Előre, 1960. október (14. évfolyam, 4019-4044. szám)

1960-10-01 / 4019. szám

Gyorsítsuk meg az őszi mezőgazdasági munkákat Szamosu­jvár radonban lemaradtak a vetéssel ! (Tudósítónktól).­Szamosujvár ra­jon több gazdaságában javában vetik az ő &zi • kalászosokat. A dobokai kol­lektivisták • szeptember végéig, közel 50 hektáron árpát, s mintegy 90 hek­táron búzát vetettek. A dengelegi kol­lektivisták is befejezték az őszi árpa vetését, 50 hektáron pedig földbe ke­rült a búzamag. Kielégítő ütemben­­haladnak az őszi munkák a bonchidai, iglódi és válaszúti kollektív gazdaság­ban is. Néhány kollektív gazdaságban és a mezőgazdasági társulások többségében azonban még­­ma is nagy lemaradás tapasztalható. A Szék községi két kol­lektív gazdaság például éppen csak megkezdte a vetést, s eredményeikkel cseppet sem dicsekedhetnek a szentan­­nai, borsai kollektivisták sem. Vetési tervüknek alig több mint 10 százalékát teljesítették. A társulások közül külö­nösképpen a bonchidai, csornaiéi, bú­zai késlekedik teljesen indokolatlanul. Az időjárásra, különösen az elmúlt hetekben, nem lehetett panaszkodni. Az eredmények közötti különbség tehát abból adódik, hogy míg egyes gazda­ságok korán kezdték meg az őszi kam­pány előkészítését, addig sok helyen (Fiókszerkesztőségünktől).­­A Ma­gyar Autonóm Tartományban jóideje megkezdték az őszi vetést, de egyes rajonokban alig jutottak még előbbre. Különösen súlyos a lemaradás Régen, Keresztúr, Udvarhely és Marosvásár-csak most kezdtek ehhez a munkához. Jellemző, hogy a fentebb negatív pél­daként felsorolt falvakban és közsé­gekben a vetésre előkészített terület csupán néhány hektárnyi, több helyen még a vetőmagcserét sem bonyolították le. A rajon szövetkezeti egységei eb­ben az évben közel 310 tonna fajvető­­magot kaptak, de ennek majdnem fele még mindig a rajoni székhelyen van. A néptanácsok, szakemberek sürgős feladata úgy irányítani az őszi mező­­gazdasági­­munkákat, hogy legkésőbb október közepéig mind a társulásokban, mind a kollektív gazdaságokban befe­jezzék a vetést, hely rajonban, ahol szeptember 29-ig mindössze 2,6—6,4 százalékát teljesí­tették az előirányzatnak. A nagyfokú késlekedés legszembetűnőbb oka, hogy nem használták ki eléggé a traktoro­kat, fogatokat s az összes rendelke­zésre álló eszközöket. A vetés teljes befejezését október 15-re irányozták elő a tartományban és a huza­vona igen károsan befolyásolhatja a jövő évi termést. A fent említett rajonokban minden erőt mozgósítani kell a vetés mielőbbi elvégzésére. Beérett a napraforgó Kons­taix,­a tartomány kollektív gazdaságai a napraforgóterületek több mint 80 százalékáról hordták be eddig a termést. Az állammal kö­tött szerződési kötelezettségeiknek eleget téve folyamatosan szállítják a napraforgót az átvevőközpontokhoz. Eddig mintegy ezer tonnát adtak át, ebből 700-at a leszerződött mennyi­ség fejében, 300 tonnát pedig termé­szetbeni fizetségképpen a gép- és traktorállomások munkájáért. A Konstanca tartományi kollektív gazdaságok az idén csaknem 7000 tonnával több napraforgót adnak el az államnak, mint tavaly. Szedik a burgonyát ,és vajon több mint 60 kollektív gazdasága közel 900 tonna burgonya termesztésére kötött szerződést a ra­joni fogyasztási szövetkezeti szövet­séggel. A kollektivisták a napokban megkezdték a burgonya betakarítá­sát. A kézi szedők mellett nagyon sok burgonyaszedőgép működik. A leszerződött burgonyának eddig több mint 50 százalékát szedték ki s a kedvező időjárás, valamint a szak­szerű művelés eredményeként jó ter­mést takarítanak be. Rajoni átlagban 130—140 mázsát ad egy-egy hektár. Kackón, a rajon egyik legjobb kol­lektív gazdaságában elérték a 150 mázsás hektáronkénti átlagot. Használják ki a lehetőségeket Gazdag szüret Az odobesti állami gazdaságban megkez­­­­dődött a szőlő feldol­gozása. A gazdaság­ban 26 szőlőprés mű­ködik. Csupán né­hány nap alatt több mint 1000 tonna sző­lőt préseltek ki. Az állami gazdaság ed­dig mintegy ezer ton­na csemegeszőlőt kül­dött a piacra. A gazdaság dolgo­zói a szőlők szaksze­rű megművelésével és gondozásával át­lag több mint 9000 kilós szőlőtermést ér­nek el hektáronként.­­(Agerpres) Az új technika bevezetése nyomán A vajdahunyadi kohászati kombinát új Martin-acélművének munkásai, tech­nikusai és mérnökei tökéletesített mun­kamódszerekkel, és termelési eljárások...­kal igyekeznek valóra váltani a harma­dik pártkongresszuson kijelölt felada­tot, hogy 40 százalékkal növeljék a gépcsoportok kihasználását. Beható ta­nulmányozás és gyakorlati kísérletek után tökéletesített eljárást vezettek be a kemencék adagolásának növelésére, aminek eredményeként minden egyes váltás jóval terven fölül termel. Szép eredményt hozott az is, hogy a kemen­­cék tűzterét adagolás előtt egy réteg érccel vonják be. Ez mintegy 40 szá­zalékkal növeli a tűztér kihasználási időtartamát két javítás között. .Ilyen, é­s hasonló fejlett módszerek alkalma­zása nyomán tizenegy százalékkal nö­vekedett a kemencék kihasználást mu­­ttító száma a múlt évihez képest, az acélmű munkaközössége pedig több­­ezer tonna acélt termelt terven felül. Az új technika kiterjesztése érdeké­ben­ az acélműben hat újító csoportot alakítottak­ Az újítók az­ év elejétől mostanáig 32 újítást dolgoztak ki és alkalmaztak a termelésben, ami elő­zetes számítások szerint több mint 6.000.000­ lej megtakarítást eredményez a kombinátnak. . (Agerpres) Gazdagnak ígérkezik a kukoricatermés a kollektív gazdaságban Mizil rajoni Baba Ana-i milliomos (Agerpres felvétel) Új vasúti szakképző iskolák A vasúti szakképző és szakmai is­kolák hálózata és tanulóinak száma szüntelenül gyarapszik. Az idén megnyíltak az első szakmai iskolák amelyek villamos és diesel­elektromos mozdonyszerelőket és vil­lanyszerelőket képeznek ki. A moz­donyvezetőket kiképző iskolákban új tantárgyakat iktattak be a diesel-elek­tromos mozdonyok üzemeltetéséről és karbantartásáról. Napirenden a műszaki színvonal emelése is JELENTŐS EREDMÉNYEK a marosvásárhelyi Minszki Lajos üzemben Az év elején,­­amikor a marosvásár­helyi Minszki Lajos fémárugyárban az 1960. évi terv-előirányzat megvalósítá­sához kezdtek, egyik termelési prob­léma a másik u­tán vetődött fel. Az új terv minden eddiginél többet követelt a gyártól. A megnövekedett feladatok­ra jellemző, hogy csupán a munkater­melékenység mutatószámát több mint 11 százalékkal magasabbra irányozták elő, mint az 1959-ben volt. A vállalatvezetőség — hiszen lénye­gesebb beruházást a terv nem engedé­lyezett — csak egy megállapításra juthatott: a gyár előtt álló feladatokat mindenekelőtt a műszaki színvonal emelésével lehet megoldani. És ez ter­mészetes is, hiszen a terv mutató­­számai nemcsak termelési feladatok megjelölésére szolgálnak, hanem egy­ben az állandó fejlődés, a technikai haladás mozgatói is. Már­pedig ami a műszaki színvonal kérdéseit illeti, épp elég megoldásra váró probléma állt a gyár dolgozói előtt. A hét­öntődében korszerűtlenné vált a berendezés, a kapacitás — noha évről évre magasabb — elmaradt a növekvő szükséglet mögött A közszük­ségleti cikkek osztályán — különösen a köszörülésnél — még mindig kézi munkával dolgoztak. A nagy öntödé­ben rengeteg időt vett igénybe a for­mák szárítása és így sorolhatnánk to­vább. Az igazgatóság miután a helyzetet felmérte, alapos, az egész vállalatot átfogó műszaki­ intézkedési tervet dol­gozott ki, amely hatvanöt, többnyire gépesítési, korszerűsítési feladatot irányzott elő. A III. pártkongresszus után pedig, amikor a párt újból fel­hívta a figyelmet a műszaki vezetés és a műszaki színvonal rohamos javí­tásának szükségességére, újabb nyolc feladatot iktattak a műszaki­ intézke­­dési tervbe. A műszaki kollektíva az újítókat, ésszerűsítőket is mozgósítot­ta a termelőkapacitás növelését akadá­lyozó problémák megoldására, így az erők ésszerű összefogásával egész sor, az intézkedési tervben előirányzott korszerűsítést a kitűzött határidőre megoldották. Az ajtózár-alkatrészek, amelyek min­tadarabjai még kézimunkával, lemez­ből készültek (egy-egy alkatrész több darabból is állt), ma már hétöntés­sel készülnek, ami minden megmunká­lást feleslegessé tesz. Minden darab pontos, minőségileg sokkal jobb, elő­állítása gyorsabb és kb. 75 százalék­kal olcsóbb. A megnövekedett feladatok azonban a héjsütő műhelyben is zavart okoz­tak. Meg kellett oldani a kvarc, urot­­ropin és novolakk elegyítésének korsze­rűsítését is. Eddig ugyanis a héj ége­téséhez szükséges anyagokat kézi munkával keverték. Négy ember nyolc óra alatt 400 kiló port készített s ez a munka, a fejlődő gázok következtében, elég nehéz is volt. A műszaki kollek­tíva segítségével elkészült az új ho­mok­ka­varó berendezés, amely most nyolc óra alatt 1300 kiló anyagot ké­szít és négy embert mentesít ettől a munkától. A közszükségleti­ cikk osztá­lyom ahol eddig kézi munkával kö­szörültek , egy félautomata gépet készítettek, amelynek segítségével nemcsak egyenletes, kitűnő minőségű munkát végeznek, de egy ember a nyolc óra alatti 130—140 kés helyett kevesebb fáradsággal 750—800 darabot köszörül meg azonos munkaidő alatt. Hasonló sikerek a vállalat csaknem valamennyi munkahelyén jelentkeztek. Mégis, a marosvásárhelyi Minszki Lajos fémárugyárban nem a felsorol­takra legbüszkébbek, noha értékes megoldás valamennyi. Ami néhány napja izgalomban tartja a gyárat, az a nagy öntödében alkalmazott új mód­szer, a formaszekrények infravörös sugarakkal való szárítása. Ezzel a módszerrel mindenekelőtt rengeteg munkaidőt takarítanak m­eg. Eddig a form­a ugyanis egy napig állt a nagy hőséget követelő szárítóka­mrában. A munkahelyről bevitték a szárítóba, on­nan másnap vissza. Most ott helyben két, két és fél óra alatt tökéletesen megszárítják, ráadásul fűtőanyagot ta­karítanak meg, a formákat szállító segédmunkások most más munkát vé­gezhetnek és a szekrények élettarta­mát kétszeresére emelték. Az öntödé­ben pedig nyolc óra alatt legkevesebb 500 kiló öntvénnyel több készül. A műszaki­ intézkedési terv 73 elő­irányzatából eddig negyvennél több megvalósult. A III. és IV. évnegyed­re előirányzottakon most dolgoznak s ahány gépet, készüléket készítenek, annyival növekszik a vállalat termelő képessége. Minden sikeres megoldás — már­pedig ilyen sok van a gyár­ban — a műszaki színvonal növekvő emelkedéséről beszél, így például az automata héjsütő berendezés, amely az eddigi kézierővel égetett napi öt­ven kéreg helyett — ennyit készít nyolc óra alatt egy munkás — 1300 kérget éget ki. Jellemző a hét öntödé­vel szemben támasztott igényekre, hogy míg az év elején csak egy ke­mence dolgozott egyetlen váltásban, ma három, rövidesen pedig öt dolgo­zik három váltásban és — ez is kevés. Hogyan mutatkozik a műszaki ve­zetés és a műszaki színvonal emelke­dése a terv néhány mutatószámának tükrében ? A munkatermelékenység növelésének mutatószámát — amely az idén több mint 11 százalékkal magasabb a ta­valyi előirányzatnál — az eló félév­ben 101,5 százalékra teljesítették. Jú­liusban hasonló volt az eredmény, míg augusztusban 102,5 százalékra emelkedett, az önkölségcsökke­ntést pedig fél százalékkal az előirányzott­nál eredményesebben sikerült megol­dani. Természetes, hogy a műszaki színvonal emelkedése jelentős meg­takarításhoz is vezetett A marosvásárhelyi Minszki Lajos fémárugyár nagyot lépett a műszaki színvonal fejlődésében. Ha a korsze­rűsítés, a gépesítés, az élenjáró mód­szerek alkalmazása továbbra is a vál­lalatvezetőség figyelmének középpont­jában áll majd, a gyár minden bi­zonnyal sikerrel birkózik meg a hat éves tervben reá háruló feladatokkal. 1. SÁNDOR ATTILA TÁVIRAT Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének Liu Sao-ci elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének Csu De elvtársnak, az Összkínai Népképviseleti Gyűlés Állandó Bizottsága elnökének Csu En-laj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének PEKING A Román Munkáspárt Központi Bizottsága, a Román Népköztársaság Minisztertanácsa, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnök­sége és a román nép nevében meleg üdvözletünket küldjük Önöknek a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 11. évfordulója alkalmából. A román nép tiszta szívből örvend a szorgalmas kínai nép kimagasló sikereinek, amelyeket a Kínai Kommunista Párt vezetésével a gazdaság és a kultúra fejlesztésében, új, szocialista életének megteremté­sében ért el, és további nagy sikereket kíván a Kínai Népköztársaságnak a szocializmus építésében. Kifejezzük meggyőződésünket, hogy országaink baráti, testvéri együttműködési és segítségnyújtási kapcsolatai a proletár nemzetköziség elvei alapján szüntelenül továbbfejlődnek népeink javára, a Szovjetunióval az élen haladó szocialista tábor erejének és egységének meg­szilárdítása, a békés egymás mellett élés elveinek diadala és a világbéke győzelme érdekében. GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára CHIVU STOICA, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ION GHEORGHE MAURER, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke Világ proletárjai egyesüljetek! A ROMAN NEPKOZTARS­ASAG NEPTANACSAINAK LAPJA XIV. évfolyam, 4019. szám 6 oldal ára 30 ban! 1960 október 1. szombat Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs estebédet adott az új független államok ENSZ képviselői tiszteletére NEW YORK. - Különtudósítás ! Csütörtök este a Román Népköztársa­ság állandó képviseletének székházában kimagasló személyiségek voltak jelen. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs, az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakán rész­vevő román küldöttség vezetője est­­ebéden­ látta vendégül az ENSZ jelen­legi ülésszakán a világszervezet tagjai­­nak sorába felvett új független államok képviselőit. Az estebéden részt vettek: Jouragaba,Csád külügyminiszterei Mau­­rice Dejean, a Közép-Afrikai Köztár­saság külügyminisztere; Doudou Shi­­an, Szenegál külügyminisztere; Pau­lin Freitas, Togo külügyminisztere; Francois Aplogan, Dahomey pénz­ügy­­minisztere; Mam­adon Aw, Mali Köz­társaság gazdasági minisztere ; Hagi Farah Ali Om­ar, Szomália gazdasági minisztere; Zénón Rossides, a Ciprusi Köztársaság nagykövete; Louis Ra­­kotomalala, a Malgas Köztársaság nagykövete. Részt vettek továbbá : Ferdinand Oyono, Kamerun állandó ENSZ-kép­­viselője ; Mathieu Ekra, az Elefánt­csontpart parlamentjének tagja és Al­bert Balima, Felső-Volta külügymi­nisztériuma politikai államtitkárságá­nak igazgatója. Az estebéden részt vettek az alábbi elvtársak: Stefan Voitec, Leonte Ra­­utu, Eduard Mezincescu, Silviu Bru­­can, továbbá Bazil Serban, Mihai Ma­­gheru, Mircea Malita és Stanciu Sto­­ian elvtársak. A szívélyes légkörben lezajlott talál­kozón Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs és a román küldöttség többi tagja ba­­rátilag elbeszélgetett a vendégekkel. Az estebéd folyamán elhangzott po­hárköszöntők éltették a román nép és az új ENSZ tagállamok népei közötti barátságot. A pohárköszöntőkben meg­nyilvánult az az óhaj, hogy fejlődje­nek ki sokoldalú kapcsolatok a Román Népköztársaság és ezen országok kö­zött. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs po­hárköszöntőjében egyebek között eze­ket mondotta : „Engedjék meg, barátaim, hogy az önök útján a román kormány nevében és a magam nevében legjobb kívánsá­gaimat fejezzem ki kormányaiknak és népeiknek. A barát szót használom, mert véle­ményünk szerint önök több mint ven­dégeink, önök barátaink nekünk. Országunk, a román nép és a román kormány nagy rokonszenvvel kísérte és támogatta az önök népeinek harcát a szabadságért és az önálló állami léthez való jogért. Szívből örvendünk annak, hogy sikerült kiharcolniuk füg­getlenségüket. A román nép és a ro­mán kormány mélységes rokonszenv­vel övezte és övezi az összes gyar­mati népek szabadság- és független­ségi Harcát. Ami országaink közötti jövőbeni kapcsolatokat illeti, ez olyan kérdés, amely mindkét résztől függ. A Román Népköztársaság részéről fennáll az az óhaj, hogy diplomáciai kapcsolatot létesítsen és gazdasági, valamint kulturális kapcsolatokat fej­lesszen ki az önök országaival. Emelem poharam népeink barátsá­gára és országaink kapcsolatainak fejlődésére. Anyagi és kulturális jólétet, sok bol­dogságot kívánunk országaik kormá­nyának és népeinek”. Paulin Freitas, Togo külügyminisz­tere meleg­­ köszönetet mondott Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak a nemrég ENSZ tagállamokká vált af­rikai országok kormányaihoz és népei­hez intézett szavaiért. Ez a találkozó nem csupán a barát­ság megnyilvánulása, hanem egyben a testvéri kapcsolatok kifejezése is — mondotta Paulin Freitas. — Mindany­­nyian igen jól érezzük magunkat a román küldöttség körében. Freitas gyámolításra szoruló kisgyer­mekhez hasonlította az új független országokat. Hangsúlyozta, hogy ezek­nek az országoknak politikai feltételek nélküli segélyre van szükségük. Ezek­nek az országoknak a tekintete a vi­lág összes országai, köztük a Román Népköztársaság és az összes szocia­lista országok felé irányul — mon­dotta Freitas. — Az új független or­szágok hajlandók együttműködni az összes országokkal. Paulin Freitas, Gheorghe Gheorghiu-­ Dej elvtárs egészségére ürítette poha­rát, éltette a román kormányt és a ro­mán népet, valamint a Román Nép­­köztársaság és az afrikai országok barátságát. Zénón Rossides, a Ciprusi Köztársa­ság küldöttségének vezetője, a ciprusi és a román nép kölcsönösen hasznos barátságáról beszélt. Az afrikai álla­mokhoz hasonlóan Ciprus is súlyos harcok árán nemrég nyerte el függet­lenségét, és fejleszteni óhajtja baráti kapcsolatait a világ összes országai­val — mondotta Zénón Rossides. A vendég szavaival kapcsolatban Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs meg­említette, hogy amikor a ciprusi nép vérét hullatta a függetlenségért, a ro­mán nép kinyilvánította támogatását és szolidaritását ezzel a harccal. Az estebéd mindvégig rendkívül szívélyes légkörben folyt le. Balról jobbra: Stefan Voitec, Paulin Freitas, Togo külügyminisztere, Gheorghe Gheorghiu-Dej és Albert Balima, Felső-Volta külügyminisztériuma politikai államtitkárságának igazgatója. (Telefoto New­ York-ból) Minden erőnkkel küzdünk a béke igaz ügyének diadaláért Teljes egészében támogatjuk küldöttségünk tevékenységét merősöket és ismeretleneket i s ha a házunkhoz, munkahelyünkre, váro­sunkba, országunkba jönnek, mert ezt elemi kötelességünknek érezzük. Ez a gondolat akkor öltött bennem határozott alakot, amikor meg­hallgattam, majd figyelmesen végig is olvastam Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak az ENSZ-közgyűlés 15. ü­­lésszakán elhangzott beszédét. Ellenséges, zaklató és megkülönböz­tető eljárásoknak, korlátozásoknak s felbérelt huligánok provokációinak tet­ték ki az ENSZ-közgyű­lés egyes kül­dötteit, a legminimálisabb emberi jó­érzést is sutbadobva. úgy látszik, — és ez újból és újból bebizonyosodik —, hogy az Egyesült Államokban, a tiszteletreméltó ameri­kai nép óhaja ellenére is, egy marok­nyi embercsoportnak módja nyílik ér­vényesíteni akaratát, állam­ támogatás révén, mint ahogy állampolitikaii rang­ra emelték a legközönségesebb kémke­dést is. Ma m­ár a világ túlnyomó több­ségének legegyetemesebb béke­törek­vése elé egyre nehezebb gátat emelni, megpróbálják legalább, hogy gengsz­ter módszerekkel gáncsot vessenek azoknak, akik az embermilliók ügyét képviselik az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében. Ebből a helyzetből önként adódik a következtetés, melyet Hruscsov és Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársak ha­tározottan levontak. New York való­ban teljességgel alkalmatlanná vált arra, hogy itt székeljen a csaknem A vendégszeretetet nagyon gyakran emlegetik együtt a „,hagyományos“ jelzővel. Valóban, évezredekre menő hagyománya Van a vendéglátásnak, talán már azóta, amióta az ember, mint dolgozó lény, kiemelkedett a vad-­­ság állapotából. Vendégül látunk is-száz nemzetet képviselő nagy világ­­szervezet. Hasonlóképp kézzelfogható módon az ENSZ jelenlegi végrehajtó szerve is bebizonyította, hogy alkalmatlan hi­­vatása betöltésére. Hiszen az ENSZ főtitkár egyedülálló személye, önkénye­sen visszájára fordíthatja a még oly jó és hasznos határozatokat is. . Csupán néhány gondolatot vetettem papírra, amelyek kikivánkoztak belőlem Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszé­dének elolvasása után. Hadd fűzzem még hozzá befejezőül hogy egész munkaközösségünk feszült figyelem­mel és teljes egyetértéssel kíséri nyo­mon hazánk ENSZ küldöttségének ne­mes erőfeszítéseit az emberiség béké­jének megóvása érdekében. MÁRTON JÁNOS színművész, a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja Mindnyájunk nevében Mikor N. Sz. Hruscsov meglátogatta Fidel Castrót, a néger negyedben, a Harlemben, a kubai miniszterelnök a hatalmas Szovjetunió vezetőjében bizonyára meglátta az egyszerű munkásembert is, azt az egykori kétkezi munkást, aki ma a történelmet formáló nagy szovjet nép élén áll. Meg kellett ezt említenem, ha beszélni akarok arról az érzésről, mely mindnyájunkat elfogott, mikor szeretett vezetőnket, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársat hallottuk felszólalni a béke sorsa felett döntő ENSZ közgyűlésének XV. ülésszakán. Közülünk, vasúti munkások közül került ki az, aki az Egye­sült Nemzetek Szervezetében felszólalt népköztársaságunk dolgozó népének nevében. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszédében a mi törekvéseink, békés céljaink tükröződtek. A legnemesebb eszmék, melyekért síkraszállt az ENSZ- ben, valamennyiünk eszméi. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy az egész emberiség álma, a béke megvalósítható, hogy az emberhez méltó társadalom felépítésének előfeltétele, a szabadság, kivívható, a történelem szégyen­foltjai, a gyarmati elnyomás és a pusztító háborúk eltűnhetnek, ha az Egye­sült Nemzetek Szervezetében tárgyaló felek mindenike olyan határozottan és őszintén óhajtja ezt, mint a szocialista tábor országai, élükön a Szovjet­unióval. „A román nép határozottan állást foglal amellett — mondotta Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs —, hogy haladéktalanul és véglegesen meg kell szün­tetni ezt az átkos rendszert, ami miatt szégyenkeznie kell mindenkinek, aki embernek vallja magát." Tiszta szívből támogatom ezeket az erélyes, határozott szavakat, ame­lyekkel küldöttségünk vezetője síkraszállt a szégyenletes gyarmati rendszer felszámolásáért. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs minden szava bűzös aka­ratunkat, közös gondolatainkat sugározta az ENSZ-székházban. BRAN GHEORGHE, mozdonyvezető, Nagybánya. ŐSZINTE SOROK A postás minden reggel nagy halom borítékkal kopogtat be a szerkesztőségbe, és a szerkesztő mindannyiszor kiváncsi érdeklő­déssel bontja fel a tucatszámra érkező leveleket: hadd lám, mit hozott a mai posta? Önkéntes levelezőink napok óta nagy számú azonos témá­jú levéllel keresik fel szerkesztő­ségünket. A Nyárád mentéről és a Kárpátok peremvidékéről, a vla­­hicai üzemből és a bánsági zóná­ról egyforma őszinte és meleg so­rok kelnek útra, hogy az újság hasábjain kívül vigyék az egész országnak, az egész világnak: dol­gozóink az ország minden zugá­ban lankadatlan érdeklődéssel kö­vetik az ENSZ közgyűlés 15. ülés­szakának eseményeit, híreit, és egyemberként támogatják azokat az értékes javaslatokat, amelyek­kel a Szovjetunió Hruscsov elv­társ vezette küldöttsége, hazánk küldöttei, élen Gheorghe Gheor­­ghiu-Dej elvtárssal és a szocialis­ta tábor többi képviselői küzde­nek New Yorkban a béke nemes ügyének diadaláért. Íme, néhány ötletszerűen kira­gadott levél a sok-sok borítékból: KOCSIS ISTVÁN levelezőnk ar­ról számol be, hogy Nyárádszere­da községben nagyszabású bé­kegyűlést tartottak a minap, ahol a részvevők — több mint 350 em­ber —, egyöntetűen megelégedé­süket és egyetértésüket fejezték ki hazánk küldöttségének ENSZ- beli tevékenységével kapcsolat­ban. György Vencel például, a helybeli kollektív gazdaság elnöke ezeket mondotta: „Mi, a nyárád­­szeredai kollektív gazdaság tag­jai, nagyon büszkék vagyunk ar­ra, hogy küldöttségünk minden tőle telhetőt megtesz ott New Yorkban, a béke ügyének győ­zelméért. Mindenben támogatjuk Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs javaslatait és teljes szívvel ha­zánk küldöttsége mellett állunk...’’ BARTHA KÁROLY levelezőnk sorai Vlahicáról, a vasüzemből in­dultak útnak, hogy az üzem dol­gozóinak lelkes nagygyűléséről tá­jékoztassák olvasóinkat. A vaskos boríték elhozta annak a sok-sok dolgozónak az őszinte, szívből fa­kadt szavait is, akik úgy érezték, hogy , ezen a nagygyűlésen el kell mondaniuk gondolataikat, ki kell fejezniük érzelmeiket a szov­jet államfő és hazánk küldöttsége vezetőjének beszédével kapcsolat­ban. Íme, néhány sor a vlahicai dolgozók hozzászólásaiból: „Jól­eső érzés tudni azt, hogy míg mi idehaza békében dolgozunk, alko­tunk “ mondotta Ferenczy Lajos lakatos addig kormánykül­döttségünk fáradhatatlanul mun­kálkodik ott New Yorkban, hogy ez a történelmi jelentőségű ülés­szak „közelebb vigyen a béke kérdésének megoldásához”. „Én még a második világháború ide­jén is csak gyermek voltam — így kezdte szavait Marton Margit technikus. — De most, amikor anya vagyok és arra gondolok, hogy fiam életét és boldogságát ve­szélyeztethetné egy háború, szív­­vel-lélekkel részt akarok venni a békeharcban. Nekünk nőknek még jobban, odaadóbban kell dolgoz­nunk a munkahelyünkön, hogy gazdaságilag is még erősebb or­szágot teremtsünk... Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs nagyjelen­tőségű beszédét, kormányunk ér­tékes javaslatait az ifjúság békés szellemű nevelésével és a külön­böző rendszerű európai országok jószomszédsági viszonyának meg­teremtésével kapcsolatban tiszta szívből támogatom Szerény bokrétát kötöttünk csu­pán azokból az őszinte sorokból, amelyek szerkesztőségünkbe ér­keztek a mai postával. És a leve­lek egyre jönnek, hozzák az or­szág minden sarkából dolgozóink lelkes üzenetét: minden gondola­tunkkal, egész munkánkkal támo­gatjuk az ENSZ-ben tevékenyke­dő küldöttségünk nemes béketö­rekvéseit!

Next