rendkívüli eredményekért, bőséges termések el­éréséért és a 100 hektárra jutó állat­­állomány növeléséért s azért, hogy szerződéses talapon jelentős mennyisé­gű mezőgazdasági terméket szállított az államnak. A lenauheimi kollektivistákat az RMP Központi Vezetősége és a Mi­nisztertanács nevében Ion Cozma elvtárs földművelésügyi­ és erdészeti miniszter üdvözölte. Filip Geltz elv­társ, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának tagja átadta a kollektív gazdaság vezető tanácsának a Munka­­érdemrend I. fokozatát. Az ünnepségen részt vettek a párt-és állami szervek képviselői, számos kollektivista, gépkezelő­ technikus és agrármérnök. A kollektivisták lelkes hangulatban köszönő táviratot küldtek a Román Munkáspárt Központi Vezetőségéhez, a Minisztertanácshoz és a Nagy Nem­zetgyűlés Elnöki Tanácsához. A lenauheimi kollektivisták ugyan­aznap ünnepelték gazdaságuk megala­kulásának 10. évfordulóját. (Agerpres) A fogarasi vegyipari kombinátból jelentik A fogarasi 1. számú vegyipari kombinátban épülőben van egy évi 100.000 tonna termelőkapacitású ammóniumnitrát gyár. A napokban megkezdődött az üzem szerelése. Két neutralizáló berendezést már el is helyeztek az alapzaton. A salét­romsav raktárban felszereltek egy nagy tartályt. Az eddigi eredmények nyomán növelik felajánlásukat A sztálinvárosi Vörös Partizán vál­lalat dolgozói kiemelkedő eredménye­ket értek el a takarékossági verseny­ben. A vállalat munkaközössége az idén eredetileg 1.745.906 lej megtaka­­rítását ajánlotta fel, ezzel szemben már az év első hét hónapjában több mint 1.400.000 lejt takarítottak meg. Az RMP KV plenáris ülésén a dol­gozók életszínvonalának emelésére tett intézkedések újabb lendületet adtak a szocialista versenynek. A vállalat dol­gozói elhatározták, hogy eredeti ta­karékossági felajánlásukat 3 millió lejre emelik fel. , A gyapjú ésszerűbb felhasználása­­val a vállalat mintegy negyedmillió lejt takaríthat meg évente. A szövődei hulladékok csökkentésével, a szövő­gépek hatásfokának növelésével, a munkatermelékenység emelésével csak­­nem 200.000 lej takarítható meg. A munkások, technikusok és mérnö­­kök javaslatai a munka jobb meg­szervezésére, az anyagellátás meg­­javítására, továbbá a termelési érte­kezleteken javasolt intézkedések szin­­tén elő fogják segíteni a felajánlás valóraváltását. Gyakran ismétlődő kép... B-válogatottunk csatárai egyre,másra vezet­­ték támadásaikat, a lengyel együttes védelme állandó munkában volt. Képünkön is az egyik lengyel védő­­játékos magasra felugrik, igyekszik kapjától minél messzebbre elfejelni a labdát. Jelenet a ROMAN NK — LEN­GYEL NK labdarúgó B-válogatottak találkozójáról, amelyet együttesünk nyert meg 5 :1 arányban. (Antoniev Cornel felvétele) (Részletes beszámolók a négyes ro­mán-lengyel labdarúgó találkozóról és más sporteseményekről a negyedik oldalon.) Világ proletárjai egyesüljetek. A fővárosi Nemzeti Színház vendégszereplése Kolozsváron A fővárosi I. L. Caragiale Nemzeti Színház együttese, amely az ország különböző városaiban vendégszerepel, Hétfőn a kolozsvári Nemzeti Színház­ban irodalmi délutánt rendezett. Ion Masoi, a fővárosi Nemzeti Szín­ház irodalmi titkára előadást tartott az erdélyi színművészet kezdeteiről. A vendégszereplő művészek verseket sza­valtak román, magyar és német klasz­­szikus és jelenkori költőktől. Este az I. L. Caragiale Nemzeti Színház művészei Sica Alexandrescu, a nép művésze rendezésében előadták N. Gogoly „Revizor“ cimű­ vígjátékát. Az előadás nagy tetszést aratott. Tízéves kollektív gazdaságok­­ A Temesvár tartományi zábrányi és belobreskai, valamint a Suceava­i tartományi Roma falusi kollektivis­ták vasárnap ünnepelték kollektív gazdaságuk fennállásának 10. évfor­dulóját. Az évforduló megünneplé­sén a szomszédos falvak és községek száz meg száz kollektivistája, gép­kezelője, társult és egyéni dolgozó parasztja vett részt. Ion Gherman elvtárs, a zábrányi Drum Nou kollektív gazdaság elnö­ke beszámolt a kollektivisták jólété­nek növekedéséről. A gazdaság ma 600 családot számlál 2000 hektár­os földdel s az oszthatatlan alap értéke meghaladja a két millió lejt. A mun­kaegység évi átlaga 35 lej volt-­­ Csaknem száz kollektivista család épített új házat. A községet villa-­­­mosították, szülőotthont, bölcsődét, orvosi rendelőt, mozit, könyvtárat építettek. A belobreskai román és szerb kol­lektivisták zöldségtermesztéssel, sző­lészettel, állattenyésztéssel növelték jövedelmüket és oszthatatlan alap­juk két millió lejre növekedett. Sok kollektivista gyermekei középiskolá­ban, vagy főiskolákon tanulnak. A községben szerb nyelvű hétéves is­kola, kultúrotthon, mozi, könyvtár,­­ áruház épült. Szép eredményekkel lép fennál­lásának második évtizedébe a Roma községi Ilie Pintilie kollektív gazda­ság is. 437 családot foglal magába a gazdaság 1350 hektárral. A gazda­ság fejlett állattenyészettel, méhé­szettel rendelkezik, az oszthatatlan alap a kezdeti 4754 lejről több mint 1.300.000 lejre növekedett 135 kol­lektivista épített új házat. A kommunista és munkáspártok párttörténeti intézeteinek V. nemzetközi értekezlete A marxizmus-leninizmus intézetek, a kommunista és munkáspártok párt­­történeti intézetei és bizottságai kép­viselőinek V. nemzetközi értekezlete augusztus 31-i ülésén Gh. Vasilichi elvtárs, az RMP KV mellett működő Párttörténeti Intézet igazgatója, a Ro­mán NK küldöttségének vezetője záró­beszédet mondott a napirend első pontjához. Folytatták a vitát a napirend máso­dik pontjával kapcsolatban. Felszólaló: I. Rosner (Ausztria), N. R. Donyij (Szovjetunió), Jaques Chambaz (Fran­ciaország), N. Goldberger (RNK), J. Jakobs (Anglia). A délután folyamán az értekezlet részvevői megbeszélést folytattak a pártdokumentumok kiadásával foglal­kozó bizottságban, a párttörténeti könyvtárak és irattárak szervezésével, a dokumentumcserével és a történeti folyóiratok kiadáscseréjével foglalkozó bizottságban. Az értekezlet folytatja munkáját. ----------­ Román kőolajipari szakértők Afganisztánban Néhány hónap óta román kőolajipari szakértők egy csoportja dolgozik Afga­nisztánban, hogy szovjet és csehszlo­vák szakemberekkel együtt feltárják az ország ásványolaját. A nehéz éghaj­lati és terepviszonyok ellenére a román kőolajipari szakemberek — először eb­ben az országban — geológiai térké­pet készítettek és mélyfúrást hajtottak végre. A román szondamesterek 1950 június 15-én befejezték az első mély­szondát. Afganisztán északi részében lendületesen folyik a kutatómunka. Itt augusztus 15-én megkezdődött a máso­dik olajkút fúrása. A román kőolajipari munkások cso­portja mellett iskola létesült, ahol af­gán munkásokat és technikusokat ké­peznek ki az ásványolaj kitermelésére. Nagy termelékenységű, ellenálló kettős hibridkukoricát termelnek ki a Bukarest tartományi funduleai kísérleti telepen.­­ Képünkön: a gépi berendezést készítik elő a ku­korica negyedik öntözésére. Augusztus 21-én befejeztük a csép­­lést. Fáradságos munka volt ez, hi­szen éjjel-nappal zúgott a cséplőgép a Csanádi határban. Eredményképpen 430 vagon gabona került a közös magtárba. A cséplés befejezése után nyomban megkezdtük az őszi termények betaka­rítását. Ismét benépesült a határ. Nem kevesebb, mint 1600, 1800 szorgalmas, kollektivista dolgozik nap mint nap a szántóföldeken. Ezidáig kiszedtük töb­bek között a hat hektárnyi duplagyma 160 tonna termését. A 32 hektáros fok­hagyma-vetés 6000 kilót fizetett hektá­ronként, a vereshagymából pedig közel két vagonnal takarítottunk be egy hek­tárról. Augusztus 24-én megkezdtük a 400 hektár cukorrépa szedését. Az első na­pon csak fele munkaerővel dolgoztunk, mégis 50 vagonra valót takarítottunk be- Úgy szeretnénk, ha 16—18 nap alatt az egész répatermésünket elszál­líthatnánk a temesvári cukorgyárnak. Ezért 120 kétlovas kocsit és 7 teher­gépkocsit bocsátott a gazdaság vezető­­sége a szállítás rendelkezésére. Mire végzünk a cukorrépa betakarí­tásával, kezdhetjük a napraforgó csép­­lését. Feltétlenül idejében akarunk vé­gezni ezzel a munkával is, hogy ne pe­regjen ki a szem. Már sárgul a 118 hektár rizsvetésünk, s alig 20—22 nap választ el bennünket a tengeri szedé­sétől. Vetettünk belőle bőven a tavasz­­szal, 1256 hektárt. S most oly gazdag termésre számítunk, mint még soha ed­dig. Minden száron legalább három cső érik. Gyümölcsösünk is rekord termést nyújtott az idén. A durancai barackból eddig 190 tonnát értékesítettünk a Fructexporton keresztül. Ezen kívül sok tonnát eladtunk belőle a nagyszentmik­­lósi és a helyi piacon. Dúsan termettek az alma- és a körtefák is. JÁMBOR JÓZSEF, levelező. Kolozsvár tartományban főfaladat. A cséplés gyors befejezése a 2000 kilogrammot, az őszi árpa hek­­tárhozama hozzávetőleges számítások szerint is 2700—3000 kilogrammra te­hető. Kétségtelen, hogy a fenti ered­ményhez hozzájárult a kedvező időjá­rás is, ám amint ezt a földművelők tartományszerte beszélik: a sikerek alapját az idejében végzett, gondosabb, szakszerűbb munka teremtette meg. Ez a megállapítás igaz, gazdag tapasztal­­atból szűrődött le, s arra kell ösz­tönözze az állami és szövetkezeti gaz­­daságokat, a magángazdálkodókat, hogy, az elkövetkezendő mezőgazdasági esz­tendő soron lévő munkálatainak előké-í­szításét már most szeptember első napjaiban megkezdjék. Ez a figyelmez­­tetés indokolt, hisz az őszi mezőgaz­­dasági idény előkészítéséért Kolozsvár tartományban a kevésnél is kevesebb­ történt. Imott-amott hordják a trágyát, szórványosan szántanak, készítik elő a talajt. (Kivételt képeznek az állami gaz­­daságok, amelyek akárcsak a tavasszal meg a nyáron most is példaadóan dol­goznak.) A késlekedés fő oka — melyet­ a tartományi kampánybizottság au­gusztus utolsó napjaiban tartott ülései­ is megállapított­a a cséplés elhúzódás­­a. Beszterce, Zilah, Hunyad és Sár­­más rajonban a gabona fele, néhol még annál is több ma is ott áll asztagban a szérűn. Az emberek" idejének java részét a cséplés foglalja le, az őszi ve­tési munkálatok előkészítésére ilyen kö­rülmények között legfeljebb csak gom­dolhattak. Éppen emiatt a fő feladat tar­­tományszerte a cséplés gyors befeje­zése. (Tudósítónktól) Kolozsvár tartomány­ban az idén — akárcsak más vidékeken gazdag termést takarítottak be.Az álla­mi és kollektív gazdaságok hektáron­kénti átlagos búzatermése meghaladja Jelentős tartalékok a búzatermelés növelésére Bukarest tartomány állami gazdaságainak tapasztalatcseréje A mezőgazdaság gépesítésével és villamosításával, foglalkozó fővárosi kutatóintézetben nemrég tanácskozást tartottak a Bukarest tartományi álla­mi gazdaságok búzatermesztési problé­máival kapcsolatban. A tanácskozáson részt vettek a kö­vetkező elvtársak: Mogyorós Sándor, a Minisztertanács alelnöke, Bucur Schiopu földművelésügyi és erdészeti miniszterhelyettes, Gh. Necula, az RMP Bukarest tartományi bizottságá­nak első titkára, Vasile Mateescu, a Bukarest tartományi néptanács elnö­ke, továbbá az állami gazdaságok ve­zető tanácsainak tagjai, a búzater­mesztéssel foglalkozó osztályvezetők és brigádvezetők, az állami gazdasá­gok főgépészei és a teljes gépesítésű brigádok vezetői, több rajoni pártbizott­ság titkára, az állami gazdaságok ál­­lamtitkársága és a kutatóintézetek által kiküldött szakemberek. A tanácskozás részvevői elemezték az állami gazdaságoknak a búzater­mesztés terén elért eredményeit, főleg pedig az új mezőgazdasági évben a búza hektárhozamának fokozása érde­kében alkalmazandó agrotechnikai in­tézkedéseket. Az előterjesztett referátumok és az ezekkel kapcsolatos viták kidomborí­tották, hogy a Bukarest tartományi állami gazdaságok, a kedvezőtlen idő­járási viszonyok ellenére, a tartomány jelentős részén jó termést értek el és az állami központi gabonaalapnak több mint 6.000 tonna búzát és rozsot juttattak terven felül. Több állami gazdaság — így például a D­­agaik, Manastirea, Peris, Buftea, Bucsani, Marculesti községi gazdaságok — 20—23 mázsás átlagtermést értek el hektáronként. Amint több felszólaló hangsúlyozta ez azt bizonyítja, hogy az állami gazdaságok jelentős tartalé­kokkal rendelkeznek a búza- és rozs­termesztés növelése tekintetében. A felszólalások során számos él­munkás, brigádos, gépkezelő, mérnök és technikus hívta fel a figyelmet az agrotechnikai intézkedések megkülön­böztetett alkalmazásának jelentőségére a búzatermesztésben. A felszólalók hangsúlyozták, hogy megfelelő agrotechnika alkalmazásával Bukarest tartomány állami gazdaságai 20 mázsát meghaladó hektárhozamot érhetnek el. A dragalinai, urziceni és manastirei állami gazdaságok 30 má­zsás hektárhozamra tettek vállalást. Hasonló tanácskozások zajlottak le a többi tartományban is. N. Sz. Hruscsov Vesenszkajába érkezett • Megnyílt a lipcsei őszi nemzetközi vásár • D. Eisenhower megbeszélései Angliában Moszkva (Agerpres). A TASZSZ jelenti : Mint ismeretes, N. Sz. Hruscsov au­­gusztus 30-án Vesenszkaja faluba ér­kezett látogatóba Mihail Solohov is­mert szovjet íróhoz. N. Sz. Hruscsovot Rosztov és Sztálingrád tartományi párt, és állami vezetők üdvözölték. A vendéget mindenütt örömmel és szívé­lyesen köszöntötték. A falu főterén nagygyűlés zajlott le, ahol beszédet mondott több tömegszer­vezeti vezető, Mihail Solohov és N. Sz. Hruscsov. A nagygyűlés részvevői élénk taps­sal köszöntötték az emelvényen meg­­jelenő kiváló falubelijüket, Mihail Alekszandrovics Solohovot. Solohov élénk hangú, megható beszédeiben egyebek között ezeket mondotta : Valamennyien rendkívül nagyra be­­csüljük Nyikita Szergejevics látoga­tását azért is, mert egy nagyon felelősségteljes találkozó előtt, az USA elnökével való történelmi jelentőségű találkozás előtt — ha rövid időre is — meglátogat bennünket és érdeklődik a Don felső folyása mentén lakók éle­te iránt. (Taps.) Drága Nyikita Szergejevics! Repülő­gépen az óceánon túlra utazik. De íme, a szovjet népnek ez a kis része, az egész szovjet nép, és nem csupán a szovjet nép, gondolatban önnel lesz. Vesenszkaja falu lakói, drága sztálin­grádi és voronyezsi vendégeink nevé­­ben biztosítani szeretném önt arról, hogy mi is ön mellett leszünk ott, Amerikában (Taps.) Egészséget kívá­nunk, drága Szergejevics és sikereket mindenhez. (Hosszas, viharos taps.) A nagygyűlésen beszédet mondott N. Sz. Hruscsov elvtárs, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke. Az összes jelen­levők viharos tapssal köszöntötték a szónokot. N. Sz. Hruscsov elvtárs beszédének első részében arról a kitartó munká­ról szólott, amely a XXI. kongresszus határozatainak, valamint az SZKP KB júniusi plenáris ülése határozatainak valóra váltásáért folyik. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió városaiban és fal­vaiban széleskörű mozgalom bontako­­zik ki a hétéves terv határidő előtti teljesítéséért. Sikeresen valóra váltjuk és túltelje­sítjük a hétéves terv feladatait, ame­lyeket az SZKP XXI. kongresszusa el­fogadott. Jelenleg az ország belső helyzete nagyon jó — folytatta N. Sz. Hrus-­ c­sov. — Ez a nép szoros összefogása­ (Folytatás a 3. oldalon) Lipcse Augusztus 29-én este Lip­csében ünnepélyesen megnyílt a hagyo­mányos őszi nemzetközi vásár.. A meg­nyitó ünnepségen jelen volt a Román Népköztársaság kormányküldöttsége is, élen Alexandra Lencovici közszükség­leti ipari miniszterrel. Megnyitó beszédet mondott Heinrich Rau, a Német DK Minisztertanácsának alelnöke, külkereskedelmi és németek­­közti kereskedelmi miniszter. Rau részletesen foglalkozott a nemzet­közi helyzettel. Egyebek között kijelen­tette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság továbbra is változatlanul követeli a nyugatberlini megszállási statútum hatálytalanítását. Rau hang­súlyozta, hogy a genfi külügyminiszteri értekezlet előmozdította a nemzetközi feszültség további enyhülését, de a be­következett enyhülés nem jelenti azt, hogy megszűnt a békét fenyegető ve­szély. Komoly veszélyt jelent az — mondot­ta Rau —, hogy Nyugat-Németország­­ban lázasan folyik az atomfegyverke­zés s hogy a nyugatnémet revansisták agressziós politikát folytatnak. Mindad­dig nem lehet szavatolni a tartós bé­két, amíg fel nem számolják a máso­dik világháború következményeit s el nem­­­állják az­ új világháború útját.. . H. Rau ezután N. Sz. Hruscsov és D. Eisenhower küszöbön álló találkozásá­ról szólva ■ kijelentette :­ „Az elkövet­kező­ találkozó, véleményünk szerint, megerősíti azt, hogy kedvező légkör alakult ki a nemzetközi feszültség to­vábbi enyhítésére“. A Német Demokratikus Köztársaság legfontosabb gazdasági feladata bebizo­­nyítani a szocialista rendszer felsőbb­­rendűségét az első német munkás-pa­­raszt államban a nyugat-németországi kapitalista rendszerrel szemben, és 1961- ben utolérni és túlszárnyalni Nyugat- Németországot az egy lakosra jutó leg­fontosabb élelmicikkek és közfogyasztá­si cikkek fogyasztása tekintetében. London A Reuter hírügynökség közlése szerint Eisenhower és Mac-­­milian augusztus 30-án folytatta tár­­gyalásait a nemzetközi helyzetről az angol miniszterelnök Chequers-i nyári székhelyén. A délelőtti tárgyalásokon részt vett Herter amerikai külügymi­niszter és Lloyd angol külügyminisz­­ter is. Utóbb megjelentek a tárgyalá­son más hivatalos személyiségek, töb­bek között atomenergia és katonai szakértők. Hope, az angol külügyminisztérium sajtóigazgatóságának vezetője, sajtó­­értekezleten kijelentette, hogy Eisen, Köwes és Macmillan nem hatalmazták fel képviselőiket arra, hogy nyilatkoz­­zanak a tárgyalások tartalmát ille­tően. PEKING (Agerpres).­­ A kínai dolgozók nagy lelkesedéssel helyeslik a Kínai Kommunista Párt KB Vik­. plenáris ülésének határozatát, amely felhívja az egész ország népét, hogy ebben az évben folytasson széleskörű mozgalmat a termelés növeléséért és a takarékosságért. A kínai dolgozók országszerte nagy­gyűléseken, összejöveteleken és felvo­nulásokon juttatják kifejezésre, hogy egyetértenek a határozattal és támo­gatják azt. Sanghajban szocialista versenyek folynak a különböző vállalatok, üzem­részlegek és szektorok között az ez évi terv határidő előtti teljesítéséért és túlszárnyalásáért. Az észak-kínai Kailuan-szénmedencé­­ben a bányászok vállalták, hogy ebben az évben 250.000 tonna szenet hoznak felszínre terven felül. Kína számos tartományában a pa­rasztok kijelentették, hogy szilárd el­határozásuk új termelési sikerekkel köszöntöm a Kínai Kommunista Párt KB VIII. plenáris ülésének határozatát. A SZOVJETUNIÓBAN TETT LÁTOGATÁS UTÁN , Visszatért a fővárosba a kollektivisták második csoportja Vasárnap visszatért a fővárosba a kollektivisták második csoportja, amely látogatást tett a Szovjetunióban. A 300 tagú román kollektivista csoport meg­­tekintette a Szovjetunió népgazdaságá­nak eredményeit szemléltető kiállítást, Moszkvát, Kijevet és látogatást tett számos kolhozban. (Agerpres)

Next