Előre, 1959. október (13. évfolyam, 3709-3735. szám)

1959-10-01 / 3709. szám

Együtt ünnepelünk Kína népével Kína népe egy évtizede építi az új hazát a hatszázötven milliós nép, új, szocialista honát. A Kínáról szóló mű­vek egy új korszak krónikájának lap­jait jelentik és az eltelt évezredekkel felérő győztes évtized mozzanatait, harcait, győzelmeit rögzítik. Íródik Kína új történelme, de nem a dolgozó­­szobák csendjében élő tudósok írják, hanem a történetírás mestere, a nép alakítja, gyúrja, formálja ezt a törté­netet az egyetlen építőteleppé változ­tatott hazája földjén. Az 1945—1949-ig tartó harmadik forradalmi polgárháború során a Fel­szabadító Néphadsereg egyik csatát a másik után nyerte és az áruló Csang Kaj-sek pozíciói mindjobban meginog­tak. Nem használt a külföldről kapott segítség, a hazafias erőket egyesítő arcvonal győzedelmesen vonult előre és hajtotta maga előtt az apadó sere­­gű vert hadvezért, míg végül 1949-ben végképp összeomlott a kereken húsz esz­tendeig tartó Csang Kaj-sek uralom. Im­perialista segítséggel a csang kajsekisták Tajvan szigetén ver­tek tanyát. 1949 szeptemberében Pekingben összeült a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület és az elnöklő Mao Ce­­tung beszédében kije­lentette: ,,A kínai nép, az emberiség egyne­gyede talpra állt­­” és ezt a talpraállást tör­vényesítette a tíz évvel ezelőtt kikiál­tott Kínai Népköztársaság. Az első ötéves terv (1953—1957) cé­lul tűzte ki a szocialista iparosítás alapjainak a megvetését, a mezőgaz­daság szocialista átalakítását. Az elért eredményekből következtetni lehet arra a felmérhetetlen energiára, amit az új élet körülményei szabadítottak fel s amit a kínai nép hazája felvirágozta­tására fordított. Az ipar nemcsak elér­te, hanem túl is szárnyalta a felszaba­dulás előtti szintet. Az első ötéves terv alatt 31 szénbányát nyitottak, egyen­ként 1 millió tonna termelőképesség­gel. Felépült 15 hőerőmű, amelyek mindegyike 50.000 kw kapacitással dolgozik, két nehézgépgyár, 38 textil­gyár kez­dte meg a termelést. Az első ötéves terv során Kína nagy segítsé­get kapott a Szovjetuniótól, amely 205 üzem berendezését szállította. A máso­dik ötéves terv (1958—1962) során to­vább folyik a szocialista nemzetgazda­ság fejlesztése, elsősorban a nehézipar gyors növelése a cél és tovább folyik az egész ország gazdasági életének szocialista átalakítása. Az építőmunka nagyméretűségét egyetlen adat szem­léltetően sűríti magába: 1962-ben Kína gépipari berendezéseinek szükségle­teit 70 százalékban hazai gyártmá­nyokból fedezik Az 1958-as ,,nagy ug­rás“ közelebb hozta Kínát a kitűzött feladathoz: utolérni és túlszárnyalni Nagy-Britanniát az ipari termelés te­rén. Az ötszázmillió kínai paraszt letérít­­hetetlenül a szocialista gazdálkodás útján halad. Jelentékenyen kivették ők is részüket a „nagy ugrásból“, ennek illusztrálására elegendő egyetlen pél­da: csak kilenc hónap leforgása alatt, 1957 októberétől 1958 júniusáig az ön­tözhető területek mennyisége­ több mint 30.000.000 hektárral növekedett. Ez két és félszer több annál a földte­rületnél, amit az utolsó néhány ezer év alatt Kínában épített csatorna­rend­­szerrel öntöztek Az ilyen eredmények és a rájuk alapuló összevetések adják meg a jogot arra, hogy az eltelt évti­zedet eredményesség, a politikai, gaz­dasági és kulturális" változások tekin­tetében összevessük Kína előző ezred­évével. Nemcsak Kína belpolitikai életében zajlottak le gyökeres változások. Kína nagyhatalommá lett. A Szovjetunióval fiz élen haladó szocialista táborban küzd a békéért és biztonságért. Hazánk is szoros kulturális és gazdasági kap­csolatokat tart fenn a népi Kínával. Egyre több külföldi állam ismeri el a Kínai Népköztársaságot és veszi fel vele a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat. Kína nemzetközi tekin­télye ellenállhatatlanul növekszik és a Szovjetunión, a népi demokratikus or­szágokon kívül is egyre több állam kö­veteli a Kínai Népköztársaság jogai­nak visszaállítását az ENSZ-be. Az ókori Kína fejlett tudományáról, művészetéről, irodalmáról sokat írtak a múltban is. Az igazi tudományos élet csak a felszabadulás után alakult ki. Korábban a tudósok magukra ha­­gyatva dolgoztak. Jellemző, hogy Kína Tudományos Akadémiája a népi hata­lom megszületése után, 1949-ben ala­kult meg. Kezdetben csak 17 kutató intézettel működött, de 1956-ban az Akadémia intézeteinek száma elérte az 57-et. A kutatók száma most hússzor több mint 1949-ben. A tudományos élet fejlő­désével bővültek a kí­nai tudósok nemzetkö­zi kapcsolatai is. Az Akadémia már 1956- ban 19 országból 60 küldöttséget fogadott. Gyökeresen megvál­toztatták a népi hata­lom évei alatt a kínai közoktatás ügyét is. Régen a lakosság 85 százaléka írástudatlan volt. A magas tandí­jak ,a tanszerek drá­gasága szintén távol­tartotta a dolgozók gyermekeit a tanintézetektől. Ma az ingyenes oktatás, az állami tá­mogatás amiben a tanulók része­sülnek, az új tanintézetek nagy száma lehetőséget ad a tanulásra nemcsak az ifjúságnak, de a termelő­­munkával foglalkozó dolgozóknak is. Hogy jobban szemléltessük a közokta­tásban végbemenő gyökeres változáso­kat, néhány adatot idézünk. Egyetlen évben, 1955-ben 53 millió felnőtt ré­szesült elemi oktatásban, 1958-ban 63 millió gyermek járt elemi iskolába, 6,7 millió vo­l a középiskolások és 660.000 a főiskolások száma. A népi Kínában lezajló nagyméretű, a legkisebb falut is átfogó kultúrforra­­dalom eredményeiről csak a csodálat és az elragadtatás hangján lehet írni. Az 1921-ben alakult új típusú le­nini párt biztos kézzel, bölcsen irányítja a világ legnagyobb né­pességű országának életét. A kom­munisták mindenütt az élen járnak, ők lelkesítették és vezették harcra a kínai munkásokat és parasztokat három for­radalmi polgárháború zivataraiban. Ők szervezték meg a kínai nép vala­mennyi győzelmét, ők irányítják most is változatlan hősiességgel, odaadás­sal és szerénységgel a szocialista épí­­tőmunkát. A párt népszerűsége meg­alakulásának pillanatától kezdve szün­telenül növekedett a nép körében, mert a legégetőbb kérdések megoldá­sát tűzte ki célul, mert tagjai hűsége­sek voltak a néphez és semmilyen ál­dozattól sem riadtak vissza. A Kínai Kommunista Párt híven követi a lenini elveket, követke­zetes, a marxista elméleten alapuló po­litikát folytat és a kommunista tanok­kal milliókat fegyverez fel a minden­napok harcaira. A kínai dolgozók min­den egyes győzelme pedig bizonyítéka annak, hogy a marxizmus behatolva a tömegekbe anyagi erővé, hegyeket mozdító,folyókat megzabolázó, leküzd­hetetlen erővé válik. Születésének 10. évfordulóján hazánk dolgozói is megbecsüléssel és szeretet­tel köszöntik a népi Kínát. Forrón üd­vözöljük a kínai népet, amely egy évti­zed leforgása alatt kiszabadult az év­százados elmaradottságból s a hajdani földesurak, idegen gyarmatosítók által kiszipolyozott földön felépítette a dol­gozók államát, szocialista hazáját. Kí­vánjuk, hogy eddigi győzelmei meg­tízszereződjenek és népe békés ég alatt újabb kincsekkel gazdagítsa az embe­riséget. Világ proletárjai egyesüljetek! ROMAN NEPKÖZTARSASAG NÉPTANACSAINAK LAPJA Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének Liu Sao-ci elvtársnak, • a Kínai Népköztársaság elnökének Csu De elvtársnak, az összkínai Népképviseleti Gyűlés Állandó Bizottsága elnökének Csu En-laj elvtársnak,­­ a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének . PEKING A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából test­véri üdvözletünket és meleg jókívánságainkat küldjük önöknek, kedves elv­­társak és az egész kínai népnek. A szorgalmas és tehetséges kínai nép, lerázva az évszázados rabság bilincseit, felszabadulva a múlt nyomorúságából és súlyos elmaradottságá­ból, a felszabadulás óta eltelt 10 év alatt hatalmas arányú tevékenységet fejtett ki a szocialista rendszer megteremtésének útján. A Kínai Népköztár­saság dolgozói, megingathatatlan bizalommal követve a szocializmus építé­sének általános irányvonalát, amelyet a kipróbált Kínai Kommunista Párt dolgozott ki, nagy sikereket értek el az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésé­ben, a dolgozók életkörülményeinek megjavításában, a kultúra és a tanügy fejlesztésében. Évről évre változik az egész ország képe. A Kínai Népköz­­társaság szocialista nagyhatalommá lett, amely jelentős mértékben hozzájá­rul a Szovjetunióval az élen haladó hatalmas szocialista tábor szüntelen megerősödéséhez, a tartós világbéke biztosításáért folyó küzdelemhez. A szocializmus építéséért, a haladásért és a békéért folytatott közös harc­ban baráti és testvéri segélynyújtási kapcsolatok alakultak ki a román és a kínai nép között. A román nép szívből örvend a kínai nép történelmi jelen­tőségű sikereinek és osztozik a kínai dolgozók örömében e nagy nemzeti ünnepükön. Úja­bb győzelmeket kívánunk a testvéri kínai népnek, a Kínai Kommu­nista Párt és a Kínai Népköztársaság kormánya által kijelölt nagy feladatok teljesítésében, a szocializmus győzelméért vívott küzdelmében. Éljen és virágozzék a nagy Kínai Népköztársaság 1 •* . Éljen a Kínai Kommunista Párt és Központi Bizottsága ! Éljen a Kínai Népköztársaság kormánya! örökké éljen a román nép és a kínai nép testvéri barátsága! GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ, CHIVU STOICA, a Román Munkáspárt Központj­a Román Népköztársaság Miniszter- Vezetőségének első titkára tanácsának elnöke ION GHEORGHE MAURER, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöki Tanácsának elnöke Határidő előtt teljesítették harmadik negyedévi tervüket A szocialista versenyek lendüle­tes kibontakozása nyomán számos vállalat munkaközössége jelentette, hogy harmadik negyedévi tervét határidő előtt teljesítette. A FŐVÁROSI REPUBLICA üzem hengerészei szeptember 28-tól már az év utolsó negyedére termelnek. Az év eleje óta 4200 hengerelt csövet termel­tek terven felül s ugyanakkor 2.300.000 lejt takarítottak meg eredeti vállalá­sukon felül. A termelékenység növelé­sét illető vállalásukat már az első hét hónapban túlteljesítették. Jelenleg az üzem 118 brigádja ver­senyez az élbrigád cím elnyeréséért. A legjobb eredményeket eddig Marin Cerniceanu, Gheorghe Stoica és Arhip Lozovan brigádja érték el. A MOINESTI KŐOLAJFÜRÓ tröszt dolgozói a szovjet turbinafúrási mód­szer alkalmazásával már szeptember 25-én teljesítették a harmadik negyed­év tervelőirányzatát. A moinesti válla­lat dolgozói 2400 méter mélyfúrást vé­geztek terven felül. A moldvai szonda­­munkások januártól mostanáig csak­nem 10.000 méternyi mélyfúrással ha­ladták túl tervüket. Gazdaságos szon­dafúrással már az év első hét hónapja alatt több mint 4.550.000 lejt takarítot­tak meg. A BÉKÁSI CEMENTGYÁR munka­­közössége is jelenti, hogy szeptember 28-án befejezte harmadik negyedévi tervét. Az év kezdetétől mostanáig 22.300 tonna cementet és 22.500 tonna kankert gyártottak terven felül. A romani téglagyár is határidő előtt teljesítette a harmadik évnegyed elő­irányzatait. (Agerpres) A kínai üzemek dolgozói kiváló termelési eredményekkel köszöntötték a népköztársaság kikiáltásának 10. év­fordulóját. Képünkön: Kuo Hua-t az­uhani vagongyár esztergályosa, aki kimagasló munkasikereinek „titkaiba“ avatja a szakiskolákból kikerült munkatársait. (Gj Kína felvétele) XIII. évfolyam 3709. sz. 4 oldal­ára 20 iráni 1959. október 1. csütörtök A Román Népköztársaság kormánya melegen köszönti a Szovjetunió kor­mányának az általános és teljes le­szerelésre vonatkozó történelmi jelen­tőségű javaslatait, amelyek teljes egészében megfelelnek a világ népei létérdekeinek, az összes államok lét­érdekeinek, függetlenül társadalmi rendszerüktől. A tudomány és a technika jelenlegi fejlődésének feltételei között, amikor példátlanul pusztító erejű fegyverek léteznek s amikor egy esetleges hábo­rú mérhetetlen veszteségeket okozna az emberiségnek, a hadviselés minden­nemű eszközének megsemmisítése az egyetlen tökéletesen hatékony útja annak, hogy az emberiség megszaba­duljon egy ilyenszerű veszélytől. Azok az intézkedések, amelyeket a szovjet kormány javasol az általános leszereléssel kapcsolatban, elejét ve­szik az államok közötti bármely kato­nai konfliktus lehetőségének. Valóra­­váltásuk tökéletesen kizárja egy olyan helyzet felmerülését, amely egyoldalú előnyöket biztosítana egy államnak vagy egy államcsoportnak a többi állam biztonságának kárára. A Szovjetunió által javasolt leszere­lési program megvalósítása lehetővé tenné hogy a hidegháború véglegesen a múlté váljék és jelentősen megköny­­nyítené az államok közeledését és együttműködését a békés együttlétezés szellemében. Ugyanakkor módot nyúj­tana arra, hogy azokat az óriási anya­gi erőforrásokat és emberi energiát, amelyeket ma pusztító eszközök létre­hozására pazarolnak el, alkotó módon, a népek életkörülményeinek "megjavítá­sára használják fel. Éppen azért, mert e javaslatok ilyen távlatokat nyitnak meg, keltett világszerte oly hatalmas érdeklődést N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöké­nek az ENSZ Közgyűlése előtt elmon­dott beszéde, valamint a szovjet kor­mány nyilatkozata. Az országok többségének kormányai megértik, hogy a legnagyobb figyel­met kell szentelni a szovjet kormány javaslatainak, amelyeknek célja a jelenkori nemzetközi élet központi problémájának megoldása. E javasla­tok elnyerték a népek, egyes széles kormánykörök, a világ politikai és gaz­dasági élete befolyásos személyiségei­nek támogatását és helyeslését. A román kormány véleménye szerint jelenleg kedvező feltételek vannak a szovjet kormány javaslatainak valóra­­váltására. Az utóbbi időben a nemzet­közi helyzet javulásának, az államok közötti kapcsolatokban fennálló fe­szültség enyhülésének világos jelei észlelhetők, az előzőnél kedvezőbb lég­kör jött létre a rendezetlen kérdések megoldására. N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének az Egye­sült Államokban tett látogatása jelen­tős hozzájárulás volt ahhoz, hogy ked­vező légkör alakuljon ki a nemzetközi feszültség enyhítésére. A román kor­mány és a román nép az egész nem­zetközi közvéleménnyel együtt öröm­mel köszönti ezt a tényt. Különösképpen hangsúlyozni kell, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kormányfői — amint arra a közös közlemény rámutat — megegyeztek abban, hogy az államok kapcsolataiban fennálló összes rende­zetlen kérdéseket békés eszközökkel kell megoldani és kijelentették, hogy a két kormány minden erőfeszítést meg­tesz a világ legfontosabb kérdésének, az általános leszerelés kérdésének kon­struktív megoldásáért. Ez feljogosít arra a reményre, hogy a leszerelés kérdése megoldást nyer az egész emberiség javára. Természete­sen, a szovjet javaslatok valóraváltása az összes kormányok, elsősorban pedig a nagyhatalmak kormányainak akara­tától függ. A román kormány kifejezi meggyő­ződését, hogy az általános leszerelésre vonatkozó nemzetközi egyezmény meg­valósításának útjában nem létezhetnek elháríthatatlan akadályok. A román kormány úgy véli, hogy az összes álla­mok részvételével végrehajtott álta­lános és teljes ellenőrzéssel egybe­kötött általános és teljes leszerelési program egyszer és mindenkorra meg­oldja az ellenőrzés kérdését, amelyet bizonyos körök ürügyül hoztak fel a leszerelés kérdésében való bármilyen haladás fékezésére. Ugyanakkor a román kormány oszt­ja a Szovjetunió kormányának nyilat­kozatában kifejtett azon álláspontot, amely szerint ha a nyugati hatalmak valamely okból jelenleg nem hajlandók elfogadni az általános és teljes leszere­lést, tárgyalásokat lehetne folytatni le megfelelő részleges intézkedéseket le­­hetne elfogadni a leszerelés és a biz­tonság megszilárdítása ügyében. Kétségtelen, hogy a nemzetközi hely­zet kedvező alakulása nincs ínyére azoknak a köröknek, amelyek a hideg­háború fenntartását óhajtják és ame­lyek a jövőben is meg fogják kísérel­ni, hogy meggátolják az enyhülési folyamatot hogy akadályokat gördít­senek az államok közötti megegyezés útjába. Ezért a béke ügyéhez hű összes népeknek és kormányoknak egyesíte­niük kell erőfeszítéseiket s lehetetlen­né kell tenniük, hogy e körök megaka­dályozzák az egész emberiség által hőn óhajtott célkitűzéseknek a békés és nyugodt élet biztosításának meg­valósítását. Következetes békepolitikájához híven, a román kormány eddig is támogatott minden olyan konstruktív javaslatot, amely a leszerelési kérdésben való megegyezésre irányult. És ezt nem­csak szavakkal, hanem tettekkel is alá­támasztotta, így fokozatosan csökken­tették országunk fegyveres erőinek lét­számát; a Román Népköztársaság terü­letén nincsenek semmilyen idegen csapatok, vagy katonai támaszpontok. Ugyanezt a békepolitikát követik a román kormánynak a széleskörű bal­kánközi együttműködés kifejlesztésére és a balkáni kollektív megegyezési és biztonsági szerződés megkötésére vo­natkozó javaslatai is, amelyek azt célozzák, hogy a világnak ebben a részében nukleáris és rakétafegyver- mentes övezet jöjjön létre. Csatlakozva a szovjet kormánynak az általános és teljes leszerelésre vo­natkozó javaslatai megvalósítására szólító felhívásához, a román kormány kifejezi reményét, hogy ez a felhívás pozitív visszhangra talál az összes országok kormányainak körében. A Román Népköztársaság hasonlóképpen reméli, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete és a leszerelési bizottság teljes felelősséggel megvizsgálják a javaslatokat és megfelelő határozato­kat hoznak megvalósításuk céljából. A Román Népköztársaság kormá­nyának szilárd elhatározása, hogy mindent megtegyen e nagyszerű cél­kitűzés megvalósítása érdekében. a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából A Kínai Népköztársaság kikiáltásá­nak 10. évfordulója alkalmából, a Ro­mán Munkáspárt Bukarest városi bi­zottsága és a fővárosi néptanács végre­hajtó bizottsága szerdán este ünnepi ülést rendezett a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsa színházában. Az ünnepi ülésen a következő elvtár­sak vettek részt: Gheorghe Apostol, Stefan Voitec, Vladimir Gheorghiu, Alexandru Birladeanu, Gherasim Popa, Gheorghe Stoica, az RMP KV tagjai, a kormány és a Nagy Nemzetgyűlés El­nöki Tanácsának tagjai, a Külügymi­nisztérium vezetőségének képviselői, központi intézmények és társadalmi szervezetek vezetői, fővárosi vállalatok élmunkásai, akadémikusok, és más értel­miségi dolgozók, párt-, állami és tö­megszervezeti aktivisták. Jesen volt Liu Gien-guo, a Kínai Nép­­köztársaság bukaresti nagykövete, más Bukarestben akkreditált diplomáciai ki­­rendeltségek vezetői, a Kínai Népköztár­saság nagykövetségének tagjai és a diplomáciai testület más tagjai. A Román Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság állami himnuszainak el­hangzása után, Florian Danalache elv­­társ, a Román Munkáspárt Bukarest vá­rosi bizottságának első titkára megnyi­totta az ünnepi ülést. A Kínai Népköztársaság kikiáltásá­nak 10. évfordulójáról Stefan Voitec elv­társ, az RMP KV Politbürójának póttag­ja, a Román Népköztársaság Miniszter­­tanácsának alelnöke beszélt. Ezután Liu Gien-guo, a Kínai Népköz­­társaság bukaresti rendkívüli és megha­talmazott nagykövete emelkedett szólás­ra.­­A beszédeket többízben hosszasan megtapsolták. Az ünnepi ülés részvevői hosszasan éltették a román nép és a kínai nép testvéri barátságát, a hatal­mas szocialista tábor országait élén­­a Szovjetunióval, éltették a világbékét. Az ünnepi ülés művészi műsorral zá­rult. ( Agerpres) Az ünnepi ülés részvevőinek egy része (Agerpres felvétel) Stefan Voitec elvtárs beszéde Tíz évvel ezelőtt 1949 október el­sején, a kínai nép, mint egy óriás, amely lerázta magáról a testére vert láncokat ura lett saját sorsának. A dicsőséges Kínai Kommunista Párt vezetésével a kínai nép diadalra vitte hosszas forradalmi küzdelmeit és ki­kiáltotta a Kínai Népközt­ársasá­got, a munkások és parasztok szocialista ál­lamát. A kínai nép mindig nagy nép volt, de a múltban soha sem volt szabad­sága. Kína mindig óriási ország volt — csaknem akkora, mint az egész eu­rópai földrész — de a forradalom dia­dala előtt sohasem foglalta el a nem­zetközi életben az őt megillető helyet A népi hatalom megvalósulása a korszakot nyitott meg a kínai nép sok évezredes történelmében. E történelmi ténynek igen nagy jelentősége volt az egész emberiség életére nézve. A kínai forradalom győzelme a marxi-leniai tanok ragyogó diadala, amely bebizonyítja e tanok legyőzhe­tetlen erejét a társadalom átalakításá­nak művében, érvényességét az ösz­­szes népek, az összes országok szá­mára. Győzedelmes forradalmával a kínai nép súlyos csapást mért a gyarmati rendszerre, amelynek láncából kisza­kadt az egyik legnagyobb és legfonto­sabb szem. A szocializmus sikeres é­­pítése Kínában ragyogó bizonyítéka annak, hogy napjainkban, amikor lé­tezik a nagy szocialista tábor kiapad­hatatlan lehetőségeivel, azokban az országokban is könnyebbé vált a szo­cializmus győzelme, amelyekben a ter­melő erők még alacsonyabb fejlettségi fokon állnak. Az új Kína élő példa­ként áll a kolonializmus által elnyo­mott összes népek, elsősorban pedig az ázsiai népek előtt a nemzeti és tár­sadalmi szabadság kivívásáért folyta­tott küzdelemben. A népi Kína megjelenése a világpo­litikai térképén hozzájárult ahhoz, hogy gyökeresen a szocializmus javá­ra billenjen az erőviszonyok mérlege, a nemzetközi küzdőtéren. A népi Kína jelentős tényezője lett a szocialista országok nagy családját egymáshoz fűző egységnek, a Szovjetunióval az élen haladó szocialista tábor összefo­gásának. A román nép, amelyet a szocializ­mus nagy zászlaja alatt a barátság és az együttműködés erős és megbont­hatatlan internacionalista kapcsolatai fűznek a testvéri kínai néphez, ma szí­vének egész melegével vesz részt a népi Kína 10. évfordulójának ünnepén és osztozik a kínai dolgozók örömé­ben, amellyel nagy nemzeti ünnepüket köszöntik, őszinte, testvéri harci üd­vözletünket és legmelegebb szerencse­­kívánatainkat küldjük a kínai népnek, a Kínai Kommunista Pártnak élén Központi Bizottságával, a Kínai Nép­­köztársaság kormányának, a szocialis­ta építés kiteljesítésének útján hősi munkájukkal kivívott nagy sikereikért. A kínai nép, áttörhetetlen­ falat alkot­va a Kínai Kommunista Párt körül, szilárdan haladt a szocialista társa­dalom építésének útján. Egyszer s mindenkorra felszámolták a régi rend­szert, amely béklyóban tartotta sok százmillió kinai munkás, paraszt és értelmiségi alkotó energiáját. Mint ég és föld, úgy különböznek egymástól a régi Kína, amely elma­ (Folytatás a 4. oldalon) Sin Gien-guo nagykövet beszéde Sin Gien-guo nagykövet köszönetét fejezte ki az ünnepi ülés megrendezé­séért, majd így folytatta beszédét: Holnap lesz tíz éve annak, hogy ki­kiáltották népköztársaságunkat. Or­szágunk lendületes fejlődésének és szédületes előrehaladásának tíz éve ez. Az elnyomás alól felszabadult kí­nai nép, a Kínai Kommunista Párt és Mao Ce-tung elvtárs helyes vezetésé­vel még ebben a rövid időszakban is, ragyogó sikereket ért el a szocialista forradalomban és a szocializmus építés­ének művében. Országunkban nagy vonalakban megvalósult a me­zőgazdaság, a kézművesipar, a kapi­talista ipar és kereskedelem szocialista átalakulása, általánosságban felszá­moltuk a termelőeszközök magántulaj­donát és szilárd alapokra helyeztük a szocialista rendszert; gyors ütemben alakul ki népgazdaságunk új és teljes rendszere és létrejött a szocialista ipa­rosítás alapja; a termelés fejlesztésé­nek alapján jelentősen emelkedett a nép anyagi és kulturális életszínvona­la, teljesen megváltozott a nép poli­tikai öntudata és hangulata. E tíz év alatt nagyot fejlődött or­szágunk népgazdasága. 1958-ban az ipari össztermelés értéke 9,3-szeresen túlszárnyalta az 1949. évi színvonalat és évente átlagosan 28,1 százalékkal növekedett. Az ország össztermelésé­ben az­ ipar és a kézművesipar össz­termelésének részaránya az 1949. évi 30,1 százalékról 1958-ban 63,6 száza­lékra növekedett. Rendkívül gyors ütemben fokozódott a termelőeszközök termelése, amelynek évi átlagnöveke­­dése 40 százalék volt és értéke ma csaknem 21-szer akkora mint 1949- ben. A mezőgazdaságban az 1958. évi termelés teljes értéke 2,3-szer nagyobb volt mint 1949-ben és évente átlago­san 9,8 százalékkal növekedett.Ugyan­­azen évhez képest a gabonatermelés 2,3-szeresére, a gyapoté 4,7-szeresére, a többi főbb mezőgazdasági növények termelése két- vagy többszörösére emelkedett. A népgazdaság szüntelen fejlődésével együtt hatalmasan fejlő­dött országunk kultúrája és közokta­tása is. 1958-ban a főiskolák hallga­tóinak száma elérte­ a 660.000-et, az 1949. évi színvonal 5,7-szeresét, a kö­zépfokú szakiskolák tanulóinak száma elérte az 1,47 milliót, vagyis az 1949. évi színvonal 6,4-szeresét az általá­nos középiskolák tanulóinak száma 8,52 millióra emelkedett, vagyis az 1949. évi színvonal 8,2-szeresére, az elemi iskolai tanulók száma pedig el­érte a 86 milliót, vagyis 3,5-szeresére növekedett. Ezek a nagyszerű sikerek, amelyeket tíz év alatt vívott ki né­pünk, olyan nagyszerű cselekedetek, amelyek páratlanul állnak Kína törté­netében és meggyőzően, bizonyítják a szocialista rendszer nagy felsőbbren­dűségét. Népünknek a gazdaság frontján el­ért mindezen ragyogó sikerei — mon­dotta a továbbiakban a szónok — meggyőzően bebizonyították, hogy mennyire helyes , a­­ pártnak a szocia­­l­zmus építésében követett irányvona­la: „Megfeszítve ^minden erőnket, szün­telenül előre törekedve építsük fel a szocializmust a­ következő elv alapján: többet, gyorsabban, jobban, gazdasá­­gosabban“, valamint­ a párt által hir­detett egész tájékozódási komplexum. Pártunk 8. Központi Bizottságának (Folytatása a 4. oldalon)

Next