Előre, 1962. április (16. évfolyam, 4485-4510. szám)

1962-04-01 / 4485. szám

A Román Népköztársaság Államtanácsa Törvényerejű rendelet a Nagy Nemzetgyűlés Összehívásáról A Román Népköztársaság mezőgazdasága kollektivizálásának befejezése alkalmából. Az Alkotmány 37. szakaszának 1. pontja alapján az Államtanács ELRENDELI : 1962 április 27-én, délelőtt tíz órára rendkívüli ülésszakra összehívják a Nagy Nemzet­gyűlést. Bukarest, 1962 március 31. GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ, az Államtanács elnöke A kollektív gazdaságok szervezeti-gazdasági megerősítéséért Március 31-én tartotta meg ötödik rendes ülésszakát a Maros-Magyar Autonóm tartományi néptanács; az ülésszak napirendjén a kollek­tív gazdaságok szervezeti-gazdasági megerősítésének kérdése szerepelt. Az ülésszak egészében véve pozi­tívan értékelte a végrehajtó bizott­ság azon tevékenységét, amelyet az újonnan alakult kollektív gazdasá­gok megerősítése érdekében értek el. Első és legfontosabb eredmény ezen a téren az, hogy a kollektív gazdaságok többségében már az első évben jó, a lehetőségekhez igazodó termelési tervet sikerült készíteni. E munka végrehajtásához a tarto­mány agronómusai mellett a köz­ponti szervek 183 szakembere is nagy segítséget nyújtott. Az új kol­lektív gazdaságok elnökei, könyvelői és brigád vezetői részére szervezett tanfolyamon ezidáig 373 elnök, 670 mezei brigádos, 147 állattenyésztő­­brigádos és 79 könyvelő vett részt. A megoldásra váró feladatok kö­zött az ülésszak megállapítása sze­rint igen nagy jelentőséggel bír a kis kollektív gazdaságok egyesítése. Az eltelt hónapokban főként Ludas rajonban foglalkoztak e kérdéssel, ahol az egyesülés eredményeként a gazdaságok száma 91-ről 48-ra csök­kent, így jelenleg Ludas rajonban a kollektív gazdaságok átlagterülete elérte az 1766 hektárt, amiből szántó 1640 hektár. Az ülésszak második felében a végrehajtó bizottság előterjesztésére a képviselők intézkedési tervet fo­gadtak el a kollektív gazdaságok szervezeti-gazdasági megerősítésére és a tavaszi munkák zavartalan munkájának lebonyolítására vonat­kozóan. Világ proletárjai, egyesüljetek ! A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG NÉPTANÁCSAINAK. LAPJA XVI. évfolyam, 4485. szám 4 oldal­ára 20 báni 1962 április 1., vasárnap AHOL KEDVEZ AZ IDŐ Haladéktalanul kezdjék meg a mezei munkát Az ország déli tartományaiban megkezdődött a tavaszi mezőgazda­sági munka. A márciusi rossz időjárás miatt megkésett a szántás-vetés. Ezért rö­vid idő alatt a növények többségét egyidőben kell vetni. A Földművelésügyi Minisztérium javasolja, hogy a munkák idejében és megfelelő agrotechnikai színvo­nalon való elvégzése érdekében, ala­posan használják ki a gépi eszközö­ket és a fogatokat. Célszerű azonnal megkezdeni a takarmányfélék , a borsó, napraforgó, cukorrépa, bur­gonya és más növények vetését. Az összes tartományokban be kell fe­jezni a meg nem felelő vetőmagvak cseréjét, a trágyakihordást stb. hogy az első kedvező napon minden erő­vel szántani és vetni lehessen. Úgy­­szintén folytatni kell a télből gyen­gén kikerült őszi vetések felültrá­­gyázását, állandó ellenőrzését, hogy idejében hozzá lehessen látni a nö­vények védelméhez. A helyi szerveknek támogatniuk kell az új kollektív gazdaságokat a munkaszervezésben, a vetőmagvak előkészítésében, segíteniük kell őket, hogy idejében elvégezzék a vetést, az őszi gabonák gondozását. A Poarta Alba-i és a ménesi mezőgazdasági iskolaközpontok végzettjeinek távirata AZ RMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ ELVTÁRSNAK A Poarta Alba-i (Dobrudzsa tartomány) és a ménesi (Bánát tartomány) mezőgazdasági iskolaközpontok tanfolyamainak befejezése alkalmából, az 1962-es tanévben végzett mezőgazdasági, állattenyésztő és szőlészeti mesterek táviratot küldtek a Román Munkáspárt Központi Bizottságának - Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak. A két iskola végzettjei szívből köszönetet mondanak a pártnak és a kormánynak azért, hogy sokoldalú kiképzésükhöz oly nagyszerű feltétele­ket biztosítottak az iskoláztatás idején. Most, hogy befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása,­­ hangsú­lyozzák táviratukban a Poarta Alba-i mezőgazdasági és állattenyésztő műszaki mesteriskola végzettjei — kérjük, olyan kollektív gazdaságokban helyezzenek el bennünket, agronómusokat és zootechnikusokat, ahol a legnagyobb szükség van reánk. ígérjük, hogy a gyakorlatban felhasználjuk mindazt, amit tanultunk, odaadással és kitartóan fogunk dolgozni azért, hogy megvalósítsuk a párt által kitűzött feladatokat a mezőgazdaságban, drága hazánk, a Román Népköztársaság felvirágoztatásáért. Ugyanilyen óhajtól áthatva írják a ménesi szőlészeti műszaki mester­­­­iskola végzettjei : Azt szeretnénk, hogy mint szőlészeti mestereket az új kol­lektív gazdaságokba osszanak be bennünket. Megfogadjuk, hogy minden erőnkkel, egész tudásunkkal fogunk munkálkodni azoknak a mezőgazda­­sági egységeknek az erősítésén és megszilárdításán, ahova megyünk, s hozzájárulunk hazánk dolgozói jólétének növeléséhez. (Agerpres) HÁROMSZÁZ AGRONÓMUS FALURA INDUL A gyűlés véget ért. A Bukarest tartományi néptanács dísztermé­nek nagy kétszárnyas ajtaján kettesével, hármasával léptek ki az agrármérnökök, állatorvosok, zootechnikai mérnökök. Kisebb­­nagyobb csoportba verődve ber­szélgettek, tervezgettek, érdeklőd­tek új munkahelyük felől. A lépcsőbejárat melletti oszlop­nál találkoztunk Mircea Emanu­­illal. Több mint öt esztendeig Titu rajon egyik gépállomásán dolgozott mint agronómus, majd a tartományi néptanács mező­­gazdasági osztályára került, ahol a gépállomások kérdéseivel fog­lalkozott. Most pedig a párt hívó szavára falura indul. — Az Urziceni rajoni Barca­­nesti község Puskin nevét viselő kollektív gazdaságba megyek dol­gozni — mondja a körülötte álló társainak. Majd így folytatja : — Sajnálom, hogy nem ismerem kö­zelebbről a gazdaságot. De azt már tudom, hogy 3040 hektár szántóterülete van és azt is, hogy a jó termőföldön szorgalmas em­berek dolgoznak. És ez számom­ra a legfontosabb. Tudom, hogy munkámnak meg lesz az eredmé­nye. "Ami csak tőlem telik, azt meg is teszem.. . A nagyterem bejáratával szem­ben ismerkedtünk meg Ionescu- Husein Ecaterina, Dobre Dumit­­ru, Popescu Vladimir, Chitu Bar­bu agrármérnökökkel, ők is azok közé tartoznak, akik kérték a tar­tományi néptanácsot, hogy küld­je őket falura kollektív gazdaság­ba. Ott akarnak dolgozni, ahol végsőfokon eldől a termés sorsa. — Melyik kollektív gazdaság­ba megy dolgozni — kérdeztük Ionescu-Husein Ecaterinától. A mérnöknő szívesen válaszolt kérdésünkre. — Dobren község Ilie Pintilie nevű kollektív gazdaságába. Ez a gazdaság nem idegen számomra, 1960-ban már jártam ott, és vala­mennyire ismerem. Különösen­ zöldség­termesztéssel és állatte­nyésztéssel foglalkoznak. Igye­kezni fogok mindent megtenni azért, hogy ezekben a termelési ágakban minél nagyobb hozamo­kat érjen el a gazdaság. Közben megtudtuk, hogy Dob­re Dumitru és Popescu Vladimir párttagok és még néhányan, — mihelyt erre lehetőségük lesz, — a családjukat is szeretnék ma­gukkal vinni, hogy végleg meg­telepedhessenek a kollektív gaz­daságokban és minden idejüket erejüket és tudásukat az általuk oly kedvelt és szép szakma gya­korlatára fordíthassák. A tartományi néptanács mező­­gazdasági kérdésekkel foglalkozó alelnökét Miculescu Angelot nagy munkában találtuk. A soron levő mezőgazdasági munkák mellett még a kollektív gazdaságokba in­duló agrármérnököket, állatorvo­sokat és zootechnikusokat is el kellett látni útravalóval. — Hány mérnök indul falura? — Több mint háromszáz. Olya­nok, akik már eddig is mezőgaz­dasági intézményeknél vagy más­hol dolgoztak. Várják is a kol­lektív gazdaságok, igen nagy szükség van most ott rájuk. Ide­jében és jó körülmények között végezni a tavaszi munkálatokkal, segíteni a kollektív gazdaságokat az egész termelési folyamat jó megszervezésében, hozzájárulni azok szervezeti-gazdasági mege­rősítéséhez s ezen keresztül a szocialista mezőgazdaságnak to­vábbi felvirágoztatásához — Íme milyen nagyszerű, lelkesítő fela­dat vár mezőgazdasági szakem­bereinkre. És ennek tudatában vannak a szakemberek is. Ezt bi­zonyítja ennek a több mint 300 mérnöknek a példája is, akik már hétfő reggel elindulnak a kollektív gazdaságokba. N. I. sz­árman a háromszázból... Balról jobbra : Dobre Dumitru, Ionescu-Husein Ecaterina és Mircea Emanuil A temesvári fémipari üzem olyan gépberendezéseket, fémszerkezete­ket gyárt, amelyeknél elengedhetetlen feltétel a pontos, hibátlan munka. Az üzem fémfeldolgozó osztálya nemrég számos modern, nagy teljesítő képességű géppel bővült, amelyeknek kezelése magas technikai képzettséget igényel. — Képünkön: Viorel Pirvu marós a fiatal Vasile Dejut oktatja az egyik új gép helyes kezelésére (Agerpres-felvétel) A POLITIKAI KIADÓ GONDOZÁSÁBAN román nyelven megjelent: A kollektivista parasztok országos tanácskozása című kötet, amely magába fog­lalja: — Gheorghe Gheorghiu-Dej elv­társ záróbeszédét, — A tanácskozás felhívását, — 162 részvevő felszólalását, — A hat munkabizottság aján­lásait. Pártaktivista küldöttségünk hazaérkezett Berlinből Szombaton délután Berlinből visz­­szaérkezett Bukarestbe a Román Munkáspárt aktivistáinak csoportja, amely Florian Danalache elvtárs, az RMP KB tagja, az RMP Bukarest városi Bizottságának első titkára ve­zetésével a Német DK-ban tanulmá­nyozta az NSZEP-szervezetek ta­pasztalatát. A baneasai repülőtéren az RMP KB több tagja és pártaktivisták üd­vözölték az aktivisták csoportját. Jelen volt a Német DK bukaresti nagykövetségének több tagja. Eredményes kezdeményezés A vajdahunyadi Kohászati Kom­binát 1000 köbméteres nagyolvasztó­jának építői egyre eredményeseb­ben alkalmazzák a „Teljesítsük öt nap alatt heti tervünket" kezdemé­nyezést. A kezdeményezés újabb munkasikereket hozott: a hűtőtor­nyot például határidő előtt két hó­nappal fejezték be, a kapcsoló állo­más, a szivattyúház és több más be­rendezés ugyancsak határidő előtt elkészül. A levegőelőmelegítők tűzálló fa­lának munkálatai is befejezéshez közelednek; itt az utóbbi időben ter­ven felül 10—15 százalékkal nagyobb termelékenységet értek el. Lendüle­tes munka folyik a kohó hőtechni­kai rendszerének szerelésénél is. Míg az építők arra törekednek, hogy minél hamarább befejezzék a nagyolvasztó építését, a kombinát szakiskoláiban kiképzik az új gép­csoportok kezelő személyzetét. Azok a kohászok, akik itt fognak dolgozni, jelenleg elméleti és gyakorlati isme­reteiket gazdagítják, a nagy tapasz­talattal rendelkező munkások mel­lett. A Új cement­fajta gyá­rtását kezdték meg A fieni cementgyárban az eddi­gieknél sokkal ellenállóbb új ce­mentfajta gyártását kezdték meg, amit főként betonelemek előállításá­hoz használnak fel. Az új cement­fajta rövidebb idő alatt szilárdul meg, öntés után 24 órával már ki lehet venni a formából. Az építőanyagipari kutatóintézet jelenleg jó eredménnyel kísérletezik egy másik kitűnő minőségű cement­fajtával, amit a nehézgépek alapjá­nak öntéséhez használnak majd. Az utóbbi évben 5 nagy ellenálló­­képességű új cementfajtát állítottak elő. MOSZKVA: Román-mongol kulturális együttműködési tervet írtak alá Az Agerpres tudósítója közli: A teljes egyetértés légkörében lefolyt tárgyalások után Moszkvában már­cius 31-én aláírták a Román Nép­­köztársaság és a Mongol Népköztár­saság 1962—1963. évi kulturális együttműködési tervét. A felek a tudomány, az oktatás, a művészetek és a kultúra terén való együttműkö­Moszkvában április 1-én megnyí­lik a második Csajkovszkij nemzet­közi zenei verseny, amelyben 32 or­szág 159 ifjú szólistája szerepel. A verseny zsűrijében részt vesz George Georgescu is, a Román Nép­­köztársaság­­ népművésze. A hang­oléj kibővítése érdekében kidolgoz­ták a két ország 1962. és 1963. évi akció- és cseretervét. Román részről Nicolae Guina, a Román Népköztársaság moszkvai nagykövete, mongol részről pedig Szonomin Luvszan, a Mongol Nép­­köztársaság moszkvai nagykövete írta alá a tervet, versenyeken fellép Emil Gilless, M. Rosztropovics, Roberto Renzi és má­sok. A televízió és a rádió közvetíti majd a zenei események többségét. Moszkvában megkezdődtek a Csajkovszkij nemzetközi zenei ver­senyt tükröző dokumentumfilm fel­vételei Ligyja Sztyepanova rende­ző vezetésével. ★ A szovjet zeneszerzők III. kongresz­­szusának elnöksége szombaton nagysza­bású fogadást adott a Kreml Nagy Pa­lotájában a kongresszus munkálatainak befejezése alkalmából. A fogadáson résztvettek a Szovjet­unió Kommunista Pártja és a szovjet kormány vezetői, élükön Nyikita Hrus­­csovval. Nyikita Szergejevics Hruscsov gra­tulált a szovjet zeneszerzőknek alkotási sikereikért és nagy elismeréssel beszélt a zeneszerzők rendkívül fontos és ne­mes munkájáról. N. Sz. Hruscsov hang­súlyozta a zene nagy szerepét a kom­munizmus építésében. Baráti találkozó hazánk moszkvai nagykövetségén N. Guina, a Román NK moszkvai nagykövete baráti találkozót rende­zett a nagykövetség termeiben ab­ból az alkalomból, hogy a Román Munkáspárt aktivistáinak küldött­sége Mihai Dalea elvtárs, az RMP KB titkára vezetésével ellátogatott a Szovjetunióba. A találkozón részt vett L. F. Ilicsev, az SZKP KB tit­kára és az SZKP KB több osztály­­vezető­ja A találkozás a szívélyes barátság légkörében folyt le. Ma kezdődik a második Csajkovszkij nemzetközi zenei verseny Használjuk fel hatékonyabban a kisgépesítési hiteleket A termelés műszaki színvonalá­nak fejlesztését szolgáló té­nyezők között jelentős helyet foglal el a kisgépesítés. Az e célra folyósított állami hitelek felhaszná­lása igen előnyös úgy a népgazda­ság, mint az egyes vállalatok szem­pontjából. Először is azért, mert a helyesen alkalmazott kiegészítés nyomán aránylag kis befektetéssel nagymértékben javulnak a munka­­körülmények, csökken az önköltség Másrészt a befektetett összeg rövid idő alatt — legfeljebb két év — megtérül. A Maros-Magyar Autonóm tarto­mányban a múlt év folyamán 18 millió lejt meghaladó összeget igé­nyeltek a külön­böző üzemek és vállalatok kisgépe­­sítésére az Állami­­Banktól, kétszer annyit, mint egy évvel előbb. Elő­zetes számítások szerint ez a befek­tetés már a kölcsön visszatérítésének ideje alatt 35 mil­lió lejes megtakarítást eredményez. A Csíkszeredai Erdőgazdálkodási Vállalat szentkirályi részlegén pél­dául, a kisgépesítési kölcsönből üzembe helyezett gőzölőmedence olyan mennyiségű — addig csak tü­zelőnek alkalmas — faanyag maga­sabb fokú hasznosítását tette lehe­tővé, hogy a befektetett összeg nem egészen négy hónapon belül vissza­térül. É­­­rthető tehát, hogy a legtöbb üzemben egyre nagyobb súlyt fektetnek a kisgépesítésre. A tartományi, rajoni és városi pártbi­zottságok, valamint az üzemi párt­­szervezetek állandóan támogatják az üzemek ilyen irányú törekvéseit, ösztönzik a kisgépesítési alapok he­lyes felhasználását. A régeni faipari komplexumban tavaly az előirány­zott 262.000 lejt teljes egészében az előre meghatározott célokra fordí­tották, a tervben szereplő kisgépesí­tési munkákat szinte maradéktala­nul végrehajtották. Ezen felül újabb lehetőségeket felkutatva további 16 kisgépesítést eszközöltek 138.000 lej értékben. Az összesen felhasznált 400.000 lejből pedig több mint 600.000 lej haszna származik a vállalatnak csupán a kölcsön visszafizetésének időszakában. A­ legnagyobb összeget a dicsői Karl Marx vegyipari kombinát fordította kisgépesítésre, éspedig 2.400.000 lejt. E Ez a befektetés két év leforgása alatt közel 3 millió lejt eredményez az üzemnek. Csupán a piritnek a pörkölőkemencéhez való szállítása gépesítésével 777.000 lejt, míg az égetett kőanyag részlegen a technológiai folyamat gyökeres meg­javításával 760.000 lejt takarítanak meg. A legtöbb üzem igyekezett gaz­daságosan kihasználni a kis­gépesítési alap nyújtotta elő­nyöket. Ugyanakkor olyan hiányos­ságokkal is találkozunk, amelyek arra vallanak, hogy nem mindenütt aknázták ki teljes mértékben a ren­delkezésre álló lehetőségeket, nem foglalkoztak elég lelkiismeretesen a kisgépesítéssel. Először is egyes üzemek keveset valósítottak meg a tervezett kisgé­­pesítésekből. Ez történt tavaly a marosvásárhelyi Augusztus 23 -ú­­s_________ torgyárban. A ter­vezett 462.000 lej értékű munkából csupán 107.000 lej értékűt végeztek el, viszont terven kívül 539.000 lejt fordítottak 18 kis­gépesítésre. Nem egyszer előfordul azonban olyan eset is, hogy a ter­vet nem teljesítik, s terven kívül sem sokat tesznek. A ludasi kender­áztató 825.000 lejes terve például tel­jes egészében papíron maradt, s az üzem alig 59.000 lejt használt fel kisgépesítésre. A lemaradásnak vannak objektív okai is. Előfordul, hogy az illetékes felsőbb szervek jóváhagyása vesz igénybe hosszú hónapokat, mint a marosvásárhelyi Húsipari Vállalat esetében. A főigazgatóság ugyanis szeptember közepétől december ele­jéig halogatta a jóváhagyást. Leg­többször azonban olyan indokolások­kal találkozunk, amelyek nem áll­ják meg a helyüket, mint például a ludasi Kenderáztatónál, ahol az il­letékesek véleménye szerint: „nem akadt, aki elvégezze a tervezett munkát“ és ezért nem tudták fel­használni a kisgépesítési alapot. N­em kevés az olyan esetek szá­ma sem, amikor a vállalat ve­zetősége elhanyagolja a kisgé­pesítési hitel folyósításához nélkü­lözhetetlen technikai dokumentáció idejében való összeállítását. Emiatt a munkát csak késéssel végezhetik el. Legkirívóbb példa erre a maros­vásárhelyi Petőfi Sándor bőrgyár esete. Annak ellenére, hogy az üzem­nek van gépészmérnöke, a múlt év elejére tervbe vett újabb futószalag dokumentációját csak most készítet­ték el. Ugyanennyit késett — ha­sonló okból — a bőrök forgatásának gépesítése is. Más esetekben hiányo­san állítják össze a dokumentációt, s kiegészítése végett többször is vissza kell adnunk a vállalatnak. A parajdi sóbányánál több mint hat hónapot húzódott emiatt a kisgépe­sítési hitel jóváhagyása. Előfordul az is, hogy a kivitelezéssel késnek meg egyes üzemek, ami tetemes kárt jelent a vállalatnak, mivel a határidő letelte után, függetlenül attól, hogy üzembe helyezték vagy nem a tervezett kisgépesítést, köte­lesek megkezdeni az esedékes hitel­­részletek visszafizetését. Ilyen okok­ból ebben a hónapban (márciusban) 117.000 lej hátralékos hitellel terhel -KÜN ÁDÁM az Állami Bank tartományi fiók­jának aligazgatója (Folytatás a 4. oldalon) A MAROS-MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY TAPASZTALATAIRÓL HAVANNA: Megnyílt a kubai ifjúság forradalmi harci szervezetének kongresszusa Havannában ünnepélyes keretek között megnyílt a kubai ifjúság for­radalmi harci szervezetének, az Ifjú Felkelők Szövetségének első orszá­gos kongresszusa. Megnyitóbeszédet mondott Joel Iglesias a szövetség elnöke. Mint hangsúlyozta, a kongresszus rendkí­vüli jelentőségű a kubai ifjúság éle­tében. Osvaldo Dorticos, a köztársaság elnöke a következőket mondotta : a kongresszus megnyitását jellemző lelkesedés és forradalmi szellem azt bizonyítja, hogy az egész kubai if­júság óriási, rendíthetetlen erővel kapcsolódik be a kubai szocialista forradalomba, az új társadalom lét­rehozásának folyamatába. Az ifjú­ságra nagyszerű történelmi felelős­ség hárul, fáradhatatlanul kell har­coljon a Fidel Castro által kijelölt három feladat teljesítéséért, az egész nép ideológiai színvonalának emeléséért, a termelés és a munka­termelékenység növeléséért, s végül, Kuba védelmének erősítéséért. DAMASZKUSZ: A szíriai hadsereg főparancsnokának sajtóértekezlete Abder Kerim Zahreddin tábornok, a szíriai hadsereg főparancsnoka sajtóértekezletet tartott azzal kap­csolatban, hogy a hadsereg átvette a hatalmat. A France Presse jelentése szerint­­Zahreddin kidomborította, hogy a hadsereg március 28-i akció­ja szerves folytatása az 1961 szep­tember 28-i forradalomnak. Az ak­ciók célja az átmeneti Kuzbari-kor­­mány, az alkotmányt hozó gyűlés és a Dawalibi-kormány hibáinak hely­rehozása. Zahreddin szerint az em­lített kormányok megfosztották a lakosságot a szabadságjogoktól. A tábornok hangsúlyozta, hogy a had­sereg átvette a törvényhozó és vég­rehajtó hatalmat, s kijelentette : újabb átmeneti kormány alakul, de a hadsereg alaposan megnézi majd, ki kerül be az új ideiglenes kor­mányba. Az új kormány feladata lesz a Dawal­bi-kormány által el­tiport szabadságjogok helyreállítá­sa. Zahreddin hangsúlyozta, hogy Szí­ria külpolitikai téren pozitív semle­­gességi politikát folytat. A szíriai hadsereg főparancsnoka azt is bejelentette, hogy hamarosan népi törvényszéket létesítenek, amely felelősségre vonja mindazo­kat az összeesküvőket, ügynököket stb. akik vétettek az állam belső vagy külső biztonsága ellen. QUITO: Tüntetések Ecuadorban Amint a France Presse közli, Aro­­semena ecuadori elnök bejelentette, hogy népszavazást rendeznek a Ku­bával való kapcsolatok fenntartásá­ról. Az elnök döntését a cuencai zendülés előzte meg. Itt ugyanis a helyőrség parancsnokai és más re­akciós elemek ultimátumot intéztek Arosemenához, s követelték a Kubá­val való kapcsolatok megszakítását. Arosemena sajtóértekezletén el­ítélte a cuencai zendülést, hangsú­lyozva ennek alkotmányellenes jel­legét. Közben Quitoban és Guayaquil­­ban, Ecuador legnagyobb városaiban a néptömegek tüntetéseken bélye­gezték meg a cuencai zendülést és vállaltak szolidaritást Kubával. A tüntetők követelték: Ecuador ne sza­kítsa meg kapcsolatait Kubával.

Next